Teszt: Lastolite vakukiegészítők

Kaptam néhány Lastolite cuccot tesztelni egy hétvégi divatfotózásra. Kíváncsian vártam az eredményt, miután Joe McNally folyamatosan áradozik a márkáról és termékeiről, ugyanakkor a kínaiak már szinte mindent lemásoltak, amit a Lastolite-hoz képest fél meg negyedáron árulnak. A Lastolite Tri-flash szett, az Ezybox Hotshoe 60 softbox és még 1-2 kisebb kütyü járt nálam. Az eredmény hozta a papírformát: ami drágább, az az esetek többségében jobb is.

Lastolite Ezybox Hotshoe 60×60-as softbox…

…ami valójában 54x54cm-es. Portrézásra ideális, egész alakra már nyilván kevés ez a méret. Eddig is volt nekem rendszervakuhoz való kínai softboxom, ugyanebben a méretben, és meglepődve tapasztaltam a különbséget. Azt minden boltban elmondják, és minden weboldalon leírják, hogy a Lastolite-hoz adnak egy becsatolható belső diffúzort is, ami tovább lágyítja a vaku fényét, ez a kínai boxokban nincs, bár a helyük ki van alakítva, csak épp sehol nem lehet kapni (update: a cikkírása óta már a kínai verziókba is dupla diffúzort szerelnek!). Ami viszont meglepő volt az az elülső vászon anyaga és színe. A kínai boxoké közelebb áll a tiszta fehérhez, ugyanakkor vékonyabb. Ez azt jelenti, hogy több fényt enged át, de kevésbé szórja meg azt. A Lastolite softbox vászna egy árnyalatnyival zöldebb beütésű, ezt onnan lehet a legjobban látni, ha összevetjük a színét a szélein található hófehér tépőzár anyaggal. A vászon vastagabb is, vagyis kevesebb fényt enged át, de jobban megszórja. Úgy lehet a legjobban észrevenni a kínai és a Lastolite közötti különbséget, ha mögé tesszük a tenyerünket, vagy ráterítjük a vásznat. A kínainál átüt a kezünk bőrszíne, és jól kivehető a körvonala, míg a Lastolite-nál nem.

Balra a kínai, jobbra a Lastolite softbox vászna

Lastolite Ezybox dupla diffúzor vászon

Kínai és Lastolite softboxok összehasonlítása

Lényeges különbség még a tartószerkezet, ami a vakut és softboxot rögzíti az állványra. A kínainál fémből van az egész, és egy egyszerű gömbfejjel csatlakozik az állványhoz. Ez működőképes megoldás, mert a softbox alapvetően nem nehéz, így eddig velem nem fordult elő, hogy lefittyedt volna a cucc használat közben (a piszkos fantáziájúaknak mondom, még mindig soft… fényformáló a téma :) ). A Lastolite-nál ez viszont 100%, hogy nem fordulhat elő, ugyanis a tartószerkezet egy fogazott (nemröhög!) szorítóval van rögzítve az állványhoz, ami bombabiztos. Maga a tartó egyébként a Lastolite-nál műanyag, de elég masszívnak, jó minőségűnek tűnik. A csavarmenetek természetesen fémből vannak. Különbség van még a vakupapucsok közt is, a kínainál csavarral szorítós fém, a Lastolite-nál pedig egy műanyag sín, melybe műanyag elemek akadályozzák meg a vaku kicsúszását. A szorítós fémhez képest elsőre gagyinak tűnt, de elég biztosan tartja a vakut, kérdés, hogy meddig, kikopik-e idővel?

Softbox tartószerkezet összehasonlítás

Vakupapucs összehasonlítás

Tipikus kínai vs. amerikai különbség, hogy a Lastolite-nál figyeltek a csavarokra. Akárhogy állítjuk a fejet, a vakupapucsot, a szárnyas szorítóanyák mindenhogyan hozzáférhetőek, működtethetőek, míg a kínai softboxnál mindig mindenhol minden csavar beleakad valamibe, állandóan forgatni kell a vakupapucsot, a gömbfejet, hogy minden csavarhoz hozzáférjünk, hogy ne ütközzön bele a szárnyas anya vagy más szorító valamelyik elembe. Apróságnak tűnhet, de munka közben ez nagyon bosszantó tud lenni.

Lastolite Tri-Flash szett

Na ez nagy kedvenc lett! A Tri-Flash egy tartószerkezet, melyre három darab rendszervakut tudunk erősíteni, és azért szett, mert állvánnyal és ernyővel együtt árulják. Első benyomás: masszív, fém! Itt már nem a Hotshoe boxhoz hasonló műanyag vakupapucsot kapunk, hanem csavarral rögzíthető fémet, ami stabilan tartja a vakut akár önmagában, akár rádiós kioldóval megspékelve. Én két darab Yongnuo YN-460-II vakut és egy Canon 430EX II vakut tettem rá. Igazság szerint elég lett volna csak a Canon vakuhoz rádiós kioldót tenni, a Yongnuok elvileg slave-ként is elvillantak volna (a Canon vaku fényére), de nem bízom ennyire a kínai slave-technológiában, így ha már van három kioldóm, felpakoltam az összeset. A szett kiválóan működött, a Tri-Flashnek két szuper funkciója van. Az egyik, hogy három vaku együtt full erőn két fényértékkel erősebb, mint egy vaku, ami napsütésben jó dolog, ugyanis vetekedni tudunk a napfénnyel akár rendszervakukkal is, mindezt természetesen fényformálóba téve. Ez egyetlen vakuval jóformán lehetetlen. A másik előnye, hogy a három rendszervaku képes kivillantani egy nagyobb fényformálót is, így például egy ernyő közel teljes felületét használni tudjuk, ami lágyabb fényt eredményez, mintha csak a közepébe villantanánk egyetlen vakuval.

 

Lastolite Tri-Flash

Lastolite Tri-Flash szett

A következő benyomás: a 100cm-es 3-az-1-ben (ezüst, fehér, féligáteresztő) ernyő, amit szettben ad a Lastolite a Tri-Flash esetében, szerintem kicsi. Lehet kapni náluk 150cm-est is, az lett volna az igazi, legalábbis az egész alakos divatfotókhoz, de sajnos a forgalmazónak nem volt készleten, így nem tudtam kipróbálni. A 100cm-esnek nekem túl kemény volt a fénye.

A Tri-Flash tartószerkezete ugyanúgy fogazott szorítóval csatlakozik az állványhoz, ami nagyon megbízhatóan tartja az ernyőt a három vakuval, minden helyzetben. Nem mondható ez el az én eddigi kínai, gömbfejes vakutartóimról, azokat akárhogy szorítom, nem tartják meg a szettet rendesen.

A Tri-Flashsel derítettünk napsütésben, főfényként használtuk alkonyatkor…úgy megszerettem, hogy én be fogok szerezni egy ilyent. Kapható egy Tri-Flash Sync nevű változat is, melyben beépített rádiós kioldó van, de ez jóval drágább. Íme néhány mintafotó tegnapról:

Lastolite varázspálca

Ezt nem kértem tesztelésre, de szeretettel adták, ahogy egy ismerősöm szokta mondani. Ez egy kézi állvány vakuhoz, amit amikor először megláttam, azt mondtam, hogy ez most vagy annak a varázspálcája, akit nem nevezünk nevén, vagy Ceasar Millan ebnevelő botja. Első gondolatom az volt, hogy ez baromi jó szerkezet lenne, ha nem 40 centis lenne, hanem mondjuk 2 méteres, így egy asszisztens tudna vele vakut tartani. Aztán a nap folyamán kiderült, hogy bizony hasznos is lehet, ha nem kell magasra tenni vakut, vagy nem nagytotált fotózunk. A termék korrekt neve egyébként Lastolite Extending Handle. (Update: időközben kiderült, hogy ez a “varázspálca” az Ezybox Hotshoe kit alaptartozéka, és arra szolgál, hogy a softboxot egy asszisztens vagy épp maga a fotós állvány helyett kézben tudja tartani)

Lastolite Strobo Kit

A Strobo kit is egy ügyes találmány, a lényege, hogy egy konzolt tehetünk a rendszervaku fejére, amihez aztán mágnes segítségével csatolhatunk színfóliát, méhsejtrácsot, vagy különféle gobokat, ha formákat vetítenénk a vakuval falra, testre, akárhová. Nekem egy kicsit túlméretezettnek tűnik, ami azért van mert a konzol univerzális, és hát elég nagy különbség van egy nyeles Metz vaku fejmérete és egy Yongnuo YN-460 vaku fejmérete közt. Ahhoz, hogy mindegyikre rámenjen, a konzol nagy és tépőzárral tudjuk rászorítani a vakufejre. Gyorsan felhelyezhető, könnyen kezelhető, kapunk hozzá egy helyes kis brifkót, amiben tárolni tudjuk a mágneses kereteket, színfóliákat és gobokat, egyetlen probléma a kittel talán az, hogy a mérete miatt nem fér bele egy softboxba, így a színfóliázós softbox-használatról le kell mondanunk. Nekem ebből a szempontból szimpatikusabb az egyszerű vakufólia, amire két pötty tépőzárat ragasztunk (másik felét a vakufejre) és bármikor fel- és leszedhetjük. Ha valaki nem szereti összeragasztgatni a vakufejet, használjon postagumit, vagy gumis tépőzárszíjat, amit kifejezetten erre a célra gyártanak.

Lastolite Strobo Kit konzol

Lastolite Strobo Kit

Lastolite James Bond sugárzásszóró kéziszett, avagy reverzlehallgató készülék

Ezt megmondom őszintén ki sem próbáltam. Egy pisztolymarkolat vakuhoz és hozzá egy 50cm átmérőjű féligáteresztő ernyő. A fent említett 100cm vs. 150cm-es ernyődilemma fényében nem magyaráznám tovább az 50cm hátrányait, a tesztelés érdeklődés hiányában elmaradt, én inkább adnám ezt a cuccot Austin Powersnek vagy valami önjelölt magándetektívek, hátha lehallgatáshoz tudja használni. A termék eredeti neve egyébként Lastolite Brolly Grip.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot