Egy profi egyik legnagyobb dilemmája, hogy mennyire szakosodjon egy-egy területre. Profi alatt természetesen most a klasszikus jelentést értsük, vagyis az a fotós, aki megélhetésből, pénzért dolgozik, ez a hivatása.
Sok fotós életében eljön az a pillanat, amikor úgy dönt ezt a tevékenységet szeretné űzni főállásban, hivatásszerűen. Aztán persze valakinek sikerül, valakinek nem, mindannyian tudjuk, hogy tehetség és kitartás szükségeltetik ehhez és persze nem árt némi kapcsolati tőke sem, hiszen nincs az a Google vagy Facebook hirdetés, ami többet ér egy megfelelő pozícióban lévő ismerősnél, vagy akár csak egy egyszerű szájreklámnál.
Sokan azonban ebben a pillanatban jutnak el addig a dilemmáig, hogy milyen fotósok legyenek? Amatőrként össze-vissza fotózhattunk, amibe épp belekezdeni volt kedvünk, de mi legyen azután, hogy ezt hivatásszerűen űzzük? Vállaljunk el mindent, amit csak lehet? Vagy specializálódjunk egy területre? Ha már amatőrként is egyértelmű szerelem alakult ki egy-egy terület iránt, akkor ez persze nem kérdés. De mi van a többiekkel? Mi van azzal, aki több területen is szeret fotózni?
A józan ész azt diktálná, hogy csináljunk meg mindent, amiért pénzt fizetnek, hiszen feltörekvő szakemberként vélhetőleg nem tehetjük meg, hogy válogatósak legyünk. Külföldi neves szakemberektől viszont sorra azt halljuk, hogy specializálódjunk egy-egy területre. Főként azzal indokolják, hogy ha úgy kerülünk a köztudatba, hogy mi vagyunk a görgőcsapágy fotósok, akkor ha valakinek görgőcsapágyat kell fotóztatnia élből ránk fog gondolni. Legalábbis előbb fogunk eszébe jutni, mint a másik fotós, aki egyszerre fotóz esküvőt, riportot, reklámot, divatot, sportot…és mellesleg görgőcsapágyat is. Logikus.
Egyes magyar szakemberektől viszont azt hallani, hogy kicsi ország vagyunk, kicsi a kereslet is, ezért itthon mindent el kell vállalnia az alkalmazott fotográfusnak, ha meg akar élni, és hogy az amerikai könnyen beszél, hogy fotózzunk csak görgőcsapágyat. Azt is mondják, hogy ha csak görgőcsapágyat fotózunk, hamar ki fogunk égni, nem lesz már benne kihívás, és megunjuk amit csinálunk. Ebben persze van igazság. Nyilván egy divatfotó vagy a fotóriporterkedés változatosabb meló, mint a görgőcsapágy fotózás, de azt hiszem kijelenthetjük, hogy a kiégés veszélye nagyobb, ha csak egyféle dolgot csinálunk.
Van viszont még egy faktor, ami meggondolandó, ez pedig a szakértelem és a rutin. Ha valaki mindent fotóz és még néha görgőcsapágyat is, soha de soha nem fogja tudni olyan profin kivitelezni a munkát, mint aki csak ezt csinálja nap mint nap. A fotózás ugyanis tipikusan olyan dolog, ami állandó gyakorlást igényel, hogy a szakértelmünket, az agyunkat frissen tartsuk, hogy a rutin benne legyen a kezünkben és flottul működjön az egész. Különösen igaz ez például egy divatfotónál vagy modellfotónál. Ha keveset csinálod, akkor valami biztos elfelejtődik a fotózás alatt. Ha figyeltél a szép világításra, a modell gesztusaira, tuti, hogy bénán áll a keze. Ha figyeltél a kéztartásra, a kompozícióra, tuti, hogy kiáll egy kósza tincs, vagy a legjobb fotónál elmozdult a modell és már rossz a fény, de a nagy hévben nem vetted észre…vagy épp a gyűrődést a ruhán. Ha viszont az ember nap mint nap divatot fotóz, legszebb álmából felkeltve is fújja azt, mire kell figyelnie fotózás közben. Szárnyal a kreativitás, jönnek az ötletek mert csak erre fókuszál, ez jár a fejében nap mint nap, nem aprózódik szét az agya, mert csak egy dologgal foglalkkozik. Ha valami eszébe jut akkor a héten még megcsinálja. Nem úgy, mint az “univerzális” fotós, aki azt mondja “hú ez jó ötlet, de most a héten lesz egy kajafotóm, meg ki kell mennem a kosármeccsre is lőni pár képet a Józsinak, pénteken tabló, szombaton esküvő, na majd jövő héten megcsinálom”. Ez így nem megy, mert jövő héten is lesz valami, és amúgy is két hét eltelt már hogy modellt fotóztunk, és a két modellfotózás között így egy hónap telik el, tuti, hogy nem lesz meg az a rutin, ami a jó fotókhoz kell.
Igazán jónak lenni tehát egy dologban lehet. A legnevesebb magyar fotósok is mind egy-egy dologban jók. Darabos György enteriőrben, Tombor Zoltán, Zsólyomi Norbert, Balla Vivien és még néhányan divatban, Máté Bence és társai természetfotóban, Katona, Dégi meg a Pillanart tagok esküvőben, Jung Zseni aktban, Balogh Tamás tárgyfotóban, Gárdi Balázs, Szandelszky Béla és Szalmás Péter riportban és még sorolhatnám napestig a neveket, sokan vannak, de mind egyvalamiben igazán jók. Nagyon kevés ember van, aki a fotóipar két területén is kiemelkedőt ért el, ilyen például Daróczi Csaba, aki esküvőben és természetfotózásban is nevet szerzett magának. De olyan aki három területen is spíler, olyan nincs…tudtommal. Nem azt mondom, hogy néha nem esik be egy-egy más jellegű meló ezeknek az embereknek, nem azt mondom, hogy felfrissülés képpen nem mennek el néha természetfotózni (kivéve Máté Bence :D), de nem reklámozzák, az ilyen dolgok maximum fű alatt mennek, mert ők az enteriőrfotósk, ők a divatfotósok, ők a reklámfotósok stb Magyarországon, így ismeri őket mindenki, nem véletlenül…ebben jók.
A fotózásból jól keresni pedig csak akkor lehet, ha jó vagy (akkor is nehéz persze). Aki nem jó, az sosem fog tudni komolyabb összeget elkérni a munkáiért, nála maximum a sok kicsi sokra megy elv jöhet be. Az igazi vágya viszont szerintem minden fotósnak az, hogy elismert szakember legyen, és nem az, hogy haknizó olcsójános, futottak még kategória.
