Létezik egy fogalom, úgy hívják TFCD. Ez az amikor a fotózás minden résztvevője ingyen dolgozik, apait anyait beleadva, a cél pedig a közös portfólióépítés, nem pedig a közvetlen haszonszerzés. Ez a elmélet. A gyakorlat viszont sajnos mást mutat.
A gyakorlat sajna azt mutatja, hogy egy TFCD fotózást duplán, vagy akár triplán be kell biztosítson az az ember, aki szervezi. Miért ő? Mert nyilván, ha ő szervezi, akkor neki igazán fontos, hogy megvalósuljon. Az ideális eset az lenne, hogy minden résztvevő örömmel kellene kapjon az alkalmon, hogy van egy lehetőség, ami ingyen van, ahol megmutathatja mit tud, ahol alkothat valami újat, szinte kötöttségek nélkül. Merthogy normális esetben ezért fizetni szokás. Fizetni szokás a modellnek, a sminkesnek, a fodrásznak és persze a fotósnak is, sok esetben utóbbi a legdrágább. Egyszóval, ha egy fotós, pláne egy jó fotós TFCD-re keres stábot, akkor azt illene megbecsülni. Minden stábtagnak az álma egy olyan stáb, akik legalább annyira lelkesek, mint ő, akikkel húzzák egymást és együtt alkotnak. Akikre mindig lehet számítani. Akiket nem nógatni kell, akik első csörgésre felveszik a telefont.
Ehhez képest az van, hogy a stábtagok előszeretettel mondanak le TFCD munkákat ilyen-olyan indokokra hivatkozva. A legnépszerűbb indokok, a “kórházba került a nagymamám”, “meghalt a nagypapám”, “belázasodtam”, “terhes a kanárim”…és még sorolhatnám. A legkevésbé kreatív a “családi okok miatt”, és a “közbe jött valami”. Persze ezek általában egy nappal a munka előtt, vagy aznap reggel derülnek ki. Ugyan sosem derül ki a valóság, de a legtöbb esetben gyanítható, hogy a csinos modellnek a pasija azt mondta, hogy gyere menjünk inkább moziba, a sminkes úgy döntött, inkább bulizni megy a barátnőkkel, a fodrász meg csak simán előző esete rúgott ki a hámból, és nem tudott/nem akart időben felkelni. Ez mind azt jelenti, hogy az illető nem veszi elég komolyan a munkáját, nem az az álma, hogy befutott, keresett szakember legyen. Persze fotózni, modellkedni, sminkelni “bulis” dolog, de sok wannabe stábtag úgy áll hozzá, hogy ez csak hobbi, és ha a barátnők azt mondják, menjünk inkább a Balcsira fürdeni, az hirtelen fontosabbá válik. És ekkor jönnek a rossz kifogások, ami talán a legidegesítőbb az egészben. Nem elég, hogy kicsesznek a többiekkel, de még hülyének is nézik őket.
Álljon itt hát 5 kreatívabb indok, hogy ne mindig a nagymamára kelljen fogni:
1. (modelleknek) “A minap konzervkaját ettem, és szerettem volna kinyalni az utolsó falatokat a konzervből. Sajnos elvágtam a szélével nyelvem és az ajkamat is, utóbbi el is fertőződött, begyulladt, úgy nézek ki, mint egy génmanipulált Angelina Jolie. Sajnos nem tudok így menni, ne haragudj.”
2. (sminkeseknek) “A barátnőmmel ki akartuk sorsolni, hogy ki menjen oda egy helyes fiúhoz a bárban tegnap, kő-papír-ollóztunk. A barátnőm köve véletlenül akkorát ütött az én ollómra, hogy eltörött az ujjpercem, duplájára dagadt. Sürgősségi, 2 óra várakozás, végül gipsz. Nem tudok dolgozni így, ne haragudj.”
3. (fodrászoknak) “Nem fogod elhinni, de úgy jártam, mint Mauser kapitány a Rendőrakadémiában. A párom délelőtt megragasztotta a gégecsövet a zuhanyzóban mert elrepedt, és véletlenül a samponok közt hagyta a ragasztót. Én meg persze este csukott szemmel csak odanyúltam és azzal mostam hajat. A kezem a fejemhez ragadt, amit persze levagdostunk, dehát az egy dolog, hogy úgy nézek ki, mint akibe belecsapott az áram (ezt még sapkával megoldanám), de a tenyeremen 2 centi vastagon haj van. Így nem tudok dolgozni, mert nem látom, hogy kinek a haját igazgatom, a tenyeremét vagy a modellét? Sorry, remélem még nem szólok későn és tudtok valakit keresni helyettem.”
4. (bárkinek) “A barátaim külföldön vannak, kocsival mentek. Arra lettek figyelmesek, hogy elég vacak hangja van az autónak. Felnyitották a motorháztetőt járó motornál, erre a kocsi kiköpött magából valami izzó fémdarabkát, a haverom gatyáját még ki is égette (true story – a szerk). Persze 10 kilométer múlva megállt a kocsi. Mivel nincs pénzük autómentőt vagy szerelőt hívni, ezért megkértek hogy menjek ki értük, holnap jövünk csak haza, úgy hogy vontatom őket. Szóval sajnos ez a fotózás most nem fog össze jönni, muszáj kimennem.”
5. (bárkinek) “Hy, Gizike kómába eset én a tesója vok. Mielőtt kómába esett volna kért h üzizek neked h kómába fog esni szal nem tud meni a holnapi fotózásra. Az üzeni ne haragugy, ja és én igazából úgy láttam, hogy tényleg nagyon kómába kellett esnie, szóval ez nem kamu!!! Puszkaaaaa! Jucika“
Egyszóval mindegy mit mondtok, csak picit dolgozzatok rajta, hogy hihető legyen. Merítsetek a való életből példákat és ne szerencsétlen nagymamára fogjátok, aki semmiről nem tehet.
Természetesen akinek nem inge, nem veszi magára…
UPDATE: Zárszóként egy vicc, amit rögtön a cikk megjelenése után olvastam:
Idős néni kopogtat a tanári ajtaján:
– A Pistike nagymamája vagyok, és szeretném elkérni az unokámat az utolsó óráról.
– Az lehetetlen! Pistike ma nem is jött iskolába.
– Akkor hol lehet?
– Azt hiszem, az Ön temetésén.
