Nyaralni voltam múlt héten, a MyActionCam-es srácok meg fél éve nyaggatnak, hogy egyszer teszteljem már a Sony két mobiltelefonra szánt digitális kameráját. Fél év tökölés után mi lenne jobb alkalom kipróbálni őket, mint egy nyaraláson, ahová ezeket a kütyüket leginkább szánták? Hát elvittem magammal.
Van egy Fuji X-E1 milcem, és a két (na jó három, de erről majd később) kamera között emiatt megoszlott a „meló”. Annyira nem örültem neki, a Fujit imádom, épp ilyen céllal vettem, nincs is meg túl régóta (újdonság lelkesítő ereje), gyors is, szép képet is csinál, ezért nem szívesen hagytam a polcon a nyaralás ideje alatt, dehát a Sonykkal muszáj volt képeket készíteni, egyszerre az összeset meg nem használhatom.
Ne mérnöki tesztet várjatok ettől a cikktől. Nem fogok kitérni különösebben se a vonalélességre, se a torzításra, sem a kromatikus aberrációra, inkább arról mesélnék, hogy milyen használni ezeket az objektíveket, kinek lehet jó és kinek nem. Fura és innovatív szerkezet a Sony QX széria. Alapvető célja az, hogy a mindig nálunk lévő mobiltelefon kameráját kiváltsuk vele, hogy szélesítsük a lehetőségeinket. A telefon után még mindig ez a legkisebb fényképezőgép, amit a nyaralásra magunkkal vihetünk, de az újabb telefonok kamerái is elég jó minőségű képet produkálnak már, így a kérdés az, hogy van-e értelme plusz egy kütyüt magunkkal vinni? Talán igen, talán nem. Az előző, „beharangozó” cikkben már említettem, hogy egyszerre imádtam és gyűlöltem ezeket a cuccokat, de ne siessünk ennyire előre.
Adott két kamera, melyből nem titkoltan a jobbik verziót, vagyis a QX100-ast használtam többet. Ebben fényerős Carl Zeiss Vario-Sonnar optika van, és 1” méretű képérzékelő, ami épp akkora, mint amit a Nikon 1 MILC gépekben találunk. Ez a Panasonic és az Olympus által használt 4/3-os szenzoroknál egy árnyalatnyival kisebb.
Amikor ezt a kütyüt használni szeretnénk, van pár teendőnk:
- kell egy Android vagy iOS okostelefon, mely WiFi vagy NFC képes
- a telefonra le kell tölteni a Sony PlayMemories nevű appját
- kell egy microSD kártya, melyet a Sony kamerába kell tenni
- a kamera bekapcsolása után párosítani kell a telefont a kamerával, a WiFi jelszót az akkufedél alján találjuk. Ezután természetesen megjegyzi a teló a hálózatot, és minden alkalommal automatikusan csatlakozik, ha látja (feltéve ha nincs más ismert wifihálózat a közelben, ekkor kézzel kell átkapcsolnunk)
- Végül elindítjuk a PlayMemoriest, ez hamar felismeri a wifin csatlakoztatott kamerát és beadja az élőképet. Már fotózhatunk is.
Ezek a kezdeti lépések, értelemszerűen a továbbiakban már csak a 4. ponttól kell végrehajtanunk a lépéseket, de hogy őszinte legyek ez is épp elég. Két lehetőségünk van. Vagy állandóan bekapcsolva hagyjuk a kamerát és a telefont, de ezzel nem kicsit zabáljuk mindkét készülék akkumulátoridejét. Az okostelefonok esetében ez márpedig kardinális kérdés. A másik lehetőség, hogy lefotózzuk amit akartunk, majd kikapcsoljuk a kamerát és lezárjuk a képernyőt a telefonon. Vagy ki sem kapcsoljuk a kamerát, de lezárjuk a képernyőt – talán ez utóbbi megoldás kínálja a legjobb reakcióidőt, ha újra fotózni akarunk, ugyanis ha a kamerát kikapcsoljuk, megszakad a wifi kapcsolat, bekapcsoláskor újra fel kell építeni (talán NFC-vel jobb, én iPhone-nal teszteltem, abban meg ugye nincs ilyen). Ha minden áldott alkalommal, amikor fotózni szeretnénk fel kell építeni a wifit és el kell indítani a PlayMemoriest, az idegesítően lassú procedúra, minden létező történésről le fogunk csúszni, és hamar megunjuk a QX-fotózást, így az tűnik a legésszerűbbnek, hogy a kamerát bekapcsolva hagyjuk és csak a telefont zárjuk le, mert így feloldáskor pillanatok alatt bejön az élőkép. Ebben az esetben viszont végig kint van a kamera objektíve, egyrészt sérülékeny, másrészt esélytelen zsebre vágni, főleg a QX100-at. Arról nem beszélve, hogy a QX ekkor fogyasztja a saját akksiját, ami állítólag 200 kép készítésére elegendő, vagyis nem valami bika, jobb ha spórolunk vele.
Egy szó mint száz, valamelyik kezünkbe harapnunk kell: a gyorsaságot választjuk vagy a jobb üzemidőt? Én személy szerint utóbbira szavaztam: az optikát mindig lecsatoltam a telefonra felcsiptethető bajonettről, majd a telót zsebre vágtam, az optikát meg a ráaggatott hordozófüllel a csuklómra téve vittem. Ha valamit fotózni akartam felpattintottam, bekapcsoltam, teló felold, pici szünet, hogy a wifi összekapcsoljon automatikusan, majd PlayMemories és lehet lőni. Lassú. De tényleg, ez csak tájképekhez és családi beállított képekhez való, elkapott pillanatokra ne számítsunk.
Pedig az optika fókusza villámgyors. Pár perc használat után rájöttem, hogy az esetek többségében nem is érdemes tökölni az ujjal érintős fókusszal, még csak az sem kell megvárni, hogy a kamera magától fókuszáljon. Célzunk és lövünk, és a kép akkor is éles lesz, ha az exponálás pillanatában azt láttuk, hogy az élőkép életlen volt, mert a kamera még nem fókuszált. Tényleg hihetetlennek tűnik amikor használjuk, de az életlen élőképkor megnyomott expogomb után egy éles képet fogunk látni a kijelzőn, és csak nézünk, hogy ez a ketyere vajon mikor élesített, mert ideje sem volt rá. De ott az éles kép, és még milyen kép! Az f/1.8 fényerő és az 1” méretű szenzor magáért beszél, telefonnal ilyen kis mélységéllességű képet még nem készítettünk. Hamar rá lehet kapni az ízére, hogy a telefonunkkal egy komolyabb fényképezőgép és objektív páros látványvilágát produkáljuk. Sőt ha akarjuk átválthatunk manuális fókuszálásra is.
A QX kamerákat egyébként használhatjuk a telefonunkra kapcsolva, az adapter, mint említettem rugós fülekkel csiptethető fel a telóra, és a kamerát úgy tudjuk az adapterre tenni, mint ahogy egy objektívet csattintunk rá egy fényképezőgépre. A fülek gumírozottak, így nem fogják összekarcolni a teló oldalát, és nem engedik csúszkálni, bár én ettől függetlenül nem lóbálnám egész nap a csuklószíjon a szettet, ennyire nem bíznék abban, hogy a telefon nem csúszik ki az adapterből, pláne egy vékonyabb típus. Apropó vékony telefonok – a Sonynak ugye mindenféle vastagságú mobilra gondolnia kellett, ezért a fülek elég szélesek, egy vékonyabb telefonnál rendesen kiállnak a kijelző mellett, ami picit zavaró. A Sony QX kamerák egyik legnagyobb okossága viszont, hogy a wifi csatlakozás miatt bátran lecsatolhatjuk és kézben tarthatjuk az optikát, a telón pedig látjuk az élőképet. Így bármilyen szögből fotózhatunk, selfie-t gyárthatunk és sutyiban kattintgathatunk, az embereknek nem esik le a tantusz, hogy egy bal kézben tartott telefont nézve, a jobb kezünkben lévő kamerával valójában fényképezünk. Ha le is esik, a többség akkor sem tudja milyen irányban, hiszen nem arra nézünk amerre a kamera néz. Exponálhatunk és zoomolhatunk a telefon érintőkijelzőjén is, illetve hasznáhatjuk az erre a célra a kamera oldalára helyezett gombokat is, bár utóbbi nem mindig esik kézre (előbbi sem, hiszen egy kézzel tartjuk a telefont). Ennek ellenére jó móka így fotózni, ember legyen a talpán, aki két kézzel pikk-pakk komponálni tud! :) Egyik kézben a telefon, nézzük a kijelzőjét, a másik kézzel meg próbáljuk irányítani és egyenesben tartani az optikát, majd még exponálni is valamelyik kézzel.
Exponálás után viszont picit várunk kell, ugyanis az elkészült 20 megapixeles kép 2 megapixelre (vagy VGA-ra, ahogy beállítjuk) leméretezett változatát a kamera áttölti a telefonunkra, az eredeti képet elmenti a belerakott microSD kártyára, végül megmutatja nekünk az elkészült képet, és csak ezután tér vissza az élőképbe. Szóval gyors sorozatlövésekre így ne számítsunk, bár a folyamatot jócskán felgyorsíthatjuk, ha kikapcsoljuk az automatikus áttöltést. A memóriakártyán lévő képeket a PlayMemoriesból így is láthatjuk, visszanézhetjük, lementhetjük a telefonra vagy megoszthatjuk más appokkal, úgymint Facebook, WhatsApp stb. Ebben az esetben egy átlagos kompakt gép sorozatlövési képességét diktálja a Sony QX kamera.
De jöjjön a legjobb rész, amiért imádni fogjuk ezt a ketyerét, ez pedig a fentebb már röviden említett képminőség. A mobilkamerához képest jócskán kiszélesednek a lehetőségeink. Kezdjük ott, hogy a QX100-ban az optika nem rossz. Az egy dolog, hogy Zeiss, de a fényereje f/1.8-f/4.9-ig terjed. Utóbbi érték már nem egy nagy szám, és sajnos gyorsan fogy a fényerő a zoomolással. Ha jól emlékszem 25 lépésben tudunk zoomolni, az első lépés a legszélesebb látószögtől indulva a kijelzőn még nem is látható, semmi különbséget nem fogunk észrevenni, csak azt, hogy a legtágabb rekesz f/1.8-ról már f/2.0-ra ugrik. A zoomtartomány közepe táján már f/3.x környékén tartunk, de ettől még lehet jó képeket gyártani az 1” méretű szenzor miatt, vagyis még így sem lesz olyan kompaktos/mobiltelefonos a fotó, hanem el tudjuk valamelyest mosni a hátteret. Ugyanakkor ne hagyjuk magunkat elcsábítani az f/1.8 meg f/2.8 fényerő által, ezeket csak és kizárólag gyenge fényviszonyok között tudjuk használni, ugyanis a kamera leggyorsabb zárideje 1/2000s. Napsütésben ezzel nem hogy kiégett fotókat fogunk gyártani, de még a kamerát is szinte lefagyasztjuk, azt vettem észre, hogy ha a záridővel már nincs hova mennie az automatikának, elkezd állandó jelleggel gondolkodni és csak pörög a „homokóra” a kijelző közepén. Mindezt egyébként rekeszprioritás módban próbálhatjuk ki, ahol a blendét mi tudjuk szabályozni, illetve +/- 3 FÉ expokorrekciót tudunk eszközölni. Mivel a legtágabb blendéket nappal nem igazán tudjuk kihasználni, én nem is erőltetném ezt a félautomata módot, váltunk át inkább valamelyik automata módra. Ha szeretnénk expokorrekciót eszközölni, akkor a P vagyis programautomatika módba, ha teljesen rábíznánk magunkat a kamerára, akkor valamelyik full automata módra. Kettő is van, az Intelligens Automata és a Kiváló Automata…ne kérdezzétek, mi a különbség, én az intelligenst használtam a legtöbbször, a gép tette a dolgát, pont mint egy mobilkamera, csak jobb minőségben. ISO állításra semmilyen módban nincs lehetőségünk, sőt a kamera nem is mutatja milyen érzékenységen dolgozik épp, ezt csak utólag az EXIF adatokból tudhatjuk meg, hogy a gyári ISO 160 és 25600 között merre jártunk.
Node ha leszáll az est! :) Fotózhatunk sötétben, lámpafénynél, sőt a félautomata módnak és az expozíciókorrekciónak köszönhetően hosszú záridővel is…persze csak mértékkel, 8 másodperc az elérhető leghosszabb záridő.
Képminőség
Úgy mondanám kompakt-átlagon felüli. ISO3200-n már némileg mosott jpegeket kapunk, de még bőven élvezhető, csak 50%-osnál nagyobb nagyításon érhető tetten. Ami az élességet illeti ez is átlagon felüli, főleg a nagylátó és a normál tartományban, a 100mm tele végefelé már életlenebb, ott valamivel a jobb okostelefonok képélessége fölött áll. De azért nem feltétlenül az optika ilyen penge, én némi szoftveres élesítést véltem felfedezni a képeken, ám bizonyára a Zeiss üvegek is hozzátesznek az átlagon felüli képminőséghez. A fotók dinamikatartománya is meglepett, a mobiltelefon kijelzőjén láttottak alapján rosszabbra számítottam (pl a mintafotók között található pálmafás épületes állókép esetén gondoltam azt, hogy a pálmafán már nem lesz semmi képrészlet).
Sony QX10
A kistestvérnek kénytelen vagyok egy rövid, de új fejezetet szentelni, ugyanis jóval szerényebb kivitel, mint a QX100, ezért is írtam a cikk elején, hogy két kamerát váltogattam, és nem hármat. De azért a QX10-nek is megvannak a maga előnyei. Egyrészt jóval kisebb, mint a 100-as verzió, így könnyebb zsebrevágni, másrészt 10x-es optikai zoom került bele (ekv. 25-250mm), így a QX100-ból hiányzó komolyabb zoomolás lehetőségét adja meg nekünk (a QX100-ban 28-100mm-es optika van). Mindkét kamerában egyébként optikai képstabilizátort találunk, ami kell is, mert ezt a szerkezetet képtelenség stabilan tartani. A QX10-ben viszont búcsút kell mondanunk néhány dolognak. Nincs nagy fényerő (csak f3.3-5.9), nincs 1”-es szenzor (csak 1/2,3” és 18 megapixel), nincs szép háttérelmosás, nincs rekeszprioritás mód, nincs manuál fókusz, és nincs Zeiss optika sem. Vagyis ez esetben a kompakt gépekkel és a komolyabb okostelefonokkal megegyező képminőségre számítsunk, de 10x-es zoomolási lehetőséggel, és a vezetéknélküli mód szabadságával megspékelve. Ez is valami. A QX10 érzékenysége ISO100 és 12800 között mozog, de itt is automata választ helyettünk..
Mindkét optikának elég jó, 5cm-es közelpontja van, szóval amatőr szintű makrózásra alkalmasak.
A képek feldolgozásakor vettem észre, hogy a QX100 szenzorán volt egy szenzorkosz, ami f/8-as rekeszen már látszik. Hogy az hogy került oda és hogyan lehet eltávolítani, az egy jó kérdés…
Verdikt
Összességében tehát azt mondanám, hogy ég és föld a két Sony QX kamera. A drágábbik verzió képminősége és tudása klasszisokkal megelőzi az olcsóbbik verzióét. A QX100-zal bőven lehet kreatívkodni, és a mobiltelefonnál és a hagyományos szappantartó fényképezőgépeknél jobb képminőséget fogunk kapni. A QX10 viszont sajnos azt kell mondjam, hogy csak a zoom funkciójával és az optikai képstabilizátorával képes többet kínálni egy top kategóriás okostelefon kamerájánál, na meg persze a vezetéknélküli működés szabadságával. Az automata üzemmódok ügyesen teszik dolgukat, a drágábbik verziónál pedig ha akarunk állíthatunk rekeszt, expokorrekciót és fehéregyensúlyt, az olcsóbbiknál csak utóbbi kettőt programautomatika módban. A készülékek használata nekem kicsit macerás, a fel-lecsatolgatás és a wifin összecsatlakoztatás egyaránt (igaz NFC-vel könnyebb a helyzet), de a jobb képminőségért cserébe talán meg lehet szokni. Állandóan én nem hagynám rajta a mobiltelefonon mondjuk egy kirándulás ideje alatt, mert pláne kényelmetlen lesz, ha valaki hív minket és rendeltetésszerűen szeretnénk használni a mobilt. Ezek a kamerák nem lesznek ellenfelei egyetlen MILCnek vagy komolyabb kompaktgépnek sem, a mobiltelefonok kameráját hivatottak kiváltani, ha az ember utazik, nyaral vagy a családi eseményeken, baráti bulikon fotózna. De megint ott tartunk, hogy ehhez plusz egy cuccot kell magunkkal cipelnünk, töltenünk, vigyáznunk rá. A mobilkamera sikere meg épp abban rejlik, hogy mindig a zsebünkben van, kézre esik ha szükség van rá.
A tesztképek eredeti méretű verzióját innen lehet egyben letölteni. A kamerákat a myactioncam.hu-tól kaptam tesztelésre.
