Megvalósul a Robert Capa Fotográfiai Központ Budapesten

A FotoKlikk adott hírt arról, hogy május 30-án megjelent a Magyar Közlönyben az a miniszterelnöki határozat, mely lehetőséget biztosít a Capa Központ létrehozására.

A Robert Capa Fotográfiai Központ, röviden Capa Központ egyik fő feladata az lenne, hogy a hazai fotográfusok számára nemzetközi kapcsolatokat építsen, lehetőséget teremtsen vásárokra, nemzetközi workshopokra kijutni, illetve nemzetközi kiállítások kurátorait is meghívnák Magyarországra. A központ kiállításokat hozna létre, díjat alapítana, képzéseket tartana, ösztöndíjakat adományozna. (Forrás: index.hu)

Idézet a Magyar Közlönyből:

***

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y * 2013. évi 85. szám 53987

A Kormány 1296/2013. (V. 30.) Korm. Határozata a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ létrehozásáról

 

A Kormány a világhírű magyar fotográfia népszerűsítése, a fotózás önálló művészeti ágként való magyarországi elismertetése érdekében támogatja Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ (a továbbiakban: Capa Központ) néven egy korszerű kortárs fotográfiai intézmény létrehozásának szakmai koncepcióját, és annak megvalósítása érdekében

1. egyetért azzal, hogy a tevékenység ellátása az emberi erőforrások minisztere tulajdonosi joggyakorlása alatt álló, már meglévő és jelenleg is közhasznú szervezetként működő egyszemélyes állami tulajdonú nonprofit korlátolt felelősségű társaság keretei között valósuljon meg;

2. egyetért azzal, hogy a Capa Központ és az új nemzeti közgyűjteményi épületegyüttes részeként létrejövő Magyar Fotográfiai Múzeum a feladataik összehangolt ellátását együttműködési megállapodásban rendezzék;

3. az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 21. § (6) bekezdésében biztosított jogkörében a Capa Központ létrehozása és 2013. évi működése érdekében 155,0 millió forint 1. melléklet szerinti egyszeri átcsoportosítását rendeli el elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel a Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Kvtv.) 1. melléklet XI. Miniszterelnökség fejezet, 7. Rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére, a Kvtv. 1. melléklet XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 28. Gazdasági társaságok által ellátott feladatok támogatása alcím, 2. Gazdasági társaságok által ellátott kulturális feladatok támogatása jogcímcsoport javára;

Az átcsoportosítás tekintetében:

Felelős: nemzetgazdasági miniszter

Határidő: azonnal

Az elszámolás és a visszatérítési kötelezettség tekintetében:

Felelős: emberi erőforrások minisztere

Határidő: 2014. június 30.

4. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzetgazdasági minisztert, hogy a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvény előkészítése során az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezeti kezelésű előirányzatai között tervezzék be a Capa Központ működésével járó többletfeladatok előirányzatát.

Felelős: emberi erőforrások minisztere

nemzetgazdasági miniszter

Határidő: Magyarország 2014. évi költségvetése tervezésével egyidejűleg

 

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot