Szóval az van, hogy beleestem a hibába, amiről korábban írtam. Abba is. Megmutatom, hogyan lehet elrontani egy jó képet, jelen esetben egy szép lány portréját, hátha valaki tanul belőle.
Előfordult már veletek, hogy a fotózás hevében elfelejtettetek odafigyelni a részletekre? Gondolom mindenkivel. De hogy még az objektív cserét is elfelejtse az ember…
Annával volt egy egész napos fotózásom egy szépen berendezett nyaralóban. Velünk is működött a már ismert forgatókönyv, miszerint kellett jó 1-2 óra, mire mindketten belerázódtunk, és igazán jó képek kezdtek születni. Ilyenkor az emberfia belelendül a kattintgatásba, és fotóz távolról, fotóz közelről, ha szép arcú a lány, mint Anna esetében is, egészen közeli portrékig is elmegyünk. Na ilyenkor lehet szidni a zoom objektívet, és az általuk okozott elkényelmesedést. Egy 18-50/2.8-as Sigma volt a gépemen, először persze 30-40mm környékén kattintgattam egész alakra, aztán persze jött az 50mm-es vége a félalakhoz, tágabbb portrékhoz, majd kezdett kevés lenni az 50mm, és azt a hibát követtem el, hogy egyre közelebb mentem. A fotós táska a 70-200-al másik helyiségben volt, ezért valahogy eszembe sem jutott cserélni, ráadásul ha a modell ráérez a pózolásra, arcjátékra, beleéli magát, a fotósnak eszébe sem jut megtörni a lendületet azzal, hogy elrohan a technikával bíbelődni.
A másik hiba, amit elkövettem, hogy a fényeket sem vittem tovább, ahogy kellett volna, egy vakut, ami a távolabbi képekhez és más beállításhoz működött, nem kapcsoltam ki, így szörnyű árnyékok keletkeztek az arcon ennél a beállításnál.
A fent leírt két hibából született az alábbi alapkép, ez a nyers fotó, ami kijött a gépből:
Egy Portraiture retus programon átfuttatás után így néz ki a történet:
Sajnos ezekkel a csúnya árnyékokkal a Portraiture sem tud mit kezdeni, és kézzel is nagyon nehézkes, ha nem lehetetlen kiretusálni. Az egyértelműség kedvéért bejelöltem, hogy miről is beszélünk:
Tegyük fel, hogy ezek az árnyékok nincsenek a saját képünkön. Ekkor is ott van még az objektív problémája. Az 50mm-es optika sajnos ilyen közeli portréra alkalmatlan, mivel az orr szinte kétszer akkora lesz, mint valójában. Ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy ha APS-C szenzoros géppel használjuk, akkor 75mm-t körüli látószöget kapunk, mert sajnos ez az obi perspektíváján nem változtat, csak a kép közepe lesz kivágva a kisebb szenzor által. A jelenleg tárgyalt kép is Canon 50D-vel készült, ami APS-C szenzoros, tehát a gyújtótávot 1,6-tal kell szorozni.
Na mit lehet tenni ilyenkor, hogy mentsük a menthetőt? Megpróbálkozhatunk egy kis masszírozással Photoshopban, az alábbi módon:
1. Fogjuk a képünket és ráeresztjük a PS Lens correction (Lencsekorrekció) szűrőjét, majd ízléstől függően beállítunk 5-10 körüli párnatorzítás értéket.
Ez azt eredményezi, hogy az orr a kép közepén kisebb lesz, vagyis korrigáljuk az objektív perspektívatorzítását. Igen ám, de az eredmény még mindig nem az igazi, ráadásul a szemeken látszik a korrekció, az írisz és a pupilla ovális lett:
2. Nincs mit tenni maszkolni kell, az eredeti képet ráhelyezzük a “torzított” képre, majd létre hozunk egy rétegmaszkot (Add layer mask) és lágy peremű ecsettel festünk a szemek körül, így visszahozhatjuk a torzítatlan szemeket:
3. Már csak egy dolgunk van, mivel az orr még mindig zavaróan nagy, nem marad más hátra, mint a jó öreg “playboy-szűrő”, a Liquify (Cseppfolyósítás). A Liquify ablakban a Freeze mask tool segítségével (magyar nevét nem tudom, F a gyorsgombja) kijelöljük azokat a részeket, amiket nem szabad hogy érintsen a pixeltologatás, majd W gombbal előhívható eszközzel, jó nagy ecsetméretet válaszva elkezdjük befelé tologatni az orr körvonalát:
Eredményül ezt a képet kaptam:
Azt hiszem látványos a különbség az eredeti és a torzított kép között:
Sajnos ez a kis trükk esetünkben csak részmegoldás, az árnyékok véleményem szerint teljesen hazavágják a képet, pedig imádom ezt a tekintetet és a csillogó ajkakat. Kár érte. Persze készültek jó képek is hál’ istennek, ha valakit érdekel, itt megnézheti.
Ti pedig ne kövessetek el ilyen hibákat, én szóltam! :)