A saját tesztig remélhetőleg ez az utolsó Mark IV-es cikk. Publikálta a DPReview az 5D Mark IV dinamikatartomány tesztjét, a masina hozza a várt adatokat.
Mint írtam már én is itt a blogon, a DPReview nem fényértékben adja meg a gépek dinamikatartományát, hanem azok expozíció mozgásterét és ISO állandóságát vizsgálja, és hasonlítja össze azonos tesztábrán a különféle gépeket.
Az előző posztban kiderült, hogy a Canon 5D Mark IV helytáll a konkurenciával szemben ISO teljesítményt tekintve, bár tény, hogy a “bajnok” kifejezés a cikk címében kicsit erősre sikeredett, a teszt ugyanis nem ad egyértelmű eredményt. Lehet úgy is nézni, hogy a Canon a bajnok és lehet úgy is, hogy a Sony a7R II, ráadásul a kommentek között felhívták a figyelmet arra, hogy nagyon különböző minőségű objektívekkel tesztelik a gépeket, ami nem ad megbízható összehasonlítási alapot, ráadásul azt is tudjuk, hogy egyes gépekben nincs anti-alias szűrő, másokban meg van, és ez is befolyásolhatja az érzékelt eredményt.
Nem így azonban a dinamika teszt esetében, itt azért annyira nem számít sem a különféle objektív, sem az aluláteresztő szűrő. Sok kérdés merül fel a DPReview tesztjét illetően, ezért úgy döntöttem, hogy teljes egészében leközlöm a cikket, melynek eredetije itt található.
“A Canon 5D Mark IV drámai dinamikatartomány fejlődést hoz az 5D szériába
Amikor a Canon tájékoztatott minket a legnépszerűbb DSLR modelljük fejlesztéseiről, azt mondták, hogy a dinamikatartomány növelés volt az egyik legfontosabb tényező az 5D tulajdonosoknak. Örömmel tudatjuk hát, hogy az 5D Mark IV egy komoly lépést tett előre ez ügyben, köszönhetően a szenzorra épített analóg-digitális konverziónak, melyet a 80D-nél és az 1DX Mark II-nél is láthattunk már. Hosszú időbe tellett, hogy a Canon meglépje azt, hogy az A/D konverziót a képalkotó szenzorra helyezze, ahogy egy modern szenzor-designnál szokás.
Ez a design lehetővé teszi, hogy kevesebb zaj adódjon a szenzor által rögzített analóg jelhez, mivel annak digitalizálása mihamarabb bekövetkezik. Ez kevesebb ún. kiolvasási zajt eredményez, amire lényegében úgy gondoljunk, mint egy rádióerősítő alap-zümmögésére. Minél alacsonyabb a “zümmögés”, annál könnyebb megkülönböztetni a rögzített információt a háttérzajtól azokon a területeken, melyek alacsony jelet produkálnak. Ez rugalmasabb RAW fájlokat biztosít a fotósnak, lényegesen több rendelkezésre álló hasznos infomációt akkor, amikor az árnyékos részeket akarjuk kivilágosítani, ezáltal sokkal magabiztosabban fotózhatjuk a nagy fénykontrasztú témákat, mint például az alábbi képet, melyet a csúcsfényekre exponáltam. (kép a DPReview-n, de ne hagyjuk magunkat megvezetni, a cikkben mellékelt illusztráció Nikon D810-zel készült, ami egyrészt vicces egy Mark IV tesztben, másrészt érthető, hiszen a Mark IV-et még csak laborban tesztelik, nem vitték ki tengerparti lovas fotózásra)
Expozíció mozgástér
Az egyik legkönnyebben érthető fokmérője az alap ISO-értékes dinamikatartomány növekedésnek nem más, mint a megnövekedett utómunka mozgástér, vagyis a RAW fájlok büntetlen “felhúzásának” mozgástere, tehát a világosítás lehetősége drasztikus zajosodás nélkül (valamennyi zajosodás mindig lesz az alap sötétzaj miatt). Ez akkor lehet hasznos, ha nagy kontrasztú témát fotózunk, melyek konvencionális alulexponálást igényelnek, hogy megóvjuk a csúcsfényes részeket a kiégéstől, továbbá az árnyékos részek kivilágosítását (vagy tone-mappinget) vonják magukkal.
Ebben a tesztben megnézzük, hogy mennyire toleráns a Canon 5D Mark IV RAW fájlja. Mindezt úgy tesszük, hogy a képeket egyre alacsonyabb expozíciós értékekkel rögzítjük, majd visszahúzzuk őket az alapkiindulást eredményező világosságra az Adobe Camera Raw szoftverrel. Azt megvizsgálva, hogy mi történik ekkor az árnyékos részeken, megmutatja, hogy milyen az expozíciós mozgástere (lényegében a dinamikatartománya) a RAW fájloknak.
TESZTKÉPEK A DPREVIEW OLDALÁN.
Az 5D Mark IV jelentős javulást mutat az expozíció mozgástér terén, köszönhetően a megnövelt dinamikatartományának. 5 Fényérték push esetén jócskán az 5Ds előtt jár, mely a régi szenzor-designja ellenére eleve 2/3 Fényértékkel jobb volt a Canon 5D Mark III-nál. Ez a tény az 5D Mark IV-et jóval az elődje fölé helyezi, majdnem utolérve a területen kiemelkedő Sony a7R II-t. A fejlődés ellenére viszont nem üti meg az e téren jelenleg piacvezető Nikon D810 szintjét. 6 FÉ push után az 5D Mark IV alulmarad a Sony a7R II-vel és a D810-zel szemben, az 5DS-hez viszonyítva viszont még drámaibbá válik a különbség a Mark IV javára.
Picit mélyebbre ásva: az 5DIV javulást hoz az 5Dshez képest már egy visszafogottabb 3-4FÉ-es világosítás esetén is, de különösen akkor teszi ezt, ha 5-6FÉ-et világosítunk. Ezt azt jelenti, hogy a szenzorra épített A/D konverziónak nem csak a drasztikus módosításoknál, hanem már a kisebb árnyékfelhúzások esetén is látni fogjuk jótékony hatását. Az eredmény egyébként pariban van, ha épp nem lépi át a Canon 1DX Mark II szintjét. Igaz az 5D Mark IV valamivel elmarad a Sony a7R II-től, de ez csak extrém mértékű világosításoknál jön ki igazán.
A dinamikatartományban piacvezető D810hez képest a Mark IV hátránya már 3FÉ pushnál kezd előjönni, 6FÉ pushnál pedig jelentős a D810 előnye. A D810 azért tud ilyen jó lenni, mert még kisebb kiolvasási zajt produkál, és nagyobb a szenzor fénykapacitása alap ISO64-en, ami a RAW fájloknak középformátum-közeli képminőséget ad.
A következő teszt az ISO állandóság, melyben az előd, Mark III-hoz is viszonyítjuk a Mark IV-et.
ISO állandóság
Az a kamera, amelyiknek nagyon alacsony az zaj-küszöbe, nagyobb dinamika tartományt képes rögzíteni, miután az árnyékokban rejlő képrészletekhez kevésebb zajt ad hozzá. Ennek van egy érdekes vonatkozása: minimalizálja a szenzor jelének erősítését annak érdekében, hogy azt a zaj-küszöb fölött tartsa (amit az ISO jelerősítés hagyományosan tesz). Ez egy másfajta munkamódszer lehetőségét nyújtja bizonyos szituációkban, melyek hagyományosan magasabb ISO beállítást igényeltek korábban.
Az alábbi tesztben olyat teszünk, mely az intuíciókkal ellentétesnek tűnhet: ugyanazt a rekeszértéket és záridőt használjuk különféle ISO beállításon, hogy megnézzük mi a különbség a képek között, ha azok különböző ISO értékeken készülnek (és hardveres erősítést kapnak), vagy utólag, digitálisan javítjuk a világosságukat. Ennek az az előnye, hogy minden képen az alap-sötétzaj azonos lesz, a képek közti különbséget tehát csakis a kamera áramköre produkálja.
Az 5D Mark IV nem teljesen ISO invariáns: egy 5 blendével alulexponált, ISO200-on készült fotót 5FÉ-kel utómunkában felhúzva valamivel magasabb zajszintet fog produkálni, mintha ugyanazt a képet ISO 6400-on helyesen exponáljuk. Egy ISO100 készült képet 6FÉ-kel felhúzva még rosszabb az eredmény. Jóllehet ISO400 fölött már elmondható, hogy a kamera ISO invariáns, ami azt jelenti, hogy a hagyományosan ISO6400-as fotót alulexponálhatjuk akár 4FÉ-kel is (úgy, hogy a záridőt és a blendét az ISO6400-es értékhez igazítva tartjuk), utómunkában ezt a 4FÉ-et visszahúzva a képünk ugyanolyan lesz. Ez a technika 4 FÉ-nyi csúcsfény-mozgásteret biztosít a fotósnak anélkül, hogy extra képzajjal kellene számolnia ahhoz képest mintha ugyanazt a képet ISO6400-on lőné meg.
Elődjéhez az 5D Mark III-hoz viszonyítva ez masszív javulás. A Mark III-mal egyszerűen nem volt lehetőség alulexponálni egy fotót anélkül, hogy extra zajosodással kelljen számolni, amikor visszahúzzuk a sötét részeket utómunkában. Ez azt jelenti, hogy döntened kellett, hogy mely tónust akartad megmenteni a fotón, mikor exponáltál. Még az 5DS-hez viszonyítva is javulást mutat az 5D Mark IV, sőt, hangyányit az 1DX II-t is lekörözi ez ügyben. Dióhéjban tehát az 5D Mark IV sokkal alkalmasabb a nagy fénykontrasztú témák fotózására anélkül, hogy kerülőutakat kellene beiktatnunk hozzá.
Hogy viszonyul a gép a konkurenciához? A teljesítménye sokkal jobb, mint bármilyen más gépvázé, amit a Canon valaha kínált, de még mindig nem annyira ISO állandó, mint a Nikon D810 vagy a D750. ISO400-tól fölfelé ezt a különbséget nem fogjuk ugyan észrevenni, de ISO400-tól lefelé az 5D Mark IV igaz tisztességesen helytáll, de valamivel elmarad a teljesítményével.
Mit jelent mindez?
A Canon 5D Mark IV – úgy, mint az 1DX II -, jelentős előrelépést jelent a Canonnak a dinamikatartomány ügyében. Határozottan állíthatjuk, hogy ezek a kamerák masszív fejlődést jelentenek a Canon-felhasználók számára, amire már oly’ régóta vártak. A megnövelt expozíció mozgástér, és a közel ISO állandó fotózás lehetősége szabad kezet ad a fotósnak, hogy a hagyományostól eltérő expozíciós döntéseket hozzon a kihívást jelentő szituációkban, több tónust megőrizve ezzel, amint amire korábban lehetősége volt. Inronikus módon ez sokkal inkább hatással lehet a nagyobb iramú fotózásokra, mint inkább a tájképezésre, hiszen utóbbi kellő időt ad, hogy kibővítsük a kamera határait szűrőkkel vagy bracketinggel.
Bizonyára sokan fogják üdvözölni a lehetőségét annak, hogy könnyebb lesz az esetleges expozíciós hibákat orvosolni, amik az olyan szituációkból adódnak, melyekben nincs idő az LCD-t nézegetni, vagy épp annak lehetőségét, hogy szemérmetlenül alulexponálhatjuk a képünket, hogy megóvjuk a csúcsfényes részekben lévő részleteket, tónusokat, mint ahogy én tettem az alábbi mintafotónál a naplemente utáni égbolt csodás színátmenetével. (fotó az eredeti cikkben)”