Milyen is a profi retus?

Sokan sokféle módon vélekednek a profi retusálásról. Mitöbb, sokan sokféleképp vélekednek a képek retusálásáról úgy általánosságban. Tegyünk picit rendet a fejekben.

Először is beszéljünk a retusálás létjogosultságáról. Ha valaki beleköt, hogy a mai fotósok “Photoshoppolják” a képeiket, mindig azt szoktam mondani, hogy ad1 régen is utómunkázták a képeket, csak nem volt ilyen népszerű vagy épp köztudott, ad 2, erre szükség van.

El sem hinnétek, régen is micsoda trükkök voltak a retusálásra. Az alábbi kép jól mutatja a fotó egyes részleteit érintő labortrükköket, melyeket a levilágításnál alkalmaztak.

Forrás: Magnum Photos (theliteratelens.com)

Ha a kép egyes részeit tovább világították, az sötétebb lett, ha kevesebb ideig, akkor világosabb (pl. a fenti képen “+” időt ír a laboráns az égre, hogy az ne legyen részlettelen fehér a fotón). Játszani lehetett még azzal is, hogy kemény, normál vagy lágy fotópapírra világították le a fényképet, illetve azzal, hogy a hívófolyadék milyen típusú/márkájú és sűrűségű volt, utóbbiból is megkülönböztethetünk kemény, normál és lágy hívót, de mivel ezt egyénileg keverte a fotós/laboráns, így fokozatokat nem lehet úgy megállapítani, mint a fotópapírnál, ami gyárban készül szabványok szerint. És akkor még nem beszéltünk a különböző filmtípusokról, melyekből kaphattunk keményebb, kontrasztosabb technikai filmet, és lágyabb, szemcsézettebb portréfilmet.

Ha már készen volt a kép, akkor is lehetőség volt retusálni kézileg. Mind a negatívot, mind pedig a papírképet. A negatívra fekete tussal festettek. Ahová ráfestettek, az levilágításkor (mivel sötétebb volt a tus miatt az a rész) kevesebb fényt engedett át, így a papírképen ez a rész világosabb lett. Szeplőt, anyajegyet kiválóan el lehetett tüntetni ezzel a módszerrel. A papírképen pedig szikével kapargatták a felületet finoman, így a felső, feketedett réteg, ha finoman csinálták, elkezdett lekopni, és mindinkább láthatóvá vált alatta a fehér papír, így a kapargatott terület világosodott.

Joan Crawford by George-Hurrell

Na és mi a helyzet ma?

Ma persze a digitális technikával sokkal könnyebb a dolgunk, ráadásul az eddigiekből kiindulva megállapíthatjuk, hogy nem ördögtől való a képek utómunkázása, retusálása. Egyrészt azért mert a kamera nem úgy lát mint a szem (pl. sokkal kisebb a dinamikatartománya, külső segítség nélkül sokszor rosszul ismeri fel a színeket), ezért utómunkával kell a képet úgy beállítanunk, mint ahogy a szemünk látta…vagy szerette volna látni, de utóbbi már a művészet kategóriába tartozik. A másik dolog amiért egy embert retusálunk az az, hogy a legjobban kinéző világítások sokszor csúnyábbá teszik a bőrt, mint amilyen valójában, ugyanis a fény minél inkább oldalirányból érkezik, annál jobban kiemeli a textúrát, ergo a bőrpórusokat és hibákat. Ezt illik korrigálni. Nem beszélve a fáradság, kimerültség okozta karikás, vagy bepirosodott szemekről, a ruha okozta lenyomatokról a bőrön, stb.

A kérdés már csak az, hogy hol a határ? Mennyire lehet átváltoztatni egy embert az utómunka során? Ebben sajnos nincs konszenzus. A divatmagazinok vagy a férfimagazinok a nőideált szeretnék megjeleníteni, így szemérmeskedés nélkül alakítják a modelleket, sokszor annyira hogy szinte rá sem ismerünk. Tanúsíthatom, Larion Zoét én is fotóztam, többször is, de a CKM-ben megjelent fotósorozata alapján szinte rá sem ismertem, úgy szétretusálták az arcát.

Tegyük túl magunkat ezen, maradjunk annyiban, hogy ki-ki ízlés és igény szerint retusál, ugyanis nem mindegy hogy tesztfotót vagy divatfotót retusálunk, mivel előbbi a modellt magát kell bemutassa, kb eredeti formájában, egy divatfotón viszont a tökéletes alaknak, bőrnek, hajnak és sminknek kell megjelennie.

A használt módszer viszont nagyon nem mindegy. Kezdők, amatőrök körében egyre népszerűbbek a boltokban kapható könyvek (pl. Scott Kelby) kulcsrakész, bőrlágyító módszerei, vagy épp az “egygombnyomásos” bőrretusáló szoftverek és plug-in programok. Nem mondom, hogy nem lehet ezeket finoman használni, de mivel minden bőr más, minden kép más, ezért ezek egy általános algoritmussal dolgoznak. Mind az önmagában használt healing brush és clone stamp, mind pedig a retus programok (Portraiture, Portrait Professional, stb) hozzányúlnak a bőrtextúrához. Ha nem szabályozzuk be őket, akár el is tüntetik azt, így kaphatjuk az ún. porcelán- vagy műanyagbőrt. “Roncsolják a képet” ahogy mondani szokás.

Helytelen retushasználat

A fenti képen jól láthatjuk, milyen az, amikor túlzásba viszik az automatikát: részlettelen, textúra nélküli bőr, mitöbb a lágyítás nem csak a bőrre terjed ki de hatott az ajkakra, a szemekre és a hajra is, ahová egyáltalán nem kellene.

A profi retusőrök azonban nem így dolgoznak. Biztos néztétek már a hipermarketekben található hatalmas kozmetikum reklámokat, melyeken tökéletes bőr látható, de úgy, hogy minden egyes bőrpórus gyakorlatilag elkülöníthető. Nincs mimikai ránc, nincs táska a szemek alatt, de van textúra. Ugye senki nem gondolta, hogy ezek a modellek így néznek ki eredetileg is? Ez bizony a retusőr érdeme, aki olyan roncsolásmentes technikával dolgozik, amivel a textúra megtartása mellett, ha akarja tökéletessé varázsolhatja a bőrt, de ha úgy akarja, a karakterre jellemző részleteket meghagyhatja, vagy tetszés szerint halványíthatja (pl jellemző mimikai ránc, jellemző anyajegy, szeplő stb). Ez utóbbira a portréretus programok és más automata módszerek nem képesek. Ha egy szeplős lány azt mondja, hogy legyen szép a bőre, de a szeplői maradjanak meg, akkor az automata módszert használó fotós bizony bajba kerül.

Retus a bőrtextúra megtartásával (klikk a nagyobb mérethez!)

A high-end retustechnika nagyban különbözik a máshol oktatott, könyvekben leírt és leggyakrabban használt retustechnikáktól. Persze 500 pixeles internetes méretben a legtöbb retustechnika jól néz ki, de nagyobb méretben, vagy nagyon közeli, ún. premier plán portré esetén már szükség van az igényes munkára. A high-end retustechnikák a munka során szétbontják a textúrát és a színeket, illetve a fénnyel és árnyékokkal játszanak. Ha szükséges belenyúlnak a színcsatornákba is.

A FotóSarok Oktatóközpont most egy ilyen, high-end retus workshopot indít, ahol mindezt megtanulhatod. Ilyen tanfolyam hivatalos szervezésben még nem indult Magyarországon! Alexovics Attila oktatónk a Natalia Taffarel módszert mutatja be, ami a RAW konverziótól, a bőrretuson és színezésen át, az utolsó lépésig, a végső élesítésig épül fel.

A részvételi díj igazán pénztárcabarát (mint az összes FotóSarok Mesterkurzus esetén), egy dolgot kötünk csak ki. A High-Fashion Beauty Retus Mesterkurzuson résztvevőknek egy gyors szintfelmérőn igazolniuk kell, hogy a Photoshop alapvető funkcióival tisztában vannak. Erre azért van szükség, hogy a workshop hatékonyan, gördülékenyen tudjon zajlani, és ne kelljen leakadni olyan alapvető dolgok miatt, hogy pl. mi az a Curves ablak, és mi a különbség a Heal és a Clone között.

További információ és jelentkezés a High-Fashion Beauty Retus Mesterkurzus weboldalán. Stockfotósoknak, portréfotósoknak, modelleket rendszeresen fotózóknak kifejezetten ajánljuk! (x)

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot