Újra lett drónom, az előző “tulaja” előzetesben

Ismét a tulajdonomban egy DJI Mavic Pro, az ember aki lenyúlta az előzőt előzetesben várja a tárgyalását.

Igaz a sztori személyes ügyem, de muszáj leírjam. Idén tavasszal jelent meg egy cikk itt a blogon Trükkös csalások az apróhirdetési oldalakon címmel. Ennek második felében leírtam, hogy hogyan sikerült “megválnom” az idén februárban európai készlethiány idején, horror áron, másodkézből vásárolt DJI Mavicemtől. Egy trükkös csaló vert át a Jófogáson, ügyes trükkel rávett, hogy adjam fel a drónt egy budapesti postai csomagautomatába, abban a hitben, hogy az ellenértéket euróban, devizaszámláról elutalta, amit meg is támogatott egy banki bizonylattal, pontosabban az online bankfelületének screenshotjával, amiről persze később kiderült, hogy Photoshoppolt volt és pénzt nem láttam soha. 370ezer Ft-ot buktam ezzel anno.

A nyár elején egy munkához újra kellett drón, béreltem egyet, két napra kellett volna egy júniusi hétvégén, de richtig háromnapos hétvége volt akkor amikor én drónt bérelek, és jóllehet a srácok a Myactioncamnél rendesek voltak, és adtak némi kedvezményt, de három napot így is ki kellett fizessek, így a számla 60ezer Ft-ra rúgott, plusz a banki költség, amikor a borsos kauciót elutaltam.

Eljött a július, jött egy sportrendezvény, ahol megintcsak drónoznom kellett, egy fotós cimbora adta a kölcsön a Phantom 2-jét, amíg ő a 4 PRO-t használta. Aznap fújt a szél, a régi Phantomban meg nincs még annyi okos elektronika, mint a maiakban, nem is mozog olyan finoman, és persze én sem voltam túl rutionos pilóta, így a drón egy rossz pillanatban a csodálatos keszthelyi feketefenyősor egyik fájában kötött ki, majd tört ripityára az alatta lévő gazban. Kb. 50ezer Ft-ért javították, egyébként a Duplitecnél, amit azért mondok el, mert a Myactioncamnek és a Jófogásnak is kéretlen reklámot csináltam, akkor már így teljes a sztori. :D

575 Keszthely Triathlon

575 Keszthely Triathlon – lezuhanásom helyszíne a szemközti két fa között

Szóval a fentiekből látszik, hogy elég sok pénzt kiadtam drónra 2017-ben, és az egészből az a legszebb, hogy máig nem volt saját drónom. De ennek mától vége, újra beszereztem egy Mavicet, mert megint kell dolgoznom vele. Hip, hip, hurrá! De nem is ezért kezdtem el írni ezt a cikket.

Hanem azért, mert a drónom eltulajdonlásának meglett a böjtje a csaló részéről, ugyanis jelenleg előzetesben ül. A fent említett cikk történetesen elég sok emberhez jutott el, egészen pontosan 4000 oldalmegtekintést produkált, 3770 egyedit, vagyis cirka ennyi ember olvasta. Meg is lett az eredménye: volt akit az utolsó pillanatban mentett meg az írás attól, hogy átverés áldozatává váljon (az utolsó utániban, mert a csomagautomatából hívták vissza a terméket egy órával a csaló helyszínre érkezése előtt), illetve a rendőrségi feljelentésem után további emberek is bejelentkeztek, hogy őket is átverte az illető. Mások is feljelentést tettek, majd kérvényeztük az ügyeink összevonását, hogy a lopások egyenkénti kis értékű összege összeadódjon nagy értékké, folytatólagossá váljon, ami már bűncselekménynek számít és nem vétségnek. Hogy emiatt, vagy más miatt, de a Magyar Rendőrség 17 ügyet vont össze (4en kérvényeztük eredetileg) az ország minden ponjáról, és lefülelte a csalót. Hogy hogyan, azt nem tudni pontosan egyelőre, de vélhetőleg a régebbi ügyei buktatták le, amikor még nem volt ennyire kifinomult a technikája. Valamilyen módon azonban rábizonyították az új – kifinomult technikával elkövetett – ügyeit is, szóval nem ajánlom senkinek, hogy kövesse a példáját. A huszonéves elkövető immáron előzetesben ülve várja a vádemelést és a tárgyalást. Van igazság.

IMG_9574Hogy az ellopott drónt visszakapom-e valaha? Biztosan nem, bár a szériaszáma több szerviznél és magánál a DJI-nál is le van adva, de nem reménykedem semmiben. Talán valami kártérítésben, de ebben se nagyon.

Egyelőre ismét a Mavic mellett tettem le a voksom, a Phantom egyszerűen macerás. Zavaróan macerás. Nagy, sokáig tart összerakni a Mavichez képest, és nekem nem tűnt olyan stabilnak sem, mint a Mavic, még a P4P sem. Szóval egyelőre Mavic van, aztán ahogy látom durván fejleszt a DJI minden évben, szóval meglátjuk mik jönnek.

 

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot