Miért ne hallgassunk az online fotókritikusokra?

Találtam egy érdekes sztorit. Egy srác kíváncsiságképpen feltöltött egy képet egy fotókritika oldalra, aztán megkapta a magáét. Csakhogy a kép Henri-Cartier Bresson egyik leghíresebb fotója.

A fotókritika weboldalakkal az a baj, hogy mindenki mindenáron bele akar kötni a képekbe. Pláne akkor, ha csak ezzel kaphat esélyt arra, hogy ő maga is feltölthessen. Ha direkt színtelenítve van a képünk, akkor az a baj, hogy fakó, ha hűvös hangulatot akarunk bemutatni, akkor az a baj, hogy elk..tuk a fehéregyensúlyt (sic!), ha merészen vágunk, akkor az a baj, hogy aranymetszésben jobb lenne. A legszebb az egészben, amikor olyan emberek magyaráznak, akiknek a tudásuk, vagy esztétikai érzékük tényleg csak odáig jut, hogy helyes expo, aranymetszés, és ezt is csak könyvből olvasták. Arról meg, hogy képi feszültségkeltés, képi egyensúly, dekomponálás, stb még hírből sem hallottak.

Egy srác kipróbálta, hogy mi történik, amikor a híres francia fotós, Henri-Cartier Bresson 1932-ben készült fotóját tölti fel elemzésre. Egy olyan képet, ami 2008-ban egy aukción 265.000 dollárért kelt el.

Henri-Cartier Bresson – “Hyeres, France, 1932″

Idézem a reakciókat:

  • “Ha minden életlen a képen, nem tudod érzékeltetni a biciklista mozgását. Ha meg nem a biciklista a kép témája, akkor micsoda?”
  • “Miért olyan életlen a lépcső? Beráztad a fényképezőgépet? Egyébként a szög tetszik.”
  • “Pici, életlen. A mozgás bemutatásához jobb lenne, ha valami fókuszban maradna a képen.”
  • “Szépen komponált, de életlen.”
  • “Előre tervezettnek tűnik, ami nem egy rossz dolog. Ha ez egy tervezett fotó, akkor nem sikerült a legjobban. Ha “Józsit” újra elő tudnád keríteni, én a helyedben megcsinálnám még egyszer. Ekkor viszont tedd a kamerát állványra és a létező legkisebb rekeszt használd, hogy a legjobb mélységélességet kapd. Amit elvárnék, hogy a korlát éles legyen és “Józsi” a biciklin mutassa a mozgást. Muszáj, hogy az előtér éles legyen, enélkül ez sosem lesz egy ütős fotó.”
  • “Ja…és? Szürke, életlen, kicsi és furcsa a vágás.”
  • “Picit életlennek tűnik, de azért megér egy misét nekem.”
  • “Fantasztikus kompozíció, de a tónusok és a szemcsézet miatt sajnos ez nem egy nagyszerű kép.”

Nem is tudom mit írhatnék végszónak. Nézegessétek inkább rendszeresen a híres fotósok képeit, és fotózzatok sokat. Ezekből lehet a legjobban inspirálódni és fejlődni.

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot
  • Mrdeathproofgabor

    nemtudom, nekem egyből feltűnt, hogy nem mai a kép, pedig nemis foglalkozok fotózással/fotókkal:D

    • Anonymous

      Ez a zajos textúrának köszönhető. Ez a zaj ad neki egy sokkal emberközelibb hangulatot, amilyen a fotók eredetileg voltak régen. Ha egy mai fotóra raksz “grain” effektet, attól nézhet ki úgy, mint pószter, film, vagy régi analóg fotó. Lenyűgöző, hogy egy ilyen “jelentéktelen”, sőt, olykor zavaró faktor, mint a zaj, ekkora hatással tud lenni egy képre.

      • Dagda

        Másutt is ismert jelenség. A CD megjelenése előtt a lemezjátszók mindig hozzáadtak egyfajta zajt, amely kiküszöbölhetetlen statikus recsegés volt. A jó lemezjátszó azért volt jó, mert képes volt ezt a hangot úgy vezetni, hogy aláfesse az eredeti zenét, többletet adjon hozzá (hasonlóan, mint a mélynyomó rezgetése). Amikor a CD elterjedt, a kristálytiszta, mellékzajmentes hangot sokan hidegnek, élettelennek hallották, hiányzott belőle az a háttérzaj, ami tudat alatt hozzájárult a megszokott, meghitt hangzásvilághoz.

        Zappa csendlemeze sem csak csend volt. Hallatszott a lemezjátszó surrogása. :) Nem véletlenül kelt el annyi példányban…

  • Nigger

    Csak nem a Bringás és társai oldal?
    Nem értettem ezt az oldalt sosem!
    Ha bent vagy a kosárban vagy ismernek akkor minden képed szinte jó!
    De ha nem vagy haver, akkor semmibe veszik és lehúzzák az összes fotódat :-(

  • The Devolution

    troll’d!

    Tökéletes példa arra, amit “magyar mentalitás”-ként szoktunk emlegetni.
    Keserves, szerencsétlen, és irígy nemzet ez.. végtelenül.

  • No akkor tegyük helyre a dolgokat :)

    Ez nem magyar sztori hanem külföldi (a reakciók fordítások). 2006-ban történt, és a Flickr egyik fotókritika groupjában. Hogy melyikben, azt nem tudom. De hogy ez Magyarországon, magyar fotókritika oldalon ugyanígy történt volna az elég bizonyosra vehető, bár azt vettem észre, hogy a magyar fotósok jobban ismerik a nagy elődöket, sokan tudták volna hogy ez Bresson fotója.

    A másik dolog, hogy a filmre készült fotókon nem zaj van. Zaj csak digitális fotón van, ami digitális zaj és a jelfeldolgozás mellékterméke. A filmnek szemcsézettsége van, mivel a film nyersanyagban ezüst-halogenid szemcsék vannak, ezek fényérzékenyek, ezek a képalkotó elemek. Alapvetően minél nagyobbak a szemcsék annál érzékenyebbek (ISO skála), és mivel nagyobbak, jobban láthatók a képen. Ez máshogy néz ki, rendszerint szebb, mint a digitális zaj, ezért is szeretik még ma is sokan a filmes fotózást. A “grain” effekt ezt próbálja reprodukálni, több-kevesebb sikerrel.

    Ennyi volt a kiegészítés :)

    • jenoapu

      Ajjaj! Ha netán bármit is számítógépen keresztül nézel, akkor “digitális” képet nézel! Lett-légyen az eredetileg analóg kép, vagy maga a rögvalóság. Ergo, a zaj, az zaj, a szemcse, pedig a szemcse képe, ami zajosra is lehet digitalizálva, editálva, stb.

  • Boros Regina

    nagyon jó sztori!

  • Kiskornel

    Szerintem ez nem röhelyes. Ha valaki a mai világban a felszerelésével ilyet pottyatn ki, az nem nyer vele díjat, legalábbis nem fogják ennyi tozsóért eladni.
    Sajnos a kicseszett mai kritikáknak van létjogosultsága.
    És ha valakinek kétségei vannak ez ügyben, akkor nézze meg a világ legdrágább fotóját: http://hvg.hu/kultura/20111110_a_vilag_legdragabb_fotoja_gursky
    Szóval, ennek a fotónak az értéke inkább a korának, készítőjének, a PR-nak (ezt vastagon szedném, és háromszor aláhúznám) köszönhető, és nem a fantasztikus zsenialitásának. Mert valljuk be, van pár art oldal, ahol ennél sokkal szebb, jobb fotók vannak…

    • Azért nézd meg jobban ezt a képet. Ennél tökéletesebb kompozíciót szinte lehetetlen kitalálni. Nem csak az hogy aranymetszésben van a biciklista, hanem azt is érdemes figyelni hogy a korlát vonala, a lépcső vonala és az útpadka vonala hogyan vezeti a szemet a főtémára, hogy a házfalak hogyan keretezik az egész képet, azt hogy a biciklis bemozdulása dinamikát ad egy alapvetően feszített, szoros kompozíciónak. Akárki akármit mond, ez a fotó zseniális és egy fotó lehet zseniális akkor is ha enyhén életlen, akkor is ha zajos/szemcsés. Egy kép nem feltétlenül a tűéles részletektől és az agyonszűrt zajtól lesz jó.

      • Bosi

        Nagyon egyetértek veled!Ismereteim szerint akár formai kompozíció-,akár érzelem kihangsúlyozásáról legyen szó,nem szükséges egyáltalán éles képet készíteni (vö. impesszionista festmények).A téma hangsúlyozása a kép elemeinek,azok határoló parabolikus vonalainak iránya,erősítik az úton haladó bicajos irányát egy ötszögű épületkeretben aminek alkalmazása nagyon ritka.Gyönyörű perspektivikus hatás.Nehéz művészi értékrend nélkül értelmezni egy műremeket!Azoknak nyújt élményt akik “nem méricskélik,hanem nézik a képet”

    • gaboc

      Előttem hozzászolóhoz annyit tennék hozzá, hogy fotográfiai tanulmányaim okán foglalkoztam Henri-Cartier Bresson képekkel, láttam őket élőben (Bécsben februárig megtekinthető egy nagyon szép kiállítás) és bizton állíthatom, ha most jelen pillanatban teljes képkocára(!) exponálsz több ezer ilyen szintű képet, akkor elismerésben fogsz részesülni, ahogy elismerték Henri-Cartier Bressont akkor és most is.Henri-Cartier Bresson vágás nélkül, egyetlen objektívet használva készítette óriási életművét. (Leica M sorozat, 35/2)
      A világ legdrágább fotóját pedig megérteni kell, nem (csak) nézni.(Gursky képeit élőben látni pedig maga a gyönyör, több méteres tűéles képek, 5″x7″-es negatívról nagyítva) Mona Lisa című Da Vinci festmény is technikailag elég sok kívánnivalót hagy maga után, mégis elképesztő festmény.
      Műtárgy piac működését ismerni kell, ahhoz, hogy megértsük egy kép miért kerül annyiba…

      Nagyon jó cikk!

    • Gratulálok!

  • :)

    jelenleg ez megy, sok okos tahó pofázik ugy hogy életében egy normalis képet nem csinalt még!

    • Nem nevezném tahónak őket, egyszerűen csak túlbuzgók, főleg olyan helyeken ahol csak akkor kapsz lehetőséget saját kép feltöltésére, ha eleget értékelsz, és persze az ötcsillagos, “kitűnő, nagyszerű fotó” típusú értékelésekért nem jár pont, kredit, akármi. Az ilyen helyeken muszáj lepontozni és belekötni mindenbe, különben nem kapsz pontot az értékelésért.

  • Talaldkivagyok

    Hát először is nem szép dolog a sráctól, hogy nem saját fotót töltött fel, akkor is ha csak kíváncsiság vezérelte.
    A kép tényleg nem tökéletes, ami a technika akkori állása miatt lehet, de annyira tudatosan van szerkesztve és megoldva minden rajta, hogy a munka mindenképp rendkívüli.
    Másik dolog: ezeknek a híres fotográfusoknak a munkái már csak az alkotó hírneve miatt is nagyon értékesek, és ezzel most nem akarom leértékelni a képet mert annyira nem értek hozzá, hogy megtehessem.

  • tankkiller

    Így én is jártam, igaz saját fotóval. Annyira mérges lettem, hogy leiratkoztam az oldalról, aztán aki legjobban alázott, felhívtam telefonon és elküldtem a a jó édes @nyjába. Persze nem ilyen finoman.

  • Evelinbozsa

    Szurke, eletlen, kicsi es furcsa a vagas… :-)

  • Evelinbozsa

    Ebbol kitunik rogton, hogy a kritikusnak igaza volt, amikor a “sajat idobol indult ki”.

  • Evelinbozsa

    Ha valaki nem ismeri Henri Cartier-Bresson oeuvre-jet, es egy Henri Henri Cartier-Bresson kepre ugy nez, mint valami fotoamator tegnap keszult 35 expozicioja kozul az egyikre, akkor ezt az eredmenyt kapjuk. Ez nem elkeserito szamomra, a legkevesbe sem!
    Ha valmi elkeserito, akkor az az, hogy egy kritikus nem ismeri a szakmaja legnagyobbjait. No further comment.

  • attól, hogy Henry csinálta, még lehet szar, nem kell túlhype-olni őt.

    A fotozz.hu-n meg valóban keresik a kötekedési pontokat, de csak azok, akik újak, akik csicskák… a régebbi, értelmes tagok nem gyökérkednek kreditvadászattal.

    Szóval -1 a cikknek.

    Ha egyszer van kifogásolható dolog a képen, akkor van és kész. Nem mintha nekem nem tetszene ez a kép.

  • Winklerke

    Sziasztok. Van rá esély, hogy ennek a bejegyzésnek az angol változatát is idemásoljátok? Lenne egy két ismerősöm, akikkel megosztanám, de nem olvasnak magyarul… Kösz

  • http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9041344

    ez még egy jó hely, itt van még rengeteg professzor, aki szintén ugy ugatol hogy életében még nem csinalt képet, arca , neve, nincs, csak okoskodni jár a netre.

  • http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=115690047&t=9041344

    ennél a képnél pl a kiskoma megmagyarázta hog ymiért hasznalt alul expos korrekciot oylan képnél aminél elvileg tulexpozni kellett volna.

    de az észt osztani az kiválóan megy neki ugy is hogy jol láthatóan nem nagyon volt ott mikor az észt neki osztották volna.

  • Mindenekelőtt köszönöm a cikket, egy hangos nevetéssel nyugtáztam a vastagon szedett címet és mellette a gyanúsan ismerős fotót.

    Ez egy kiváló kép. Miért? Mert hangulata van. Ez ennyire egyszerű. A hangulat nem az élességen, nem a szemcseméreten és nem a technikán múlik.
    Egy kép lehet gyönyörű, lehet precíz, lehet mesterien kimunkált, de ha a hangulat hiányzik belőle, akkor csak dísztárgy lesz, nem lesz maradandó.
    ( A világ legdrágábban elkelt képe… nost azt hagyjuk. Talán egyszer meglátom benne az értéket.)

    Ha mindez a Flickr-ön történt, akkor még tanulságosabb, lévén nálunk kevesen ismerik Cartier-Bresson. Mindazonáltal szerintem szégyen fotókritikus játszani úgy, hogy bizonyos képeket nem ismer fel valaki.

  • A témáról eszembe jutott az a sztori, amit a Washington Post riportere, Gene Weingarten készített azt hiszem még 2007-ben. Fogta a világ egyik legjobb, legismertebb hegedűművészét, aki esténként telt ház előtt játszott a legnevesebb operaházakban, és beállította a washingtoni metróaluljáróba. Joshua Bell másfél óráig játszott, ez idő alatt 2-3 ember állt meg hallgatni és összesen 30 dollárt sikerült összegyűjtenie a hegedűtokba. Elgongolkodtató történet arról, hogy mi történik akkor, ha valakit vagy valamit kiveszünk a környezetéből és kontextus nélkül vizsgáljuk. Akinek megy az angol, annak nagyon ajánlo a cikket:
    http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/04/04/AR2007040401721.html
    a youtube-on fent van egy videó arról is, ahogy épp játszik.

  • Zion

    Teljesen korrektek a kritikák. Egy fotó sem tökéletes. A baj azzal van, aki a kritikát lehúzásnak értelmezi. Ahogy a fotót is érteni kell tudni, úgy a kritikát is.

  • Dunaihajos

    Egy 1932-es, akkor szenzációs fotó, mai fotós szemmel, lehet ” elavult és divatja múlt “. Lehet, hogy a fotó készítője is másként fotózná ugyanazt???

    • jenoapu

      Hű+ha! Ez aztán történeti szemlélet!

  • Érdekes, hogy én is erre a következtetésre jutottam a magyar hobbi fotós oldalakkal. :)
    Nem értékelnek, de nem is érzem úgy, hogy én tudnék értékelni, hogy feltölthessek fotót. :(
    Van valami fórum, hely, esemény, ahol a hobbisták rendes értékelhető visszajelzést kaphatnak? Csak hogy tudja az ember, hogy jó fele tart?