Döglődik a Bowens

Úgy tűnik végleg lehúzza a rolót a patinás angol világítástechnikai márka.

Egy pletyka szerint végleg becsukják a Bowenst, ez a céghez közelálló forrás közölte a DIYPhotography magazinnal, majd két másik, egymástól független forrás is megerősítette a hírt. A sztori előzménye sem túl fényes: a Bowens semmilyen innovációt, de még egy korrekt új terméket sem tudott felmutatni hosszú évekig. Az a márka, akinek a nevéhez ipari sztenderdnek titulálható fényformáló csatlakozás fűződik, elindult szépen a lejtőn. Tavaly, vagy tavalyelőtt nagy nehezen új termékcsaládot mutattak be Generation X néven, de ez is nyögvenyelősen ment. Teaselték mindenféle sejtelmes termékfotókkal, aztán egy hatalmas standot foglaltak le a tavaly a The Photography Show brit kiállításon, ahol végül nem jelentek meg, visszamondták a “szereplést”, és a helyükön pihenőstandot alakítottak ki a Generation X teaser plakátjaival. Később a céget új tulajdonos kebelezte be, és piacra dobták a Generation X szériát, ami csak nagyjából hozta a kötelezőt, de semmi extrát nem nyújtott a konkurensekhez képest, cserébe annyira nem is versenyképes árú. Az új tulaj elkötelezett volt a folytatást illetően, most azonban úgy tűnik fordul a kocka és bezár az 1923-ban alapított Bowens, ezzel újabb patináls fototechnikai márka tűnhet el a piacról, hacsak valamelyik kínai fel nem vásárolja a márkanevet.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot