Néhány gondolat a 6 fotós 6 portré videóról

a dátum: 2015. november 10. | 9 hozzászólás

Futótűzként járta be a netet a Canon reklámvideója, ahol hat fotóst kérnek meg, hogy készítsen portrét ugyanarról az emberről, azzal a csavarral, hogy mindegyik fotósnak máshogy mutatták be a portréalanyt.

2,3 millió megtekintésnél jár már a videó a YouTube-on, ha még nem láttad, nézd meg:

A hat fotósnak életmentőként, önjelölt médiumként, ex-börtönlakóként, ex-alkoholistaként, halászként és milliomosként mutatták be Markot a portréalanyt, ennek megfelelően 6 teljesen különböző portrékép készült róla. Szerintem zseniális kampány, de lássuk mik voltak a jellemző reakciók, legalábbis a két véglet a néptől az istenadta néptől:

1. Brilliáns kampány, ebből is látszik hogy a fotós készíti a képet, nem a fényképezőgép. (ez volt a Canon reklám eredeti üzenete)

2. Hernádi Levente Indexes posztjából idézve: “a fotósok többsége olcsó sztereotípiáknak próbál megfelelni, ahelyett, hogy arra koncentrálnának, ami előttük van. Ez pedig végtelenül szomorú”. És hát Levente nincs egyedül ezzel a véleményével.

Idézet egy kommentből, ami a sztereotípiákat illeti:

  • Fisherman: make him seem average and homey with a chair to give a country vibe. (Halász: mutasd átlagosnak és otthonosnak egy székben, adj neki falusi feelinget)
  • Alcoholic: have him sit make it look like an AA meeting. (Alkesz: ültesd le, mintha anonim alkoholisták klubjában ülne)
  • Millionaire: corporate headshot, because that’s so creative! (Milliomos: vállalati portré, mert az olyan kreatív)
  • Convict: put him in the dark to signify his creepiness but include a splotch of light to show he may be turning his life around. (Elítélt: tedd sötétbe, hogy ijesztőnek hasson, de süssön rá egy kis fény, ami azt mutatja, hogy még fordíthat a sorsán)
  • Life saver: make it look like a documentary show, rather than a portrait. (Életmentő: inkább tűnjön dokufilmnek mint portrénak)
  • Psychic: include a chair for a ghost. (Médium: tegyél be egy széket a szellemnek is)

Azt kell mondjam, hogy a fenti állítások mindegyikében van igazság. Az biztos, hogy – ahogy Joey L. mondta – az a jó portréfotó, amelyik mesél az alanyról és a fotósról is. Egy portréfotósnak az a dolga, hogy olyan képet alkosson az alanyról, ami jellemző rá, ehhez pedig meg kell ismernie valamennyire a modelljét. Itt a videóban erre nem igazán volt lehetőség, elmondtak nekik egy sztorit előzetesen, majd belépett az ember és kezdeni kellett a fotózást. Eleve ha már valakiről egy harmadik fél elmond valamit, az befolyásolja a gondolatunkat, paradigmáinkat, ez pedig már egy kiindulási alap és nehéz kiverni a fejünkből. Erre tesz rá még egy lapáttal az, amit sokan nem (köztük Hernádi Levente sem) vettek figyelembe: Mark a videóban kőkeményen színészkedett és nem is akárhogy! Gyakorlatilag teljesen hihetően hozta az összes arcát, így bizony a fotósok “arra koncentráltak, ami előttük van”.

Lássuk csak… A milliomos arc nagy mellénnyel lépett be, rendkívül határozott testbeszéd, erős, magabiztos kézfogás, meg sem állt a fotós mellett, hanem egy tipikusan ál-barátkozós vállonveregetéssel ment is tovább a fotelhez (“nah, ne tököljünk, csináljuk!”). A fotós közölte, hogy jó lenne ha megismerné, mire Mark közölte, hogy 10 perced van öcsém. Tipikus elfoglalt üzletember. Mit tesz ilyenkor a fotós? Klasszikus corporate headshot. Mi mást tehetne? 10 perce van, nincs idő kreatívkodni, pláne hogy emberünk érezteti, hogy telibesz.rja a fotózást, csak szükséges nyűg számára. Akkor katt, aztán mehetsz a dolgodra cimbora.

Az alkoholista arc ásványvízzel a kezében (haha, zseniális húzás Canon!!!), zavartan jön be. Nem igazán találja a helyét se itt, se a világában. Tök jellemző! Ti nem hittétek volna el? Dehogynem! A fotós ezt mutatta be. Szerintem nem AA klub feeling a dobozon ülés, hanem egy minimalista beállítás. Hova ültetné le? A trónszerű zöld fotelbe? Az a milliomosnak meg a halásznak való. A magukkal elégedett embereknek. Nem oda, hanem egy dobozra. Puritán, tiszta, semmi flanc. Érezzük a párhuzamot? Tiszta fej, ásványvíz vs. letisztult doboz, nyitott testtartás. Tiszta vagyok, látjátok? Nincs rejtegetni valóm. Korrekt iparosmunka szerintem.

Ex-sittes: az az arc ahogy bejön! Le se veszi a szemét a fotósról, gyanakvó. Amikor meg akarják igazítani az ingjét ijedtében hátrahőköl. Ki ne nyalta volna be ez a színészi alakítást? Hát nem csoda, ha a fotós egy sötébe burkolózó, fényre kinéző alakot ábrázol?

Nem írom le az összeset, látjátok a saját szemetekkel a testbeszédet, az arckifejezéseket, amit a portréalany művel. Bárki bedőlne neki. Marknak Oscar jár az alakításért, a fotósoknak pedig “Láttam. 5-ös”. Hozták a kötelezőt, sőt a médium mellé széket tenni a szellemeknek egészen kreatív ötlet volt, szerintem kevés embernek jutott volna eszébe. Apropó, a fikázók közül hánynak jutott volna eszébe, hogy a sittest sötétbe burkolja, a halászt otthonosan ábrázolja, az alkoholistának pedig kitárulkozó testtartást adjon? Hány fotósunk ültette volna le inkább egy székre az alanyt, betett volna egy softboxot és rábízta volna a sorsra (az alanyra) a többit? Szerintem 100-ból 90.

Még egy mondat… “Hozták a kötelezőt”. Egy ismerősöm írta erről: “valóban túl gyakran megkövült sztereotípiákban gondolkodunk, ez mindig kéznél van és el is várják…” Kéznél van és el is várják. Bejön egy alany, előtte két szót mondanak róla, majd gyorsan csinálni kell egy fotót. Mit alkalmaz a fotós ilyen turbó-portrénál? Ami kéznél van. Nyilván. Rutin. Pláne ha még el is várják az eredményt. Nem agysebészet ez, a kőművesnél is elvárják, hogy egyenes legyen a fal. A fotózás művészibb tevékenység a kőműveskedésnél, tágabbak a határok, nagyobb az egyéni, művészi szabadság, de azt azért csak elvárják, hogy az alkoholista alkoholistának nézzen ki, a sittes meg sittesnek. Persze ha úgy alakul, hogy megjelenik az ember és nem úgy viselkedik, ahogy leírták, akkor Hernádinak és a hozzá hasonló véleményűeknek igazuk lenne, nem kell ráerőltetni a sztereotípiát, hanem azzal kell foglalkozni, ami előttük van. De jelen esetben nem ez a helyzet, hanem az, hogy előttük pontosan egy olyan ember állt, akit előtte felvázoltak.

Így vagy úgy, a Canonnak bejött a reklám, sokan megnézték és sokan beszélnek róla, tehát jöttek láttak győztek.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Sanyi

    “Egy portréfotósnak az a dolga, hogy olyan képet alkosson az alanyról,
    ami jellemző rá, ehhez pedig meg kell ismernie valamennyire a modelljét.”
    Lehet. De az is, hogy ez egy megkopott klisé. Minden nézőpont kérdése.

  • Bálint

    nagyon hasznos volt az elemzés, számomra épitőleg hatott köszönjük Márk!

  • Orion19

    Úgy gondolom, hogy ha egy fotós nekifog egy másik emberről egy portré kép készítéséhez, akkor már bizonyos szabályoknak, kliséknek, sablonoknak .. stb. meg kell, hogy feleljen. Nem mindegy, hogy mire is készül az a bizonyos portré, egy igazolványképhez, egy vállalati arculathoz, egy életrajzi könyvhöz. A cél már meghatározza azt, hogy hogyan is készüljön el az a kép. Természetesen azt is meghatározza a cél, hogy mennyire kaphat szabad kezet a fotós, és hogy ő maga mennyire mer továbblépni ezeken a szabályokon. (azt nem tudom, lehet, hogy a videó esetében azt nem tudták meg a fotósok, hogy mire lesz a kép, csak hogy ilyen meg ilyen emberekről kell egy portré, ebben az esetben teljes szabad kezük volt).
    A másik oldalról, ha úgy néznénk meg ezt a kísérletet, hogy nem mondják meg a fotósnak, hogy ki az alany, mit csinált stb., akkor, mi alapján dőlne el, hogy milyen lesz az a fotó, a fotós érzelmein, tudásán, meg azon, hogy első ránézésre mit tud leolvasni az alanyról és a helyszínről, mi az amit fel tud használni, szóval legnagyobb részt a fotóson múlik a dolog. Kérdés, hogy baj-e az, hogy ha a sztereotípiák hatnak a fotósra? Szerintem minél jobban ismeri a fotós az alanyt, és esetleg ez alapján próbál ráhúzni valamilyen sztereotípiát, amit gondol, akkor szerintem nagyobb eséllyel alkot róla olyan portrét, ami közelebb áll az alany valójához. Persze nem minden esetben, lehet, hogy éppen ezért fog nagyon is távol állni az igazságtól.

  • Amatőr

    A világ közhelyes, nem a fotósok, uncsi, tucat, kiégett mindenki. És ha valaki másként csinálja az pedig könnyen megkapja: Buzi vagy e?

  • Sanyi

    Miért kell, hogy a portré ekvivalens képet alkosson arról, akiről képet alkotunk? Egy óra alatt nem fogsz megismerni senkit, épp csak megvakarod a burkot, ebből következtetést levonni merész. Kifejezze az egyéniségét? De hisz nem ismered… Aztán Joey L. szerint még „mesél a fotósról” is. Ezt megköszönném, ha valaki közérthetően kifejtené, pátoszos mellébeszélés nélkül!

  • Orion19

    Szerintem függ attól, hova készül a kép, mint mondtam. Egy igazolvány kép nem kell, hogy kifejezzen bármint is az illetőről, legyen felismerhető és kész. Ha egy életrajzi könyv borítója lesz, akkor azért legyen összhangban azzal, akiről szól. Hogy miért kell kifejezni az egyéniségét, nem kell, nem muszáj, de ma mikor minden telefonban van kamera, mikor mindenkinek van telefonja, és mikor ilyen elterjedtek a közösségi médiák, a portrék, selfik legnagyobb része, hazugság, nem fest megfelelő képet az illetőről, mindenki szépíti, felnagyítja magát. Persze ez se olyan nagy gond, miért ne tenné. Csak a hitelesség elvész egy idő után. Ahogy az egy óra is kevés arra, hogy megismerj valakit, úgy csak a közösségi fotói után sem lehet senkit igazán megismerni, különösen ha azok nem valós képet festenek az emberről.

    • Sanyi

      Tehát te tudod, hogy hol van a határ igazság és hazugság között? Kicsit változtatsz a kompozíción és már más a kép igazsága. Fotográfusként nem értem, hogy jön az én munkám a szelfizéshez. A modellednél, még ha ismered is korábbról, biztosan a valós énjét ismered, vagy csak a világ felé kialakított pózt? Akkor végül mit mutatsz meg, persze hogy azt, amit ő meg akar mutatni magáról. Ha pedig foggal-körömmel ragaszkodsz a valós jellem megmutatásához, akkor marad néhány ember, a családod, és szerencsés esetben néhány barát.

  • Andrea

    Jó ez a cikk, és van benne igazság, örülök, hogy megosztottad velünk a fotós nézőpontját is. A portrék a videóban szerintem a helyzethez képest jól sikerült alkotások, de… Egy laikus kérdés: egy portrénak nem kellene kifejeznie valamit a sztereotípiákon kívül (is)? Az ex-alkoholista a széken: telibe-talált AA gyűlés, már csak a többiek hiányoznak, visszafogott küzdelem és aggodalom az arcon. Bár nem úgy néz ki a fickó, mint aki képes akár magát is és másokat is meggyőzni arról, hogy róla még nem kell lemondani. Az életmentőről sugárzik az életöröm, ez nem rossz – bár, ha nagyon kötözködni akarnék, a póz majdhogynem imádkozó, ennek semmi értelmét nem látom. A foteles halász mint egy tévénéző portré, semmitmondó, egy kétkezi munkát végző emberhez nem illik. A milliomosról alkotott véleménnyel is egyetértek, tipikus vizionárius-milliomos-vállalkozó portré, amilyeneket látunk tucatszám a gazdasági magazinok címlapján. Az ex-elítélt sem mutatott mást magáról, mint hogy ő egy ex-elítélt, és még mindig szokott csúnyán nézni. Mondjuk vele nem is mertem volna vitatkozni, ha neki tetszett :D (egyébként ez még egy elég hihető kép) A médium és a szék? Az ötlet jó, a megvalósítás nem túl sokatmondó. Teljesen laikus vagyok a témához, de ha hivatásos fotós lennék, előbb választanék semleges portrébeállítást, mint hogy ennyire ráerősítsek egy sztereotípiára. Persze mindez függ az alanytól és a fotó céljától, meg a körülményektől is.

  • Nem teljesen értem, hogy mi a Hernádi problémája?
    Amúgy, ha Hernádi lett volna a hetedik fotós és azt mondták volna neki, hogy ez a kopasz pasas egy csúcsprofi, megrögzött zsebtolvaj és minden alkalmat kihasznál, lefogadom, hogy állványra tette volna a gépet, a két keze meg maradt volna a zsebében, szorongatva azt a tízezrest, amit még délelőtt vett ki az automatából.
    Ezt mindenki megszívta volna, hiszen a kreativitásra nem volt idő, ugyanakkor pedig két oldalról manipuláltak, és nem is rosszul, teszem hozzá halkan.