Übermájer Mavic és Phantom a DJI-tól
aug31

Übermájer Mavic és Phantom a DJI-tól

Itt a DJI Mavic Platinum, hosszított akkuidővel, csendesebb repüléssel és dögös külsővel, illetve a Phantom 4 Pro Obsidian. A DJI az IFA kiállításon mutatta be újdonságait. Az egyik a Phantom 4 Pro drón fekete verziója, mely műszakilag ugyanaz, mint elődje, ára pedig 1600 euro. A másik szépség a Mavic Pro Platinum, ami a Mavic Pro továbbfejlesztett változata. Platinaszínű házat kapott, továbbá 30 perces akkuidőt tudtak kisajtolni...

Bővebben
Amit az 5D Mark IV-ről (is) tudnod kell – teszt(ecske)
aug31

Amit az 5D Mark IV-ről (is) tudnod kell – teszt(ecske)

Boldog tulajdonosa lettem egy Canon 5D Mark IV-nek. Miután nem igazán voltam elégedett a neten általam fellelt tesztekkel, így gondoltam megírom a saját véleményem, jóllehet immáron egy egyéves modellről beszélünk. Komoly Canon hiszti van mostanság, melynek jómagam is részese vagyok, bevallom. Mert a Sony így, meg a Nikon úgy, bezzeg a Canon. Szerettem volna Sonyra váltani magam is, de annyira sokba kerülne, hogy egyszerűen nem éri...

Bővebben
Már a megjelenés előtt elfogyott a Nikon D850
aug28

Már a megjelenés előtt elfogyott a Nikon D850

Még nem is lehet kapni az új gépet, de az előrendelésekből adódóan, aki még mindig agyal, az ne számítson sok jóra. Úgy tűnik az új Nikon D850-re hatalmas a kereslet világszerte. Olyannyira, hogy a Nikon kiadott egy közleményt, melyben elnézést kér a vásárlóktól, és sajnálattal tudatja, hogy annyi előrendelés érkezett a gépre, hogy a szeptember 8-i első adagból nem fogják tudni mindet teljesíteni. Hogy a többieket mikor tudják...

Bővebben
Fotón 3 új Canon L-es objektív
aug24

Fotón 3 új Canon L-es objektív

Íme a korábban már beharangozott 4 Canon obi közül három fotója, illetve mind a négy obi specifikációja. Az első a Canon EF 85mm f/1.4L IS USM. A kiszivárogtatott infók szerint 9 lekerekített rekeszlamellával érkezik, és ún. Air Sphere Coating (ASC) lencsebevonatot kap. Én speciel erről nem hallottam még, szóval vélhetőleg új bevonat a Canonnál. Emellett a becsillanások és szellemképek ellen kifejlesztett bevonat mellett természetesen...

Bővebben
Részletes bemutatás: Nikon D850
aug24

Részletes bemutatás: Nikon D850

Pár hete bejelentették a fejlesztését, ma hivatalosan is bemutatták a Nikon D850-et. Vélhetően a pletykagyár és a szivárogtatók tettek keresztbe a Nikonnak, ugyanis a fejlesztési bejelentés és a tényleges bejelentés között alig telt el pár hét (pont egy hónap), ennek így semmi értelme. Annak látom nagyobb esélyét, hogy a gép adatai és fotói olyan szinten kiszivárogtak már, hogy kár volt tovább halogatnia a dolgot a Nikonnak, és inkább...

Bővebben
Minden, amit tudunk a D850-ről
aug14

Minden, amit tudunk a D850-ről

Elég sokminden kiszivárgott már a D850-ről, íme összegezve az infók. 45.75MP fullframe CMOS szenzor Új javított SnapBridge verzió Nincs beépített GPS Kihajtható LCD (3,2″ átló, 2.36mio képpont) Teljes funkcionalitású touch-screen: AF érintéssel, exponálás érintéssel, menüzés, képvisszanézés érintéssel Memóriakártyák: XQD + SD, az SD UHS-II kompatibilis AF rendszer a D5-ből kerül átemelésre, 153 fókuszpont, mely a D810-hez képest...

Bővebben
Ezek a tilt-shiftek várhatók a Canontól
aug09

Ezek a tilt-shiftek várhatók a Canontól

Némi (mellé)lövöldözés után a Canonrumors véglegesítette a várható T/S obik sorát. Ezen információk és a korábbi híradások szerint tehát augusztus végén új Canon objektívek látnak napvilágot, melyek között egy 85mm f/1.4L IS lesz és három tilt-shift optika. Korábban arról volt szó, hogy a 45mm TS-E-t cserélik le, ami igaz is, ám az új verzió egy Canon TS-E 50mm f/2.8L Macro lesz. A második üveg, mely a 17 és 24mm-es sort egészíti ki...

Bővebben
Új Canon objektívek jönnek: 85L és tilt-shiftek
aug03

Új Canon objektívek jönnek: 85L és tilt-shiftek

A pletyik szerint jövő hónapban új, régóta várt Canon objektívekkel találkozhatunk. A canonrumors.com információi szerint 2017 augusztusának végén érkezik a 85mm f/1.2L II objektív utóda, mely azonban nem f/1.2-es lesz, hanem f/1.4IS (aztán az se biztos, hogy utód, simán meglehet hogy a 85/1.2 is a polcon marad még jó ideig). Szóval az új obi egy EF 85mm f/1.4L IS USM lesz. A 85ösön kívül már hetekkel ezelőtt rebesgettek három új obit...

Bővebben
Nikon D850 fotók és részletek
jul27

Nikon D850 fotók és részletek

Máris kiszivárogtatták a Nikon D850 fotóit. A kívánságok jórésze úgy tűnik teljesül. A nikonrumors.com oldalon tegnap este kiszivárogtak a fejlesztés alatt álló Nikon D850 fotói. Mellesleg nem értem, hogy ha a Nikon már ilyen stádiumban van a géppel (értsd már végleges külső van, befotózták marketing célokra, vagyis jó eséllyel már csak a firmware-t csiszolgatják), akkor miért nem mutatták meg ezt a fotót a 2 nappal ezelőtti...

Bővebben
Jön a Nikon D850
jul25

Jön a Nikon D850

A Nikon bejelentette a D850-et, a D810 utódát, de semmit nem árult el róla, csak közzétettek egy beszédes videót, és azt mondták fejlesztik a gépet. Se specifikáció, se időpont. Szóval ebből annyi derült ki, hogy D850 lesz a neve, nem D820. Meg az, hogy 8K time-lapse videót fog tudni csinálni. A sajtóanyag szerint komoly technológia kerül bele, ami minden várakozást túlszárnyal majd, hogy a D810 tulajok biztosan elégedettek legyenek....

Bővebben
Elbukott a 6D Mark II a laborteszten!
jul20

Elbukott a 6D Mark II a laborteszten!

Megdöbbentő hír jött ma a DPreview-tól. Katasztrofálisak a 6D Mark II teszteredményei! Elég bulváros a fenti lead, de már tényleg nincsenek ennél jobb szavaka arra, amit a DPreview oldalain látni. Az alábbi pár sor csak találgatás részemről, de úgy tűnik, hogy a 6D Mark II-be nem került bele az az on-chip A/D konverzióval rendelkező új Canon szenzor, amit megkapott a 80D, az 1DX Mark II és az 5D Mark IV, hanem maradt a régi típusú...

Bővebben
Világítástechnikai hírek: PocketWizard MultiMax II, Godox Cross-Brand TTL
jul17

Világítástechnikai hírek: PocketWizard MultiMax II, Godox Cross-Brand TTL

A PocketWizard bemutatta a MultiMax rádiós kioldó második generációját, a Godox meg sutyiban kompatibilissé tett mindent mindennel kb. Ez a PocketWizardot nem tudom hová tenni. A legdrágább kioldó piacon és nem tud annyit, mint mások, mégis talpon vannak még. Amerikai profi fotósok előszeretettel használják megbízhatósága miatt, valószínűleg ezért élik tűl a kínai hadjáratot. Most a népszerű(?) MultiMax kioldójuk Mark II-es verzióját...

Bővebben
Döglődik a Bowens
jul16

Döglődik a Bowens

Úgy tűnik végleg lehúzza a rolót a patinás angol világítástechnikai márka. Egy pletyka szerint végleg becsukják a Bowenst, ez a céghez közelálló forrás közölte a DIYPhotography magazinnal, majd két másik, egymástól független forrás is megerősítette a hírt. A sztori előzménye sem túl fényes: a Bowens semmilyen innovációt, de még egy korrekt új terméket sem tudott felmutatni hosszú évekig. Az a márka, akinek a nevéhez ipari sztenderdnek...

Bővebben
Kapszkodj: Wacom Cintiq Pro 32″…újratervezés!
jul13

Kapszkodj: Wacom Cintiq Pro 32″…újratervezés!

A Wacom bejelentette, hogy tervezőasztalon van a 24″-es és a 32″-es kijelzőjű Pro rajztáblájuk. Szóval termék még nincs, csak beharangozó, várhatóan 2018-ban dobják piacra a Wacom Cintiq Pro 24″ és 32″ modelleket. Igen jól olvastad, 32 inch, ami ráadásul komoly színtérrel és 4K felbontással jön majd. Érintőkijelzős lesz és természetesen tollal tudunk rajta rajzolni. Ugyanez elérhető lesz 24 collos méretben is....

Bővebben
Jön a Nikon D820
jul10

Jön a Nikon D820

E hónap végén érkezik a népszerű DSLR utóda, legalábbis a hírek szerint. A nikonrumors.com pletykaoldal információi szerint július 25-én, vagyis napra pontosan a Nikon 100. születésnapján mutatják be a Nikon D810 utódát, melynek neve még mindig nem tisztázott, nagy valószínűséggel D820 lesz, de a D850 név sincs még kizárva. A korábbi hírek szerint az alábbi specifikáció várható: 45-46MP CMOS szenzor Kitolt alsó és felső ISO határ Új,...

Bővebben
22 / 67 oldal« Első...10...2021222324...304050...Utolsó »