Technika: Enteriőrfotózás vakuval

Noah Fallis alábbi videóján bemutatja nekünk, hogyan is érdemes egy enteriőrt – történetesen egy hotelszobát – lefotóznunk úgy, hogy kombináljuk a környezeti fényt a vakufénnyel, továbbá egyaránt lássunk részletet a szobabelsőben és az ablakon kívül is.

E helyütt gyorsan meg is jegyezném, hogy ebben a szakágban kis hazánk egyik legjobbja, ha nem a legjobbja Darabos Gyuri, aki történetesen a FotóSarok iskola oktatója is egyben. Épp a minap vettem egy Otthon Magazint, amolyan ötletelés jelleggel, és meg kellett – ismét – állapítsam, hogy Gyuri verhetetlen! Mások fotóin mindig lehet látni, hogy mikor és hol használtak vakut, Gyuri képein pedig mindig úgy tűnik, mintha az összes lakás természetes módon világos, derűs lenne, nyoma sincs vakuhasználatnak, pedig tudom, hogy használ műfényt, sokszor nem is keveset. Virágnyelven szólva Gyuri olyan helyen is ablakot nyit, ahol nincs is ablak. :) Elképesztő érzéke van a témához!
Node térjünk vissza Noah Fallishoz. Az alábbi videón elmagyarázza a világítás részleteit. Alapvető tény ugye, hogy ahhoz, hogy a kinti panorámát kiexponálja, bent a szobában rengeteg sötét árnyék fog keletkezni, amit vakukkal deríteni kell. Az egyik ilyen potenciális sötét folt az ágy kamera felőli része. Ezt egy stripboxszal világítja meg. A másik ilyen a tévállvány, erre egy méhsejtráccsal ellátott reflektoros vaku van állítva. A háttérben lévő fotelek és asztal árnyékos része az oszlop mögé elrejtett, méhsejtráccsal ellátott, kis octaboxtól kap fényt. A szoba legtávolabbi végében lévő sarkot és függönyt egy kis rendszervaku villanása fogja világosítani, aminek a fénye a falról visszaveretve kellő lágyságú lesz. Ez a vaku slave üzemmódra van állítva, ami azt jelenti, hogy a többi vaku fényére villan el. A két éjjeli lámpába szintén egy-egy slave vaku van helyezve, melynek köszönhetően az éjjeli lámpák megfelelő fényintenzitással és színhőmérséklettel fognak világítani a képen.

Egy kattintás és voilà! A kinti panoráma a képen a fotós elmondása szerint a valódi táj, csak egy magasabb emeleten lévő balkonról fotózta, mert hát hotelfotózáskor ugye nem mindig elérhető a legpuccosabb szoba aznap, amikor a fotós a referenciaképeket készíti. Ilyenkor jön segítségül a Photoshop. Nem mondom, hogy tökéletes munka, de falura eeemegy, városba’ nem nézik.

A fotó egy Nikon D3X kamerával és 14-24mm-es optikával készült.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot