Zseniális ötlettel állt elő a Lastolite

Három új terméket dobtak piacra, mindhárom fényterelő használható rendszervakuhoz és stúdióvakuhoz egyaránt, egyikük ráadásul a világon elsőként változtatható méretű.

A Lastolite Ezybox fényterelő széria eddig is népszerű volt a fotósok körében, igaz drágább, mint a hasonló kínai cuccok (mindenki a Lastolite termékeit kezdte el koppintani), de a Lastolite-nál minőségibb anyagokat használnak, és a kialakításuk is több odafigyelésről tanúskodik. Erről korábban már írtam tesztet. A cég az idei Photokinán bemutatta, és mostantól boltokba is küldte az Ezybox II termékeket, melyek a korábbi széria továbbfejlesztett változatai. Ezek az Square, az Octa és az ötletes Switch.

Mindhárom termék közös jellemzője, hogy ugyanazon fényterelők használhatók rendszervakuval, stúdióvakuval és bajonett nélküli kézivakuval (pl. Elinchrom Quardra) is. Sok fotós használ a munkája során rendszervakut és stúdióvakut egyaránt, mostantól nem kell kétféle fényterelő szettet tartani a két rendszerhez, hiszen az Ezybox II egy-egy adapterrel mindenféle vakuhoz passzintható.

A Square a korábbi Ezybox egyenes ágú utódja, négyzetes formájú, de már az új alapelvek szerint készült. Egy mozdulattal kinyitható, speciális, egyedi, gyorsan telepíthető merevítőrendszerrel bír, továbbá egy belső és egy külső diffúzorral szerelik. Az Ezybox II softboxok kétoldalt nagy fényterelőket kaptak, így még jobban irányítható a fényük. A Square kapható 45×45, 60×60 és 90×90 cm-es méretekben.

Az Octa értelemszerűen nagy méretű, nyolcszögletű softboxot jelent. Szintén az új technológiával készül, küllemre kissé eltér a megszokottól, de cserébe gyorsan kinyitható, összeszerelhető.

Az Ezybox II Octa is dupla diffúzorral érkezik, 100 és 120 cm-es átmérővel, a Lastolite szerint az Ezybox II Octa az eddigi legkönnyebb octabox, amit valaha gyártottak.

A harmadik termék talán a legérdekesebb, az Ezybox II Switch, ami egy változtatható méretű softbox. Egy halál egyszerű zippzáras megoldással látták el, mely révén a softbox összeszerelve, alap helyzetben keskeny téglalap formájú, a belső zippzárat kinyitva pedig széthúzható akár dupla szélességűre is.

A Switch is dupla diffúzorral szerelt box, de itt már értelemszerűen nem két, hanem négy vásznat kapunk hozzá (két keskeny és két széles diffúzor). Jó kis megoldás, ha nagyobb felületű fényforrásra van szükségünk, akkor kinyitjuk, ha kisebb, stripbox szerű fény kell, akkor bezippzárazzuk és kész is. Nem kell két külön softboxot tartani, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez is kompatibilis a rendszervakukkal és a stúdióvakukkal egyaránt. A kisebbik változat 89×44 cm behúzott zippzárral és 89×89 cm-es kinyitva. A nagyobbik Switch verzió pedig 117×44 cm behúzva és 117×90 cm kinyitva.

Ezek már elég nagy méretű fényformálók, rendszervakuval nem könnyű kivillantani őket, de erre is gondolt a Lastolite. A dolog kulcsa, hogy softboxok gyűrűjét kellően nagy nyílásúra tervezték, és kiadtak egy olyan tartószerkezetet hozzá, amivel két rendszervakut használhatunk egy softboxban. Ezzel a fényünk mennyiségét duplájára növelhetjük.

Ha ez sem lenne elég, mert pl szeretnénk túllőni a környezeti fényt rendszervakuval, használhatjuk a Lastolite Ezybox Quad tartószerkezetet is, amibe négy rendszervakut tehetünk. Ez már stúdióvaku fényerőt jelent keményen!

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Nagyonmajer

    Kapható már a Fotosarokban?