A fototipp.hu oldalon jelent meg egy írás, avagy felhívás a RAW formátummal kapcsolatosan. Gondoltam közzé teszem e helyen is, bár nem feltétlen értek egyet minden pontjával, amit a – meglehetősen hosszú – felhívás után részleteznék is.
Az eredeti írás fordításának forrása a www.fototipp.hu weboldal.
A nagy RAW tévedés
(avagy a nyers igazság)
Egy kis háttér-információ.
Az elmúlt 10 év legnagyobb részében (ez gyakorlatilag a digitális SLR kamerák teljes eddigi története) a fotográfusok egyértelműen ki voltak téve egy rejtett veszélynek. Ez a fenyegetés – nem túlzás annak nevezni – egy analógián keresztül egyszerűbben megérthető.
Képzeljük el, hogy valamikor a XX. Században, fotográfusként filmre dolgozunk. Sokunk számára nem kerül nagy erőfeszítésbe ezt elképzelni, hiszen valóban ezt tettük.
Elkészítettük a negatívunkat vagy a diánkat, beadtuk a laborba, (vagy kidolgoztuk magunk). Elkészítettük a papírképeket, aztán elraktuk a negatívokat biztonságos, savmentes kartonból készült dobozban. Tettük mindezt annak érdekében, ha egy ügyfelünknek legközelebb szüksége van egy nagyításra, akkor a negatív változatlan minőségben biztosan a rendelkezésünkre álljon.
Aztán, előbb-utóbb biztosan bekövetkezik ez a pillanat. Tíz vagy húsz év múlva, amikor elővesszük a negatívot, betesszük a nagyítógépbe, és új nagyítást készítünk róla. Az eltelt idő alatt persze sokat fejlődött a tudásunk, új módszereket tanultunk a sötétkamrában, új nagyítógépünk van, fejlettebb papírt használunk és új vegyszereket. Ennek köszönhetően az új nagyításaink nagyságrendekkel kiválóbbak lesznek, mint a régiek. Ez így természetes.
Most képzeljük el a következő forgatókönyvet. Elővesszük a dobozt, kikeressük belőle a negatívot, és felfedezzük, hogy a negatív teljesen átlátszatlan. A kép eltűnt, hozzáférhetetlen. Még mindig megvan az a darab film, ami eredetileg a fényképezőgépben volt, de a képhez magához nem tudunk hozzáférni!
Az ég szerelmére, mégis mi történhetett! Nos képzeljük el, hogy mondjuk a cég, aki a filmet gyártotta, úgy készítette el, hogy csak egyfajta nagyítógépben lehet nagyítani, és ezt a típusú nagyítógépet már réges-régen nem gyártják. Vagy a film kémiai tulajdonságai olyanok hogy a színes képalkotó részecskék csak egy speciális papír hasonló tulajdonságú részecskéivel együtt tudnak képet alkotni, azonban sajnos azt a céget, amely ezt a papírt gyártotta, már régen felvásárolták és az új tulajdonos úgy döntött, hogy beszüntetni a gyártást.
Ez persze teljességgel elfogadhatatlan. Valójában ugye ez azért egy nagyon erőltetett forgatókönyv?
Nem. Tulajdonképpen nem erőltetett, mivel pontosan ez az a szituáció, amivel szembe kell néznünk digitális kameráink RAW állományaival kapcsolatban. Nézzük meg, hogy értjük-e mi is történik ezen a téren, és hogyan alakulhatott ki a jelenlegi helyzet.
Mi az a RAW állomány?
Sok részletes leírás található az interneten és különböző magazinokban arról, hogy mi is az a RAW állomány. Röviden összefoglalva, a RAW állomány a kamera érzékelőjének kimenete, minimális feldolgozottsági állapotban. Ez azt jelenti, hogy minden adatot tartalmaz a rögzített képről. Úgy tekinthetjük, hogy ez a digitális negatív. Olyan negatív amelyet még nem dolgoztak fel. Emiatt a kép látens, ott van, de nem hívták elő. Ez hatalmas előnyt jelent a digitális technikával dolgozó fotográfusnak, hiszen lehetővé teszi, hogy valamikor a jövőben újból elővegyük az „előhívatlan” állományokat, és ha úgy látjuk jónak, újra előhívjuk azokat.
A RAW állomány előhívása
Megnyomtuk az exponáló gombot és elkészítettük a fényképet. Lehet hogy Anna nénikénket örökítettük meg aki éppen a születésnapi tortáját vágja fel, vagy éppen a Kossuth térre leszálló idegen anyahajót. Bármelyik esetet is nézzük a kép fontos. Nekünk, Anna nénikénknek vagy az utókornak. Hogy kinek azt majd az idő eldönti.
Azonban ez a MI fényképünk. Mi készítettük, hozzánk tartozik, a tulajdonunk. Először azonban elő kell hívnunk (hogy ezt a közismert szót használjuk).
Két alapvető választási lehetőségünk van. A fényképezőgépre bízzuk a feldolgozást, vagy később mi magunk csináljuk egy számítógépen. Ha azt választjuk, hogy a fényképezőgép csinálja, akkor a kimeneti formátumot JPG-re állítjuk. Ezt azt jelenti, hogy a gép a másodperc tört része alatt feldolgozza a képet, beállítja a linearitást, elvégzi a színek interpolálását, színegyensúlyt, fehérszintet állít, sRGB színtérbe konvertál, élesít, kontrasztot növel, fényerőt és szaturációt állít, aztán az egészet elmenti a memóriakártyára egy veszteségesen tömörített 8 bites formátumba, a példánkban JPG állományba.
Ha JPG állományba fényképezünk, és ez az amit szeretnénk, ez az amire szükségünk van, nos, akkor rendben is volnánk. Megkapjuk a készre sütött képet. Egy kis módosítást még végezhetünk rajta, mondjuk Photoshop-ban, de tulajdonképpen a kép önmagában készen van. Amikor a fényképezőgép elkészítette a JPG képet, eldobja az érzékelőből kapott adatokat és készen áll a következő kép készítésére.
Sok fotós azonban nem elégszik meg a fényképezőgép által készített JPG képekkel. Ugyanúgy ahogy a komoly fotósok és hivatásos fotográfusok mindig is szerették saját maguk előhívni a filmjeiket, vagy legalább is professzionális laborban kidolgoztatni, ahelyett hogy beadták volna a sarki gyorslaborba. (1 óra alatt kész, plusz ajándékfilm!)
ÿgy tehát ezek a fotósok RAW módba állítják fényképezőgépeiket. Ez azt jelenti, hogy a gép nem dolgozza fel a szenzor kimenetét (legfeljebb mellékesen az LCD-n való megjelenítéshez), hanem a teljes képadatot kimenti a memóriakártyára egy RAW állományba. Az ebben az állományban lévő képen nincs linearizáció, szín interpoláció, kontraszt, színtelítettség vagy fényerő állítás. Nem élesített és nem tömörített veszteségesen, valamint 16 bites, színtér levágások nélkül. (Természetesen egy kevés feldolgozást minden fényképezőgép végez, hiszen a szenzor kimenete analóg és ezeket az analóg jeleket digitális állománnyá kell alakítani.)
De végül is, amit kapunk az a „szűz” kép. Olyan kép, amelyet olyan fotográfiává alakíthatunk, amely legjobban visszaadja a kép készítésével összefüggő emlékeinket és elképzeléseinket arról, hogy mit is szeretnék elmondani a képpel.
Ha a RAW állományokat áttöltöttük a számítógépre, át kell alakítanunk valami használhatóvá. Mindazokat a lépéseket el kell végeznünk, amelyeket a fényképezőgép is elvégez, amikor JPG képet rögzít. De ebben az esetben az irányítás a MI kezünkben van. Az összes paramétert szabadon beállíthatjuk, használhatunk 16 bites módot és nagyobb színteret, hogy elkerüljük bizonyos színek levágását vagy a tónusátmenetek összenyomását. Beállíthatjuk a nekünk tetsző élesítést, fehéregyensúlyt és bármi mást is. Az állomány a miénk azt teszünk vele, amit csak akarunk, technikai és művészi szempontból egyaránt.
De valóban megtehetjük ezt?
Igen, ha megvan a fényképezőgéphez adott CD a gyártó saját szoftverével a RAW állományok dekódolásához. És itt van a kutya elásva! Mi történik, ha elveszik, vagy megsemmisül a lemez? Mi történik, ha a régi számítógépünk tönkremegy és nincs meg a CD miről az új gépre telepíthetjük a szoftvert? Mi történik, ha a Megaflex Inc. (a fényképezőgépünk gyártója) megszűnik és a weboldalukról már nem tölthető le a szoftver?
Mi történik, ha az új kvantumszámítógépünk már nem tudja elolvasni az ősi technológiának számító CD és DVD lemezeket, vagy ha operációs rendszere nem tud mit kezdeni olyan régi és misztikus dolgokkal, mint Windows XP vagy Mac OSX?
Azt mondják erőltetett példa? Nos hányunknak van legalább egy kupac 3.5’’ floppy lemez valamelyik fiók mélyén? És mikor volt amikor utoljára floppy meghajtó kapcsolva a számítógéphez? Azt mondják, hogy most is van? Rendben. Mi van akkor az 5.25’’ floppykkal? Lefogadom sokunknak még most is van valahol pár darab, ha máshol nem akkor pincében valamelyik dobozban.
Hogyan tudjuk ma lejátszani azokat a Sony Betamax kazettákat vagy 8 sávos magnókazettákat, amelyeket annyira szerettünk? Hogyan tudjuk betölteni a számítógépünkbe az C64 gépünkön készült MultiPlan táblázatainkat? Biztos vagyok benne, sehogy.
Hogyan keverednek ide a RAW állományok? Relevánsak a fenti példák a jelenlegi helyzetre nézve?
IGEN.
Nekünk, mint fotográfusoknak két problémával kell szembenéznünk. Az első a RAW állományok megőrzése olyan fizikai formában, amely a jövőben is olvasható lesz. Erre sok stratégia létezik, lényegében azonban mindegyik azon alapul, hogy az állományainkat több különböző médiára kell átmásolnunk és ezeket a médiákat biztonságos, sérüléstől védett helyen kell tárolnunk. Ha az állományokat rendszeresen új médiára és új típusú médiára másoljuk, akkor van megoldásunk a fizikai megóvásra.
A második probléma az, hogy a jövőben is képesek legyünk a RAW állományokban tárolt adatok használatára és ez az a pont ahol komoly problémába ütközünk.
A Bábeli torony.
A digitális fényképezőgépek ipara nagyon fiatal, kevesebb mint 10 éves. Ennek folyományaképpen minden gyártó saját RAW formátumot fejlesztett. És hogy lépést tartsanak a szenzorok és a kiolvasó, átalakító áramkörök fejlődésével, ugyanezen gyártók folyamatosan változtatják ezeket a formátumokat. Legtöbbször minden egyes új fényképezőgéphez egy új RAW formátum is tartozik.
Hogy hány fajta RAW formátum van? Akár hiszik akár nem, napjainkban több mint 100, különböző RAW formátum létezik.
Ez mát magában is aggodalomra ad okot. Cégek jönnek, cégek mennek, és még azok a cégek is amelyek fennmaradnak, gyakran ejtik egy-egy régebbi RAW formátum támogatását. A szomorú igazság, hogy vannak RAW formátumok, amelyekhez jelenleg nincs elérhető, gyártó által készített szoftver. És ez kevesebb mint 10 év alatt történt.
Aztán ott van az a csúnya titkosítás. Ez a téma akkor került igazán előtérbe, amikor 2005 elején a Nikon megjelentette új csúcskameráját a D2x-et, ahol is a RAW formátumban a fehéregyensúly adatait titkosította.
Persze nem a Nikon az első és egyetlen cég, amely titkosítja a RAW állományokat. A bilit az borította ki, hogy ezt hatalmas arroganciával és teljes kompromisszumképtelenséggel tette. A Nikon tulajdonosok csak dühösebbek lettek és igen komoly visszhangja lett az ügynek.
De legyünk igazságosak a vádolással. Más cégek ugyanígy cselekedtek Pl. 2003 végén a SONY titkosította az akkor megjelent F828 digicam RAW állományait. — Igaz, mindössze három nap alatt sikerül a titkosítás feltörni, de ez most nem tarozik a tárgyhoz. —
Az olyan cégek, mint a Canon és mások sem ártatlanok. A legtöbb kamera gyártó alkalmaz különböző trükköket, hogy elrejtse az adatokat. Szerencsére nincs hiány nagyszerű programozókból és így ezek a trükkök, ha valaki igazán fel akarja törni őket, nem jelentenek mást, csupán múló kellemetlenséget.
Azonban, legalább is az Egyesült Államokban, a Millenium Copyright Act jóvoltából megváltozott a felállás. Röviden fogalmazva, bárki, aki feltör egy titkosított vagy más módon védett szellemi tulajdont, bűncselekményt követ el. És mivel elképzelhető olyan értelmezés is, hogy a kód (nem a tartalom) egy titkosított vagy „védett” RAW állományban a létrehozójához tartozik (azaz a kamera gyártóhoz), minden cég vagy programozó, aki feltöri ezt a kódot felelősségre vonható.
Ehhez hasonlóan, a jelenleg még csak tervezet formájában létező European Software Patents Protocol értelmében a RAW formátumok szabadalmi védelem alá esnek és emiatt nem használhatóak fel szabadon, még kompatibilitási célokra sem. Ha ezt a törvényt elfogadják, akkor az Európai fotográfusok elveszítik a szabad hozzáférés jogát a saját képeikhez.
Azt mindannyian tudjuk, hogy viszonylag kevés cég készít általános RAW konvertáló szoftvereket. A legtöbbjük kis garázscég, és nagyon valószínűtlen hogy a „nagy kameragyártó” cégek beperelnék, vagy más módon büntetnék őket. Azonban vannak nagyobb cégek is, mint az pl. az Adobe vagy a Phase One, akik már jóval kecsegtetőbb célpontok egy perre, és amelyeknek vannak céges ügyvédeik, akik az érdekeiket képviselik és felmérik a lehetséges veszélyeket.
Pontosan ezen veszélyeknek a felmérése okozta, hogy 2005-ben az Adobe a Camera RAW 3.1-ben és a Phase One a Capture One 3.7-ben nem dekódolta a titkosított fehéregyensúly információt a D2X és D50 RAW állományokból. Nem azért mert nem tudták volna megtenni (mint azt egyéni programozók napokkal a kamerák megjelenése után megtették), hanem azért mert ezzel kitették volna magukat annak hogy esetleg jogilag felelősségre vonják őket.
Ez egy teljességgel elfogadhatatlan szituáció. Nem hibáztathatjuk az Adobe-t és a Phase One-t. Hiszen ezen cégek a saját, jól felfogott jogi biztonságuk és érdekeik miatt cselekedtek így. Azonban ki nézi a felhasználók, mi fotósok, érdekeit? Úgy fest senki, legalábbis a kameragyártók biztosan nem.
Nem véletlenül használjuk a kameragyártók kifejezést, hiszen miközben a Nikon saját magát állította a felhasználók megvetésének és bírálatainak kereszttűzébe, a legtöbb kameragyártó ugyanúgy bűnös a látszólag soha véget nem érően sorjázó, egyedi RAW formátumok készítésében és népszerűsítésében.
Ennek véget kell vetni!
A megoldás?
Két megoldás képzelhető el.
A: A múlt, jelen és a jövő RAW formátumainak publikus dokumentációja.
Vagy sokkal valószínűbben….
B: Egy univerzális RAW formátum adoptálása.
Az A javaslat egyszerűen ez kéri, hogy a kameragyártók ismerjék végre fel; kárt okoznak a vásárlóiknak a RAW állományok titkosító algoritmusok és védett eljárások általi béklyóba verésével. Ha a Fotós megnyomta az exponáló gombot, onnantól kezdve a képállomány hozzá tartozik, az Ő tulajdona lesz, nem a Canon-é, nem a Nikon-é, nem a Pentax-é hanem a Fotósé. Azzal, hogy akadályokat gördítenek ezen állományok szabad hozzáférése elé, azzal a Fotós, – a vásárló – érdekei és igényei ellen cselekednek.
A B javaslat egy kérés a kameragyártók felé, hogy használjanak egy univerzális RAW állomány formátumot. Az Adobe előterjesztette a DNG formátumot, mint nyitott szabványt. Csak ezt lehetne használni? Nem fűződik semmilyen érdekünk hozzá, hogy ez legyen a közös formátum. Ha a DNG megfelelő szabványnak bizonyul, akkor jó. Nagyszámú független szoftverkészítő már használja ezt a formátumot és a Leica az új Digital Module R hátlapjában már ezt alkalmazza mint natív állományformátumot.
De ha van jobb megoldás, mint a DNG, az is jó. Csak tessék javasolni, és rávenni a többi kameragyártót hogy használják.
Hallgassanak ránk, Fotósokra. Nem érdekel, hogy a céges csatározásokat ki nyeri. Az egyetlen győztes oldal, akivel foglalkozunk, azok mi vagyunk a Fotósok és csak ez számít. Ha nem velünk vannak, akkor ellenünk.
Az OpenRAW munkacsoport
A fentiekben taglalt események vezettek végül is az OpenRAW munkacsoport megalakításához.
Az OpenRAW célja, hogy elősegítse a képek megőrzésének folyamatát és biztosítsa a képek tulajdonosainak – nekünk Fotósoknak – a lehetőséget, képeink tetszőleges módszerekkel történő feldolgozására.
A csoport, egyesítve a fotográfusokat és a téma iránt érdeklődő embereket, azért jött létre hogy a fenti problémákra felhívja a figyelmet, megoldási javaslatokat dolgozzon ki és koordinálja az ezekkel kapcsolatos erőfeszítéseket.
Persze páran most feltehetik a kérdést; “Miért is törődjek az OpenRAW-al? Mindig lesz valaki, aki megfejti az állományformátumokat.”
Nos. A független feldolgozó programok jelenléte, mint alternatíva, csak kismértékben növelik a valószínűségét annak, hogy napjaink képei a jövőben is feldolgozhatóak lesznek. A független fejlesztő cégek gyakran igen kicsik, és nagyobb valószínűséggel tűnhetnek el egyik napról a másikra, mint a kameragyártók. (Bár erre is van példa.) A képfeldolgozó szoftverek, ahhoz hogy futtathatók legyenek az aktuális számítógép rendszereken, folyamatos frissítést igényelnek. Csak azért mert az X cég terméke használható napjainkban, az nem jelenti, hogy 50 év múlva is használható lesz, az akkori számítógépeken.
A független szoftverkészítők, nem publikálják az általuk visszafejtett állományformátumokat. Az információkat megtartják maguknak, hogy versenyelőnyre tegyenek szert.
Nagyon fontos és idevágó probléma az is, hogy jelenleg senki nem gyárt olyan szoftvert, amellyel sérült RAW állományokból lehetne adatokat helyreállítani. Az állományok megsérülhetnek a tároló média öregedése, hibája, vagy akár szoftver hiba miatt is. Csak úgy van remény a sérült állományokból, használható adatok helyreállítására, ha pontosan tudjuk azok felépítését, esetleges redundanciáit.
A független szoftverkészítők gyakran nem fejtik vissza a teljes formátumot, csupán azokat a részeket, amelyekre az általuk készített programnak a működéshez szüksége van.
Ha a RAW formátum dokumentációja szabadon hozzáférhető, az jelentősen felgyorsíthatja az új konverziós algoritmusok kifejlesztését. A zárt formátumok önmagukban is gátolják a digitális fényképezés „felnőtté válását”. Az egyik leginkább fájdalmas eredménye a zárt formátumoknak a tisztességes kamera színprofilok hiánya, mivel a kamera profil készítése is a RAW adatok felhasználásával történik.
Minél több kamera gyártó „rejti el” az adatokat a állományokban, annál több időre és erőforrásra lesz szüksége a független fejlesztőcégeknek, hogy dekódolják ezeket, pusztán azért hogy a programjaikhoz újabb funkciókat adhassanak. Egy bizonyos pont után ez azonban már nem lesz gazdaságilag kivitelezhető.
Az OpenRAW munkacsoport hisz benne, hogy az állomány formátumok nyitottá tétele elősegíti az innovációt. Az OpenRAW nem azt kéri a gyártóktól, hogy publikálják a szenzorgyártás, vagy a firmware működésének üzleti titkait, csupán csak a RAW adatállomány struktúrájának publikálását kéri, azon RAW állományét, amely az exponáló gomb lenyomásakor rögzítődik.
-
Nincs rá garancia, hogy a kameragyártók nem változtatnak szoftvertámogatási szabályaikon, és nem fogják kihagyni régebbi kameráik támogatását az újabb szoftverekből.
-
Nincs rá garancia, hogy egy adott kamera gyártója a jövőben is létezni fog. (Tekintsük példának a Contax esetét, a néhány éve megjelent és úttörőnek számító full frame Digital N gépükkel, amely napjainkra teljesen támogatás nélkülivé vált. Előfordulhat ez más fényképezőgépekkel is?)
-
Nincs rá garancia, hogy egy szoftver a jövőben megjelenő rendszereken is hibátlanul fog futni. Azaz, még ha meg is őrizzük a hardvert és a szoftvert, nem biztos, hogy használni is tudjuk majd a jövőbeli rendszerünkkel.
-
Nincs rá garancia, hogy az új konverziós szoftverek támogatni fogják a régebbi kamerákat.
A lényeg az, hogy ha csak a gyártók által készített szoftverek képesek teljes mértékben kezelni a RAW formátumú képeket, akkor a fotográfusok képei a gyártók időről időre változó szoftver stratégiáinak rabjaivá válnak.
Az is vegyük figyelembe, hogy a RAW feldolgozó szoftverek évről évre jelentős fejlődésen mennek keresztül. A fotográfusok, támogatásból kiesett RAW állományaikkal, kimaradnak ebből a fejlődésből. Csak a példa kedvéért, a Canon legújabb DPP szoftvere nem támogatja a Canon D30 kamerát, amely pedig csak pár éves és sok fotós jelenleg is használja.
Végezetül pedig, vegyük figyelembe portfolió management szoftvereket és az állománykategorizáló rendszereket. A legtöbb profi és amatőr fotósnak több Gigabyte-nyi RAW állománya van. A különböző portfoliókezelő eszközök már ma sem képesek követni a folyamatosan növekvő számú formátumot. Ahogy az idő múlik, úgy ezek a programok is folyamatosan fejlődni fognak. Mi a garancia, hogy a jövőben ezek a szoftverek kezelni tudják majd a régebbi RAW formátumokat? Ha már a Canon sem teszi ezt a saját régi RAW formátumával, akkor hogy várhatjuk el, hogy a független gyártók jobbat teljesítsenek ezen a téren?
Cselekedjünk MOST!
Eljött az idő, hogy Mi, a digitális technikát használó Fotósok, a nagy kamera gyártók eszközeinek vásárlói, hallassuk szavunkat.
Az alábbi nyílt levél a fontosabb digitális kameragyártóknak szól. Ha egyetért az előzőekben felvázolt helyzettel, arra kérjük a kedves olvasót, hogy email-ben, faxon vagy hétköznapi levélben küldje el az általa választott kamra gyártónak, vagy ha úgy látja jónak, akkor akár mindegyiknek.
Ez a petíció több, nagy látogatottságú fotós oldalon is megjelent. Olyan oldalakon, amelyek kombinált olvasótábora több mint egy millió fotóst jelent a világ minden tájáról.
Dear Sirs,
I am writing to add my name to the list of photographers from around the world that are requesting that your company, as well as the other major digital camera makers, adopt a policy of open documentation of RAW formats, past, present and future.
I am also requesting that your company adopt a universal RAW format. The DNG format has been put forward as such a possible standard, but we are willing to accept any truly open standard as the industry may agree upon.
I support the position on this taken by the OpenRAW Working Group (http://www.openRAW.org/).
Please add my voice to those that are against proprietary and encrypted RAW file formats. I urge you to act swiftly to support your customers so as to ensure our continued loyalty to your companys brands and products.
Sincerely,
Név
Tisztelt címzett !
Azért írok, hogy nevemet adják hozzá azon fotográfusok listájához, akik világszerte arra kérik az Önök cégét és a többi nagy digitális fényképezőgép gyártót, hogy vezessék be RAW formátumok leírásának nyilvánossá tételének gyakorlatát. Mind a régebbi, a jelenlegi és a jövőbeni formátumokra vonatkozóan.
Továbbá arra kérem az Önök cégét, hogy alkalmazzanak univerzális RAW formátumot. A DNG formátumot, mint egy lehetséges szabványt már előterjesztették, de elfogadhatónak tartjuk bármely valóban nyitott szabványt amelyben a kamera ipar megegyezik.
Támogatom az OpenRAW (http://www.openRAW.org/) által megfogalmazott és képviselt elveket.
Kérem, adják hozzá véleményemet azokéhoz, akik a zárt és titkosított RAW állomány formátumok ellen tiltakoznak. Arra kérem Önöket, hogy minél hamarabb cselekedjenek és támogassák vásárlóik igényét, hogy ezzel biztosítsák további márkahűségünket.
A kamera gyártók email és postai címeit az alábbi linken találja meg
Camera Makers E-mail Addresses
A FotóSarok Blog szerkesztőjének véleménye: mivel ez egy régi felhívás és alapvetően jó célt szolgál, ezért közzétettem e helyen is. Viszont úgy vélem, hogy az írás kissé sarkítja a dolgot, és nem gondolnám, hogy az OpenRAW kezdeményezés esetleges elbukása esetén bármiféle “kataklizma” bekövetkezne. Többmillió, ha nem többtízmillió ember használ digitális fényképezőgépet a világon, kizárt dolognak tartom, hogy 10-20-30 év múlva ne létezne szoftverfejlesztő cégek kisebb garmadája, akik olyan szolgáltatást kínáljanak, ami könnyít ennek a többmillió embernek az életén, azaz korszerű formátumra konvertálja a régi formátumú fotóit. Ebben hatalmas üzleti lehetőség lesz, így kicsi az esély arra, hogy ezeket a jelenleg széleskörűen használt formátumokat az évek múlásával csak úgy elfelejtsék. Ugyanúgy ahogy ma sem felejtették el a negatívot vagy a diát, gyártanak ma is diavetítőt, és szkennerek százait kínálják a gyártók, szolgáltatók ezrei vállalják, hogy beszkennelik a régi fotókat és digitális állománnyá alakítják őket, vagy épp DVD-t, BluRayt készítenek a Super8, Hi8, VHS stb videókból. De ha mégis bekövetkezne ez a váltás, az nem egyik napról a másikra fog történni, minimum egy évtizednyi idő áll majd rendelkezésre, hogy átálljunk, ennyi idő alatt mindenkinek lesz lehetősége átkonvertálni a fontos képeit az új formátumokra. Az időszak kezdetén drágábban, a vége felé meg már fillérekért dobálják majd utánunk a konvertert, legyen az akár szoftver, akár szoftver-hardver kombináció. Ráadásul ugyanez a verzió igaz lehet az általános jpeg, tiff stb sőt az univerzálisnak mondott DNG formátumra is. Ki garantálja, hogy a fotók formátuma 30 év múlva is jpg lesz? Ha más lesz, akkor a jpg képeket ugyanúgy át kell majd tenni az új formátumba, mint ahogy a gyártóspecifikus RAW-kat kellene. Akkor meg ugyanott vagyunk. Ami pedig a DNG-t illeti, vannak vele problémák: az egyik az, hogy nagyobb méretű fájlt eredményez, mint a RAW formátumok, ugyanis a DNG-be ágyazott előnézeti kép a RAW-val ellentétben nem jpg, hanem tiff. A másik hogy a módosításokat a DNG önmagába menti, nem egy pár bájtos vagy kilobájtos sidecar (.xmp) fájlba, mint a RAW, ezért a DNG-k beolvasása, konvertálása sokkal lassúbb lehet, mint egy RAW-é. A harmadik dolog, hogy a DNG-nél is van lehetőség privát, titkosított adatokat belekódolni a fájlba, ezt a gyártók meg is teszik (ahogy az említett Leica is), így pedig már a DNG sem univerzális, hanem a privát adatok miatt gyártóspecifikussá válik, és ugyanott tartunk mint a RAW file-nál.
