19 millis PC-obi is jön a Nikonnál

Legalábbis ez a hír járja. Idén odacsap a Nikon az objektívek terén.

A 105/1.4 után kiderült, hogy a másik restanciáját is ledolgozza a Nikon az idei Photokinára, ugyanis jó eséllyel jön a PC-E 19mm f/4 tilt-shift objektív, mely az eddigi 24, 45 és 85mm-es sort egészíti ki végre. Ezzel a Nikon felzárkózik a Canon mellé, aki pár éve mutatta be a 17mm-es tilt-shiftet a 24, 45 és 90mm-esei mellé.

A Nikon korábban két szabadalmat is benyújtott már egy 19millis perspektívakorrekciós optikára.

Annak aki nem tudná mi ez: egy tilt-shift obival lehetőségünk van a perspektivikus torzítást korrigálni már a fotózás közben , így nem veszítünk pixeleket úgy, mintha ezt utómunkában tennénk (shift funkció). Vagyis egy magas épület vonalai párhuzamosok maradnak és úgy tudunk egy tükrös szekrényt lefotózni, hogy úgy fog kinézni, mintha szemből fotóztuk volna, de mégsem látszunk a tükörben a kamerával (mert nyilván nem szemből fotózzuk, csak korrigáljuk a perspektívát). A tilt funkcióval pedig az élességi síkot tudjuk szabályzni, de nem mélységében, mint a rekeszeléssel, hanem lehetősünk van megdönteni azt a szokásos függőleges kiterjedésből. Eztáltal extraszűk DOF-ot tudunk elérni (miniatürizált tájkép effekt), vagy épp tág rekesz mellett is végtelen mélységélességet, mely makró-közeli tárgyfotózásnál igen jól tud jönni (pl. egy óra, egy gyűrű vagy egy ételkompozíció lefotózásnál). Így az egész tárgy éles lesz anélkül, hogy nagyon le kéne rekeszelnünk az objektívet, ami ugye nem mindig megoldás (értsd így sem lesz minden éles), ráadásul rontja a képminőséget és olyan sok fényt levesz, hogy brutálerős vakukat kell használnunk a tárgyfotózáshoz, vagy ISO-t kell emelnünk.

A 19mm-es PC objektív persze nem annyira a tárgyfotósok kedvence lesz, mindinkább az építészeti és enteriőrfotósoké.

Az alábbi kép csupán illusztráció, a Canon 17mm TS-E átszabása, de valami hasonló forma várható a Nikonnál is.

pcnikon1

 

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot