3 új objektív és paradigmaváltás a Sigmánál

A Sigma bejelentette három új objektívét, a 35/1.4-et, a 17-70/2.8-4 DC OS-t és a 120-300/2.8 OS-t, továbbá felhagyott eddigi koncepciójával, miszerint normál és EX jelzésű objektíveket gyártanak, és áttért egy teljesen új koncepcióra.

A Sigmának eddig kétfajta objektív családját különböztethettük meg. A jelölés nélküli obik voltak az olcsó, alap objektívek, és EX jelöléssel illették a jobb minőségű optikákat, úgy mint a Canonnál az “L” jelzésű üvegek. A mai naptól viszont új koncepcióra térnek át. Ezentúl három kategóriába fogják sorolni a lencséket, melyet kis ezüst logoval jeleznek is a tubuson. Név szerint a követekzők:

  • C – Contemporary: nagy teljesítményű, a legújabb gyártástechnológiákat alkalmazó, de mégis kompakt méretű és könnyű súlyú optikák. Igazi mindenes kategória, melybe az alapzoomoktól a telezoomokon át a nagy átfogású ultra-zoom objektívekig bezárólag elég sok optikát szándékoznak besorolni.
  • A – Art: ennél a kategóriánál a szofisztikált képminőséget és a kivételes teljesítményt tartják szem előtt, ide fognak tartozni a nagy fényerővel rendelkező fix objektívek, a nagylátó- és ultranagylátószögű optikák, a makró objektívek és a halszemek.
  • S – Sport: kivételes képminőséget és gyors reakciókészséget nyújtó objektívek, melyeket sportfotósoknak ajánlanak, ide tartoznak majd a teleobjektívek, a telezoomok, a szupertelék és szupertelezoomok.
Az új obik nem csak új, a felhasználók választását segítő kategóriajelölést kapnak, hanem új gyártástechnológiával készülnek, új, letisztult, elegáns designt kapnak, új minőségellenőrzési protokollon mennek át, és van még egy fontos tulajdonságuk, ami nem csak marketingduma. Minden új Sigma objektív firmware-je egy USB dokkoló és egy Sigma Optimization Pro szoftver segítségével frissíthető lesz, amivel többek közt az obik fókuszát is saját igények szerint állíthatjuk, otthon, saját magunk. Ez talán a legfontosabb dolog, ugyanis a 3rd party gyártók objektívjeit (mint a Sigma is) sokan azért nem szeretik mert, nem teljesen kompatibilisek a legújabb vázakkal, néha fókuszhibásak stb. Ez az új módszer talán ki tudja küszöbölni a kompatibilitási hibákat és még csak szervízbe se kell mennünk érte.
A Sigma az új rendszernek megfelelően 3 objektívet jelentett be, lásd alább:

Sigma 35mm f/1.4 DG HSM

A Sigma 35/1.4 az első A-betűs, tehát Art kategóriába sorolt optika. Nagyfényerejű fix nagylátó, kivételes képminőséggel, full-frame kompatibilitással, csendes és precíz HSM fókuszmotorral, 13 lencsetaggal 11 csoportban, 2 aszférikus, 1 FLD és 4 SLD lencsetaggal, 9 lamellás lekerekített blendével a szép bokeh érdekében, barátságos 67mm-es szűrőmérettel, 30 centis közelponttal. Jár hozzá puha tok és napellenző. Tesztcikkünk az objektívről itt olvasható!

Sigma 17-70mm f/2.8-4 DC Macro OS HSM

Az első üveg, amit a C vagyis Contemporary kategóriába sorolt a Sigma. APS-C szenzoros vázakra tehető, változó fényerejű, optikai stabilizátorral és csendes ultrahangos motorral ellátott alapzoom, 3 aszférikus lencsével, 2 FLD és egy SLD lencsetaggal, az egész cucc pedig 16 tag 14 csoportban. 72mm-es szűrőmérettel rendelkezik, a Macro jelölést a 22cm-es közelpont és az 1:2,9 leképzési arány miatt kapta. A blenderendszer 7 lekerekített lamellát tartalmaz, és gyárilag csak napellenzőt kínál hozzá a Sigma.

Sigma 120-300mm f/2.8 DG OS HSM

Ez az első S-betűs, tehát Sport kategóriás telezoom, mely fullframe vázon is használható, fix fényerejű és optikai képstabilizátorral ellátott. A fókuszmotorja természetesen ennek is ultrahangos (HSM), két FLD és egy SLD lencsetaggal rendelkezik a 23 lencsetagból, amit 18 csoportban helyeztek el. Közelpont 150-250cm, bitang 105mm-es szűrőméret és 9 lekerekített rekeszlamella jellemzi. Ami jár hozzá gyárilag: fém napellenző, hordtáska és állványgyűrű.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Sandor Varszegi

    17-70 lesz az, te canon freak :)

    • Basszus tényleg…ez a durva elsőre olvastam félre és utána már nem is figyeltem…

  • Vendég2

    A 35/1.4 árára nagyon kíváncsi leszek. Sajnos nem mostanság lepik el a használtpiacot, de jó lenne már végre egy jó minőségű AF-es 35/1,4-es objektív élhető áron, mert a Canon 35-ös nagyon szuper, de nekem nehezen megfizethető…

  • Fotós Érdeklődő

    Hát ez az A, S, C jelölés elég nagy melléfogás sztem. Sajnos megint egy olyan jelölés, aminek nem sok értelme van és nem visz közelebb ahhoz, amit az objektív valójában tud.
    Nagy probléma jelenleg is (ez sajnos igaz az összes gyártóra, kire több, kire kevesebb alappal, de sajnos mindegyiknél vannak következetlenségek és “homály” kategóriák.
    Ez az új 3as jelölés egyértelműen ebbe az utóbbiba fog tartozni: ugyanis semmit nem árul el az objektív igazi jellemzőjéről.
    Lehetne új kategóriákat kitalálni (hajaj, de még mennyire, volna is rá szükség!), kicsit átgondolni és racionalizálni. De ezzel olyan kategóriákat kellene létrehozni, ami kívülről, akár csupán a pontos neve alapján is valóban kézzelfogható jellemzőket árul el 1-1 adott darabról, anélkül, hogy kézbevéve, pontos tesztet lőnöd kéne minden egyes darabbal.
    (Nyílván továbbra is az egészen pontos képrajzi és egyéb jellemzőkhöz ez továbbra is elengedhetetlen marad, de legalább a laikusok illetve kezdők számára megkönnyíthetnék a dolgot annyival, hogy kicsit átláthatóbb legyen a jelölés-rendszer).

    1.) Lehetne kirajzolt képkör alapján kategorizálni
    (lásd Sigmánál: DC/DG, Nikonnál: DX/FX, Tamronnál is van rá jelölés (most fejből nem jut eszembe, de ott is létezik rá), Canonnál nincs meg sajnos uez :(.
    És ráadásul mindegyik gyártó mindehhez a saját jelölését használja, nem egységes jelölésrendszerben. Ráadásul ugyanaz a rövidítés egyik rendszerben ezt jelenti, másikban uaz már teljesen mást (lásd DC: Nikonnál Defocus Control, ugyanakkor Sigmánál a kisebb képkört kirajzoló 1.6x crop-os objektívek jellemzője /=for Digital Cameras/).

    2.) Nem véletlen volt eddig a minőség külön kiemelve:
    a gyújtótávot mindenki tudta a számokból is, illetve fényerő is látszik belőle.
    Azonban a csiszolás minősége, használt anyagok és bevonatok minősége már nem ilyen könnyen leírható számokban, erre tökéletes egybefoglaló kategória volt az eddigi jelölések, lásd: Sigma – EX, Canonnál “L”, azaz Luxury, Nikon (sajnos ezt meg ők nem jelölik külön, ebben meg ők következetlenek). Nikonnál ugyan az arany szegély és most már a PRO Series, mint kategória végre kívülről is jól látható jelölés, tehát itt elindult némi pótlás az eddigi kavalkádban.. helyes.

    3.) A Sigmánál viszont ezeket a mostani kategóriákat kicsit humbugnak érzem.
    Alapvetően gyújtótáv és fényerő alapján ezeket a kategóriákat kívülről is meg lehet mondani, viszont a csiszolás minőségéről egyiknél sem kapunk semmiféle támpontot.
    (Persze mindegyik kíváló és kiemelkedő teljesítmény, csodás képrajz, stb… ahamm, és akkor az amatőr kategóriában nem is fognak gyártani? A Sigmának igen nagy részesedése éppen az amatőr piacon van, mert árban tud leginkább versenyezni a többi nagy gyártóval.
    Szerencsésebb lett volna tehát más kategórizálási alapot választani, ezek nem fognak semmit mondani a tényleges teljesítményről vagy minőségről… legalábbis semmi olyat, amit eddig nem tudhattunk (köszi, hogy megmondja a 120-300asról, hogy sportfotóra alkalmas –> naná, csúnya lenne, ha nem tudnám használni ilyen célra, nem? pláne ilyen fényerő mellett :))
    Az “A” (azaz “Art”, mint kategória is eléggé megfoghatatlan… ha a nagy fényerőt veszi alapul, akkor arra ott van az “F1.4” jelölés, abból tökéletesen látszik. Jobban, mint az “A” betűből.
    Ahogyan az “art” kategóriát nehezen tudom megfogni csiszolás vagy más megközelítésből is… portréhoz kissé lágyabb képrajz még jobb is, viszont pl. ha épületfotóra vagy városfotóra esetleg teljes alakos modellfotóra használom, akkor már jobb hozzá egy élesebb képrajz.
    Makróról vagy tájképről nem is beszélve, ahhoz tűéles rajzolat szükséges –> ettől tehát semennyivel nem lettem okosabb ==> fölösleges kategória számomra tehát.

    Sokkal többet mondana, ha az eddigi rendszer szerint legalább a csiszolás minőségéről tudnék valamit.. merthogy lesznek olcsóbb anyagból összerakott és kifejezetten igényes darabok is, az nyílvánvaló. Csak ezentúl az adott optikának csupán a nevéből biztosan nem tudom majd megmondani, hogy az milyen jellemzőkkel bír. Frankó! :S((((

    Tehát adtunk 1 pofont a sz*rnak.
    Azzal a különbséggel, hogy előtte mi cseréltük ki sz*rra, hogy legyen mit pofoznunk..
    Gratula! :~///

    (félreértés ne essék: rendszeresen használok én is több Sigma optikát, vannak köztük kifejezetten jó darabok, nincs is ezzel semmi probléma. De ha már hozzányúlunk az elnevezés kategóriákhoz (amit amúgy jó kezdeményezésnek tartanék), akkor a jó irányba.
    Kicsit olyan érzésem van, hogy sikerült rájönniük, hogy a szakadék széléről tényleg el kéne mozdítani az autót.. de nem mindegy az irány :)))

    • Köszönöm a terjedelmes kommentet. A kirajzolt képkörnél a Tamron jelölése a Di (fullframe) és a Di-II (aps-c), a Canonnál az EF (ff) és az EF-S (aps-c). A Sigmánál a DC/DG jelölés megmarad. Szerintem nem kell túlbonyolítani ezt a szitut, nekem az az érzésem, hogy a Contemporary lesz az olcsó obik kategóriája, az EX-et meg szétszedték Art és Sport kategóriára. Tehát ami az Artba és a Sportba kerül azzal nagy bajok nem lehetnek, ezt biztosan az áruk is tükrözni fogja (értsd így még többet lehet kérni értük mert “speciális” – szóval ez marketingfogás, semmi más). Ami itt inkább érdekes az a szép, letisztult új külső, az új technológiai eljárások és a szoftveres fókuszbeállítás…ez a itt a lényeg nem a kategóriák szvsz.

  • SickmaN

    Ez a 3 kategória nem 2-3 minőségi kategóriát jelent, hanem a felhasználásnak megfelelően a választást könnyíti meg.
    EX-et azért törölték el, mert mostantól nem lesz Excellence és olcsó obik kategória, csak jó minőségű optikák lesznek. Mind, egységesen magas minőségű lesz.

    • SickmaN

      Amúgy a céljuk ezzel csupán annyi, hogy a vásárló ne úgy menjen be a boltba, hogy “valami sigma kéne, mert bármi megteszi”, hanem inkább úgy, hogy “egy SIGMA-t akarok, mert jó optikára van szükségem a gyári ára alatt”.

      Egyébként a logo is megváltozik (ha nem is számottevően).

      A japánok erőteljesen törekszenek egy lépcsővel feljebb emelkedni…