Termékdömping a Canontól

A Canon ma bemutatta hivatalosan is az EOS 90D-t, az EOS M6 Mark II-t, két új RF objektívet, és beígért egy firmware-t az EOS R rendszerhez.

Canon EOS 90D

Megtört a jég! A Canon valamirevaló DSLR-t mutatott be! Furcsa mondat, nem igaz? Pedig a dátumok szinte megdöbbentőek, a Canon ugyanis a 6D Mark II-t leszámítva 3 éve nem dobott piacra komolyabb DSLR-t. És a 6DII is idén nyáron volt 2 éves. A 80D, és az 5D Mark IV 2016-os, a 7D Mark II 2014-es (jeeezzz..!!!), a 6D Mark II 2017-es. Ebből is látszik, hogy a cég masszívan ráfeküdhetett a mirrorless vonalra. Bár elnézve az alábbi időskálát a Wikipédiáról, annyira nem is furcsa ez, csak manapság nem ehhez szoktunk.

Forrás: Wikipedia

Forrás: Wikipedia

Szóval megérkezett a 90D, a 80D utóda, és egyesek szerint lesz majd még 7D Mark III is, merthogy a 90D nem egyesítette a két vonalat. Ezt majd meglátjuk, mindenesetre a 90D specifikációi kategóriájához képest azért ütősek lettek. Brutális 32.5 megapixeles felbontás, ami APS-C szenzoron az eddigi legnagyobb, mindez megtámogatva a Digic8 procival.

eos-90d-ef-s-18-135mm-f3-5-5-6is-usm-kit_675x450

ISO100-25600-ig tolható az érzékenység, kiterjesztve 51200-ig, a sorozatteljesítmény pedig figyelemreméltó 10 kép/mp autofókusszal, és 11 kép/mp rögzített fókusszal. Élőképben 7 kép/mp.

A keresőben 45 keresztszenzoros AF pont található, ami függőlegesen a kép 100%-át lefedi, vízszintesen pedig a 88%-t. Ezekből a középső pont dupla-keresztszenzoros, f/2.8, vagy jobb fényerejű obival -3 FÉ-ig működőképes, f/2.8-f/5.6 közötti fényerejű objektívvel pedig -1FÉ-ig. A szélső pontok f/5.6-ig -0,5FÉ-ig. F/5.6 és F/8 kezdő fényerő között 27 AF pont marad működőképes, ebből 9 lesz marad csak keresztszenzoros, ez telekonverterezők nem árt, ha tudják. A 90D-be is belekerült az EOS iTR AF, amiből választható a Face priority, vagyis követő fókusznál a kamera optikai keresőt használva is az arcot igyekszik felismerni, és azt követni. LiveView módban pedig felélednek a DualPixelek, ez a sajátos Canon tech segíti a precíz fókuszálást. Olyannyira, hogy élőkép módban még szemkövető Eye-AF is került a kamerába, amivel azt hiszem kimondhatjuk:

ez az első DSLR a világon, ami tud Eye-AF-et.

Na persze csak élőképen, keresőben sajnos nem. A touchscreenel, vagy a multi-controllerrel lehet az arcok között váltani. (Figyelsz Sony?!?) LiveView esetén lehetőségunk van elektronikus első redőny, és teljesen mechanikus zár között választani. Utóbbi jótékony hatással van a AF+sorozat kombináció teljesítményére. Elektronikus zár esetén 1/16000s legrövidebb záridőt kapunk (mechanikus zár esetén 1/8000s), és állítólag egész jól kezeli a rolling-shutter effektust is a kamera.

eos-90d-back-body-lcd_675x450

Nagy ugrás a fénymérő szenzor, ami a 80D-ben található 7560 pixeles helyett immáron 220.000 pixeles, ez segíti az EOS iTR AF-et is. A 90D-be bekerült továbbá a Spot AF autofókusz pont, ez az a bizonyos tűhegynyi AF-pont, ami eddig csak magasabb kategóriás Canon DSLR-ekben volt. Ezzel lassabb az AF, de a Canon szerint pontosabb, mint a normál Single AF pont.

Videót tekintve a Canon EOS 90D UHD 4K felvételt kínál 30fps-sel, PAL esetén persze 25fps-sel. 24p támogatás nincs, még FullHD módban sem. Szerencsére a 4K nem croppos, a teljes szenzort használja a kamera, de ha akarjuk, kapcsolhatunk croppot is. FullHD videó esetén 120fps-t is választhatunk, de ez már csak manuális fókusszal megy.

eos-90d-back-body_675x450

Van itt még természetesen Wifi és Bluetooth, mikrofon és fülhallgató csatlakozó, kihajtható, 3″ méretű, 1.04mio képpontos, forgatható touchscreen LCD, némi időjárásállóság, CIPA 960 expóról 1300-ra emelkedett akkuélettartam, és persze egy kafa joystick a könnyebb használathoz.

Mondják, hogy ez csak egy mérsékelt update a 80D-ről, de én ezt azért vitatnám. 24 helyett 32.5 megapixel, FullHD helyett 4K videó, 1080/60p helyett 1080/120p a lassított felvételekhez, belépőszintű AF és fénymérés helyett EOS iTR, 7fps helyett 10fps sorozat, joystick… és mindehhez egy alig drágább árcédula, ugyanis amíg a 80D 1100 dolláros árcetlivel indított, addig a 90D szeptembertől 1200 dollárral fog, ami azért valljuk be ennyi új, magasabb kategóriában használatos fícsör esetén nem nagy ugrás. Forintban ez valahol bruttó 430-450ezer között várható.

Canon EOS M6 Mark II

angledviewfinder

Az új EOS M6 tulajdonképpen egy mirrorless házba épített 90D. Ugyanaz a 32.5MP-es szenzor, ugyanúgy DualPixel AF (van Eye-AF is követő módban), ugyanaz a 25600 (51200) max ISO, 4K 30p és FullHD 120p videó. Az 5481 AF pont között a touchscreenen az ujjunkkal választhatunk, ami működik akkor is, ha az opcionális, felcsatolható EVF keresőt használjuk.

rear

Amiben többet tud a 90D-nél, az a sorozatteljesítmény, az M6 II ugyanis 14fps-t tud autofókusszal, továbbá találunk benne RAW Burst Mode-ot, amikor 30fps-sel rögzít képeket már az exponálás pillanatát megelőzően is, csökkentve az esélyét annak, hogy lemaradunk a pillanatról. Van Wifi, Bluetooth és magnéziumötvözet váz, beépített vaku, az akkumulátor viszont CIPA sztenderd alapján csak 305 képre képes.

Mirrorless RF objektívek

A Canon két új optikát is bemutatott az EOS R mirrorless rendszeréhez. Mindkettő prémium kategóriás, fullframe-es L-es obi, nevezetesen az RF 15-35mm f/2.8L IS, és az RF 24-70mm f/2.8L IS. Mint látható, mindkét objektív rendelkezik beépített optikai képstabival, ami a Canon szernint 5FÉ fórt ad a fotós kezébe. Az L-es RF obik képminősége már most legendás, így ezekkel sem lesz gond vélhetően, továbbá csepp- és porállóak, és kaptak egy testreszabható vezérlőgyűrűt, amire különféle funkciókat programozhatunk.

1535mmangled

A 24-70-es obi további különlegessége manuális fókuszálás esetén a fókuszlélegzés kiküszöbölése, és a kézi élességállítás érzékenységének módosítási lehetősége.

Mindkét obi ára 2300 dollár lesz, ami itthon br. 800ezer Ft feletti árcédulát ad majd ki várhatóan. Ouch…

2470angled

Az RF “szentháromsághoz” immáron csak az RF 70-200mm f/2.8L IS hiányzik, amire a Canon azt ígérte, hogy 2019 második felében elérhetővé teszik.

EOS R firmware update

A Canon szeptemberre ígért egy firmware update-et is az EOS R rendszerhez. Elmondásuk alapján az új vezérlő javítani fog a szemfelismerésen, amennyiben a portréalany messzebb van, és javít továbbá az AF témafelismerésén és annak követésén. Valahogy így, a videó alapján ez már Sony szint. ;)

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Laci

    Ha ilyen léptékek lettek volna a vázak között, mint a 80-90D, valószínű kevesebben pártolnak el a Canon-tól.
    Azonban RF ide vagy oda, csak méregdrága objektívek, illetve 2 ff váz, amik nem győztek meg…

    • “Ha ilyen léptékek lettek volna a vázak között, mint a 80-90D, valószínű kevesebben pártolnak el a Canon-tól.”
      – ugyehogyugye? :D Akkor nem csak én érzem úgy, hogy ez nem az a tipikus canonos tempó :D Nem mertem leírni ilyesmit, mert több mint 2 éve már, hogy nem mozgat meg a Canon különösebben, szóval halványulnak az emlékek, hogy “odaát” mi számított izgalmasnak :D

      • Laci

        Meg ilyen jellegű firmware update sem jellemző a Canon-ra, ez egy új váz szokott lenni..

    • Ádám Molnár

      Igen úgy néz ki végre észhez tértek. A szoftver frissítéssel meg tényleg szuper gép lesz az EOS R. Alig várom, hogy feltehessem és kipróbálhassam. Szerintem szuper, hogy jelenleg ennyi jó gép van a piacon :)

      • Laci

        Az észhez tértekkel várjunk azért. Ami biztos, hogy az elkövetkező 6-8 évre megvan az új Canon APS-C szenzor :D
        Ez az M6 II nekem zsákutcának tűnik hosszabb távon..

        • Ádám Molnár

          Szerintem látva a csökkenő eladásokat és a Sony előre törését lehet kicsit változtattak a hozzáállásukon. DE persze láttunk mi már sok mindent a canontol :D

          • E Peti

            Canon egy éven belül kiadott egy rakás rf lencsét, meg legalább 4 különféle vázat. Pletyik szerint csőre töltve több rf váz, meg dslr. A lencsék jellemzően előremutatóak, nem csak ef update-ek. Kevés, lassú?

  • Slan Zro

    Ez a firmware update kellemes meglepetésnek tűnik :)

  • Rufi

    Szuper, hogy újra lehet majd állítani a kézi élességállítás érzékenységét. ’87-ben már tudta ezt a Canon a 300mm f/2.8-nál, meg aztán az összes elsőgenerációs nagytelénél, majd kihalt ez a dolog.

  • scarbanatia

    “A keresőben 45 keresztszenzoros AF pont található, ami függőlegesen a kép 100%-át lefedi, vízszintesen pedig a 88%-t.”

    Ezen kerekedett a szemem rendesen, de egy kis pontosítás, ez az élőképes AF-re vonatkozik, a keresőben ugyanaz maradt az AF pontok eloszlása mint a 80D-nél:
    “Featuring 45 AF points, the 90D (and 80D) AF system covers an increased
    area of the frame (62% of the frame horizontally and 48% vertically in
    the center) from previous models and includes the commonly-used rule of
    thirds lines within the coverage area.” (TDP)

    Egyébként én nem érzek hatalmas ugrást annyira, persze jó gép lett, de ennyi minimum elvárható egy modellváltásnál.