Brutál Sigma portréobi jön Canonra, Nikonra és Sonyra

Kiszivárgott a Sigma két új objektítvjének fotója. Ebből az egyik jócskán ledöbbentette a fotós fórumokat.

Két optikát mutat be a Sigma napokon, vagy akár órákon belül. Ebből az egyik egy 70mm f/2.8 DG Macro Art, egy kissé furcsa gyújtótávolságú, ám kompakt méretű fullframe makroobjektív.

Sigma-70mm-f2.8-DG-Macro-Art-lens

A másiktól meg szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik…. Egy Sigma 105mm f/1.4 DG HSM Art, melyről az is kiderült, hogy nem csak Canon és Nikon bajonettel lesz elérhető, hanem ez a monstrum Sony FE bajonettel is kapható lesz. Az objektív nem kicsi. Az már egy árulkodó jel, hogy állványgyűrűt kapott, azt meg magáért beszél, hogy a szűrőmérete 105mm! A Sigma az új szériánál sosem fukarkodott a méretekkel és a kilókkal, így ez is megkapja a “bigma” fantázianevet azt hiszem. Eddig csak a Nikon kínált 105/1.4-es optikát, de az is kisebb ennél.

Ezen kívül azt is vegyük észre, hogy a Sigma nem dedikált Sony üveget mutat be, hanem egy olyan obit, amiből lesz Sony FE változat is a többi mellett. Ez azért fontos szempont, mert mentek a találgatások korábban, félő volt, hogy így csinálják majd, vagyis csak az obi tubusát toldják meg 26mm-rel, így lényegében beépítik az adaptert (ahogy a Samyang is tette), de az optika belsőleg ugyanaz marad. A DSLR-ekhez tervezett AF motorral viszont várhatóan nem lesz olyan ütőképes autofókusz, mint a kifejezetten mirrorless vázakra tervezett optikák esetében, így jó eséllyel még mindig érdemesebb lesz majd natív obit venni.

Sigma-105mm-f1.4-DG-HSM-Art-full-frame-lens

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot