“Az esküvői fotózás halott”

a dátum: 2018. május 6. | 26 hozzászólás

Ezzel a címmel jelent meg írás az PetaPixel oldalán, ami picit clickbait cím, jobb lett volna, ha idézőjelbe teszi a szerző, ahogy én is. A cikk azonban nagyszerű, ezért lefordítva leközlöm én is, főleg azért, mert nem csak az esküvői fotózásra vonatkozik.

Szerző: Shelly Mantovani, esküvői fotós az Egyesült Királyságból.

“A profi esküvői fotózás halott. A változás elindult, mindenhol ezt látom magam körül. Azok a fotósok, akik valaha 2000 fontot kértek egy esküvőért, ma egy ezresnél is kevesebbért vállalnak melót. Díjnyertes fotográfusok vállalnak másodállást, hogy kiegészítsék a bevételüket, mert nem engedhetik már meg, hogy főállásként esküvőt fotózzanak. És ez az egész egy mocskos kis titok.

Zárt csoportokban, privát beszélgetésekben suttogunk arról, hogy ilyet még senki se látott. Hogy mindenki küzd. Pánikoló profik, akik az elmúlt tíz évben egy korrekt életszínvonalat tudtak elérni, ma fillérekért dolgozó fotósokká alacsonyodtak.

A minap a Facebookon olvastam egy erős középkategóriás fotóstól, hogy többé nem tud megélni az esküvői fotózásból, mert már mindenki 1000 font alatt dolgozik.

Arról is látok posztokat, hogy profi fotósok három különböző brandet futtatnak a neten, hogy három különböző árszínvonalat tudjanak képviselni, és arról, hogy a kezdő fotósok 15 órás rendelkezésre állást + jegyesfotózást fotókönyvvel 1200 fontért vállalnak.

Hallom, hogy régi motoros fotográfusok panaszkodnak az újonnan érkezők özönlése miatt, hogy 800 fontos árszínvonalon lépnek be a piacra és elviszik az ügyfeleket. Ez egy korszak vége…

Hát…az a nagy helyzet, hogy kezdők mindig is voltak. Én is egy voltam közülük egyszer, és kétségtelen, hogy te is az voltál. 

Vettem egy frakó fényképezőgépet, csináltam egy weboldalt és hirtelen bekerültem az üzletbe. 450 fontot kértem egy esküvőért. Gőzöm nem volt az egészről és nem volt biztosításom sem. Nem volt tartalék fényképezőgépem, nem beszélve a tartalék objektívekről. Nem voltak olyan cuccaim, mint rádiós kioldók, fényformálók, egy tucat akku és 20 SD kártya a zsebben…basszus, még egy vakum se volt!

Aztán ahogy nőtt a tapasztaltom, úgy nőttek az áraim, végül egy lettem azon főállású esküvői fotósok közül, akik az “álmaikat élték”. Nem kerestem milliókat, de eleget, hogy fizessem a hitelemet és cipőt vegyek a lábamra.

És arra is emlékszem, hogy hogyan panaszkodtak a befutott fotósok, hogy a kezdők elveszik a munkájukat. Hogy már nem kifizetődő a munka. Én meg azon tűntődtem, hogy miért nem? Én jól elvoltam. Mit csináltam, amit ők nem tudtak?

És most újra itt vagyunk.

Az esküvői fotózás halott.

Talán a menyasszonyok és a vőlegények értékelik már kevésbé az esküvői fotográfiát?

Nem gondolnám.

Mi itt az Egyesült Királyságban nem vagyunk annyira oda a fotózásért. Úgy látjuk, hogy kicsit hiú dolog, és évek múltán értékeljük csak, amikor már túl késő. De az ügyfelek még mindig akarják a fotózást.

Vádolhatjuk a magazinokat is, akik irreális elvárásokat adnak a menyasszonyoknak és a vőlegényeknek…de ez sem igazán a valóság. Ha valaki azt mondja nekem, hogy túl drága vagyok a számára, két különböző esküvői blog cikkeit küldöm vissza neki, amikben azt tételezik, hogy az esküvői büdzséjük jelentős részét a fotósra költsék.

Az esküvői helyszínek hibája?

Néhány területen az esküvői helyszínek árai exponenciálisan növekedtek, ismerek olyanokat, akik 10-20.000 fontot kérnek csak bérleti díj gyanánt…aztán hallgatom a fotósokat, akik azt mondják, hogy a pár túl sokat költött a helyszínre, így nem jutott pénz a fotósra. Az érem túloldala azonban az, hogy ismerek olyan helyszíneket is, amiket aprópénzért lehet bérelni, és ezekről a helyekről is ugyanazon fotósok panaszkodnak, hogy a menyasszonynak nem volt elég büdzséje a fotósra. *Sóhaj

Nem hinném, hogy ez lenne a probléma.

Beszélhetnénk a fotós workshopokról, hibáztathatjuk ezeket is, hogy kiadják a “titkokat”.

Fotósok fotósokat képeznek arra, hogy ellopják az ügyfeleiket. De mindig is voltak módok arra, hogy megtanuljuk a fotográfiát…én könyvekből tanultam, amikor kezdtem. Manapság sok más érdekes útja van annak, hogy csiszold a tudásod és finomhangold a munkamódszered, legyen az a YouTube, a podcastok vagy a négynapos workshopok egy rakás szpíkerrel a világ minden tájáról.

Beszélhetünk arról is, hogy a kezdő fotósok és a közepes fotósok minősége mennyire összemosódott, köszönhetően a sokkal jobb fényképezőgépeknek, és hogy nincs már komoly különbség minőségben egy újonnan induló fotográfus teljesítménye és egy olyan fotós teljesítménye között, aki tíz éve a szakmában van. És akkor ne is említsük, hogy a zsebedben lévő iPhone, vagy az új mirrorless rendszerek mire képesek manapság.

De nem hinném, hogy ezek lennének a felelősek a helyzetért.

Itt azonban elmondanám, hogy ez nem csak a fotósok ügye, hanem az egész esküvői iparágé. A virágosoktól kezdve a sminkeseken át, mindenkitől azt hallom, hogy ez az egész lefelé ível már. A Brexit-effektusról hallok pletykákat. A változás szelét hallom. 

És mostmár tudom, hogy mi az igazi probléma. Végre kimatekoltam.

A változás.

Az esküvői iparág megváltozott. A hirdetési módszereink megváltoztak. Megváltozott az, ahogy fotózunk és megváltozott az, ahogy vezetjük a vállalkozásunkat.

És mi nem szeretjük a változásokat, mi a szokások rabjai vagyunk. Mi úgy szeretjük csinálni, ahogy mindig is csináltuk. Mert az hozott pénzt. Az működött. Mindig is így csináltuk. 

De most nem működik, és mégis, újra és újra mindenki ugyanazt csinálja, amit eddig csinált…

Azzal a különbséggel, hogy mostmár őrülten kétségbeesett módon csinálják. Hálózatépítés! – kiáltozzák. Stílusos fotózások! – mondogatják. Szórd a pénzt a Facebook hirdetésekbe, posztolj az Instagramra naponta tízszer! Végig-végig ugyanaz a régi sz.r.

Állj meg! Itt az idő, hogy változtass! Itt az ideje, hogy máshogy tekints a vállalkozásodra, hogy új módszereket vezess be. Mert a régiek már nem működnek. Itt az idő, hogy visszatérj az alapokhoz, készíts számvetést és találd ki, hogy mit tartogat a jövő. Ideje befogadni új technológiákat, a munkád bemutatásának új útját-módját, vagy épp új módszereket az ügyfelek megközelítésére.

Vagy panaszkodhatsz tovább, hogy az újoncok lenyúlják az üzletedet.

Lásd a változást! Légy része a változásnak!”

 

A cikk eddig tart, amire egy ismerősöm, Lénárt Gábor kolléga az alábbiakat reagálta, az engedélyével közzéteszem értékes gondolatait:

“Hát szerintem egyáltalán nem halott a fotózás, ahogy a cikk is írja, kezdők mindig voltak, nem kell ezen stresszelni, mert úgysem lehet rajta változtatni. Vegyétek észre hogy mindent kijelzőkön nézünk manapság, mindenhonnan ömlenek a képek, ami nem elértékteleníti a fotót, hanem szerintem pont hogy felerősíti, mert azt mutatja, hogy mindenki használ fotókat, mindenkinek szüksége van képekre, és azokat a képeket valakinek el kell készítenie.

Régen a kisvállalkozásoknak nem volt szükségük fotókra ahhoz hogy megéljenek, manapság már az utolsó sarki péknek is tolnia kell az instagramot profi tartalommal, meg interior fotókkal meg színes szagos kajafotókkal a kenyeréről, hogy többen bemenjenek hozzá. Miért “kell” ezt csinálnia? Mert a konkurencia megcsinálja helyette, és ha ő nem kommunikál az interneten, akkor elvérzik a konkurenciával szemben. Az interneten hogyan tudja felkelteni a figyelmet egy vállalkozás? Képpel vagy videóval, mert a szöveg önmagában kevés. Ha csak szöveget rakna ki, akkor a konkurencia kirakja a fotót is, a konkurencia nyer. Ha rossz minőségű fotót rak ki, a konkurencia meg szán pénzt a jobb fotósra, kreatívabb fotókra, amik jobban megmozgatják a követőket, a konkurencia nyer.

Szerintem manapság pont hogy nem a print a nyerő havi 1db lapszámmal vagy ilyesmivel… :D Ki vesz már komolyan manapság egy szórólapot? Ki az aki felkapja a fejét egy hirdetőoszlopra? Senki…

Viszont az internetnek most van egy brutális fotó igénye, ahol szinte napi szinten posztolnia kell majdnem minden vállalkozásnak, azokat a napi szintű céges fotókat pedig valakinek meg kell lőnie, és itt jövünk mi a képbe.

Minden vállalkozásnak szüksége van képekre, a kis vállalkozásnak is, és a nagy multiknak is. Manapság egy vállalkozásnak kellenek hosszú távú és rövid távú képek is, sőt még rövidebb távú képek is.

Tegyük fel termék fotó a hosszú távú. A poszt alapú szöveges képes tartalom a rövidebb távú, amit mondjuk tud hirdetni 3-4 napig vagy 1 hétig, és van az insta story/snapchat/facebook story alapú 24 órás tartalom. Sőt már youtube-ra is jön állítólag a 24 órás story alapú tartalom megjelenítés. Iszonyatos megtekintések és konverziók vannak egyébként insta storyn például, el sem tudjátok képzelni :)

De beszélhetünk még rendezvény fotóról is, dokumentációkról, amik szintén kb 24 órás vagy aznapos leadási idővel operálnak, mert ennyire felgyorsult a világ. De közben ha belegondolunk, nem biztos hogy újkeletű dolog ez, mert azért régen is létezett már az 1 órás film előhívás ugyebár, nem véletlen…

A fotózás egyáltalán nem halott, az esküvő intézménye is már létezik több mint ezer éve, az sem fog kihalni.

De ha eltekintünk a magánembereknek való fotózástól:
A vállalkozások is léteznek pár száz éve, és az internet meg alig pár évtizede létezik, social média meg egy évtizede…Még nagyon az elején vagyunk, pedig sokaknak már most túl soknak tűnik ez a tartalom amit most kapunk. Aki ezzel nem tud lépést tartani mert még egy másik generáció, vagy egy lassabb, nyugodtabb élet híve, az valószínűleg el fog bukni üzletileg. Most a világon van jópár 10 éves gyerek aki már az első iPhone megjelenésénél született.
4-5 év múlva elkezd fotózni, egy nyári diákmelóból simán vesz egy Full Frame gépet már, mert már tök olcsók. 10 év múlva neki már vállalkozása lesz, viszont ő már egy olyan tempójú világban nő fel, amihez nekünk nagyon be kell gyorsulnunk, hogy tudjuk tartani vele a lépést.

Ja és akkor nem beszéltünk arról, hogy ő valószínű már most 10 évesen regelve van minden social médián, tehát 20 éves korára olyan követő bázisa lesz, mint most egyikünknek sem :)

És mindezt megkoronázva még nem beszéltünk arról, hogy általában akinek fotóra van szüksége, nem kevés esetben szüksége van vagy szüksége lehet videóra is :)
Ez is olyan dolog, hogy 15 évvel ezelőtt videót nem tudtál nézni a telefonodon, akkor még dvd volt meg ilyesmi, maga a videós formátum egy réteg dolog volt, ami egyébként egy tök szar minőség volt a fotóhoz képest.
Manapság meg már ott tartunk, hogy minden eszköz ami a fotót meg tudja jeleníteni, az meg tudja jeleníteni a videót is, ugyanolyan minőségben mint a fotót. Manapság már a videók is jó minőségűek, egy 4K felvétel nagyobb felbontású mint a monitorok felbontásának 80%-a :) Én még nem kezdtem bele a videózásba mert nem annyira szeretem, meg én is a maradandóbb képek híve vagyok, de látom, hogy aki videózik is a fotózás mellett, annak azért jól megy a vállalkozása.

Még egy dolog ami szerintem fontos lehet:
A fotózás egy állandóan változó, folyamatosan frissülő szakma. Ezzel érdemes tisztában lenni.
Sokan otthagyják a 8 órás munkájukat a fotózás miatt, sokan lemondanak a havi fixről, hogy az álom fotós freelancer munkát csinálhassák.

Sokan mondják, hogy azért szeretnek fotósként dolgozni mert mindig valami újat csinálhatnak, két munka sem ugyanolyan, meg sokkal jobb mint az irodai monoton munka.

Hát nemtom ti hogy vagytok vele, de egy évben lefotózni 20 esküvőt ahol kb minden esküvő tök ugyanarra a sémára épül, az elég monoton. Leválogatni a 3-4ezer képet és végigutómunkázni, elég monoton. 200-300 árajánlatot elküldeni off szezonban elég monoton.

Sokan csak esküvőznek, amivel gyakorlatilag visszamennek ugyanabba a monoton idegörlő, repetitív munkába, mert igazából kell nekik a stabilitás meg a biztonság, meg sokan nem eléggé nyitottak az újdonságokra és a folyamatos változásra. És az a helyzet, hogy az esküvő fotózásnál is a monotonitás ellenére évek alatt azért kell haladni a korral meg a trendekkel és ott is kell tudni folyamatosan változni és megújulni.

Szóval egyik oldalról mindenki az újdonságokra és a folyamatos friss és üdítő munkákra vágyik, ugyanakkor a valóságban nem tudják elfogadni a változásokat félnek a folyamatos megújulástól, ami ezzel az iparral együtt jár és igazából 10-20 évig csak lőnék ugyanazokat az esküvőket és kész…

Sokakon látom hogy képtelenek elfogadni a változásokat, miközben az egész ipar a folyamatos megújulásra épül…

Sokan nosztalgiáznak, bezzeg a filmes korszakban, bezzeg a facebook előtt, bezzeg amikor még ért valamit a szakma, bezzeg amikor még nem voltak menyasszonyi csevegők, bezzeg amikor még drágák voltak a DSLR-ek, bezzeg amikor még lehetett jó pénzeket kérni az esküvőkért, stb.
Na pont ezek az emberek szidják az újkori fotósokat akik ráb*sszák a vintage presetet az esküvő fotókra és sz*rrá keresik magukat :D Mert te nem mered rátenni a vintage presetet mert az valami újdonság amitől ódzkodsz, és az előző 10 évben nem úgy csináltad, és eddig működött. Eddig…

Aki a stabilitást vagy a kiszámíthatóságot keresi a munkájában, az ne menjen full time fotósnak, mert bele fog őrülni :) Annak maradjon csak hobbi a fotózás, szép hobbi az, néha én is kívánom, hogy bárcsak értenék bármi máshoz a fotózáson kívül, hogy legyen egy jól fizető havi fixem és csak örömből fotóznék mindent…”

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Kapás Gergő

    Hasonló problémákkal szembesülök magam is. Amivel semmiképp nem értek egyet – gondolom, többen vagyunk ezzel így – Lénárt Gábor hozzáfűzésében az az, hogy egy vintage presetet rányomni bármelyik pályakezdő vagy hülye meg tudja tenni. Attól csak az egyediség fog eltűnni a képről, Ugyan baromi sok preset létezik már, kvázi végtelen számú lehetőség áll rendelkezésre, kelthetjük az egyediség illúzióját, de attól az még humbug. Egy fotós attól fotós, hogy van egy saját stílusa, meg tud jeleníteni valamit a fényeivel és a – tök mindegy milyen – masinájával számtalan hangulatot anélkül, hogy presetelni kéne a fotóit. Fejlődni kell! Nem vitás. Amit látok az, hogy a megrendelői oldalról tűnik el az igényesség. Inkább vesznek meg egy gagyi, öt perc alatt “megpresetelt” nullát 1500 forintért, mint megfizetne egy valóban jó fotóst, hogy az jelenítse meg a termékét vagy bármit színvonalasan. Nem mondom, a mai fészbúkba, instagramba szomorodott ingergazdag tobzódásban igenis van helye az ájfonnal lőtt, jól elkapott hangulatfotónak, de ez nem szabadna, hogy a minőség iránti igényt belapátolja a sarokba. Sajnos a reprezentatív felmérés azt mutatja, tízből nyolc ember nem látja a különbséget egy napfényben telefonnal lekapott kifli és egy órákig állítgatott, majd alaposan retusált kép között. A fejekben kéne rendet tenni, megtanítani a társadalmat arra, hogy meglássa a szépet. Azt látom, hogy egyre inkább a középszerű a nyerő. Hogy ennek mi a szociológiai vagy pszichológiai alapja, nem tudom, de nem csak a mi szakmánkban ez a trend. A minőség nem kell már szinte senkinek. Tegyük hozzá, mi is megvesszük a Godoxot – ami teljesen jól működik, az ára nagyon kedvező -, de lássuk be, egy Elinchrom, még ha paramétereiben nem is különbözik sokban tőle, minőségben, megbízhatóságban még mindig fényévnyi távolságra van, igaz, mélyebben kell érte zsebbe nyúlnunk.

    • András Belovári

      Sajnos nem fogsz tudni rendet tenni az emberek fejében. Az új generáció akik éjjel nappal a telón lógnak, ők nem is fognak különbséget tenni, illetve ha tudnak is, totál érdektelen számukra… Abszolút nem érdekli őket, és nem csak ez a téma. Valóban vagy alkalmazkodik az ember, vagy fortyog magában, és nem fog jutni előrébb, mert képtelen elfogadni a változást.
      Tapasztalom, hogy amikor van egy kép, és feldolgozom saját hangulatra, amit én érzek, ahogy a szituáció adja, vagy rádobom a puccparádés giccs presetet, melyik fog tetszeni? Naná, hogy a többségnek a giccses 1 perc alatt összedobott, hányinger színes kavalkád. Ez van…

    • Somogyváry Vilmos

      Magam is elkötelezett minőségpárti vagyok. Sokszor azt veszem észre, hogy magamnak csinálom. A vevő már észre sem veszi a külömbséget, így hát egyedül maradok egy személyben aki még élvezi a minőségi munkát. Van nálam egy 1876-ban készült fénykép, amit restaurálásra hoztak be, amit végül el sem vittek. Annak az 1 db fotónak milyen értéke lehetett annó? Ma egy egy fotós egy esküvőn készít 4000 képet. Kérdezem minek? Ha készül 500, amiböl 150 szuper akkor azt megnézi bárki, de 4000-et? Senki. Tehát valójában a dömping miatt értéktelenedett el a fotó. Az esküvőfotózásról még egy gondolat. A Facén van egy esküvői szolgáltatók csoport. Ebben a pár felteszi, hogy mikor mit szeretne. Azt látom, hogy 2 órán belül 40-50 fotós kapar a melóért. Ez kiábrándító. Ez azt jelenti, hogy csúsznak le az árak. Egy amerikában élő fotós barátom azt mesélte, hogy ott már van olyan oldal, ahol a szolgáltatók licitálnak egy esküvőre. Gondolhatjátok nem felfelé. No comment.

  • Andrási Máté

    Itt is hasonló a helyzet….és bosszantó is. Tele van a piac vérpistikékkel és haverjaikkal. Ömlik a Trash a webre és ez kell az embereknek.. Nem kell igényesség vagy precizitás. Legyen meg hamar és ne kellejen érte sokat fizetni. Hiába használom a közösségi médiát nem használ. Végzettség meg van elvileg az a plusz is hozzá, ami egy fotóst fotóssá tesz( Visszajelzések alapján), de amíg vérpistike meg csinálja 50 ezerért a teljes esküvőt addig nem fog kelleni a minőség.. gondolkoztam azon is hogy abba hagyom… Fejlődni kell,de amíg bevállalják Pistikéjék esetleg végzettséggel vagy nélküle, adózás nélkül bejelentés nélkül addig nem fog kelleni a minőség. Van fix meló fotózás mellet, mert muszáj… Itt jön még egy érdekes pont, hogy lehet az ,hogy én anno közel 500ezret hagytam ott egy papírért, most meg ugyan ez a szakma 220ezer forint? Ömlenek a fotósok iszonyatos tempóban. Teljesen tehetségtelen rosz képeket készítő emberkéket rugdosnak át a vizsgákon, mert a szaksuliknak kell a pénz és temérdek jelentkező. Amikor én jelentkeztem, várni kellet egy évet, hogy induljon csoport egyáltalán..most 7 csoport megy egyszere ebben az iskolában… Ilyen árak mellet nem kell csodálkozni ha mindenki elkezd “fotózgatni”. 3 éve vettem utoljára új vázat. Aztán jöttek a Milcek a magas ISO számokban alkotott szinte hibátlan fotók, automatikával, fényerős objektívekkel akár egy tök sötét bazilikában is. Váltani kell amit mernék, de dilemma ott van, hogy érdemes-e másfél vagy esetleg 2 milliót új felszerelésre költeni, ha ennyire fel hígul ez a szakma. Értem én a cikket és több pontban egyet értek, de van amit a saját bőrén tapasztal meg az ember és tudjuk többen is ,azért nem ilyen rózsás a helyzet.

    • András Belovári

      Igaz amit írsz, de nehogy azt hidd, hogy más szakmában más lenne a helyzet.
      Van aki több évig tanul egy szakmát, gyakorlat, miegymás. Valaki meg pár hónap alatt ugyanazt megkapja. Aztán miután felveszik egy munkahelyre mindkettőt, ki fogja nézegetni a bizonyítványa színét, vagy formáját, és azt hogy mennyi idő alatt csinálta meg? Senki… Van olyan ismerősöm, aki 8 általánossal elkezdett dolgozni, majd gyorstalpaló tanfolyamon elvégezte amit más évek alatt. Külföldön dolgozik, és mocskos sok pénzt keres. Persze hosszú évek alatt bele is tanult frankón. Már én is bánom, hogy azt az utat választottam, hogy gyakorlok, képzem magam, majd suli, és úgy fogok majd vállalkozni vele. Ugye ezt auz emberek nagy része fordítva csinálja, sőt, a sulit ki is hagyják.
      Ahol én élek is nyomják ezerrel magukat, és amikor rákérdezek, hogy mit, hol tanultak, akkor az a válasz, hogy ne nevettessem ki magam, ez nem egy szakma. Fotózni bárki tud, aki meg tudja venni a felszerelést.
      Ennyi…. Amíg én úgy szerettem volna elvállalni pénzért melót, hogy előtte leteszek valamit magam felé is az asztalra, addig más piti összegekért rengeteg melót lenyomva, röhögve elvan, és a kutya sem kérdezi meg tőle, hogy van e végzettség, vagy mi a pálya…

      • Ez egyébként nem is gondolnánk mennyire érdekes dolog, hogy a fotózás szakma-e vagy nem szakma. Néha én is azt érzem, hogy csak úgy jön minden, halál természetesen csinálom a dolgomat amikor dolgozom, és néha én is azt érzem hogy ez nem agysebészet és valójában nem is dolgozom.
        Amikor elkezdi tanítani az ember, akkor jön rá hogy bizony mennyire kőkeményen szakma a fotózás és mégcsak nem is triviális vagy gépies, az csak egy része maximum, de valójában mégiscsak valahol művészet és szépérzék kérdése. Ha megyek a suliba tanítani (kisvakus világítást szoktam oktatni), akkor sokáig azon agyaltam hogy mi a fenét fogok én erről 4 óra elméletet és 4 óra gyakorlatot magyarázni. Ma már nem érzem ezt, mert az évek alatt sokszor bebizonyosodott, hogy 8 óra alatt is csak a felszínt lehet megkapargatni és ha mindent el akarnék mondani amit tudok, azt egy hétig is magyarázhatnám napi 8 órában, és még akkor se tartanánk a művészeti részénél. (pedig nem tartom magam művésznek, soha nem is tartottam)
        A hétvégén tartottam egy strobist workshopot kezdőknek. Tudtam hogy esélyem sincs átadni azt a tudásanyagot, amit egy tanfolyamos csoportnak 8-9 óra alatt kell átadnom, főleg azért mert a 6 órás workshopon dolgozni, fotózni illene, nem pedig elméletről beszélni. Viszont ugyanúgy kezdők voltak a részvevők mint a tanfolyamon, tehát illene Ádámnál és Évánál kezdeni, hogy egyáltalán értsék miről beszélek később.
        Szóval egy órát gyorstalpalóban magyaráztam a TTL vaku és a Manuál vaku különbségéről, a rádiós kioldókról, a HSS-ről, a fény tulajdonságairól, de éreztem azt, hogy szinte minden mondatom újabb kérdéseket szül a fejekben. Ahogy a főnököm szokta mondani “értem én hogy gőzgép, de mitől megy?”
        Aztán elkezdtünk fotózni és ott is bármit csináltam, beállítottam, helyszínt választottam, akkor vagy csak magam éreztem azt, hogy amögött amit épp tettem, mennyi tapasztalat van, és nem véletlenül csináltam úgy ahogy (néha próbáltam magyarázni, de sokszor rájöttem, hogy hiányzik Ádám és Éva, tehát hiába kezdem el magyarázni), vagy a diákok kérdezték ámulva, hogy “te ezt a sok dolgot hogyan és mennyi idő alatt tanultad meg?”
        De sokszor észre se vették, mert természetesnek gondolták és amit maguk előtt láttak az egész egyszerűen csak működött, jól nézett ki a fotón, és lehet hogy bele se gondoltak, hogy mitől nézett ki jól.
        Fel is hívtam a figyelmüket arra, hogy az itt készült képeket nem etikus sajátként mutogatni portfólióban mert ők csak a gombot nyomták, a kamerabeállításokat az asszisztenciámmal tökölték ki, az alapötletet, a világítást, a modell pozícionálást én csináltam, az exkluzívnak mondható MÜPÁs helyszínt (ahol egyébként nem engedélyezik a fotózást) pedig a FotóSarok intézte, szóval ez nem az ő munkájuk és bár senki nem fogja ellenőrizni, de nem etikus dolog ezeket a képeket kirakni a portfólióba és adott esetben ilyen képekkel megnyerni munkákat, mert nem fogják tudni reprodukálni addig, amíg nincs meg a gyakorlatuk. Bőszen bólogatott mindenki és egyetértettek, mondták hogy kiírják majd hogy ez workshopon készült. (aztán hogy valóban mit tesznek majd, azt nem tudom)
        Nem is ez a lényeg és félreértés ne essék nem magamat akarom sztárolni. Én se tudok semmi különlegeset csak eleget gyakoroltam ezért könnyen mennek már a dolgok. De egy kezdő mellé kerülve lehet érezni azt, hogy az ami ma már könnyen, szinte zsigerből megy, az ami egy kezdő szemszögéből játszi könnyűnek tűnik amikor egy szakembertől látja, amögött valójában mennyi tudás és tapasztalat van az egészen apró nüanszokig.
        Mondok egy példát. Bevilágítottunk vakuval egy érdekes formájú ablakon, ami négyzet formájú fényt festett a szemközti falra és odaállítottuk a modellt a fénybe. A tanulók lefotózták, lelkendeztek hogy milyen jól néz ki. Tök egyszerű. De aki figyelt az észrevette (voltak néhányan akik észrevették), hogy a vakut egyből a megfelelő helyre tettem, manuál vakukkal dolgoztunk és egyből a helyes beállításra tettem, 1 helyett három vakut használtam csoportba téve és egyből jó helyre állítottam a modellt. Idáig az alap. Aztán jöttek a nüanszok. A tanulók úgy állították volna be a modellt, hogy a feje fölött még legyen fény. Én meg úgy állítottam be, hogy a fény felső széle a homlokánál vágja, mint amikor úgy fotózunk portrét, hogy az alany feje teteje nincs benne a képben. Szerintem így jobban nézett ki és snasszabb volt amikor az egész fej a fényben volt. Aztán mondtam az egyik tanulónak, hogy sötétebbet exponáljon mert drámaibb lesz a végeredmény. Tetszett neki. Aztán mondtam hogy állítsa el a fehéregyensúlyt vakuról árnyékos WB-ra és olyan lesz a hatás, mintha a délutáni lemenő nap sütne be a modellre. Baromira odavolt a végeredményért. Szerintem is szép lett. És ezek csak úgy jönnek. Ettől szakma a fotózás, hogy ezek csak úgy jönnek, de azért jönnek mert 10 év alatt megtanultam, begyakoroltam. Egy kezdőnek még az alapötlet se jött volna, hogy világítsunk be az ablakon, a többiről nem is beszélve.
        Ettől még persze csinálhatnak ők is jó képet, ami a modellnek tetszeni fog és a végén ugyanott vagyunk: én is kielégítettem a modell igényeit, meg a kezdő is. Ha egymás mellé tennénk egy snassz fotót természetes fénnyel, kis mélységélességgel meg egy vintage presettel, és az én ötletemet egy drámaibb világítással, koncepcióval, bizonyára el tudná dönteni az ügyfél, hogy melyik a vagányabb, szebb. De ez a kettő nagyon ritkán kerül egymás mellé. Előbb a két árajánlat kerül egymás mellé, a kezdőé olcsóbb, őt választják, és olyan képet csinál, ami tetszik az ügyfélnek (mert ugyan semmi extra csak egy korrekt portré), akkor mindenki boldog. Az ügyfél meg nem is sejti hogy lehetne még jobb, persze még drágábban. Vagy lehet hogy sejti, de nem is kell neki. Opel vagy Mercedes….nekem sincs Mercim, pedig megengedhetném, hogy vegyek valami 5-8 éveset, hogy elmondhassam Mercivel járok, de elég nekem a Nissan mert az olcsóbb és az igényeimnek az is megfelel. Így lehet vele néhány ügyfél is, hogy elég az Opel fotó, az se rossz, és nincs igény megfizetni a Mercit.

        • Kapás Gergő

          Olvasva a kommentet, felmerült bennem megint a vissza-visszatérő kérdés. Felteszem most neked is. Nagyon szép, hogy vannak ilyen “gyorstalpaló” tanfolyamok, DE… Odamegy Pistike, mert kapott apukától egy 1300 D-t, és mivel a fotósok olyan szabad életet élnek, nagymenők, sokat keresnek stb., ő is szeretne a tortából egy szeletet. Lehetőleg minél nagyobbat, mert hát ott van a nagynéni, akinek péksége van, és már nagyon várja, hogy Pistike az új gépével, és frissen megszerzett tudásával, és órák alatt elmélyült tapasztalataival készítse el a vállalkozásának felvirágoztatásához szükséges marketingeszközöket. A kis gyorstalpaló után már nagy mellénnyel be is vállalja sőt, már a szomszéd is ácsingózik, hogy a cicájáról csináljon kedves kis fotókat, és Pistike boldogan, sok önbizalommal neki is fog. Mit kap a nagynéni? Saját szemszögéből, a korlátozott szépérzékével nézve a saját termékeit látja. Ja, itt-ott ki van égve máshol szénfekete felületekkel, mindez egy virágos viaszosvásznon tálalva. Magyarázzam tovább? Kitermelitek a konkurenciát, amivel nem is lenne baj, ha ez nem a közízlés további rombolásával járna. Higgyétek el, fotósként komoly felelősségünk van abban, hogy formáljuk az emberek látásmódját függetlenül attól, hogy művész vagyok-e vagy sem. Valahol, aki letesz pár szép, jól komponált, érdekesen világított és mindenképp egyedi képet az asztalra már inkább ebbe a kategóriába sorolandó, MERT… Sokat elmélkedtem ezen a kérdésen, ki a művész, ki nem. Magamat sem tartom továbbra annak, mert még mindig – 10 év távlatában – nem csináltam olyat, amitől saját magam összepisilném magam. Viszont művésznek a saját elméletem szerint azt aposztrofálom, aki a helyes irányba tereli, húzza, tolja a közízlést, lehetőleg minél több megnyilvánulással és alázattal. Mondhatjuk, hogy ez szubjektív kérdés, de csak részben. Vannak irányelvek, szabályszerűségek, melyek évezredek óta működnek.
          Ennek fényében baromi kártékonynak tartom ezeket – és bocsánat az újbóli szóhasználatért, de nem találok jobbat, mást – a gyorstalpalókat, mert eladói oldalról biznisz, de a “szakma” alatt vágja a fát a fent említettek miatt, vevői oldalról meg 20-30-50 ezer forintokért tudás helyett csak magabiztosságot kap, és nézegethetjük a fészbúkon az eredményét; nagy mellénnyel, büszkén kiposztolt, csapnivaló pixelhalmazok.
          Nézzünk kicsit magunkba! Az, aki valóban ennek a szakmának az elkötelezettje, kijárta a maga többéves iskoláját, mindegy, hogy autodidakta úton, OKJ-vel és tapasztalatokkal vagy egy komoly felsőoktatási intézményben, és már van valamilyen elismert helye a piacon – és nem Gizi néni meg Géza bácsi szerint -, nem így kezdte. Nem gyorstalpalókkal. Egyszerűen ez baromi kevés ahhoz, hogy egy stabil alapot képezzen számunkra a képalkotásban. Természetesen akadnak kivételek, de egyáltalán nem ez a jellemző.
          Ismétlem, higgyétek el, ezek a vörksopok, gyorstalpalók is erősen hozzájárultak ahhoz, hogy itt nyígunk, nincs elég munka, és az is gombokért. Egy dolog, hogy erősen összemosódtak a különböző gépkategóriák határai, talán már észrevehetetlenek is, de egy 1300 D-nek is megvan a helye. Pistike is elmegy a Balatonra a családdal, anyuka majd nagyon fog örülni, ha megnézheti otthon az okostévén a seggest ugró Julikát, és nem fog kicsit sem fikázni, mert ferde a horizont.
          Viszont NE hitessük már el Pistikével egy ilyen-olyan gyorstalpaló után, hogy ő már tud fotózni!

  • Értem amit mondtok urak, de igazából meg is válaszoltátok a saját problémátokat. Illetve inkább úgy mondanám, hogy a cikkben leírtakat erősítettétek meg.
    A cikk azt mondja, hogy változás van, de mi nem akarunk változni, inkább küzdünk a változás ellen.
    Ti azt modjátok, hogy régen még számított a minőség, ma meg már nem számít és rendet kellene tenni a fejekben.
    A fenti két mondat tökéletesen fedi egymást.
    A cikk azt modja, hogy az újkori fotósok rádobják a presetet és jól megélnek belőle.
    Ti azt modjátok, hogy a presetet bárki ráteheti a képre de ettől még nem lesz jó, de sajnos ez mégis elég a megrendelői oldalról.
    Újfent csak azt tudom mondani, hogy a fenti két mondat tökéletesen fedi egymást.

    Új idők járnak, amihez alkalmazkodni kell. Nem rendet kell tenni pármillió ember fejében, mert ez teljesen lehetetlenség, hanem alkalmazkodni az új igényekhez. Ha nem tudunk azonosulni vele, akkor meg profilt kell váltani. Ha más profilban sem tudunk azonosulni az újkori igényekkel, akkor jön Gábor érve, hogy bizony, szar kimondani, de bebizonyosodott, hogy nem vagyunk képesek megújulni egy folyamatosan megújuló szakmában és lejárt az időnk, és sajnos szakmát kell váltani.

    Bennem nagyon megmaradt amit fotótörténelem órán tanítottak a régi nagy öregekről. Konkrétan Martin Munkácsinál hangzott el az akkori tanárom szájából az a mondat, hogy “Külföldön nagy karriert futott be, világhírű fotóssá vált az akkor korszellemhez képest rendkívül újszerű látásmódjával, és stílusával, amivel végül lefektette a mai divatfotózás alapjait. De végül szegényen halt meg. Igazából a legtöbb híres magyar fotós legnagyobb hibája az volt, hogy képviselt valamit, ami újszerű volt, ezért befutott, de eljárt felette az idő, és nem tudott megújulni, ezért eltűntek a süllyesztőben.” Nem csak Munkácsi, ugyanezt el lehet mondani drága megboldogult Szipál Marci bácsiról is. Nagyon tiszteltem az Öreget, tanított engem is rövid ideig. De ő is fényűző életet élt Hollywoodban élete fénykorán, de nála is eljött az a pont, hogy kint már nem ment úgy mint régen, hazajött, itthon meg nyilvánvalóan volt még rá kereslet a hírneve és a rendkívül precíz látásmódja miatt, nomeg persze a karaktere és kisugárzása miatt, de régi életszínvonalához képest lényegében ő is szegényen halt meg.

    És mit gondoltok miért nem újultak meg ezek az emberek? Csak úgy szimplán eljárt felettük az idő? Fenét! Kisebb vagyont mernék rá tenni, hogy náluk is ugyanaz volt, mint most, hogy új szelek fújtak, új igények jöttek, ami nekik egész egyszerűen nem tetszett. Valószínűleg le is nézték az új trendeket, de az biztos hogy azonosulni nem tudtak velük. Mivel nem változtattak, így az ő munkájukra már egyre kevesebb igény volt. Marci bácsi is mit szidta a szűk rekeszes portrékat meg a soklámpás világítást, tisztán emlékszem rá. Pedig 10 éve a műterem egyet jelentett az f/11-gyel kb.

    Ez mindig is így volt és így lesz. A korízlés változik amihez a művészek alkalmazkodnak, de leginkább nem. Ismerjük ugye, hogy hányféle stílusirányzat volt a történelemben a reneszánsztól kezdve a klasszicizmuson át a modernig, avantgárdig és posztmodernig. És ezek csak a nagy korszakok, ezen belül voltak kisebb korszakok is, mint például az impresszionizmuson belül a pointilizmus. Ne gondoljuk, hogy ez ma másképp megy, csak még nincs neve, de 50 év múlva majd a művészettörténészek adnak neki. Illetve annyi a különbség, hogy mint minden, ez is felgyorsult, és egy-egy stíluskorszak már nem tart évszázadokig.

    • pergabb

      tehát a probléma megoldása egy preset csomag vásárlása? :D

      • András Belovári

        :D Az kell. Végül is milyen király lesz már… Behúzod a nyerseket, az összesre rádobod a presetet, azt mehetsz sörözni… :D

        • Pontosan! ;) Nem sörözni, hanem megcsinálni a következő két munkát. A hármat annyi idő alatt ameddig korábban egyet csináltál. Pénzben ugyanott vagy, akkor mi a gond? Persze ez sarkítás, de értsétek a lényeget. :)

          • Kapás Gergő

            Itt a baj. Miért kéne elmenni a gagyi irányába? Egyszerűen rá kell venni a piacot, megmutatni, hogy az egyedi sokkal értékesebb. A technológia jelen helyzete már eleve sokkal nagyobb tempót enged, mint 15 éve. Fejeljük még meg azzal is, hogy öntjük a piacra a tucatfotókat, a giccset? Ne már! Amellett, hogy nekem ehhez nincs gyomrom – tudom, akkor haljak éhen! -, még mindig hangsúlyozom, komoly felelősségünk van a közízlés formálásában.

    • Andrási Máté

      Igaz és elszomorító is..

    • B. Sándor

      A leírtak úgy hangoznak, mintha a divatot csak követni lehetne, diktálni, alakítani nem. A fotográfusoknak kellene alakítani a fotográfia fejlődését, nem a
      megrendelőknek, ellenkező esetben a következmény megjósolható. Most megy a Picasso sorozat, ő is behányt az anyagi kényszerből másolt
      stílusoktól Párizsban a kezdetekben, aztán elengedte az agarakat és
      tudjuk mi lett belőle. Ennyit az idealizmusról, de mi várható vajon!? Az beszédes, hogy a mai magyar mittomén pl. babafotók bármelyikét bedobod a gugli képkeresőjébe, láthatod miről másolták a nagyvilágból. Ez lenne a követendő példa, a modern? Szerintem favágás. A közízlés alakítja ma a fotózást, ez ezt a minőséget termelte ki, nincs mit csodálkozni rajta. Gondoljatok bele, milyen városképek lennének, ha nem felügyelné a városépítészet. Mindemellett más korszakokkal a mait egy kalap alá venni amolyan szabálykereső álláspontnak tűnik, miközben ti is írjátok, hogy minden változik, nem biztos, hogy a régi séma ma is ugyanúgy fog működni. Nekem is az a benyomásom, hogy ma a fényképezgetés virágzik, a fotográfia pedig gyengélkedik. Az is lehet, hogy az ai-k átveszik a munkánkat belátható időn belül, semmiképp sem árt egy B tervet kidolgozni.

      • Igazad lenne, ha ugyanazt a kort élnénk mint Picasso. De többek közt ez is megváltozott. Régen volt néhány művész, köztük Picasso, így egy ember is meg tudta változtatni a divatot. Ma nem néhány fotós van hanem többmillió, így egy embernek semmi esélye átformálni a közízlést. Maximum úgy ha kitalál valami különlegeset, amit mások leutánoznak, aztán egyre többen és így tovább. De nehéz ma már feltalálni ilyet, ma már inkább csak a technológia, annak feltalálása és alkalmazása képes erre (lásd gopro, lásd forgatható termékfotó, lásd drón stb.) De ezek nem stílusirányzatok, csak egy-egy kicsi szegmens.
        Ami a stílusirányaztot illeti, most egyrészt nincs igény a minőségre csak a mennyiségre, másrészt volt a film, lett belőle a steril digitális ami uncsi volt ezért most erőltetik a filmet imitáló preseteket, tehát még tart a retro mánia. Szvsz ez már kezd lecsengeni kicsit de ez nem azt jelenti hogy ne dübörögne még mindig.
        Egyébként visszatérve a diktálásra. A példában említett Martin Munkácsi is diktálta a divatot. Egyszer (sarkítva). Aztán más kezdte diktálni tovább, amivel volt aki nem tudott azonosulni, ezért lemaradt.
        Ma nem egy ember diktál, hanem csoportok. Pár éve a high-end szakemberek diktálták a divatot a nagyköltségvetésű, nagy technikai igényű és nagy szakértelmet kívánó fotókkal. Ezt az ügyfelek, az emberek elfogadták, mert nem volt más. Aztán volt egy technológiai változás, egy darabig még ezek a nívós munkák tartották magukat, de jött egy alternatíva egy kevésbé nívós, cserébe azért nem teljesen trágya, cserébe olcsó szolgáltatás, amit egy sokkal nagyobb csoport biztosított. A low-budget, presetes tucatképek. Most ők diktálják a divatot, akik ezt kínálják, az ügyfelek meg ezt ugyanúgy elfogadták, mint ahogy elfogadták a nívósat annak idején (nyilván nem ugyanazok az ügyfelek, közben a felvevőpiacnál is lement egy generáció).
        Szóval lehet így is nézni. Nem az ügyfél diktál, hanem a fotósok még mindig, csak fentről az “üvegtoronyból” úgy tűnik mintha a piac diktálna. De valójában a sok “olcsójános” vette át az uralmat, hiszen elkezdtek kínálni valamit amire a piac lecsapott.

        • B. Sándor

          Minden korban azt gondolták, hogy nem lehet ennél feljebb. Most is vannak szerencsére nagy tehetségek, akik befolyással vannak a fotográfiára. A másolós olcsójánosok nem képviselnek kreatív értéket, a másolást egy ai biztosan jobban fogja csinálni. A technológia lassan már adott, szerintem idő kérdése, hogy az ügyfél appon kibérel pár fotós-videós ai-s drónt egy mamut szolgáltatótól, persze nagyon kedvező áron, hasonlóan mint az über önvezető autói. Az ennél kreatívabb hús-vér fotós extra lesz és meglehet hogy ez jót fog tenni a fotográfia minőségének. Ha így lesz, akkor nagy valószínűséggel óriási lemorzsolódással fog járni. Abban azért reménykedem, hogy nem a ai-k fogják meghatározni az adott kor szépségét, de még ez is lehet, csak mostani ésszel sok. Gondolod, hogy ez scifi?

    • Kapás Gergő

      Ennyire feladtad? Az új terndek jönnek megállíthatatlanul, nem vitás. Nekünk is folyamatosan fejlődni kell, itt sem állok le kötekedni. A helyzet nem emiatt siralmas, hanem a közízlés satnyulása okán. Lejjebb írtam hosszabban, most nem fejtem ki még egyszer, komoly felelősségünk van a fejekben való rend alakításában, a szépérzék csiszolásában. Valóban helyesen soroltad fel a művészettörténet irányvonalait, de amellett hogy köszönjük az emlékeztetőt, semmit nem mondtál vele, mert javarészt arról szólnak a stílusirányzatok, hogy és milyen vésőt fognak a szobrászok, milyen az ecsetkezelése a festőnek, milyen anyagokat használ, hogy látja az összefüggéseket, a színpárokat, azokat miképp alkalmazza stb. Alapvetések végig voltak, vannak a mai napig.
      Visszatérve jelen korunk, szakmánk akut problémájára, mindegy, hogy ki milyen blendét használ, hogy világítja, mivel a modelljét, elkerülve például, hogy hosszú “takonycsíkot” húzna az orra alé árnyékból. Nem ez számít. Ez mindenkinek a saját stílusa, egyénisége. Attól még képben vagyunk, mi az az aranymetszés, mik is a komplemeter színek stb. Na, Pistike, aki megkapta apukától az 1300 D-t, elvégzett egy gyorstalpalót, neki ezekről lövése sincs, de húzezerért végigfotóz egy webáruházat, amiért te dolgoznál egy hétig, és elkérnél érte termékenként 5-10 ezer forintot áfával növelve.
      Muszáj a fejekben rendet tenni, alakítanunk a közízlést, mert a jelen tendencia azt mutatja, hogy az igénytelenség burjánzása megállíthatatlan. Elmehetünk mi is bolti eladónak miután szögre akasztottuk a masinát, vagy kapálni vagy ki miben látja a menekülőutat, de mi lett volna a fotótörténelemmel vagy mondjuk veled, ha Szipál Márton is a zaciba adta volna be a gépét, és elmegy gyári melósnak?
      A korízlés változás nem a teljes eligénytelenedéssel kéne, hogy egyirányú legyen, hanem azzal pl., hogy ma jobban szeretjük a dinamikus fotókat a nyugodtabbaknál, vagy a pirosat a kéknél. Igen, muszáj új technikákat tanulnunk, kitalálnunk, kimaxolni a technológia nyújtotta lehetőségeket.
      A megoldást abban látom, hogy minél szélesebb rétegben el kell terjeszteni, mi a szép, mi a nemes. A fészbúk erre alkalmatlan médium, mert csak korpa közé keveredünk. Össze kell fogni, és terjeszteni az igét. Kiállításokat szervezni, de olyat, ami nemcsak a szakmabelieket érdekel, hanem egyéb rétegek figyelmét is felkelti. Megmutatni, hogy a ferde, rosszul elhelyezett horizont helyett lehet másképp is kompnálni a képet, és ezzel elkenni kicsit a nagyarcú önjelölt “fotós” száját, kicsit szálljon magába, és majd akkor álljon neki publikálni, vagy a piacra bekapaszkodni, ha majd van annyi tapasztalata, hogy nem rombolja a közízlést. Erősen hátráltat a mai oktatási rendszer is, tény. A sok egyéb tényezőt ne is említsük, de igenis tennünk kell a dolgunkat, hogy a szakma ismét azzá váljon, amire hivatott.

  • Paul Suha

    Sok érdekes dolgot írtok, de a lényeg az, hogy a világ megváltozott és ehhez alkalmazkodni kell. A jelenlegi helyzet az, hogy robbanásszerűen megnőtt azoknak a fotósoknak a száma, akik tudnak szép képet készíteni. (Az hogy mi a szép és az ügyfelek mit szeretnek vagy milyen az ízlésük az teljesen mindegy egy fotós vállalkozás szempontjából!) Ha csak azt nézzük, hogy mywed.com-on van több tízezer olyan fotós, akik tudnak szép képeket készíteni, akkor látszik, hogy ma már az csak az alap a piacon maradáshoz, hogy jól tudsz fotózni! A lényeg csak ezután jön!!! Meg kell találnod a saját célcsoportodat, akiknek Te kellesz. NEM A FOTÓID, hanem TE mint ember! Ha gyakorlott profi fotósként ugyanazt a célcsoportot akarod megfogni magadnak, mint a kezdő Pistikék, akkor egyértelmű, hogy nem könnyű sikeresnek lenned, mert akiknek Pistike is elég, azok nem keresnek maguk mellé konkrét embertípust az esküvőjükre, hanem csak valakit, aki kattintgat. Ugyanakkor, ha megkeresed a saját célcsportodat, akik nyitottak a Te profibb munkádra és Rád, akkor van esélyed a boldog és sikeres vállalkozáshoz. Na és itt jön a második titok: ma már nem elég fotósnak lenni, hanem magas szinten kell SZOLGÁLTATNI! Magasabb szinten, mint a versenytársak, hogy a fizetőképes ügyfeleknek egyértelmű legyen, hogy milyen szolgáltatást szeretnének az esküvőjükön látni. Gondolj bele, hogy a Te szolgáltatásod magasabb színvonalú-e, mint másoké? Vagy Te is ugyanúgy dolgozol az esküvőkön, mint a többi “szógátató” és alig várod, hogy rámehess a tyúkhúslevesre és a hústálra? Mint írtam, fotózni és alap szinten szolgáltatni ma már nagyon sokan tudnak, így közülük kell kiemelkedni, ha sikeres akarsz lenni. Összefoglalva: napjainkban a sikerhez a kétpontos recept: 1.) Legyél olyan ember, akit egy korszerű és fizetőképes menyasszony szívesen lát maga mellett egész nap az esküvőjén (nézz tükörbe!). 2.) Nyújts magasabb színvonalú és elegánsabb szolgáltatást, mint mások. Ennyi. Ez a piac ma már nagyon nem csak a fotózásról és a képekről szól. Hajrá Mindenkinek!

    • Kapás Gergő

      Jogos

    • Mike Pipo

      hu de igaz!

  • Örülök, hogy végre beindult a kommentcunami és az értékes gondolatok, már kezdtem azt hinni az elején, hogy ez a baromi fontos téma senkit sem érdekel. Egy jó fotósokat tömörítő értelmes FB csoportban is ki lett rakva és totál érdektelenség fogadta a legnagyobb megdöbbenésemre.

    Kapás Gergővel messzemenőkig egyetértek, és a kulcs abban a mondatában van, hogy “Ennyire feladtad?” (bár ezt a kommentjét jelenleg csak emailben látom, fura ez a Disqus). Végülis mondhatni. Ennyire feladtam. Nem a minőséget, mert annak ellenére hogy itt miket beszélek én régivonalasnak tartom magamat. Én csak jeleztem itt hogy mik a trendek és ennek lehet szembemenni és megpróbálni megváltoztatni a közízlést, aminek szerintem vajmi kevés esélye van. Egy-egy kiállítás és társai nem fognak változtatni ezen. A Word Press Photora meg a Sajtófotóra is elmennek többezren megnézni, mégsem változott tőle semmi. A magam részéről inkább elkezdtem feladni az esküvői fotózás szakmát, és nem is feltétlen azért mert alacsony a küszöb. 6 évig csináltam, minőségi szolgáltatást nyújtva egyedi fotókkal, végighajtva a 12-14 órát, same-day-slideshowval, webgalériával, szép fotókönyvekkel, asszisztenssel, szépen felöltözve, udvariasan, lelkiismeretesen, mindenkivel barátkozva, mindezt átlag 180-200ezer Ft körül, volt hogy külföldre is eljutottam. De valahogy elegem lett. Túl sokan foglalkoznak már ezzel, és elment a kedvem attól hogy velük harcoljak, akár marketingben, akár árképzésben, akár kreatív ötletekben. A túl sok szolgáltatónak és a túl nagy hype-nak hála már a menyasszonyoknak is egyre nagyobbak az elvárásai, adott esetben egyre faksznisabbak, egyre kötözködőbbek, egyre érzékenyebbek. Sok szolgáltató lemegy alázatos szolgába, nyomja a rózsaszín, cukormázas, nyálas dumát a közösségi médiában, nyalja a hátsóját a pároknak, mintha ezen múlana a dolog. Ha ezen múlik köszönöm nem kérek belőle, én sosem szolgálója, vagy kiszolgálója voltam a pároknak, hanem partnere, sőt igyekeztem arra a pár alkalomra a barátjuk, de legalábbis haverjuk lenni, aki odafigyel az esküvőn arra is, amire nem neki kellene, de a vőlegénnyel mondjuk belefér némi hülyülés vagy cinkelés a poén kedvéért, stb. Na mindegy, hosszú ezt leírni, az hogy sokan lettünk, azt hogy a presetelés az elvárás, az hogy nagyon kell küzdeni egy érzelmileg felfokozott állapotban lévő ügyfélkör kegyeiért, hogy aztán a kreatívon azon stresszeljek, hogy a rövid idő alatt hogyan hozzak ki minél több beállítást abban a minőségben amit magamtól elvárok, hogy aztán a szertartáson ugyanazt a sémát fotózzam századszor, hogy aztán a lagziban ittas emberek között alkossak, hogy aztán éjjel 1-f2-kor azon stresszeljek, hogy csúszás van és a 1-ig szólt a mandátumom, de a menyasszony még át se öltözött és még a menyecsketáncot is le kellene fotózni (amit persze kifizetnek, de az nem változtat a tényen hogy 100km kocsikázás vár még rám hazáig)….szóval én ezeket úgy néz ki feladtam. Idén lesz 2 esküvőm jelen állás szerint, amit örömmel és élvezettel fogok megcsinálni, de ennyi elég. Elindultam teljesen a vállalati fotózás irányába, mert ott nincs akkora verseny, ott legtöbbször engedik hogy nyugiban alkossak, ott értékelik a minőséget és meg is fizetik, és nincs felfokozott érzelmi állapot, mert nem “életünk nagy napjára készülünk, ahol mindennek tökéletesnek kell lennie”.
    Szóval én speciel felismertem a változást és léptem egy irányba. Dönthettem volna úgy is, hogy beállok a sorba, nyomom a sablon pózokat, rá a vintage presetet és lököm a süket dumát és 150ezerért tele lenne a naptáram áprilistól októberig, de ezzel nem tudok azonosulni, ráadásul van egy családom akiket szeretnék látni a hétvégéken.

    Még egy szót szólnék az iskolákról. Ebben is egyetértek Gergővel, de mivel én csak egy kis csavar vagyok a gépezetben de belelátok a háttérbe, ezért le merem írni: nincs kereslet a komoly tanfolyamokra, legalábbis nincs akkora, mint régen. 10 éve amikor én jártam tanfolyamra, a fotósuli (mindenféle végzettség vagy papír nélkül, sima tanfolyam) közel fél éves volt és 190ezer Ft-ba került. 28-an voltam voltunk a csoportban! Az előttünk lévőben 26-an, utánunk is 20+. Ennek a sok embernek jórésze később nem lett hivatásos fotós, de sokan igen, és közülük sokan ma is tanítnak. Ebben az időszakban alig volt 4-5 fotóiskola az országban de legalábbis Budapesten. Ahogy telt az idő, a fotóiskolák, tanfolyamok egyre szaporodtak, a tanulók létszáma egyre fogyatkozott. Eljött az idő, amikor szét kellett bontani a tanfolyamot, alap-haladó-mester részekre. Ekkor még valahogy muzsikált a dolog egy darabig, de már nem volt az igazi. A mester 2x vagy 3x indult el emlékeim szerint összesen, a legtöbb tanuló a haladóig ment csak, de nagyon sokan csak az alapot végezték el. Tudtuk, hogy azért, mert úgy gondolták hogy az alapokat megtanulják egy 1-2 hónapos tanfolyamon és majd workshopokon akarnak továbbfejlődni.
    Az elmúlt 1-1,5 évben rengeteg workshop lett az országban, ma már mindenki workshopokat tart. Profik is profi színvonalon, meg olyan emberek is, akiket 2-3 éve még én tanítottam a haladón a FotóSarokban. A workshopok 20ezer forinttól 200ezer forintig minden árszínvonalon mennek. Ennek a túlkínálatnak az lett az eredménye, hogy a tanulókat nem érdekli a többhónapos fotótanfolyam, amit macera megoldani munka mellett és olyat is tanítanak ami őt nem érdekli. Végeredmény: az alaptanfolyamot se lehet már megtölteni jelentkezőkkel, számtalanszor nullszaldósan indultak tanfolyamok minálunk is annak reményében, hogy majd hátha visszatérnek a haladóra és együtt a kettő már plusszos lesz. De nem lett. Ebből az következett, hogy elkezdett a fotósuli egynapos workshopokat tartani. Értelemszerűen olcsóbban, mint az alaptanfolyam, hiszen nem tart 1-1,5 hónapig csak egy nap az egész. A első pár WS még működött, aztán az is leült (5 évvel ezelőtt magam is szerveztem WS-okat a sulinak amikor még ott dolgoztam részmunkaidőben, akkor ugyanez volt). A mostani workshopot 25ezer Ft-os áron 4 embernek tartottam volna, a WS napján jelentkezett be egy ötödik résztvevő. Egy ismerősöm a saját workshopját 70ezerért megtöltötte 12 fővel, igaz az sokkal magasabb szintű és színvonalú is volt (szerteágazóbb ismeretek, profi modell, stb) és oda nem kezdők mentek.
    Na egy szó mint száz, ha valaki oktatással foglalkozik ugyanott van, mint az esküvői fotós. Vagy hadakozik az ár ellen és éhen hal, vagy aláfekszik a mai trendnek ahol a minél gyorsabban és minél olcsóbban legyen, minőség nem számít, és elkezd workshopokat csinálni. Ezzel nem azt sugallja a résztvevőknek hogy itt megtanulhat mindent (bár van aki ezt konkértan beleírja a hirdetésbe), ezt konkrétan a résztvevők gondolják magukról, ezért keresik a workshopokat. Ha neked Gergő fotósulid lenne, mit tennél? Megpróbálnád megmagyarázni többezer embernek, hogy az nem úgy van, miközben nincs erre médiumod ahol hatékonyan megtehetnéd és erőlteted tovább a régi rendszert, ami még adott a minőségre (közben mások nyomják ezerrel a workshopokat és elviszik a jelentkezőket, te meg éhen halsz), vagy beállsz a sorba és kiszolgálod a piacot azzal amire igény van. Vagy bezárod a sulit (ennek a mondatnak nemsokára lesz jelentősége…).
    Suliban pont ugyanaz van mint a fotózásban. Győzött a rapid, győzött az olcsó. Én abban hiszek egyébként, hogy ez majd elmúlik. Most nagy trend a fotózás, aztán majd lecseng és jön helyette más. Lehet az AI-nak köszönhetően 10 év múlva pofonegyszerű lesz épületeket tervezni és ez megeszi az építészmérnöki szakmát, mert presetekkel lehet majd házat tervezni és egy csomó pénzt elkérni érte, és mindenki “építész” akar lenni egy hackelt, letorrentezett szoftverrel otthon. Nyilván ez nem fog menni, mert ez ennél bonyolultabb már csak engedélyeztetési szempontból is, de láthatjuk, hogy bármikor jöhet valami ami leváltja majd a fotózást a népszerű hobbik piacán és a sok új belépő átnyargal, mi meg vagy maradunk, vagy addigra már rég kihaltunk. :)

    • Ja és még egy dolog: “Megmutatni, hogy a ferde, rosszul elhelyezett horizont helyett lehet másképp is kompnálni a képet, és ezzel elkenni kicsit a nagyarcú önjelölt “fotós” száját, kicsit szálljon magába, és majd akkor álljon neki publikálni, vagy a piacra bekapaszkodni, ha majd van annyi tapasztalata, hogy nem rombolja a közízlést.”
      36 éves vagyok, de ilyet máig nem láttam. Vagy legalábbis nem ez a jellemző, hogy az emberek akik okosnak vagy jónak gondolják magukat, egyszercsak ráébrednek, hogy mégsem azok és “magukba szállnak”. Az emberek már bocsánat de kurvára soha nem szállnak magukba és nagyon ritkán hibáztatják magukat, azt is már csak akkor ha egyértelműen szembesítik őket a saját hibájukkal. Pozitív példákkal meg finom, indirekt célzásokkal még nem változtattak meg senkit, akinek hatalmas az önbizalma. Hamarabb magyarázza meg mindneki a saját bizonyítványát, minthogy elismerje hozzá nem értését. Ezt az élet rengeteg területén tapasztalatam már, emiatt én már nagyon nem hiszek abban, hogy a mai világban szemeket lehet felnyitni csak úgy.

      • Kapás Gergő

        Sajnos ebben maximálisan igazad van. Ennek ellenére nem szabad feladni, és inkább követendő példát mutatni, még áldozatok árán is.

    • Paul Suha

      Ha, amint írtad (bármilyen okból is) kezded feladni az esküvőfotózást és helyette inkább a vállalati munkák felé fordulni, akkor az a helyzet, hogy az esküvői fotózás nem igazán a szerelmed. Márpedig a helyzet az, hogy akkor lehet igazán jól mozogni az esküvős piacon hosszú távon, ha valaki imádja az esküvőket, az esküvők hangulatát és a párokat. Nekem a szezonon kívüli időszakban iszonyatosan hiányoznak az esküvők és alig várom, hogy újra mehessek a következőt lefotózni (pedig már közel 400-on voltam). Az persze nem baj, ha Te más irányba mész és eleged van az esküvőkből és nem ebben látod a jövődet. Ez teljesen OK. Csak azért írtam ezt a “szerelem” dolgot, hogy akik olvassák, azok tudják, hogy a hosszú távú piacon maradáshoz az is kell, hogy megmaradjon az esküvők szeretete és így a motíváció is. Ha valaki az esküvőfotózásra csak mint üzletre tekint és úgy akarja vinni a dolgot, akkor nem biztos, hogy sikeres lesz. Ezt egyszerűen csak imádni kell csinálni. (Persze így van ez a fotózás többi ágával is. Akkor lehetsz igazán sikeres bármelyikben, ha imádod csinálni és a hobbid is egyben.)

  • Varga Zsolt

    Van benne sok igazság, ám én azt emelném ki, hogy a mostani 15 évesek már eleve minden közösségi médiában ott vannak és iszonyuan pörögnek és nagyon fel kell pörgetnünk magunk ehhez. Nos biztos, hogy akarom ezt? Így 45 évesen fell kell pörögnöm a 20 évesek tempójába? Jó ez a pörgés? Kell ez nekünk? Kell az instand mindenre appot letöltő kúltúra? És meg is érkezett a válasz a tegnapi napon! Régi gyerekkori barátom aki nem mellesleg híres szobrászművész, jó pár munkája díszíti köztereinket, és pl. a Margit-hidat is! Nos ő nincs fent a fácsebúúúkon, nincs tvitterje, nem posztol napi szinten a Jézus-szobor állapotáról amit épp farag. Ám mondott egy érdekeset. Kint volt Görögországban egy hétre, és ő minden nap megnézte a kocsihajtó szobrot. Kérdem, hogy miért? ott a teló fotózd le oszt nézheted! Azt mondja, hogy ott személyesen kell elmélyednie benne, érezni a formáját a lüktetését, a kisugárzását, a lényét. És ez szöget ütött! Ez az ami a mai generációból hiányzik. A nagy rohanásban, twittelgetéseben, posztolásban elvesztik a lényeget! Pörögnek mint a centrifuga, de képtelenek elmélyedni bármiben is, képtelenek megragadni a lényegét az emberi, anyagi, szellemi mondanivalóját a történéseknek! Ebből a nézőpontból azt mondom, hogy köszönöm de én nem kérek a mai rohanó esküvőfotózásból! Átadom a helyem a fiatal pörgő generációnak, pörögjenek, instat képgyártók ők! én meg maradok a régi működő dolgoknál. Mert ami megszokott és működött az nem feltétlenül elavult!
    Üdv
    Varga Zsolt
    Fotográfus

  • Foto

    Az egyik hozzászólásban azt olvastam: “megy ez még feljebb is.”
    Szerintem megy még lejjebb is…
    Ettől függetlenül követem a változásokat – és tartom a színvonalat. Teljesen mindegy, hogy feljebb vagy lejjebb van éppen a trend, a divat.
    A social médiában alapvető az igénytelenség. Egyetlen képet sem néz senki sem 1 másodpercnél tovább. Ha a videón 10 másodpercen belül nincs poén, már senkit sem érdekel, elkattint.
    Egy kiállításon vagy múzeumban akár félóráig is elvagyok egyetlen képpel.
    A többség közben elkövet néhány száz digitális szemetet a mobiljával, és akár meg is ebédel.
    Én meg jóllakom a látvánnyal egy valamikori vagy mai kolléga, vagy művész alkotása láttán.
    Vajon melyikünk éli az életet, és melyikünk az, aki csak rohangászik benne, de semmit sem ért belőle?
    S vajon kinek a puttonya lesz teli értékekkel, és kinek bazári, értéktelen vacakokkal?