Tágra nyílt 200 milliméterek

Az a ritka alkalom állt elő a boltunkban, hogy egy helyen adott volt négy olyan objektív, amire sokan kíváncsiak. A négyből egy igazi ritkaságszámba megy, lévén hogy egy autó árába kerül, így “hamargyorsan” lőttem párat ezekkel. Sigma és Canon 70-200/2.8, Canon 70-200/2.8 IS II, és a szent grál, a Canon 200/2 IS.

Mivel időm nem igazán volt részletes tesztbe bocsátkozni, ezért ez megint egy amolyan hanyag gyorsteszt, mint a 40mm Pancake-é volt. Mivel a négy obi közös nevezője a 200mm-es állás, ezért ebben a tartományban hasonlítottam össze őket. Lerekeszelve tán még a kitobjektív is éles, ezért természetesen teljesen nyitva, maximális rekeszértéken próbáltam ki őket, vagyis a zoomokat f/2.8-on, a fix telét pedig f/2-n. Mivel az utóbbi, a Canon 200mm f/2L IS USM egy kuriózum, ezért ezzel több képet is készítettem, próbálva bemutatni az obi rajzát tág blendével, valamint a háttérelmosás (bokeh) minőségét.

Az alábbi képen a tesztfotók 100%-os kivágásai láthatók a kép közepéből. Teljes mérethez jobbklikk-mentés, vagy megnyitás új lapon.

A képek állványról készültek azonos beállításokkal (5DII, ISO 100, napfény WB), RAW formátumban, Lightroom 3-ból gyári alapbeállításokkal konvertálva. Sajnos a Sigma csúnyán elmarad a többiektől (azért sajnos mert nekem ilyen van :D), a Canon régi és új 70-200-a között úgy tűnhet kicsi a különbség, de higgyétek el, hogy pl egy portrénál ez bizony szembetűnő lenne. A fix 200-as pedig hozza az elvárható szintet, f/2-n van olyan, ha nem jobb képe, mint az új 70-200 IS II-nek, f/2.8-ra lerekeszelve persze még élesebb. Szükség esetén egy telekonverterrel megspékelve is még bőven jó minőségű képet kapunk vele. Ha 1,4x-et teszünk rá, akkor kapunk egy 280/2.8-as obit, ha 2x telekonverterrel tuningoljuk, akkor 400/4-est kapunk.

A fix 200/2 IS egyébként egy fura szerzet, ha nincs rajta az egyébként méregdrága napellenzője (még szerencse hogy gyárilag jár hozzá, és isten óvjon az elveszítésétől vagy töréstől), egy kis tömzsi objektív kinézetét kelti, hosszra kb akkora, mint a 70-200-ak, de jóval vastagabb, és nehezebb. Hiába az f/2-es fényerőnek kell a hely, mivel ez ugye azt jelenti, hogy az objektív gyújtótávolságán a legnagyobb rekesznyílás átmérője kétszer fér el. Egy szó mint száz, ez az üveg a 200mm ellenére nem kézből fotózásra való. Hogy mit kapunk azért a potom másfél millió forintért? Nem csak egy kiváló minőségű lencsesort fémtubusba zárva, ugyanis ezeknek a nagyteléknek már saját elektronikájuk és szoftverük van. Épp most jött ki például firmware frissítés néhány Canon nagyteléhez, de ez már nem olyan frissítés, amit otthon a júzer elvégezhet. Mit tudnak akkor ezek a fehér obik? Ha megnézitek, van egy jópár gomb rajtuk. Láthatunk pl. Focus SET gombot. Ha mondjuk focit fotózunk, beállíthatjuk az egyébként villámgyors autofókuszt a kapusra, és a SET gombbal memorizáljuk. Közben dolgozhatunk kedvünkre, fotózhatjuk a pálya többi részét, ha viszont a labda a kapus közelébe kerül, csak meg kell finoman tekerni a fókuszgyűrű mellett található, vékony, fehér, bordázott gyűrűt, és az élesség a korábban memorizált állásba ugrik. Nincs félrefókuszált gólhelyzet. Ugyanez igaz madárfotósokkal és beszállóággal is.  A másik, fekete gumigyűrűn találunk szintén két gombot, ezt nyomva tartva ideiglenesen kikapcsol az autofókusz. Sportfotósoknak legtöbbször követő fókuszra van állítva a gépük, de ha a játék megáll, és pl portrét szeretnének készíteni egy játékosról, akkor a folyamatos fókusszal ráélesítenek, majd ezt a gombot nyomva tartva újrakomponálnak, elkészítik a portrét, majd a gombot elengedve mehet tovább az akció és a követő fókusz. (Ez a gomb egyébként a vázban programozható. Völgyi Attila kollégának köszönöm a kiegészítést.) Aztán kapunk itt még többféle stabilizátor módot, az egyik állásban minden tengelyen stabilizál az obi, a másik állásban svenkelhetünk, és csak a svenkelésre merőleges mozgást stabilizálja a nagy fehér ágyú. Van itt még nekünk fókusz limiterünk, ezzel megadhatjuk az obinak, hogy mely távolságban próbáljon fókuszt keresni. Ha nem közelponttól a végtelenig adjuk meg, akkor a fókuszálás gyorsabb lesz. Apropó közelpont. Ennek az obinak a közelpontja 1,9méter, ami a nagy fehér telékhez képest dicséretes, így portréra is kiváló. Ezek a nagy fehér objektívek egyébként már saját bőröndben érkeznek a felhasználóhoz, épp csak az nincs rájuk írva, hogy Mr. Samsonite. A focipálya szélén mindenki Mr. Canon. Na jó, majdnem mindenki, van pár Nikon Úr is. ;)

Na elég a rizsából, itt van még pár kép, ami a rajzot és bokeh-t mutatja. Nyálat csorgatni nem ér. Nagyításért klikk!

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Azért a focipálya szélén sem mindenki Mr Canon….és a Lens AF stop gomb funkciója a vázban programozható, az AF megállítása csak az alapértelmezett funkció.

    Amúgy klassz gyorsteszt! Nekem még ilyenekhez se szokott kitartásom lenni (igazából nem érdekel annyira a tesztelés, pláne nem a teszt írás).
    ,-))

  • KPB

    Nikonra is van esély ilyen gyorstesztre? Egyebken semmi gond ezzel a gyorstesztel kifejezetten célirányosan hatékony :) Pali

  • Sandor Varszegi

    a cím tetszik, de hamar eldobod sajnos. eltűnnek a zoomok és 200-as írás lesz belőle. kár…
    egyebekben jó, hogy foglalkozol ilyenekkel, de eléggé használati utasítás lett teszt helyett. jó olvasni ilyet itthon, de kicsit rá kell moccanni jobban a funkcionális dolgokra. én szívesebben olvasnék impressziókat, véleményt a funkciókról. próbálgasd. használd. még egy gyorstesztre is. ott a lehel téri piac a fotósarok mellett. szétflesselnéd magad az utcai és piaci életképektől. karcsú kicsit, hogy gácijó, mert nagy, nehéz és fehér és a profiknak is ilyen van.
    rajta lennék én is ezeken, csak szóljatok, ha van jó termék a pultban. ez Attilának is ejnye :D

  • No akkor sorban válaszolnék :)
    Attila: köszönöm a kiegészítést, látszik hogy még sosem volt ilyen obim, de most hogy így mondod emlékszem a Custom functionsben hogy lehet valamit variálni az obi AF-Stop gombjával. Kiegészítettem a cikket.

    Sanyi: a kuriózum itt inkább a fix 200-as volt ezért írtam erről többet. Magyar oldalakon erről nem sűrűn olvasni. De mivel nem a mi objektívünk volt, hanem egy ismerős vette, aki feljogosított, hogy kipróbáljam mielőtt elviszi, ezért csak rövid ideig tudtam próbálni. Amúgysem szívesen rohangászik az ember az utcán 2 millióval a kezében, amiből 1,5 nem is az övé :D Szóval ezt inkább érdekességnek szántam, úgy gondolom aki ilyen obit akar venni, az 100%-ig tisztában van a tudásával és nem az én tesztem alapján fogja megvenni, akármit is írok. Ez inkább arra volt kihegyezve, hogy mennyire patent képe van és milyen extra szolgáltatásai vannak egy ilyen nagy fehér telének az átlag obikhoz képest, és ezért kerülnek annyiba amennyibe.

    Pali: Nikon már macerásabb. Egyrészt Nikon obikból nem sűrűn kerül ennyiféle a közelembe, nem is ismerem őket annyira mint a Canon termékeit, másrészt a Nikon obi tesztekhez már gépet is kunyiznom kell valamelyik kollégától. Persze nem megoldhatatlan, csak macerásabb. De igyekszem! :)