Teszt: Pixel Soldier – csoportosítható rádiós vakukioldó

Kaptam tesztelésre két Pixel kioldót, a Pixel Pawn-t és a Pixel Soldiert. Mindkettő alapesetben vakukioldó, de míg a Pawn extra szolgáltatásai a gépkioldásra terjednek ki, addig a most bemutatott Soldier megmarad igazi stúdió- és rendszervaku-kioldónak, mindamellett, hogy ezzel is lehet fényképezőgépet távvezérelni.

Jelen pillanatban egy Yongnuo RF-602 kioldót használok a vakuimhoz, Canon Speedlite-hoz és kínai manuális vakuhoz egyaránt, így ehhez a típushoz tudtam hasonlítani a Pixel Soldiert. Mindkettő kioldó 2,4GHz frekvencián működik, ami garancia a megbízhatóságra és a működési stabilitásra. Kevesebbszer tévednek, és kevésbé zavarja a 2,4GHz-es kioldókat az egyéb eszközök által kibocsájtott rádiós sugárzás, úgymint például a taxis CB.

Ezekre a 2,4 GHz-es kioldókra nagy hatótáv jellemző, a Pixel Soldierre 80métert ad meg a gyártó. Ha az adó és a vevő látják egymást, ez a távolság a próbáim alapján még több is, akár 100 méter is lehet feltöltött elemekkel, persze ha a dolgot nehezítjük tereptárgyakkal, falakkal akkor értelemszerűen kevesebb, ettől függetlenül a Soldierrel vezérelt vakukat nyugodtan helyezhetjük zárt ablakon/ajtón kívülre és más tereptárgyak mögé, nem fog gondot okozni a használatuk.

Felépítés, kiegészítők

A Pixel kioldók minőségi benyomást keltenek, de csak azután, hogy kibontottuk őket. Ugyanis a csomagoláson igazi kínai-angol szöveg éktelenkedik, Receiver helyett “Receier”. Receier az elején, a tetején, a hátulján. Hihetetlen…de lépjünk túl rajta.

Kibontva egy könnyű, de szépen megépített kis ketyerét vehetünk a kezünkbe, az alapcsomagban egy jeladót és egy vevőt, illetve opcionálisan vásárolhatunk további vevőket hozzá, ha több vakut használunk. Sajnálatos tény, hogy a jeladó vajmi keveset számít bele a vételárba, ugyanis minden további vevőegység megvételével, majdnem ki kell fizetnünk a alapszett árát. Ennek egyik oka, hogy a “truváj” (szigorúan idézőjelben) a vevőegységben van, illetve az marketing szempontból is előnyösebb így. Az alapszett kb. 15.000 Ft, a plusz vevőegység kb. 12.000 Ft. Öröm az ürömben, hogy ebben az árban már kapunk elemeket is, illetve szinkronvezetéket, ha stúdióvakuval szeretnénk használni.

Nagy előnye a Pixel Soldiernek az általam ismert RF-602-vel szemben, hogy mind a vevőn, mind a jeladón találhatunk a vakusarunál szorítótárcsát. A Yongnuo termékét én már sokszor levertem a gépemről, illetve a vevőnél is sok esetben problémát jelentett, hogy nem lehetett biztonságosan rögzíteni vakusaruba. Állványcsavar menet persze mindegyik vevőegységen van, de nem mindig van mód állványcsavarra rögzíteni.

Szintén pont jár a Soldiernek amiért nem csak a vevőegységen van ki/be kapcsoló gomb, hanem a jeladót is kikapcsolhatjuk, ha 2 másodpercig nyomva tartjuk a SET gombot. A Yongnuoból és inkább kiveszem az elemeket, mivel a jeladót nem lehet kikapcsolni, így tartok tőle hogy a meglehetősen nagy expo-gombja megnyomódik a táskában és akaratlanul lemeríti a elemet.

A Soldier vevőegységét használhatjuk vakupapucson keresztül rendszervakuval, és a mellékelt szinkronzsinór segítségével stúdióvakuval is. Utóbbi esetben érdemes használni a mellékelt, öntapadós tartót is, amivel elegánsan a stúdióvaku oldalára, tetejére tudjuk rögzíteni a vevőt, így nem csak simán lóg a vezetéken.

A ketyere maximális szinkronideje 1/250s, de ez nyilván függ a gépváz, és a használt vaku szolgáltatásaitól is. Egy Canon 5D szinkronideje például csak 1/200s, ez a kioldó használatával sem lesz rövidebb, ugyanígy az olcsóbb stúdióvakuk sem tudnak 1/160s-nál gyorsabb szinkront rendszerint, hiába használunk velük Soldier kioldót. Ellenben ha egy olyan géppel használjuk, aminek a vakuszinkron ideje 1/250s (pl. Canon 40D-50D, Nikon D700 stb) és egy gyors rendszervakut (pl Canon EX, Nikon SB) csatolunk hozzá, akkor gond nélkül menni fog az 1/250s szinkronidő.

A vevőegységen találhatunk hálózati áramforrást befogadó csatlakozót, így megfelelő adapterrel hálózatról is üzemeltethetjük az AAA elemek/akku helyett. Ezt a “megfelelő adaptert” azonban a Pixel nem szolgáltatja hozzá, kénytelenek vagyunk valahol beszerezni egy univerzális, többfejes tápegységet. A jeladó CR-2032 elemet használ, amiért szintén pirospont jár, 2 év stand-by ideje és olcsó a cseréje. Szemben a Yongnuo jeladójával, ami drága fotóelemet használ.

A Pixel Soldiert használhatjuk fényképezőgép távkioldóként is, de mivel nem erre van kihegyezve a készülék, ezért az ehhez szükséges távkioldó vezetéket nem kapjuk hozzá, opcionálisan vásárolható meg (szemben a Pixel Pawn-nal, amihez gyárilag jár ilyen vezeték). Ebben az esetben meg kell fordítani a készüléket, a vevőegységet kötjük a fényképezőgéphez (már amennyiben van a gépen távkioldó csatlakozó), és a jeladót a kezünkbe fogva, vagy másik fényképezőgépre téve tudjuk elsütni a távoli fényképezőgépet.

Csoportkezelés

Nade térjünk a Pixel Soldier legfontosabb tulajdonságára, a vakucsoportok kezelésére. Ez nem ugyanaz mint a csatorna, amiből 16 áll rendelkezésre. A csatornák lényege az, hogy ha több fotós dolgozik a helyszínen ugyanolyan kioldóval, akkor külön csatornára állnak és így nem zavarják egymást.

A csoportkezelés egészen más. A készülék három vakucsoportot tud kezelni, melyet A-B-C-vel jelöl. Mivel ez manuális kioldó, nem tud TTL információkat átvinni, ezért a csoportokba tett vakuk erejét nem tudjuk a gépről szabályozni, a készülék csupán annyit tud, hogy a csoportokat ki-be kapcsolja. Ez sem utolsó szempont azonban.

A lenti képeken én tárgyfotónál próbáltam ki a funkciót. Ebben az esetben nagyon kényelmesen be lehet állítani a vakukat, ha több fényt használunk. Meghatározhatjuk, hogy mely vakuk villanjanak az alábbiak aszerint:

  1. csak A csoport
  2. csak B csoport
  3. csak C csoport
  4. A és B csoport egyszerre
  5. A és C csoport egyszerre
  6. B és C csoport egyszerre
  7. A, B és C csoport egyszerre

Egy csoportba egy de akár több vakut is helyezhetünk helyzettől függően.

Mikor jó ez a funkció? Íme néhány példa ami hirtelen eszembe jutott:

  • tárgyfotó, ételfotó esetén: könnyebben összerakhatjuk a fényeket, egyenként ki be kapcsolhatjuk és ha manuálisan is de szabályozhatjuk az arányokat, próbálkozhatunk különféle világításokkal anélkül hogy a vakukhoz kellene rohangászni
  • portréfotózás esetén: ha leteszünk jobbra és balra egy-egy (vagy több vakut), és a portréalanyunk úgy pózol hogy hol erre néz, hol arra, akkor nem kell utánaállítanunk a fényeket, elég csak átkapcsolni a csoportot arra az oldalra ahonnan szeretnénk, hogy jöjjön a fény.
  • esküvő és rendezvényfotózás esetén: egyre gyakoribb, hogy esküvőfotósok több vakut is letesznek a lagzin a tánctér köré, és ellenfénnyel, oldalfénnyel fotózzák a mulató népet. Itt a fotós általában mozog a tánctéren vagy a tánctér körül, így egy ilyen csoportokat kezelő kioldóval elérhetővé válik hogy mindig azok a vakuk villanjanak a tánctér körül, amelyikeknek kell, függően a fotós aktuális pozíciójától.

A csoportokat egyébként nagyon egyszerűen szabályozhatjuk, a vevőegységeken bekapcsoláskor adhatjuk meg, hogy mely csoportba kerüljenek, a jeladón pedig a SET gombot nyomkodva váltogathatunk, hogy mely csoportokat szeretnénk elvillantani.

A Pixel Soldier nem tud gyors vakuszinkront (HSS) és hátsó redőnyre szinkronizálást sem, de egyesek már megoldották ezt a problémát. Némi sufnituninggal a második redőnyre szinkronizálást mindenképpen meg lehet oldani, e szerint a jeladót egy optikai kioldóra csatlakoztatjuk (ami másik vaku fényére aktivizálódik), majd az egész cuccot egy 2. redőnyt tudó rendszervaku elé rögzítjük, a rendszervakut pedig a fényképezőgépre helyezzük. Így a vaku az expozíció végén fog villanni, aktivizálva ezzel az optikai kioldót, ami vezérli a jeladónkat, ami elsüti a távol lévő vakukat. Ügyes, nem? A kitalálója szerint a HSS gyorsszinkron is hellyel közzel működik ezzel a módszerrel, de ekkor a távol lévő vakukat maximum erőre kell állítanunk és az eredmény nem lesz konstanst, hol így sikerül, hol úgy.

A Pixel Soldier elérhető Canon, Nikon, Panasonic/Olympus és Sony verzióban is, ugyanakkor nálunk a FotóSarokban csak a Canon és Nikon verzió lelhető fel.

A teszt következő alanya a Pixel Pawn lesz.

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot
  • Peter Panczel

    Sziasztok,
    Pixel King-ről is terveztek tesztet/összefoglalót készíteni?

    • Hát imádnám, de olyat egyelőre nem tartunk így nem volt módom rátenni a kezemet egyre. A baj az hogy ezeket a kioldókat nagy tételben lehet csak viszonteladásra rendelni, és a Kingből még nem mertünk bevállalni ilyen nagy adagot, miután nem sűrűn keresik az ára miatt. Tudom töredéke a Pocket Wizardnak de még így sem olcsó…

      • Peter Panczel

        Ha jól értem a szavaidból, akkor ha adnék egy adót két vevővel, akkor lenne kedved játszani vele :)
        (sajna nekem még nem volt időm rá)
        A részleteket megbeszélhetjük privátban. Látod a mail címem?

  • Farkas Zsolt

    A Pawn és a Soldier szinkronban működnek? Ha van Pawn-om és Soldiert veszek akkor elvillantják egymást?

    • Nem próbáltam még de nem tartom valószínűnek mert a Soldier vevője mindig valamilyen csoportra van beállítva (A v. B v. C) ezt valamiféle jelkódolással oldhatják meg, a Pawn meg nem tud csoportokat kezelni tehát nem tud olyan kódolt jelet küldeni amit a Soldier vevője fel tud dolgozni.

  • papp

    jó napot kívánok. az érdekelne, hogy a pixel pawn kildja a yn56oII és a yn56oIII manuális vakukat? köszönöm

    • Üdv, igen kioldja, de mindkét vaku alá kell Pawn vevő, a gépvázra pedig Pawn adó (amúgyis párban adják). Az YN-560III-ben ugyan van beépített vevő, de az csak a Yongnuo RF-602, 603, 603-II kioldókkal működik együtt. Ha másfajta kioldót használunk vele, akkor kell a talpára vevő.