Elköszön a FotóSarok Blog közel egy évtized után

Hát itt a vége. Sok blogot csak úgy elhagynak, egy idő után nem frissül. Úgy gondolom, hogy a 2011-ben indult FotóSarok Blog nem ezt érdemli, hiszen a magyar fotós szakmai élet meghatározó blogja volt éveken keresztül. De ma már nem az. Azóta nem az, hogy a szaküzleti háttér megszűnt mögötte, aztán pár évvel később az is rátett egy lapáttal, hogy jómagam, mint a FotóSarok Blog egyetlen szerzője, más vizekre kezdtem evezni. Búcsúírás néhány kedvenc fotómmal színesítve.

Keveset fotózom már jóideje, az ügyfeleim javarészt lekoptak, többségében a cégek megszűnése, vagy a kontaktemberem távozása miatt. Volt akit én hagytam ott, mert inkorrekt volt, volt aki engem hagyott ott, mert nem tudtam megújulni. De olyan is volt, aki 8 év együttműködés után egyszer csak eltűnt, indok nélkül. Először az tűnt fel, hogy mintha a régi képeim jobbak, kreatívabbak lennének, mint az újak. Aztán az tűnt fel, hogy gyorsabban fogynak az ügyfelek, mint ahogy jönnek az újak. Az esküvőket idén tettem le végleg, abból is elég volt, közel 40 évesen nem vágyom már az esküvők világára, és az ezzel járó szemléletre, munkakörülményekre, stb. Egyszerűen elveszítettem az érdeklődésemet a fotós szakma iránt.

33bb6022466521.5631317fc1b1c

Reklámfotó a Rienne ékszermárkának

2008-ban, 12 évvel ezelőtt, amikor elkezdtem, ez még szakma volt. Ma is az, de ahogy mondani szokás, felhígult. Számos cikkben egyébként itt a Blogon is hangot adtam ennek, szóval nem rejtettem véka alá, hogy ez a szakma bizony szerintem is hanyatlik. Régen is sokan mondták ezt, de amíg engem nem érintett a dolog, amíg tele voltam nagynevű, elégedett és jól fizető ügyfelekkel, sorra gyártottam a szuper anyagokat, addig nem hittem el. Úgy voltam vele, hogy aki tud az tud, aki béna, azt bedarálják, csupán ennyiről van szó. De ma már én is látom. Látom, hogy már mindenki fotós, hogy ma már olyan gépek vannak, amivel mindent meg lehet oldani, és olyan szoftverek vannak, amik mindenre képesek: egy égboltcsere egy kattintás a Photoshopban. Olyan berendezett design-napfénystúdiók vannak, ahol egy jó géppel és objektívvel, egy jó presettel, és némi kommunikációs készséggel szinte lehetetlen rossz fotót készíteni. Nem kell hozzá tudás. Szó se róla, egy mondvacsinált fotós még ma sem tud stabilan, ismétlődően olyan minőségű képeket készíteni, amit egy profi, szakmája csínját-bínját ismerő, és nem utolsó sorban tehetséges fotós.

4a192f32119905.5670094fedad6

Reklámfotó az 575 – Keszthely Triatlon brandnek

A probléma nem ezzel van, hanem az igényekkel. Az átlag ügyfél nem látja a különbséget a tűrhető fotó (amit ma már szinte bárki tud készíteni egy kis gyakorlással, és a megfelelő körülményekkel, eszközökkel), illetve a jó fotó között, amit egy tehetséges fotós lő. Vagy ha látja is, többségüket egyszerűen nem érdekli. Nincs meg az a vizuális kultúra, ahol az ügyfél számára megéri a felárat egy jobb fotó egy átlagosnál. Az átlagos fotó még mindig jobb, mint amit ő tud csinálni a mobiljával, és ez elegendő.

Ráadásul a világ se a minőségi vizuális reprezentáció felé halad, a marketingeseknek már nem ez a fontos. Inkább legyen minden nap kontent, többet ér, mint a ritkábban prezentált minőségi vizuális képanyag. Elég csak megnézni egy Victoria’s Secret, vagy egy Gucci Instagram oldalt és látjátok miről beszélek: tipikus influencer fotókkal vannak tele, akár mobilos fotókkal is, és nem nagyívű projektben, stábbal, neves résztvevőkkel készült fotókkal.

61bf3e22467389.5631319334b18

Fotózás a Mystery Gang zenekerral

Maréknyi ebben a kis országban az az ügyfél, legyen szó cégről, vagy magánszemélyről, aki értékeli a szebbet és a jobbat, a kreatívabbat, és ezért hajlandó is a zsebébe nyúlni. Ezen maréknyi ügyfél kegyeiért pedig ma már egyre több tehetséges fotós verseng, hiszen a nagy számok törvénye alapján a sok új belépő közt lesz sok új tehetség is. Régen ez azért nem volt probléma, mert az átlagos fotókat is profik, maximum kevésbé tehetséges profik készítették. Átlagos, vagy annál valamivel jobb képekből is meg lehetett élni. De ma az átlagos fotósok tábora sokszorosára duzzadt a rengeteg új belépővel, akik ráadásul lenyomták az árakat. Egyszóval túltelített lett a fotós szakma, több múlik a kapcsolati tőkén, mint a tehetségen, én meg az a fajta vagyok, aki szeret új dolgokat kitalálni, kicsit pionír lenni, mintsem harcos körülmények közt megküzdeni többezer másik hasonszőrűvel. Főleg nem, ha ezt nyálas marketingdumák és közösségi média hirdetések közepette, vagy kiállításokon egy standon bohóckodva kell művelni. Pedig emlékszem még azokra az izgalmakra, amiket átéltem kezdőként 10 évvel ezelőtt. Máig melengeti a lelkem, amikor eszembe jut mennyire a mindenem volt a fotózás, a szakmai fejlődés, a kihívások. Mekkora izgatottság volt fotósulikba járni, a tanárok munkáit, hozzáállását lesni, olyan mesterektől tanulni, mint Szipál Martin, Szalmás Péter, Darabos György, Zsila Sándor, vagy Vass Tamás. Micsoda varázslat volt a Práter laborjában dolgozni, mekkora kihívás volt az első ügyfelek igényeinek maradéktalanul eleget tenni. Járni az országot, bejutni olyan helyekre, találkozni olyan emberekkel fotósként, amire az átlag polgárnak nincs lehetősége. Olimpikonokkal, zenészekkel, nagyhatalmú üzletemberekkel. Éveken át. Mellesleg, ha valamire igazán jó a fotózás, az az, hogy rengetegféle emberrel találkozol, és ha nyitott vagy és kommunikatív, akkor rengeteg dolgot tanulsz tőlük.

cf957d50341061.58ce54584497e

Fotózás Ákossal a Zöld és Fehér magazinnak

Ilyen pionír dolog volt a Blog is annak idején. Hiánypótló volt. Aztán lett konkurencia, illetve a jóval előttem jött, régi motorosok is irányt váltottak. Az eddig felsorolt néhány tényező (mármint az érdeklődés elvesztése, a konkurencia megerősödése, és a szaküzleti háttér eltűnése) eredményezte azt, hogy az elmúlt 1-2 évben már nem volt meg bennem az a régi tűz, a lelkesedés, ami ezt a blogot mindig is előre vitte. Az a lelkesedés, aminek köszönhetően sikerült a magyar fotósokkal a 2010-es évek elején-közepén megismertetni és elfogadtatni például a Yongnuo világítástechnikát, vagy épp a Sigma ART objektív családját. Egykori kollégámmal nem kevés szerepünk volt abban, hogy ezek a termékek Magyarországon hamar elterjedtek. Sosem felejtem el, hogy amikor az első Sigma ART obik bejöttek az országba, a megboldogult FotóSarok Szaküzlet az első 5 példányból 4-et megkapott, és egy jutott a piac többi szereplőjének. Az elején ez az aprócska bolt annyit adott el Sigmából, mint az összes többi kereskedő együttvéve edigitalostul, 220voltostul.

Gyuri és Attila, egy komolyabb szállítmány Sigma ART-tal az egykori FotóSarok Szaküzletben

Gyuri és Attila, egy komolyabb szállítmány Sigma ART-tal az egykori FotóSarok Szaküzletben

Ez pedig annak volt köszönhető, hogy folyamatosan promóztuk a boltban és a blogon, elsőként teszteltük, munkába vittük, így az emberek hamar felfigyeltek a Sigmára, ami akkoriban még egy másodhegedűs márka volt. Sokáig egyet jelentett a gagyival, de ezen hamar változtattunk. Ugyanakkor a 9 év alatt egyetlenegyszer kaptam hivatalos meghívót valamelyik hazai képviselettől termékbemutatóval egybekötött sajtótájékoztatóra (pár hónapja egyébként). Folyamatosan teszteltük a kamerákat, objektíveket, többezren olvasták a teszteket, mégis se a Canon, se a Nikon, se a Fuji, vagy az Olympus hazai képviselete nem gondolta azt, hogy ezzel a bloggal foglalkozni kellene. Ja de, a Fuji egyszer adott egy X-Pro2-t tesztre. Valószínűleg nem szerették, mert sosem nyaltuk a hátsóját senkinek, mindig csak az igazat írtam le, ha jó volt, ha rossz. Kapott itt hideget meleget a Canon, a Nikon és a Sony is. Persze, ha valamelyik tábort magam is erősítettem, mindig megvádoltak az elfogultsággal, ha egy másik márkát ekéztem, de ez elkerülhetetlen. Ettől még sosem voltam elfogult, kihívások elé állítottam minden fototechnikai felszerelést a munkám során, így minden cuccnak kijött az előnye és a hátránya is, amit sosem rejtettem véka alá. Viszont a végén már néha azt éreztem, hogy érdeklődésem hiányában elhúzott felettem a fototechnikai ipar, az olvasóim néha már a kommentek közt jobban vágták a témát, tájékozottabbak voltak, mint én magam. Egy “szakújságírónak” (sic!) itt kell legyen az a pont, amikor leteszi a tollat. 

viki-peti_20130826-0501

Esküvői kreatív egy budapesti boutiqe hotel lakosztályában

De hazai fotósok százai, ha nem ezrei tudták meg a Blogról az évek során azt is, hogy mennyit ildomos elkérni egy fotózásért, hogy mit kell tenned, ha legálisan, vállalkozóként szeretnél fotózni, hogy mire figyelj, ha fotósulit választasz, vagy épp azt, hogy mit kell tudni a monitorkalibrálásról. Azt gondolom, hogy számos olyan cikk született itt, ami előrébb vitte a hazai fotós szakmát.

128194852_4158239837524020_3010435601717808702_o

Az utolsó esküvői jegyesfotózás

Sokadik problémaként felhozhatom azt is, hogy nincsenek már azok a forradalmak a fotózásban, és a fototechnikai iparban, mint anno. Azok a forradalmak, amikről végeláthatatlan beszámolókat, véleményeket, teszteket lehetett írni. Régen óriási szám volt, hogy megjelent a rádiós TTL vakuzás, hogy a kínaiak betörtek a világítástechnikai piacra, hogy kisvakukkal Joe McNally mintájára stúdióminőségű fotókat lehetett helyszínen készíteni, hogy egy objektív márka teljesen át tudott alakulni és szintet lépni, mint a Sigma. Óriási dolog volt, ha a Canon, vagy a Nikon évek után bemutatott egy új kamerát, és amikor megjelent a mirrorless, akkor nagyon kíváncsiak voltak rá az emberek. Megdöbbentő volt a Sony A9 megjelenésekor, hogy mire képes egy fejlett autofókusz rendszer. Hogy egy fullframe kamera akár 50 megapixeles is lehet. Hogy szélesebb réteg számára vált elérhetővé a középformátum a Fuji GFX révén. Hogy megjelent a Lightroom MIDI vezérlése, aztán ennek farvizén a Loupedeck kontroller. Régen voltak ilyen forradalmak. Aztán ezek elmúltak.

EMKO6046

Esküvői kreatív a gödöllői kastélyban

Havi 10 cikket kellett írnom erre a blogra, ennyi az elvárás, de mostanában már alig tudtam megtölteni tartalommal, mert annyira kevés új dolog történik, és – nem titok – engem is annyira kevés újdonság, vagy hír hoz már lázba, hogy egyszerűen nem volt miről írnom. Nem érdekes már az “enpluszegyedik” megjelenő mirrorless gép, vagy objektív, miután már mind teljesen elfogadható szinten van. Ha az egyik picit jobb, az már a kutyát nem érdekli, csámcsogjanak rajta a fanboyok. Nem érdekes az “enpluszegyedik” pletyka, mert mindenből háromféle van már, kutyát nem érdekli, hogy jön-e, vagy nem jön egy negyedik valami ugyanabból (nézzük csak meg pl. a 85/1.8-as objektívek piacát). A magam részéről teljesen hidegen hagynak a mobilfotózáshoz/videózáshoz használatos kiegészítők és technológiák, amikkel mostanság tele van a fotós szaksajtó. Nem érdekelnek már a szoftverek, hogy azok a mesterséges intelligenciával milyen dolgokat tudnak egy kattintásra megoldani. Nem érdekelnek a sokadik firmware frissítések a fényképezőgépeken. 

eszter-tamas3_resize1

Elkapott (és bevilágított) pillanat egy lagziban

Így hát ez a vége. Hogy jómagam meddig fotózom még, azt nem tudom. Életem 4 évtizéből kettőt gyerekként/tiniként töltöttem, a maradék kettőből meg egyet – magyarán a szakmai életutam több mint felét – a fotózásnak szenteltem. Ez volt az első igazi szakmám. A Szakmám, nagybetűvel. Évekig tanítottam is fotós jelölteket. Ezt nem lehet csak úgy eldobni, vagy levetkőzni. Több mint egy évtizednyi tudást és tapasztalatot nem lehet csak úgy kukába dobni. Ha a gyereket megkérdezik az oviban, vagy a suliban, hogy az apukája mivel foglalkozik, azt mondja, fotós. Pedig apa egy ideje már inkább vadászati kiegészítőket tesztel, és ír róluk uszkve 15.000 olvasónak. Épp olyan lelkesedéssel, mint annak idején a legújabb Canonról…

Ételfotó a székesfehérvári Diófa Étteremnek

Ételfotó a székesfehérvári Diófa Étteremnek

Lesz, ami lesz…

A blog marad, a tárhelyen elfér, az eddig megírt, több mint 1600 cikk nem válik az enyészeté még egy jó ideig. Itt röviden megjegyezném, hogy az általam szintén évekig vezetett Vaku.hu stúdióvilágítás-technikai blogot sem én írom 2020 tavasza óta.

Stylist vizsgamunkához készült fotó a Fővárosi Nagycirkuszban

Stylist vizsgamunkához készült fotó a Fővárosi Nagycirkuszban

Minden olvasómnak tiszta szívből sok sikert, örömet, egészséget, és a legszebb fényeket kívánom! És persze Boldog Újévet! A 2020-asnál mindenképp boldogabbat.

Korecz Márk kijelentkezik.

Egy kedvenc portré egy kedvenc modellel

Egy kedvenc portré egy kedvenc modellel

a66a5450342325.58ce62011e1f3

Drónfotó Cipruson az 575 márkának

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Peter Panczel

    Köszi az eddigi munkádat! Midig jó volt olvasni a cikkeid és sok sikert a továbbiakban!

  • Gabor Monos

    Nagyon sajnálom Márk, de igazad van. Hiányozni fogsz
    Minden jót kívánok:
    M.G.

  • Ferenc Lantos

    Sajnálom hogy befejezed a blogot. Nagyon szerettem, sokat tanultam belőle. Részletes, profi, mindenre kiterjedő teszjeidet többször is ujraolvastam. Sok sikert kívánok a jövőben. Üdv
    Lantos Ferenc

  • pergabb

    Vá.. pedig a felső könyvjelzősávban volt évek óta a link a bloghoz és az fb helyett ezt és az mlzphoto oldalt nyitottam meg minden reggel.
    Én annyit tanultam meg, hogy hanyagolni kell az fb és egyéb csoportokat, mert életkedvem elmegy a fotózástól, mindenki mindent jobban tud, arrogáns, 0 alázat és valóban a megrendelők nem látják a különbséget a mezei és a jó kép között, csak az ár számít, amit a béka segge alá letoltak egyes egyének, akiket szavakkal sem illetnék.
    A blog vége picit olyan, mint egy jó könyv vége, amikor az ember bezárja a fedlapot és valahol fáj neki, hogy ennyi volt. Legalább is nekem egy jó könyv vége mindig fáj, amit a filmeknél nem érzek :D (filmezés/videózás lett most amúgy a nagy etalon, de nagyon csicska árakon)

    • Volt idő, mikor elgondolkodtam, hogy át kéne nyargalni a videózásra. De sosem érdekelt igazán. Csak azt láttam, hogy ha megnéztem mások videóit, filmjeit, akkor tudtam, hogy mit csináltam volna másképp. Nomeg ha hollywoodi filmet vagy sorozatot nézek, fél szemem mindig az operatőr megoldásain van a sztori helyett :D De aztán rájöttem, hogy teljesen külön világ, újra kellene tanulni mindent, beszerezni egy csomó eszközt, nulláról kezdeni, ennyit energia meg nincs bennem erre. Most a másik blogomhoz (vadászati témájú) létrehoztam egy youtube csatornát, oda csinálok videókat, 12 év után megnyomtam a REC gombot a fényképezőgépemen, megtanultam picit vágni is, de ennyi, nem több.

      • pergabb

        pedig egészen klassz, én is idén kezdtem el. Mondjuk nem adja meg azt a feelinget, mint a fotózás, így biztosan nem kerül az első helyre, nem a felszerelés váltás, vagy annak a beszerzése gátol meg, ha nem a fotózás számomra sokkal nagyobb szerelem.

  • Megszámolni sem tudom, hogy hányszor mentünk össze egy-egy cikk alatt, de ami biztos, részemről nem volt rosszindulat egyetlen hozzászólásomban sem.
    Sokat kaptam ettől a blogtól. Információt, iránymutatást, szellemi tőkét.
    Én is, őszintén, sok sikert kívánnék a jövőre nézve.

    • Köszönöm az őszinte szavakat. Igen sokat vitáztunk, bár leginkább csak az elején, ahogy scarbantiával is. De harag bennem se volt sosem :)

      • scarbanatia

        Te legalább sok olyan dologról írtál, ami vitára érdemes volt, de már nem emlékszem mi volt, amibe annyira beleálltam. :D

        Elő kéne kotorni egy-egy népszerűbb kommentsorozatot, volt egy-két pörgő téma.

        Talán az volt a legjobb az írásaidban, hogy sok olyat feszegettél, amit mi is megéltünk, és jó volt látni, hogy nem vagyunk egyedül a problémákkal. A másik, hogy sok olyan infó van, amire néha ma is rákeresek, mert ritkán használom, de akkor jól jön. (pl. Lr ügyfélgaléria, mindig előkotrom a leírást) A Capure One sorozat is érdekes volt, végül nem váltottam, mert a Lr is jelentőset lépett színekben, de kipróbáltam, ha műfajt váltunk, még átmegyek egyszer.

        Ami hiányozni fog, hogy szinte ez volt az egyetlen hazai fotós blog, ami nem a kütyüimádatról szólt, hanem a fotózás egyéb oldaláról is. (Nem tudom valaki emlékszik-e még a néhai fototipp.hu oldalra, valamikor az is így indult, és nagyon hasonló érzés volt, mikor kimúlt.)

  • Ne már! Nem hiszem el! Magyarország legjobb blog szerzője kilép? Szomorú! Igen, sajnos változik/higul a szakma és úgy néz ki nem jó irányban, de azért Márk irásait,tesztjeit mindig szivesen olvassuk és olvastuk. Sajnos a Covid a fotós szakmának nagyon betett de azért reméljük még visszatérsz Márk és hozod a megszokott profi szintet nekünk. Kivánok Neked minden jót,egészséget és azért tartsd meg a kedvenc felszerelésed,mert még nincs vége teljesen a fotós életnek…

    • Nem adom el a fotós cuccot, mert még mindig fotózom. A vadász témájú bloghoz, amit 1,5 éve írok, így is úgy is kell fotózni, és vannak még ügyfeleim is. Mellesleg outdoor témájú reklámfotózást nagyon szívesen csinálnék, de még nem látom azt hogy erre itthon lenne fizetőképes kereslet. Majd meglátjuk.

  • scarbanatia

    Egy kicsit sajnálom, de teljesen megértem az érzéseidet. Nagyon jó volt olvasni a cikkeket, különösen a szakmai világról, a szoftverekről, szóval ami túl van a kütyükön, bár az eszközöket is munkás szemmel mutattad be, ezek nagyon jók voltak.
    Valahol hasonlók vannak bennem a fotózással kapcsolatban, pontosabban az alkalmazott fotográfus szakmával kapcsolatban. Bár nekem annak ellenére tört meg a lelkesedésem, hogy épp szárnyal minden, olyan pozitív visszajelzések jönnek az ügyfelektől, amit szinte meg se érdemlünk, persze azért, mert érzik, hogy az életünket beletesszük, látják a lelkesedést, az odaadást. De valahol ez ingott meg bennem, és félek, hogy kihat az ügyfelek felé, és nem a nyomott ár, meg a piaci helyzet veszi el a munkát, hanem a tűz hiánya. Szóval én semmivel se látom rosszabbnak a helyzetet, mint pár évvel ezelőtt, mikor mindenki ugyanezen sírt, de ha elveszik a szerelem, akkor az kihat mindenre. Jön más, akinek lángol a szeme, újít, és nyer. Még egy nagyobb újrakezdés van bennem, ezt a szelet még ki kell fognom, jó is lesz, de már építjük a váltást. A fotózás marad, de nagyon más formában, és a tervezőgrafikus feleségemnek köszönhetően maradunk a vizuális vonalon. Várom már, nagyon! :-)

    Még egyszer köszönjük a sok jó tartalmat, és még nagyobb sikereket az új munkákhoz!

    • Köszönöm! Drukkolok nektek!
      Nálam is így indult. Pörgött, amíg égett a tűz. Nem vagyok másokat hibáztató típus, általában tisztában vagyok a saját lustaságommal és hibáimmal. Biztos ez is közrejátszik nálam, hogy sosem voltam elég szorgalmas ahhoz, hogy folyamatosan toljam magam stb. De egy időben eljött az a szint, amikor falakba ütköztem. Ahogy te is mondod, az életemet tettem bele. De legtöbbször azt kaptam vissza az ügyfelektől, hogy “ezt most sajnos nem lehet”, “csak egy fél óránk van megcsinálni”, “bocs elfelejtettünk szólni”, “igen készen van már (majd odamegyek és romokban áll minden”, “oda sajnos nem lehet bemenni”, “csináljuk meg itt a parkban” és így tovább. Először csak bántott a dolog, hogy én tolnám a maxot, megrendelői részről meg az jön, hogy minimális ráfordítással legyen valami. Mivel sikerült elérnem egy tisztességes órabérezést az idők folyamán, egyre inkább rájöttem, hogy ezt az órabért akkor is kifizetik, ha úgymond beleszarok, odamegyek, megcsinálom ahogy tudom, aztán csókolom. Ezt követte a “Hogyan csináljuk, Márk? – Ahogy szeretnétek, ahogy nektek jó/kényelmes, stb!” Lusta lettem volna? Lehet. De belül inkább az dolgozott, hogy hiába mondom hogyan csináljuk, úgyse úgy lesz.
      Nem adom el a fotós cuccot, mert még mindig fotózom. A vadász témájú bloghoz, amit 1,5 éve írok, így is úgy is kell fotózni, és vannak még ügyfeleim is. Mellesleg outdoor témájú reklámfotózást nagyon szívesen csinálnék, de még nem látom azt hogy erre itthon lenne fizetőképes kereslet. Majd meglátjuk.

      • scarbanatia

        Sajnálom, ezeket nagyon rossz olvasni, így már rég nem csinálnám. Nem tudom mi lehet az oka, de annyira más visszajelzéseket kapunk. Amikor a jegyesfotózás időpontját kérdezik, mi meg feldobjuk, hogy este 6 után(nyáron), de ha bevállalósak vagytok, akkor hajnalban, és erre megcsináljuk a Balaton-felvidéken reggel 5-kor az egyik kedvenc sorozatot, az nagy élmény. Vagy amikor külön írnak a párok karácsony után, hogy a szülők örömkönnyekkel fogadták a fotókönyveket, és nagyon köszönik az egész munkánkat. De az is jó volt, amikor esküvőkiállításon megállt egy pár, hogy sajnos (!) nekik már van fotósuk, de annyira tetszik nekik, hadd nézzék végig a fotókönyveket. :) Amúgy utáljuk az egész világát ennek, de érdekes, hogy azt a nagyon szűk réteget megtaláljuk akik tényleg minket keresnek. Az is igaz, hogy ebben sok szűkös év is benne volt, lassú lépkedés előre, és szinte megizzasztjuk a leendő ügyfeleket, mondjanak 3 nyomós érvet, hogy miért minket? Persze a meggyőzés is olyan, hogy a lehető legőszintébben, mindent bemutatva, így soha nem okozunk csalódást, ami nagyon sok kellemetlenségtől megóv minket, illetve mire a tényleges munkához jutunk, addigra az ügyfelek is kellően lelkesek hozzá.
        De egy biztos: egyszer eljön az a pont, amikor már nem akarunk többet, különösen gyerekekkel kezd nagyon nehézzé válni, mikor rájövünk, hogy az ügyfelek szinte több figyelmet kapnak, mint a család. (Legalábbs fejben ott a kérdés, hogy biztos ezért akarjuk-e áldozni az életünket?)

        A másik tapasztalat viszont az, hogy igazából mindegy, hogy az ember milyen vállalkozásba kezd, a szemlélet úgy sem változik, úgyis a legjobbat akarjuk, úgyis az hajt, hogy kihozzuk a legtöbbet, és ezt úgyse tudjuk elengedni. :-)

  • Tert

    Hát sajnálom én is, hiába is érthető a dolog. Jó volt ide járni. Nagyon jó. Előfordult ugyan néha, hogy összeugrottunk a véleményekkel de azért mindenki aki ide benézett talán azért tette mert érdekeli és szereti a fényképezést. És te ezt a közös érdeklődést tápláltad az elmúlt ~10 évben.
    Szóval, köszönjük neked!

  • Vass Péter Bexter

    Nem tudunk elég hálásak lenni a munkád miatt. Nagyon szépen köszönjük!!!
    Remélem egy nagy piehenés után újult erővel visszatérsz ;)

  • Ádám Molnár

    Köszönjül a blogot ! Én is nagyon szerettem. Sok sikert.