Dolgozó fotósok, vajon hányszor hallottátok azt az alku-érvet az ügyfelektől, hogy “nekünk csak webre kell”? Ugye nem dőltetek be ennek?
Ma futottam bele a Facebookon egy beszélgetésben egy ilyen jellegű kommentbe. Csak webre kell. Csak webáruházba lesz. Többnyire akkor jönnek elő ezzel az ügyfelek, ha alkudni akarnak az árból. Ez azonban nem alkualap, bár tény, hogy egy webáruházba való, fehérhátteres ún. packshot a termékekről nem akkora fotográfiai turváj, mint egy ízlésesen megkomponált, bevilágított, kreatív image-fotó ugyanarról a termékről. De ez még nem jelenti azt, hogy különösebben alkualap lenne. Miért?
- Mert ugyanúgy technikaigényes. A fehér hátteret meg kell teremteni, a terméket több vakuval korrekt módon be kell világítani. Alaphangon 4db vakuról és a hozzájuk tartozó fényformálókról, állványokról, kioldókról beszélünk, háttérpapírról és/vagy tárgyasztalról beszélünk, kameráról és megfelelő objektívről beszélünk, tehát elengedhetetlen a stúdió, de legalábbis a stúdiókörülmény. Ha utóbbit külső helyszínen kell megoldani, hatványozottan igaz ez, hiszen oda kell vinni, össze kell szerelni, a fotózás végén szét kell szerelni és elhozni. Hiába lesz csak weben/webáruházban a fotó, pont ugyanaz a technika kell hozzá, mintha óriásplakátra menne.
- Mert ugyanúgy időigényes. Be kell világítani, ha többfajta termék, különféleképpen kell bevilágítani és le kell fotózni nem ritkán 40-50-100-200db terméket. Tökmindegy, hogy a végeredmény 640x480pixel méretben kerül ki egy weboldalra, vagy a Hamu és Gyémánt borítóbelsőjén díszeleg majd, épp ugyanannyi időbe telik lefotózni, leválogatni, utómunkázni és eljuttatni az ügyfélnek.
- Mert az ügyfél sem tudhatja. Most azt mondja, hogy webre kell, aztán egy év múlva meg lehet, hogy szórólaphoz kellene, vagy katalógusba, vagy magazinhirdetésbe, vagy szakmai kiállításon plakátra, vagy displayre, vagy jelentésbe, vagy a bánat tudja mire. A legtöbb ügyfél ilyen szempontból gyakran nem gondolkodik előre, továbbmegyek, sok ügyfélnek néha még nem hogy a fentiekről nincs fogalma, de arról sincs mit jelent az, hogy képméret, arról hogy printhez és webre nem ugyanaz a felbontású fotó való. Ha csak webméretet adsz le – mert mégis belementél a játékba, olcsón dolgoztál -, mert szeretnéd magad bebiztosítani, hogy másra ne tudják használni…hidd el fogják. Nagyon sokan fogják. Be fogják tenni a katalógusba, a plakátra a webméretű fotódat, és még a te k… anyád lesz, hogy miért ilyen vacak fotót adtál le, mert printben szétesik. Nagyon-nagyon sokan nem értenek hozzá sajnos.
Egy szó mint száz, jobb a békesség, ne menjünk bele ilyen játékba. Tessék megcsinálni tisztességesen, tessék elkérni érte egy korrekt árat, tessék leadni nagy méretben, vagy akár kétféle formátumban két mappában (“print” és “web”), és tessék felhívni az ügyfél figyelmét arra, hogy itt és itt van a webshopba való fotó, de ha ne adj Isten egyszer mégiscsak print kellene, akkor ott a másik mappában a nagy felbontás, mert ahhoz az való.
Még így is elő fog fordulni jópár cégnél, hogy a katalógusba a webméret kerül sajnos, de te megtettél mindent, és mennyivel jobb, ha úgy ajánlanak tovább, hogy milyen frankón megcsináltad a munkát, és mennyi mindenre tudták használni? Hogy még olyan dolgokra is gondoltál, amikre ők a kezdetben nem is, és különben is milyen jófej vagy és segítőkész. Hát nem jobb, ha ez a vége, és nem az, hogy szétesett a fotó és biztos a fotós csinált valamit rosszul?
