„A lájkolás nem segítség!” – Sajtófotók segítségével kampányol egy Singapúri önkéntes segélyszervezet.

A Crisis Relief Singapore LLP (CRS),  korábbi nevén  Crisis Relief Society ( Segítőegylet) egy keresztény szervezet Szingapúrban, melyet önkéntesek működtetnek. Orvosi és egyéb támogatásokat nyújtanak katasztrófa sújtotta országokban, általában együttműködve a helyi szervezetekkel, kiemelt figyelmet fordítva a hátrányos helyzetű nőkre és a gyerekekre. Kampányuk célja, hogy felhívják a facebook felhasználók figyelmet arra, hogy a megosztásokkal lájkolásokkal nem segítenek és ezen plakátokkal szólítanak fel, hogy helyette legyünk önkéntesek valódi segítségnyújtással.

Maguk a plakátok elég groteszk látványt nyújtanak így, a földrengés, árvíz, háború áldozatairól készült képén szereplő lájkoló kezekkel, de talán ez volt az egyik fő cél is, hogy rámutassanak a lényegre. Magam is sokszor belefutottam beteg, véres állatok, kórházi ágyon fekvő rákos gyerekek fotóiba, és én is számtalanszor feltettem a posztolóknak, megosztóknak a kérdést, hogy ő személy szerint, mint tett, hogy ne így legyen, azon túl hogy személyes bűntudatát így próbálta oldani? Úgy gondolom (saját példámból kiindulva), hogy mindenki könnyen megtalálhatja a módját a TÉNYLEGES segítségnyújtásnak megosztások és lájkok nélkül is, csak akarni kell. Talán nagyobb ereje lenne az olyan posztoknak, amelyeknél azt „kedvelhetik” az emberek, ha valaki jó példát mutatva buzdítja a többieket is a segítségnyújtásra.

Liking isn’t helping / CRS kampány fotó

 

Liking isn’t helping / CRS kampány fotó

 

Liking isn’t helping / CRS kampány fotó

Ti mit gondoltok erről?

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot