‘Tesztek’ rovatunk hamarosan

Nemsokára új menüpont lesz a FotóSarok blog kezelőfelületén, ugyanis hamarosan indul a “Tesztek” nevű rovatunk is. Tudom, tesztekkel tele van a padlás a neten, ezért mi nem is a megszokott laborkörülmények között fogunk kipróbálni fényképezőgépeket és kiegészítőket, tesztábrákkal, meg csendéletekkel, hanem rendhagyó módon a való életben, de még az is előfordulhat, hogy éles munka alkalmával fogunk bevetni tesztelésre szánt eszközöket.

Például egy fényképezőgép esetében nem biztos hogy lesz komplett ISO-sor, inkább azt próbáljuk meg kideríteni, hogy mennyire szép a képe alacsony ISO-n, és a való életben meddig tolható az érzékenység, hogy még elfogadható képet kapjunk printben vagy akár neten. Ha vakukat tesztelünk, nem valószínű, hogy csak számokkal fogunk dobálózni, hanem kivisszük terepre, és kipróbáljuk, mire képes. Az is lehet, hogy nem egy konkrét készüléket tesztelünk, hanem egy bizonyos technikát, aminek a kivitelezéséhez több eszközre is szükség van, itt a cél nem az eszközök tudásának mindenre kiterjedő bemutatása lesz, hanem a technika kivitelezésén lesz a hangsúly. Ilyen lesz az első tesztünk is, melyben a szabadtéri vakus fotózást, vakus akciófotózást mutatjuk be, azt, hogy mire van ehhez szükségünk. Ezt hamarosan olvashatjátok is itt a FotóSarok Blogon!

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot