Stabilizált, ultrahangos Tamron 70-200/2.8 – végre!

Korábban már esett szó arról, hogy a világon elsőként bejelentett stabilizált fullframe alapzoom után a Tamron meglépi a fejlesztést a 70-200-as obijával is. Ma be is jelentették, egy szintén stabis 90-es makróval egyetemben.

A Tamron volt az első a világon, aki stabilizátort szerelt a népszerű full-frame alapzoom tartományú, 24-70mm-es obijukba. Az hogy USD névvel ultrahangos fókuszmotorral is szerelték, az ma már talán alap elvárás. Akkor megpendítették a pletykalapok, hogy Tamronék ugyanezt meglépik a mérsékelten népszerű Tamron 70-200mm f/2.8 objektívükkel is. Azért mondom, hogy mérsékelten népszerű, mert kevesen tudják, hogy ez az obi bizony nyitott rekeszen jobb, mint a konkurrens Sigma 70-200, emiatt talán kevesebben is veszik. Illetve nem csak emiatt, hanem amiatt is, hogy eddig a Tamron volt az egyetlen, aki a 70-200-as szériába még öreg, zajos, hangos és relatíve lassú DC mikromotort szerelt.

Na ennek mától vége! Azt, hogy az új Tamron 70-200/2.8 VC USD-nek milyen képe lesz, még nem tudjuk, bár high-endként emlegeti a gyártó, de azzal, hogy ebbe az obiba is belepakolták az optikai stabilizátort (VC) és a csendes és gyors, ultrahangos fókuszmotort (USD), ezzel gyakorlatilag utolérték a Sigmát. Itt már csak az ár és a képminőség dönthet. A Sigma jelenleg kb. 390.000 Ft, így a Tamront is ide vagy kicsivel talán ez alá várhatjuk.

Persze se a Tamron, se a Sigma nem fog felérni a Canon és a Nikon hasonló kategóriájú objektívjeivel, de nem is annyiba kerülnek. A Tamron 70-200mm f/2.8 VC USD obiba négy LD (alacsony színszórású) és egy XLD (extra alacsony színszórású) lencsetagot építettek, valamint lekerekített rekeszlamellákat, a szép háttérelmosás érdeklében. Az időjárásálló kialakítást kapott “üveg” Canon, Nikon és Sony végekkel lesz majd kapható, de hogy mikortól, arról egyelőre hallgatnak.

A Tamron a fenti obin kívül bejelentett egy 90mm f/2.8 VC USD Macro-t is, mely valódi, 1:1-es leképzést nyújtó makró objektív, szintén optikai stabilizátorral és szintén ultrahangos motorral. Az 90-es makró Di jelölésű (természetesen a fenti 70-200-as is), ami azt jelenti, hogy fullframe, filmes és APS-C szenzoros vázakra egyaránt feltehető.  Ebbe a csőbe egy LD és két XLD lencsetagot tettek, és speciális, újonnan fejlesztett lencsebevonattal látták el.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Enyedi Attila

    Véééégre :) Már csak pénz kell. de mindenképp örömteli

  • Danir

    én már rég kinéztem magam a régi 70-200-as tamront. Az, hogy lassabb, és hangosabb az AF, nekem nem olyan vészes. Rajzolat viszont jobb mint sigma-nál.. egy tesztben konkrétan még 1,4x konverterrel is jobb volt picit. egy valami nem írtok amit fontosnak tartok: közelpont sajnos kevésbé jó mint elődnél. nálam ez fontos.. és mivel pénz az új variánsra amúgy se lesz elég, maradok réginél ott 0,95m asszem. ennél meg 1,3m

    speckók dpreviewen: http://www.dpreview.com/news/2012/09/13/Tamron-SP-70-200mm-F2-8-Di-VC-USD-ultrasonic-focus-motor-and-image-stabilization