Mi lesz velünk fotósokkal?

Ismét egy kis elmélkedés következik. A minap kikerült egy cikk a Kreatív Online-ra “Mi lesz a fotósokkal?” címmel, ahol azt taglalják, hogy hogyan alakul a fotós szakma jövője. Az alapvető probléma az, hogy – ahogy lenni szokott – pénz beszél, kutya ugat. Ráadásul megjelent a konkurencia is.

A Kreatív cikk lényege az, hogy a hagyományos reklámfotó, valamint az ügynökségi fotó, mint olyanok leszállóágon vannak mióta megjelentek és népszerűvé váltak a stockfotó oldalak. Értsd ez alatt: minek fizessenek a cégek vagyonokat a fotósoknak és az ügynökségeknek, ha az illusztrációhoz szánt képet bagatell összegért letölthetik a microstock oldalakról. Mitöbb, minek fizessenek egyáltalán egy fillért is, ha ingyen letölthetők a fotók a netről. Mert ugye ami a neten van, az közkincs…legalábbis ez a tévhit sok ember agyában.

Kétségtelen, hogy ha egy magazinnak  kell valamilyen illusztráció egy cikkhez, amin szép anyuka szép gyerekével boldogan és önfeledten ugrál a zöld mezőn, sokkal egyszerűbb letölteni ehhez egy stockfotót. Konkrétan ebből az ötletből első keresésre 816 képet dob ki az iStockphoto, amennyiben a “mother daughter field” címszavakat írjuk a keresőbe. Igen ám, de ha ugyanezt a google-be írjuk be, 2millió 500ezer találatunk lesz, ahol az első oldalon találunk használható képeket. Jóllehet a minőségi fotók tele vannak vízjellel, a többi meg hagy némi kívánnivalót maga után, értsd utómunka, világítás hiánya, hibás fehéregyensúly stb, bár minőségiből is találhatunk azért vízjel nélkülit. Na nem szaporítom tovább a szót, a Kreatív Online már leírta a lényeget, miszerint igénytelenedik a szakma sajnos, így vagy vacak, olcsó-/ingyenmunkát, vagy internetről lopott képet használnak a weboldalakon, és sokszor printben is. A lopást pedig a törvény bünteti! Ugyan sokszor sok helyen leírták már, de e helyütt is nyomatékosítanám, hogy a fotósok NEM azért töltik fel a fotóikat az internetre, hogy azt ingyen elérhetővé, felhasználhatóvá tegyék bárki számára, és képfelhasználásnál törvény adta joga a fotósnak, hogy a neve feltüntetését kérje a kép mellett. Ez nem szívesség, jófejség vagy ingyenreklám, hanem személyiséghez fűződő jog.

Van azonban még egy dolog, ez pedig a CG, magyar nevén a digitális illusztráció. A számítógépes grafikusok olyan csodákra képesek manapság, hogy közeleg az idő, hogy bizonyos területeken tetszik-nemtetszik lenyomják a fotósokat. A fotós szakma eddig jól elvolt például az italos üvegek fotózásával, minden italreklámhoz kellett, egy borászat 20-30 különféle palackot is hozott egy megbízásra, amit – ha jófej a borász – a fotós még haza is vihetett, és meg is ihatott. Ma viszont már nem csak ez az alternatíva létezik. A palackot speciális szkennerbe is tehetik, és kattintásra 3D-s képünk lesz róla. Vagy még szkenner se kell hozzá. Egy grafikus egy 3D tervező programban pár óra alatt összedob egy képet egy tárgyról (mondjuk egy autóról, ráadásul rengeteg tárgy már eleve készen letölthető a 3D programokba, csak renderelni kell), majd emberünk olyan fényeket tesz rá, olyan szögből, amihez a fotósnak hangárméretű műteremre, 10 méteres softboxra, és két napi munkára lenne szüksége, 5 fős stábbal.

Íme néhány illusztráció, az alábbi képek egyike sem fotó, hanem computer grafika:

Forrás: Evan -cgmodelling.blogspot.com

 

Forrás: Robert S, Jay Moore – VisionREZ by Ameri-CAD, Inc. (americad.com, visionrez.com)

Azt mondjátok látszik, hogy CG, mert túl steril? De hiszen a tárgyfotósok, enteriőrfotósok eddig épp a sterilitásra törekedtek! Egy karc, egy ujjlenyomat, egy porszem sem lehet a tárgyon fotózáskor. Vagy ettől lesz élethűbb? Azt hiszitek a grafikusok és CAD-bűvészek nem gondoltak erre? Saját szememmel láttam Seres Lehel hazai CG-guru egyik alkotását, egy faliórát, ami kicsit karcos, kicsit poros volt, kicsit ujjlenyomatos. Mellétéve egy steril hibátlan kép ugyanarról az óráról. A kicsit dzsuvás volt persze a grafika, és a makulátlan kép a fotó.

Szintén számítógépes grafika (Forrás: David Lewis – insidethelinesvsfx.com)

Miközben írtam ezt a cikket, elterjedt a neten a hír, hogy a H&M beismerte, a fürdőruháit bemutató képein látható modellek valójában számítógépes alkotások, csak az arcuk eredeti.

Persze vájtszeműeknek ezen még látszik, hogy nem igazi, de nem kell évtizedeket várni, hogy olyat alkossanak, amiről már nem mondjuk meg fotó-e vagy számítógépes grafika.

Mi lehet akkor a megoldás?

Vannak a fotózásnak olyan területei, ahová soha nem mostanában fog betörni a CG. Ilyen a riport, az esküvő, a sportfotó, a természetfotó és még sorolhatnám. A többi területen, melyek CG-vel helyettesíthetők meg elképzelhető, hogy új trend jelenik meg, mégpedig a fotós fogja rányomni a kézjegyét a képre, hogy látszódjon az fotó és nem rajz. Apró hiba a képen például.

Talán lesz jó vonatkozása is ennek a trendnek, talán kiszűri a rossz és olcsó fotósokat, mert egyszerűbb lesz számítógéppel megrajzoltatni a képet, és csak összetettebb, profi feladatokhoz hívnak fotóst. Ki tudja, meglátjuk, már nem kell sokat várni sajnos.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Brati

    minden ami tervezhető lassan CG lesz, ahol nem tudod előre h mi lesz a képen, ott talán van pár jó év ;)

  • Kérdés, hogy a valóban tehetséges és hozzáértő CG tényleg gyorsabb és olcsóbb-e, mint a fotó.

    Egyébként a szerzőjogi törvény nem csak a név feltüntetését írja elő, hanem azt is, hogy a szerzőnek joga van eldönteni, hogy hol és mire használják a képét, illetve, hogy azért mennyit kér és ez sokkal fontosabb ebben a kontextusban.

    Viszont igazán linkelhettétek volna a Kreatív Online cikkét, ha már hivatkoztok rá.

  • Bocsánat, javítottam a hivatkozást.

    Az írásban csak arra akartam célozni, hogy sokan azzal takaróznak – és ez emlékeim szerint vagy a Te cikkedben Attila, vagy a Kreatív cikkében is benne van -, hogy azt hiszik azzal ki is van fizetve a fotós, hogy kiírták a nevét, lévén hogy ez milyen jó reklám neki.

  • Az meg hogy gyorsabb-e nem tudom, ha pl egy Renault Cliot készen le lehet tölteni a 3D programba csak a fényeket kell rátenni és renderelni, akkor valószínűleg gyorsabb. Az hogy olcsóbb-e az meg a grafikusokon múlik. Náluk is elindul-e a velejéig rohadó árverseny, vagy lesz konszenzus, hogy x összegnél kevesebbért senki nem dolgozik. Fotósoknál ez nem működik sajnos, de érdekes módon akármelyik fodrászhoz mész, 1500 alatt nem kapsz hajvágást, Budapesten már 2000-2500 alatt se nagyon. Ők vajon hogy csinálják, hogy nincs egy olyan fodrász se aki fejébe veszi hogy 500-ért vág hajat és akkor majd mindenki hozzá fog járni és lenyomja a többieket? A Tesco-t miért büntetik dömpingár miatt, a fotósokat miért nem? Ez a nagy kérdés!

  • A másik nagy kérdés, hogy vajon hogyan lehet a Disqus-ban betűméretet növelni mert kiesik a szemem, mikor a kommenteket olvasom. :(

  • smart

    Es tessék, 12px elég lesz? Óhajtasz esetleg mást is? ;)
    Persze, ha legközelebb nekem írod, akkor nem kell rá 9 hónapot várnod. :D

    • Mesteeeer!!!! Mekkora vagy!!!! :))))) De kellett egy 2 perc mire leesett miről beszélsz, a 9 hónapról teljesen más jutott eszembe :DDDD Köszönöm/Köszönjük!