Teszt: Canon EOS 6D vs. 5DII vs. 5DIII

Alig vártam már, hogy megjöjjön az új gép, így a tesztje sem várhatott sokáig. Tudom, hogy rengeteg fotós kíváncsi rá, hogy milyen a Canon 6D, és mindenki más ok miatt. Van aki csak kíváncsiságból, van aki dilemmázik, hogy 5DIII vagy 6D, 5DII vagy 6D és még sorolhatnám. Igyekszem minden kérdésre választ adni a cikkben.

Kezdjük akkor az elején, ahogy egy jó teszthez illik. Azt még mindenek előtt leírnám, hogy közel egy évig dolgoztam egy 5D Mark II-vel, előtte évekig 50D-m volt, a múlt héten pedig egy 1Dx-el rohangásztam, így nagyjából ez a három az összehasonlítási alapom. A teszt idejére kölcsön kaptam egy 5D Mark II-t és egy Mark III-at, ezúton is köszönet érte a jótevőknek.

Külső, kezelés

Az első szembetűnő dolog, hogy a gép nem túl nagy. Kicsinek nem nevezném, mert inkább a három és négy számjegyű Canon vázak a kicsik, ez amolyan közepes, érezhetően kisebb, mint az 5D széria, 7D nem volt sűrűn a kezemben, de szerintem annál is kisebb. Kb. akkora mint az 50D-m volt. A kisebbségi érzést tovább erősíti, hogy a gépvázat szépen lekerekítették mindenhol, de félreértés ne essék, ez még simán használható méret, persze attól is függ, hogy az embernek mekkora keze van. Kicsit olyan csajos az 5D-hez képest, a feleségemnek rögtön el is nyerte a tetszését. :D Akinek ez nem elég jó csupaszon, annak egy portrémarkolat segíteni fog a problémán. Viszont ha valaki a fotós tudását, vagy egyéb testi hiányosságait szeretné kompenzálni a fényképezőgépe méretével, annak jobb választás egy 5D markolattal, vagy egy 1D. :) Cserébe viszont könnyű kis gép, és ez szerintem hosszú távon fontosabb szempont, mint a méret. A gépváz magnézium, de a teteje és az alja műanyag, viszont elég jó minőségű, érdesített, ha kiviszed a gépet a hidegbe és picit lehűl, tapintásra meg nem mondanád, hogy nem fém. Ergonómiába én nem tudok belekötni, szerintem kényelmesebb a fogása, mint az 5D-nek volt, jobbak a lekerekítések, nagyobbak a mélyedések az ujjaknak. Kicsit már-már amolyan nikonos feeling. (kövezzetek meg!)

Jól láthatóan a gép kezelőfelületét áttervezték. Ez vegyes érzelmeket keltett sokakban, és nekem is befolyásoló tényező volt a választáskor. Elég sok a hiszti ezzel kapcsolatban, ezért leírom a véleményemet. Azzal jönnek az emberek, hogy a Canon egy teljes gombsort lehagyott erről a gépről, ami ebben a formában nem igaz. 1-2-t elhagytak, van amit csak áthelyeztek, és van aminek a funkcióját áttervezték. Ami konkrétan hiányzik erről a gépről az 5D Mark II-höz képest, az a dedikált fehéregyensúly (WB) gomb, a képstílusok (Picture style) gomb, és a vakuexpozíció-kompenzáció (FEB) gomb, az 5D Mark III-hoz képest a RATE, a Képstílus, a WB és a FEB gombok. Kérdés, hogy ezek hiányoznak-e? Nyilván egyéni preferencia, én a következőképpen álltam a dologhoz:

  • a fehéregyensúlyt nem szoktam különösebben babrálni. RAW-ban fotózom az esetek 99,9%-ban, így vagy automatán hagyom, vagy ha stúdióban fotózom, akkor fix értékre állítom és úgy hagyom végig (otthon úgyis korrigálni kell). Az 5D-n se kopott ki a WB gombom, itt sem fog hiányozni. A Quick menüből egyébként elérhető viszonylag gyorsan. Szerintem sokan vannak ezzel a WB gomb kérdéssel ugyanígy – fene tudja…
  • A Picture style gombot soha nem használtam, csak a JPEG képekre van hatással a beállított képstílus (Standard, Tájkép, Portré, Neutrális, Fekete-fehér), mint említettem én csak RAW-ban fotózom, meg rajtam kívül még sokan, így nem igazán fog hiányozni.
  • A vakuexpozíció kompenzáció (FEB) már egy kardinális kérdés. Mivel én magam ritkán használok TTL vakut, ezért nem sűrűn kellett. Ha viszont használtam akkor sokszor kellett ez a gomb. Egyéni preferencia kérdése, de az is igaz, hogy sok TTL vakunak van saját gombja erre, ami persze nem segítség, ha messze van tőlünk és TTL-képes rádiós kioldóval használjuk. Ennek a gombnak a hiányát mérlegelni kell mindenkinek. Q-menüből egyébként ez a funkció is viszonylag hamar elérhető. (Miközben írtam a tesztet és babráltam a gépet, kiderült, hogy a SET gombhoz hozzá lehet rendelni ezt a funkciót, így nincs több kérdésem. Sajnos a fehéregyensúlyt nem lehet egy gombhoz sem rendelni)
  • RATE gomb: az 5DIII-ban dedikált gombot kapott, az 1DX-ben, 6D-ben, 650D-ben, fene tudja még miben pedig a képek visszanézésekor a Quick menüvel hozhatjuk elő ezt a funkciót. Egye fene, a lényeg hogy van ilyen funkció, nem biztos hogy annyit használja az ember, hogy dedikált gomb kellene hozzá, de a funkció maga nagyon hasznos: ez annyit csinál, hogy a fotókat visszanézéskor csillagozni/értékelni lehet 1-5-ig még a gépen, amit később a Bridge/Lightroom/stb felismer. Ez akkor jó ha pl. stúdióban fotózunk, sok hasonló kép készül és még ott a helyszínen meg lehet jelölni a legjobbakat. Amire mi érezzük úgy hogy ez most frankó lett, vagy amire a modell/megrendelő mondja hogy a millióegy változat közül ez kell neki. Sorolhatnám még a hasznát, nem teszem, tudjátok :)

Eddig voltak a kezelőszervek, amiket teljesen kihagytak a 6D-ből. Lássuk a többit, amit átvariáltak:

  • Joystick: olyan mint az energia, nem vész el csak átalakul. A hátsó tárcsa belsejében kaptunk egy 8 irányú gombot, ami a joystick szerepét vette át. Azt kell mondjam, hogy nem vészes, annyira nem áll kézre mint a joystick, mert a használatához be kell hajlítanunk a hüvelykujjunkat, de nem nevezném kényelmetlennek. Sőt, precízebben működik mint a joystick, nem tudom ki hogy van vele, a joystickkal én nem mindig találtam el az irányt, ha átlósan kellett nyomni, néha vízszinteset vagy függőlegeset mozgott. A tárcsa ennél határozottabban, precízebben kezelhető. Aztán az is egy szempont, hogy sokan nem is használnak joystickot (joysticket? :)) mert a tárcsákkal mindent el lehet intézni.
  • A Törlés gomb lekerült a tárcsa alá, a visszajátszás gomb és a nagyítás gombja pedig a tárcsa fölé, ahol a Quick menü (gyorsmenü) gomb is van. Vegyük észre, hogy ez nem véletlen. A gépet fogva a hüvelykujjunkkal mindegyiket könnyedén elérjük, a bal kezünkkel nem kell elengedni az objektívet, mint a régi gombsor esetén ami ugye a gép túloldalán volt, tehát a nyomogatásukhoz a bal kezünkre volt szükség. Szerintem ergonomikusabb és hatékonyabb ez a gomb-elrendezés, mint a régi: a jobb kezünk hüvelykujjával és mutató ujjával minden gombot vezérelni tudunk.
  • A nagyítás módszere megváltozott, ez megszokás kérdése. Eddig visszajátszáskor a csillag és az AF-pont választó gombokkal tudtunk nagyítani és kicsinyíteni a képben. Most két lehetőségünk van.
    • Ha exponálás után a nagyító gombra nyomunk, akkor az utolsó képet kapjuk vissza rögtön 3 fokozatnyi belenagyítással (a rendelkezésre álló 15 fokozatból). Akkor is így van, ha már eltűnt az LCD-ről az legutóbbi visszajátszott kép.
    • Ha a Playback gombbal visszanézzük a képeket, akkor is a nagyító gombbal lehet nagyítást kérni. Mindkét esetben az első tárcsával lehet zoomolni 15 lépésben, illetve ellenkező irányba tekerve tudunk egyszerre több képet megjeleníteni a kijelzőn.

Más módszer, de ha megszokja az ember talán hatékonyabb. Az 1DX-nél is így volt, kezdem megszokni. Az viszont mindenképpen jó, hogy kattintás után ha meg akarjuk nézni hogy éles lett-e a fotónk, nem kell a visszajátszás gombot és a nagyító gombot is nyomkodnunk, elég csak a nagyítót, akkor is behívjuk az utolsó képet.

  • A Q-gomb fényképezés módban az expozíciós értékekkel és beállításokkal áll rendelkezésre: záridő, rekesz, ISO, expo-korrekció ± 3 FÉ-el, vakuexpozíció kompenzáció (FEB), képstílusok (Picture style), Fehéregyensúly, WB-eltolás és Bracketing, Automatikus megvilágítás optimalizálás, Gombok testreszabása, AF mód, AF-pontok választása, Sorozat beállítása, Képminőség és méret. Ebből kiemelném a Gombok testreszabása menüt, ez eddig el volt dugva a menük legmélyén, vagy nem is lehetett állítani. Sokan át szokták tenni az AF működtetését, hogy csak a hátsó AF-ON gombbal fókuszáljon a gép, az expogomb félig lenyomásával csak fényt mérjen. Ezt főleg azok teszik, akik csak a középső AF pontot használják, hogy a fókuszáláskor és újrakomponáláskor ne verjék át a fénymérőt. Néha viszont jól jön visszaállítani, most erre könnyedén van lehetőség a Q menüből. De nem csak ezen két gomb funkcióját tudjuk állítani, hanem a Csillag gombét, a Blendebeugasztó (DOF) gombét, a tárcsákét, a SET gombét és a 8 irányú navigáló gombét is. Sőt még az egyes objektíveken található funkciógombét is. A tárcsák beállítása Manuál módra vonatkozik, megadhatjuk, hogy melyik tárcsa vezérelje a rekeszt és melyik a záridőt. A többi gombhoz több-kevesebb funkciót enged hozzárendelni a gép, most nem írom le az összeset, de ilyenek szerepelnek köztük mint képminőség, IS indítása, közvetlen AF pont választás, FEB, FEL, AE-Lock, AF-Lock, AF-mód (egyszeri fókuszról követőre vált, amíg nyomva tartjuk a DOF gombot), elektronikus horizont behívása (ezt egyébként az INFO gomb kétszeri megnyomására is aktiválni tudjuk), stb.
  • A felső gombsoron immáron minden gombnak egyetlen funkciója van, én áldom ezt, évek után sem tudtam rendesen megjegyezni, hogy amíg két funkció volt egy gombon, melyiket melyik tárcsával állítom. Most mindegy melyik tárcsát tekerjük ugyanazt kapjuk: állíthatjuk az AF módot, a sorozat/csendes expo/időzítés módokat, az ISO értéket (ennek a gombja más mint a többi, könnyű vaktában kitapogatni), a fénymérést és a háttérvilágítást.
  • A gép vállán találjuk a módválasztó tárcsát, szerencsére ez is kapott már Lock gombot, így nem fordulhat elő, hogy véletlenül eltekerődik (korábban nálam volt már rá példa, nem is egyszer).
  • A Menü gomb jelentése értelemszerű, viszont a gép menüje jóval kiterjedtebb, mint az 5D Mark II-é, de nincsenek almenük benne, mint az 1DX-ben és az 5D Mark III-ban, csupán több főmenü fület kapunk. Ja és persze van magyar nyelv a készülékben.

Na eddig a szárazság, elég volt a rizsából. A GPS és Wifi funkciókat egyébként csak a menüből érhetjük el, viszont ezúttal is kapunk Saját menüt (amolyan Kedvencek), oda ki lehet tenni, ha gyorsan akarjuk elérni.

Autofókusz

Jöjjön a lényeg, ami mindenkit érdekel. Nem kell csalódnotok, a 6D autofókusza tényleg szuper lett! Mondom ezt azután, hogy egy hétig az 1DX-et nyúztam, és most összehasonlítottam az 5D Mark II-vel és a Mark III-mal is. Azt ugye tudni kell, hogy a gép 11 AF pontjából csak a középső keresztszenzoros f/5.6-os vagy jobb fényerejű objektívek használata esetén, illetve f/2.8 vagy jobb fényerejű objektíveknél a keresztszenzort még egy vertikális érzékenységű szenzor is segíti, tehát még érezékenyebb (de nem dupla-keresztszenzoros!), a többi AF pont horizontális vagy vertikális kontrasztra érzékeny. (Ez annyit jelent, hogy ha veszünk pl egy függőlegesen csíkozott függönyt, akkor arra a horizontális (vízszintes) kontrasztra érzékeny AF pontok nem fognak tudni élességet állítani, mert az érzékelők párhuzamosan futnak a függöny mintájával. A vertikális (függőleges) kontrasztra érzékeny AF pontok érzékelői viszont keresztben futnak a függöny mintáján, így érzékelik a függőleges sötét-világos váltakozást. A keresztszenzor annyiból jobb, hogy + alakban helyezkednek el az érzékelők, így érzékenyek a horizontális és a vertikális kontrasztra is. Ez persze a való életben rendszerint nem ilyen egyértelműen szokott előjönni, inkább csak azt érzékeljük, hogy a szélső pontok a gyengébb gépeknél sötétben már feladják a harcot.)

A 6D-t próbálgatva és összevetve az 1DX-el, 5DII-vel és 5DIII-mal a következőt sikerült megállapítani: a középső fókuszpont (amire a gyártó azt mondja, hogy -3FÉ tartományig működőképes és ezzel minden gépet ver a piacon, karöltve a Pentax K-5 IIs-el) valóban brutál! Egy Canon 50/1.4-el teszteltük. Az az alap, hogy ugyanolyan jó, mint az 5DIII és az 1DX középső pontjai, de a próbálgatások során többször is előfordult, hogy sötét szobában kontraszttalan témán az 5DIII sem talált fókuszt, a 6D viszont igen. Nem volt teljesen egyértelmű, hogy jobb lenne a 6D középső pontja mint az 5DIII-é, ezt nem merném azért 100%-ig kijelenteni, de voltak erre utaló jelek, tehát ismét azt tudom írni, hogy az az alap, hogy ugyanolyan jó mindkettő, bizonyos szitukban akár még jobb is lehet a 6D, de összevetve valóban nagyon érzékenyek és jól használhatók mindkét gépen. Az 5DII-t pedig messze-messze lekörözik, ugyanis a Mark II kb fele annyi helyen talált fókuszt, mint a 6D. Az, hogy a középső AF pont csak f/2.8-as fényerejű objektívekkel megnövelt érzékenységű, nem sokat számít, próbáltam f/4-es obival is a vázat, szintén sötét szobában (értsd éjszaka, folyosóról beszűrődő gyenge világítással, kb gyertyafény szindróma) és nem vettem észre különbséget. Próbáltam a gépet ugyanilyen sötét szobában 50/1.4-el, 17-40/4L-el, Sigma 70-200/2.8II-vel, Canon 100/2.8L Macroval, mindegyikkel hibátlan az eredmény.

A szélső pontok már kicsit más tészta, ott már az 5DIII és az 1DX lekörözik a 6D-t (előbbieknél igazából szinte tökmindegy melyik pontot választjuk), de nem sokkal jobbak nála, és azt is bátran kijelenthetem, hogy a 6D szélső pontjai jobbak, mint a régi 5DII szélső pontjai. Azt mondanám, hogy egy esküvőn a lagziban, meg a gyertyafény keringőnél használjuk inkább csak a középső pontot, viszont a szélsők pl. műtermi beállítófénynél egészen jól használhatók, ami az 5DII-ről nem volt elmondható. Nappali fényben pedig ugyanolyan jók, mint a középső pont. Egy hibájuk van, hogy nagyon a keresőkép közepére vannak összezsúfolva, ugyanúgy mint az 5DII-n, és ellentétben az 5DIII-mal és az 1DX-el.

A fentiek arra vonatkoztak, hogy mennyire könnyen talál fókuszt a 6D. Az hogy hányszor fókuszál félre, csak az idő döntheti el, 2 napja van nálam a gép, így erről messzemenő következtetéseket nem tudok levonni. Az 1DX és az 5DIII ilyen szempontból szintén hibátlan, szóval nagyok az elvárásaim ilyen tekintetben a 6D-től is. Amint lesz tartós eredmény, kiegészítem ezt a cikket.

Van más újdonság is a 6D autofókuszával kapcsolatban. A menüben elég sok beállítást meg lehet adni neki, hasonlóan a két nagytestvérhez. Ezek főként a követő fókusz (AI Servo) és a sorozatlövés üzemmódokra vannak hatással. Megadhatjuk, hogy mennyire legyen érzékeny a követő fókusz: ha követ a gép egy témát de valami bejön a képbe, akkor a gép igyekezzen az eredeti fókusztémán maradni, vagy inkább váltson a közelebbi témára. Beállíthatjuk azt is, hogy a mozgó témánk egyenletes sebességgel halad-e vagy gyors sebesség változtatás a jellemző rá, mert a gép ehhez korrigálja a követő fókusz számításait. Ez a funkció arra enged következtetni, hogy végre-végre a kisebb gépekbe is leszivárgott az 1D széria “mítikus” tudása, miszerint a követő fókusz prediktív módon dolgozik, nem csak a mozgó téma után ugrál, hanem a sebességét figyelembe véve követi a témát, és oda állítja a fókuszt, ahol a téma az expozíció pillanatában lesz. Végre használható lesz az AI Servo!!! Halleluja, így legyen, élesben még nem próbáltam, csak otthon a kutyával, de ott úgy tűnt tényleg működik. Aztán beállíthatjuk azt is, hogy sorozatlövés és követő fókusz együttes használata esetén a sorozat sebessége vagy a fókusz precizitása legyen az elsődleges a gépnek? Ha a fókusz precizitás a prioritás, akkor a sorozatsebesség lelassulhat, mert addig nem folytatja a sorozatot a gép, amíg nem talált fókuszt a mozgó témán. Ezen kívül beállíthatjuk még azt is, hogy a gép AF pontot váltson-e, ha fekvőkép állásból portré állásba fordítjuk a gépet. Fincsi! :)

Képminőség

A másik lényeges dolog. Az alábbiakban láthatjátok a Canon 6D képeit, összevetve a két 5D-vel, ISO 1600-tól ISO 102400-ig. Érdekes megfigyelni a színi elváltozásokat egyes ISO értékeken, furcsa, hogy hogyan tolódnak el a képek a magentás-vöröses és a zöldes árnyalatba egyes ISO értékeken: a három gép ISO 3200-on vörös-zöld-zöld, ISO 6400 zöld-vörös-vörös, ISO 12800 zöld-zöld-vörös. Nem tudom mitől lehet ez, valószínűleg az eltérő szenzorok miatt, de a való életben ez ennyire nem feltűnő és nyilván a RAW feldolgozás során korrigálni lehet. A képek egyébként teljesen egyforma beállításokkal készültek, Sigma 70-200/2.8II objektívvel f/5.6-os rekeszen, Lightroom 4.3 alapbeállításon hagyott RAW konverzióval, 100% crop. További tesztfotók itt találhatók. A tesztek alapján mind az 5D Mark III-nál, mind pedig az 5D Mark II-nél jobb teljesítményt nyújt a 6D magas érzékenységen, láthatóan részlettelibb a képe.

A képet érdemes úgy megnyitni, hogy Jobb klikk + Megnyitás új lapon, hogy eredeti méretben lássátok, sajna nem tudtam kijátszani a blogmotort és a lightboxot.

Ha nem megy, akkor itt a fotó direkt linkje: http://bit.ly/V0ZCyt

Wifi és GPS

Sokan csak legyintettek a Wifire, mondván, hogy tiniknek való, ha Facebookra fel akarják tölteni a képeket, vagy Youtube-ra a videókat. Az okostelefonnal, táblagéppel vezérlést is valószínűleg nem túl sokan fogják kihasználni, bár természetfotózás esetén még jópofa is lehet, ha letesszük a gépet, és a telefonunkról tudjuk vezérelni egy félreeső bokorból. :) Engem nem ezek miatt érdekelt a Wifi, hanem azért, mert gyakran előfordul, hogy laptoppal fotózom (vagyis kattintás után a laptopon nézem vissza a képet és nem az egérmozin), főként stúdióban, de volt már rá példa enteriőrfotózás esetén is. Eddig ezt csak USB kábellel lehetett megoldani, ami a laptophoz kötött, beleakadtunk, véletlenül kihúztuk, de a Sziget Fesztiválon az ipari mértékű greenboxos portréfotózás közepette még meg is döglött a kábel, és futkorászni kellett fejvesztve egy új miatt. Most viszont van Wifink. Csak bekapcsoljuk, elindítjuk a Lightroom Tethered Capture funkcióját vagy a Canon gyári EOS Utility szoftverét és mehet a móka. Ja, meg ahogy Móricka elképzelte. Azért ez nem Apple vagy Windows Plug-and-play. Külön kézikönyv van a Wifi és GPS beállításokhoz. Kis kézikönyvbuherálás után sikerült összepárosítani a gépet a laptoppal (jó pont, hogy egy laptoppal ezt csak egyszer kell megtenni, utána már automatikus), de rossz híreim vannak:

  • a legújabb Lightroom 4.3 Tethered (távvezérlés) funkciója ugyan látja a gépet, de nem írja ki az expozíciós adatokat, nem lehet vele exponálni sem, ha a géppel exponálunk, nem jelennek meg a képek. Valószínűleg azért egy majdani Lightroom frissítés orvosolni fogja a problémát.
  • A kamera vs. laptop párosításhoz Access Point kell, tehát nem tud közvetlenül csatlakozni a két eszköz, hanem kell egy wifi-router vagy egy access point. Tehát ha kivisszük a laptopot az erdőbe a Canon 6D-vel, ne számítsunk Wifi-s kapcsolatra.
  • Sajnos azt kell mondanom, hogy a képáttöltés Wifin keresztül a legtöbb fotós számára jó eséllyel használhatatlanul lassú lesz. Lemértem, nálam egy RAW képet uszkve 30 másodperc alatt tölt át, egy mRAW-t kb 20 másodperc alatt, egy sRAW-t 12 mp alatt, egy JPEG képet teljes felbontásban kb 5-6 másodperc alatt. RAW+JPEG esetén adjuk össze a kettőt. Persze az is lehet, hogy az itthoni Wifi routerem nem épp a leggyorsabb, annyira nem értek ehhez, az enyém G-s, úgy tudom az N-es gyorsabb. Jó lenne kipróbálni máshol.

(UPDATE: olvasói megjegyzés, hogy a Mac laptopok tudnak közvetlen kapcsolatot létrehozni, és egy erre alkalmas okostelefon is megoldhatja a problémát. Utóbbit kipróbáltam egy Samsung Galaxy S2-vel és valóban működött, valamivel gyorsabb is volt az adatátvitel. Mobilos AP esetén egy RAW kép kb 14-16 mp volt, egy JPEG kép kb 3 mp. Továbbá a rendszer úgy működik, hogy nem kell megvárni, míg a kép áttöltődik, a transzfer közben is lehet exponálni, a képek pedig sorba állnak a feltöltésre, ami folyamatosan zajlik. Stúdióban ez akár még működhet is, lövünk 5-6 képet a modellről, de ilyen esetben 1-2-3 percet várni kell a visszanézésre…azért türelemjáték. Időközben viszont utána néztem, az N-es wifi elméleti sebessége 4x gyorsabb, mint a G-s wifi-é, így ezzel már jobbak lehetnek az esélyeink.)

A kamera egyébként a Wifi beállításokban több lehetőséget is felajánl: áttölthetünk képet két Wifi-képes kamera között, csatlakoztathatjuk okostelefonhoz, wifi-s nyomtatóhoz, DNLA készülékhez (pl. tévéhez).

A GPS használata egyértelmű, ha aktiváljuk, a kamera a képkészítéskor beleírja a GPS koordinátákat a képek EXIF adataiba, amit az erre alkalmas szoftverek beolvasnak, és megjelenítik térképen. Ilyen pl. a Lightroom is. Ez egyébként egy jó katalogizálási módszer lehet, mert lehet hogy nem emlékszünk kit fotóztunk és mikor, de arra hogy hol, arra biztosan.

A Wifi és a GPS is azért szívja az akkukat, pláne együttes használat esetén, amit a fentiek alapján (router kötöttség) nehezen tudok elképzelni, hogy előfordul.

Egyéb

Ami még újdonság a gépben, hogy a Picture styles, vagyis a képstílusok kiegészültek egy Automata változattal, ekkor a gép találja ki, hogy mit fotózunk. JPEG-ben fotózókat érinti. Szintén a JPEG-ben fotózókat érinti a HDR mód, ekkor a gép önmaga rak össze 3 különbözőképpen exponált képet egy nagydinamikájú fotóvá. Rábízhatjuk az automatikára is, de mi magunk is megadhatjuk hogy ±1, 2 vagy 3 FÉ lépésközökkel készítse a három felvételt. A HDR viszont csak JPEG módban használható, és csak egyféle módon, míg az 5D Mark III-ban RAW-ban is készíthetünk HDR képet, és az ún. Tone Mappinget is szabályozhatjuk, vagyis hogy hogyan fűzze össze a képeket: természetességre törekvő módon, vagy épp szürreálisan. Akik HDR-eznek tudják miről van szó. A 6D-ben is egész szépen dolgozik a HDR, kevéske próbálkozásaim során azt állapítottam meg, hogy ha 3 FÉ lépésközt adunk meg, akkor már elég lapos kontrasztú lesz a fotónk, de nagyon szépen lesz részlet a sötét és a világos területeken is.

Aztán kapunk még gépen belüli RAW konverziót. Ez akkor jöhet jól, ha RAW-ban fotóztunk, de valamilyen ok folytán (türelmetlen ügyfél) azonnal kell JPEG kép. A konverziót elvégezhetjük null értékekkel is, de kérhetünk RAW szerkesztőt is, ahol beállíthatunk a fotón fényerőt, fehéregyensúlyt, képstílust, megvilágítás optimalizálást, zajszűrést, kimeneti képméretet, színteret, periferikus világítás korrekciót (“magyarul” vignettálás eltüntetést), objektív torzítás korrekciót, és kromatikus aberráció korrekciót. A RAW szerkesztés közben lehetőség van belenagyítani a képbe (pl a zaj vagy a CA ellenőrzéséhez).

Aztán mi van még? Két fájó pont lehet a gépnél még, az egyik az 1/180s vakuszinkron idő (5DII és III 1/200s, 1DX 1/250s), de manapság a HSS vakuk világában ez csak nem akkora gond, de azért örülnék, ha e téren nem visszafejlődnének a gyártók, ahogy most teszik. A másik az 1/4000s leggyorsabb záridő 1/8000s helyett, én nem hiszem hogy ennek valaha is érzékelni fogom a hátrányát. A gép hangja exponáláskor (pláne az 5DII fémes, majd szétesős csattanása után) fenomenális, puha halk “klottyanás” (most mondjam megint azt hogy nikonos feeling?), a csendes exponálás üzemmódban pedig még finomabb. Még egy hiányosság, bár a 21. században nem tudom mennyire mondható annak, hogy a gépen nincs PC vakuszinkron-kábel csatlakozó. Van viszont távkioldó csatlakozás, infra vevő távkioldóhoz, mikrofon bemenet és HDMI.

Kapunk még többképes zajszűrést és multiexpót, ezeket nem próbáltam még ki.

Még egy kissé fájó pont az SD kártya CF helyett. Azt mondják, hogy a CF megbízhatóbb, hallottam már mindenféle rémtörténetet SD-ről, de a környezetemben aki SD-t használ 99%-uk eddig nem találkozott hibával. Ráadásul egy SD kártya fele annyiba kerül, mint egy CF, ami nem utolsó szempont, ha pl esküvőzünk, és többszáz meg többezer képpel jövünk haza egy vasárnap hajnalon, vagyis röpködnek a 16-32 gigabájtok. A fullHD videózásról nem is beszélve. A másik pozitív oldala az SD kártyának, hogy közvetlenül behelyezhetjük a legtöbb laptopba, nem kell külön kártyaolvasó. Azt viszont nem tudom, hogy ezek a beépített SD olvasók mennyire gyorsak az egyre terjedő USB 3.0 szabványú kártyaolvasókhoz képest.

Videó

Na itt elvéreztem. Tökhülye vagyok a videózáshoz, ezt majd más leteszteli helyettem. Hallani lehetett, hogy elég durva moirét produkál az 5D Mark III-hoz képest, de ez egy olyan dolog, amit talán egy majdani firmware frissítéssel orvosolni lehet.

Verdikt

Hát nagyjából ennyi. Röviden: határozottan ajánlom a gépet! Aki azon gondolkozik, hogy váltson-e 5D Mark II-ről, azt mondom váltson, ha megteheti. Aki azon gondolkozik, hogy egy kisebb vagy régebbi gépről 5DII-re vagy 6D-re váltson-e, azt javaslom 6D-re, ha megteheti, új áron nem sokkal drágább. Aki azon gondolkozik, hogy 6D-t vagy 5D Mark III-at vegyen-e, annak azt mondom mérlegelje a fentieket, de szerintem a Mark III nem tud annyival többet, amennyivel többe kerül.

UPDATE: olvasói visszajelzésre elgondolkoztam azon, hogy egy jó szóval nem illettem az 5D Mark II-t a cikkben, akit/amit pár napja-hete még “öreg barátként” emlegettem. Teljesen jogos a felvetés, kicsit elragadott a hév. Itt viszont elmondanám, hogy természetesen az 5DII is egy nagyon jó gép, a fenti írás inkább azoknak szólt, akik új gépet akarnak venni, vagy gondolkoznak hogy váltsanak-e 5DII-ről 6D-re. Ha a te esetedben az a szituáció, hogy nem teheted meg, hogy 6D-t vegyél, de egy használt 5DII-re még futná, akkor ne habozz, imádni fogod, pláne ha croppos (APS-C) szenzoros gépről váltasz vagy első szériás 5D-ről. De tartsd észben, hogy a 6D bevezető áron alig drágább, mint az 5DII kifutó áron, így kb 1 év múlva a használtpiacon gigajó árakon lehet majd 6D-ket venni!

UPDATE: további tesztfotók itt találhatók!

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Jó kis gyorsteszt lett.

    Annyi pontosítást beleírnék, hogy a Macek tudnak wifi hálózatot étrehozni, így akinek MacBookja van, annak nem kell külön wifi router.

    iPhone hotspotra lehet csatlakozni több eszközzel (2-vel biztos – nyilván Androidra is, azt nem próbáltam). Próbáld ki, hogy úgy működik-e, ha okostelefonnal csinálsz hotspotot és a 6D is meg a számítógép is arra a hálózatra csatlakozik – így is kiváltható talán a router.

  • mind az élőkép mind az áttöltés hasított az otthoni neten :)

  • Frobertol

    Köszönjük.
    A routernél a G és N nem a sebességet jelölik hanem a hatótávolságot amin belül lehet fogni ( pl 150m sugarú körben)

    Raw fájlok hány megásak ?
    Képek élessége, részletek összevetve 5dIII-mal?
    A másik kérdés. Akinek nincsenek optikái, és vacilál NikonD600 vs Canon 6d esetleg Nikond800 vs 6d hogy annak vajon mit mondanál. Kíváncsi lennék ilyenre is:))

    • A RAW file-ok 20 és 40Mb közöttiek de ez függ a témától és az ISO érzékenységtől. Ez nyilván befolyásolja egyébként a Wifi áttöltést is. Példaként az ISO1600-as kép a tesztben 24Mb, 30-ig megy fel ahogy növeljük a natív ISO-t, de kiterjesztett ISO-s képeknél viszont megugrik 34 és 37 megabájtra. Szóval a jellemző a 20-30 között, de ez témafüggő is, hogy mennyi részlet van a képen, milyen a mélységélsség. Sajnos a Mark III tulaja sietett, holnap kapok egy másikat azzal talán több időm lesz próbálkozni, nem tudok véleményt mondani. D600 vs. 6D ügyben sem tudok nyilatkozni mert nem próbáltam még a D600-at. Van az ismeretségi körben, megpróbálok összehozni egy D800 vs. D600 és/vagy egy 6D vs. D600 tesztet. Egyébként a D800 vs. 6D-re ugyanazt mondom, hogy amennyivel többe kerül nem tud annyival többet, de itt még bejátszik ugye a 36 megapixel. Ha valaki erre van ráfeszülve és ez előfordul sokaknál, akkor nincs mese, nincs alternatíva.

    • A routernél a G és N nem a hatótávolságot jelenti, hanem a generációkat. G egy korábbi eszköz, mint az N. Mind hatótávolságban, mind pedig sebességben van különbség és nem is kicsi.

  • Matthu

    Köszi az íràst, jó volt olvasni. Bár inkább csak 5D MK III vs 6D teszt lett. A MK II ről nem sok szó esett.

  • Gabesz

    Köszönjük a cikket mindenképpen hasznos volt, bár az nem egészen derül ki számomra, hogy az 5D2 usereknek miért érdemes erre upgradelniük. Talán annyi, hogy aki érzékenységben följebb szeretne menni, annak érdemes lehet. Amikor megláttam hogy külföldön mennyire jó árban adják a gépet, rögtön elkezdtem 6D lázban égni “nekem pedig ilyen KELL”. De sajnos a tesztek hamar lelomboztak, Ez a gépváz is leginkább arra lett kitalálva, hogy először fókuszálj (középső AF), majd komponálj. Én rendezvényeken fotózok első sorban, és ezzel a módszerrel rendre azt tapasztaltam, hogy a képek több mint fele be volt mozdulva, ugyanis többnyire nem várom meg míg a kezem stabilan megáll abban a pontban ahova komponálni szerettem volna. Ha pedig türelmes vagyok és megvárom, akkor vagy lemaradok a pillanatról, vagy a fotóalanyom már kimozdult abból a pontból ahova fókuszáltam. De persze az sincs kizárva, hogy én vagyok béna, és mások profin megoldják ezt a problémát. Jelenleg 1D2-őt használok, azzal nincs ilyen gondom, és úgy néz ki maradok is annál, amíg nem gyűlik össze egy 5D3-ra…

    • Az 5D2 kissé kimaradt ebből a tesztből az én hibám miatt, de ami késik nem múlik. Ami az AF-et illeti én középső pontot használok és sosem értettem, hogy hogyan lehet gyorsabb gombot nyomva joystickkal “odaugrálva” fókuszpontot kiválasztani egy pörgős helyzetben, mint egy középső ponttal fókuszálni és néhány millimétert elhúzni a gépet. Ezt nem kötözködésként írom, tényleg nem tudom elképzelni, hogy 40 meg 60 fókuszpont között lépkedni miért jó. Műteremben még van erre idő, node pont egy rendezvényen ahol – ahogy te is írod – pörögnek az események, és mire mozdulsz már elszáll a pillanat…

      • Matyi012345

        Nem feltétlenül kell joystick, 1D2-n például előre beprogramozok egy fókuszpontot ami várhatóan kell majd a középső mellett, utána elég 1 gombot megnyomni és automatikusan az lesz az aktív. Ha a gombot elengedem akkor meg visszaáll középre és kész. Ez persze még mindig csak 1 plusz pont, de jó dolog. 5D szérián nem tudom ez hogy megy, de szerintem ezt ott is meg lehet oldani. A sok fókuszpontnak is megvan az előnye mondjuk egy ételfotónál, bár általában manuálisan állítom be ott. Amúgy meg kikapcsolhatóak, nem kötelező használni :)

    • A kérdésre a válasz, hogy miért éri meg 5DII-ről váltani: csúcskategóriás ISO teljesítmény, sokkal jobb autofókusz (végre rendesen működik a követő AF is), és több szolgáltatás (testre szabható gombok, HDR, multiexpo, Wifi, GPS, gépen belüli RAW konverzió, képek értékelése visszanézéskor, könnyebb gépváz) kb ennyi.

  • Frobertol

    Lenne még egy kérdésem.
    a 6D csinál HDR csak jpg-ben ami számomra nem túl izgalmas, így különösen nem izgat, majd magam összerakom.
    Viszont sehol se derül ki számomra az hogy 5DIII az csinál HDR és lehet RAW+jpg-ben is használni.
    Na most a ha csinál HDR akkor a RAW kép már a 3 összefüzött képet tartalmazza egy nyers képben, vagy megörzi a 3 RAw képet(helyes, alul felül exposat) ?

    • Megnéztem neked, az 5DIII-at a HDR funkció menüjében be lehet állítani, hogy csak az összefűzött RAW-HDR képet mentse, vagy minden képet.

  • Frobertol

    Köszönöm.
    Majd még ha lesznek benyomások, tapasztalat az új gépedről szívesen olvasnék. Mert néha kezdek elcsábulni, ma majdnem utnak indultam hogy beszerezzek egyet.

  • scarbantia

    A zajtesztnél lévő zöld-vörös eltolódásokhoz: bár a záridőt nem tudom, de könnyen lehet, hogy nem a szenzorok miatt van az eltérés, hanem a megvilágítás miatt. Épp a nemrég bemutatott 7D2-ben van erre valami megoldás. Ezek az utcai lámpák ugyanis gyakran villognak, ami expóknál látszik. Mondjuk a fénymérésben is látszani kellene neki… Minden esetre mikor a 7D2-ben megjelent ennek szűrése, akkor gondoltam, hogy egy felesleges izé, aztán pár hétre rá az egyik esküvőn a templomban szembesültem a jelenséggel. Egymás után készült képek, egyforma beállítás, az egyik zöldes a másik vöröses kicsit, és az expó is eltér, pedig a beállítások ugyanazok. Ja és némi foltosság is van a váltásban.

  • Makiedo

    Ritkán szoktam negatív kritikával élni, de ez se nem teszt, sem nem szubjektív vélemény. Ez valami Prohardveres fórumhozzászólás színvonalát közelíti meg maximum. Hogy a cikk írója mit használ és neki miért tetszik jobban a 6D mint az 5D mII és neki miért nem éri meg az 5D M III ezt nem kellene lenyomni TESZT alatt senki torkán.