Mégsem felejtette el a profikat az Apple

Jövőre jön az új Mac Pro és a pro iMac. Még elnézést is kértek a profi felhasználóktól…ilyen sem volt még.

Nem teljesen fotós téma, de mégis sok fotóst érint. Rengeteg kolléga Macet használ a fotó- és videófeldolozáshoz és nagyon sokan csalódottak amiatt, hogy az Apple láthatóan elhanyagolja mostanság a profi szegmenst. Míg régen nagy hansúlyt fektettek arra, hogy masszív hardver kerüljön a remek szoftver alá, mára – néhány kivétellel – sokkal konzumerebb vonalat kezdtek erőltetni. Szinte minden egyszerűsödött, minden butult picit és pont mint a Canon vagy a Nikon, épp csak annyit lépnek előre, amennyit nagyon muszáj. Régen mutatták az utat, ma követik a konkurenciát. Nem megyek most bele jobban, de jól mutatja a helyzetet, hogy a csúcsgépnek szánt Mac Pro évek óta nem frissült, ellenben a nemrég frissített Macbook Pro nem sikeredett túl komolyra, ami sok ember számára csalódást okozott.

Egészen mostanáig. Most ugyanis amolyan tűzoltás jelleggel frissítették a Mac Pro-t, hogy normális gépet kapjanak a pro júzerek a pénzükért, de talán ennél sokkal fontosabb, hogy az Apple marketing vezetője illetve több fejlesztője is együttesen interjút adtak a sajtóban, melyben eddig példátlan módon beavatták a felhasználókat a jövőbeni fejlesztéseikbe. E szerint pedig 2018-ban teljesen új Mac Pro vonal jön, melyet az alapoktól újraterveznek, így moduláris, bővíthető és frissíthető lesz, ami a záloga a hosszú távú használatnak és ami a “szemeteskuka” design révén sajnos nem vált valóra az utóbbi években. A dupla GPU helyett visszatérnek a szimpla, de nagyobb GPU-ra, mert sok professzionális szoftver csak ezt tudja kezelni. Az interjú szerint teljesen újrateverzik a Mac Prot, ez tart ennyi ideig. Bevallották, hogy még mindig dolgozik rajta egy komoly fejlesztőcsapat, ezért idén még nem is lesz belőle termék, csak jövőre.

Megesz a kíváncsiság hogy fog kinézni az új Mac Pro. Nekem bejött ez a szemeteskuka design is, de most hogy mondják hogy teljesen újratervezik, nagyon kíváncsi vagyok…hogy képzeli el vajon az Apple A Csúcsszámítógépet, a Macintosh zászlóshajóját 2018-ban?

Azt is elárulták továbbá, hogy a profi felhasználóik nagyrésze iMacet vásárol, így ebből is jön a jövőben egy profi vonal, ami bizonyára erősebb CPU-t és GPU-t takar majd, esetleg még komolyabb kijelzőt. Talán érkezik majd egy iMac Pro nevű gép a Macbook Pro és az iPad Pro mintájára?

Az Apple emberei azt üzenték a profi felhasználóknak, hogy nem felejtették el őket, és hogy a Maceknek fontos szerepe és hosszú jövője van az Apple-nél. Konkrétan elnézést kértek az eddigi kellemetlenségekért és azt ígérték, hogy jövőre komoly lineup érkezik, nagy terveik vannak. A kínálatban megmarad egyelőre a Mac mini is, bár azt is elárulták, hogy a Mac eladásaik mindössze 20%-t teszi ki a desktop vonal, és egyszámjegyű százalékot tesz ki maga a Mac Pro.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot