Már nem te vagy az egyetlen fotós az esküvőn

Ezzel a címmel jelent meg egy cikk a petapixel.com oldalon, ahol idéztek egy részt Richard Esposito írásából. Richard cikke annyira tetszett, hogy úgy döntöttem leközlöm a teljes ide vonatkozó részt.

“Vége már azoknak az időknek, amikor a násznépet őszinte érzelmekkel az arcukon fotózhattuk. Manapság már Claire nénikét kell arrébbkönyökölni, aki épp a kisgéppel a kezében állja el az utat a folyosón, ahol a menyasszony épp megkezdi a nagy bevonulását a násznép elé. Korábban rendszeresen fotóztam az érzelmeket a násznép arcán, miközben az újdonsült pár gyertyafény keringőjét lejtette, vagy épp az ara az apjával táncolt, vagy valaki köszöntőt mondott. Most meg az alanyaim nem mások, mint egy marék vendég az arcukat eltakaró kompakt géppel, vagy épp fejtetők tömkelege, mert mindenki lefelé bámulja az LCD-jét, leellenőrizve a fotót, amit az imént készített. A kedvencem mindmáig az a fotó, amin a menyasszony látható a bevonulás helyszínén, hátulról fényképezve. Akik a menyasszony előtt láthatók a képen, mind feltartják a fényképezőgépüket, akik mellett már elhaladt a menyasszony, azok még mindig a templom bejárata felé állnak, de egytől egyig a fényképezőgépük hátulját bámulják. Nagyon kevés ember adta át magát annak a gyönyörű pillanatnak, amikor az apa oltár elé vezette a lányát a templom folyosóján. Én akkor egy szép képet készítettem róluk, amint bevonulnak, és amint az apa arcán kiülnek a csodálatos érzelmek. Igaz, a fotón mindenütt vörös és zöld becsillanások vannak a vendégsereg fényképezőgépeibe épített autofókusz segédfények miatt. Na, ebből is fekete-fehér kép lesz! A kedvencem egyébként a tortaszeletelés lett, amikor nincs helyem körbejárni a témát az ott nyüzsgő kattintgató násznép miatt. Amatőr fulladás.

Már nem te vagy az egyetlen fotós az esküvőn.

Amikor azt gondolod, hogy elvégezted a munkád, pozícióban vagy, valaki megkocogtatja a vállad. Ismét Claire néni az a kisgéppel a kezében, és a következő javaslattal a száján: “Ott egy jó kép a koszorús kislányról. Nézd hogy pörög-forog! Hé kicsi lány, ide nézz!!!” Nos, Claire néni, ha épp nem szakította volna félbe a munkámat, lefotóztam volna, de így hogy lecsúsztam a pillanatról, beszélgethetünk róla. Mikor próbálom megörökíteni az érzelmekkel teli örömapa-menyasszony táncot, valaki tuti odalép a közelükbe, és odaszól nekik: “Hé ide nézzetek!”, amivel persze haza is vágja a pillanatot, és lett egy képe az arcukról, amin vigyorognak a kamerába. Abszolút nem értik a lényeget. Üdv a világban, ahol a világítás, a kompozíció, a kreativitás és az érzelmek mellékes dolgok a násznép számára. Egy a lényeg csak, hogy az emberek belenézzenek a fényképezőgépbe.”

Vörös AF segédrács az arcon, néha zöld karikák

 

Több ember is a fényképezőgép LCD-jét bámulja, egy ráadásul még mindig az ellenkező irányba néz

 

Két vendég a fényképezőgépét bámulja, egy kilóg a sorból, hogy fotózhasson

 

Egy vendég videókamerával kevergett, folyamatosan kerülgetnem kellett őt

 

Számoljuk csak meg a fényképezőgépeket

 

Imádtam ezt a szöget. Mindenképp szerettem volna az apukát belekomponálni a képbe, de nem fényképezőgéppel az arca előtt

 

Ezt az örömapa-menyasszony táncot nehéz volt fotózni. Rohangászó gyerekek, vörös AF segédfény közöttük, stb. A vendégek állandóan fel akarták hívni magukra a figyelmet, hogy fotót készíthessenek. Hová lett ezen közös pillanat meghittsége?

 

Az első tánc alatt rendszerint így néz ki a násznép

 

Imádtam az érzelmeiket az örömapa-menyasszony tánc alatt. De az a kamera és az a hónalj sosem tűnt el a képből.

Az eredeti, angol nyelvű, teljes cikk a Tiffinbox.org weboldalon olvasható.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Hoze

    megnyugtató hogy máshol sem kulturáltabb a nép…érzelmi intelligencia nulla, önhittség 100%

    • Peter Panczel

      Egy fotós kollégám esküvőjét fotóztam két hete és ő közölte a násznéppel, hogy az öccse és én fotózhatunk csak az esküvőn. Akinél gépet vagy telefont lát, az nyugodtan mehet is haza. Volt pár stikázó, de egész jól működött a dolog. Azért a nagymamán látszott, hogy besértődött :) Pedig az a jó 10 éves szappantartó, ami a kezébe volt…biztos csodákra képes.

  • Kilátás Galéria

    Mondjuk szerintem ezzel nem az a legnagyobb gond, hogy a vendégek is fotóznak, csak
    1. nem ismerik egymást? Ketten fotóznak, annyi kép lesz, mint állat, és mindenkinek jut.
    2. kezd átalakulni az esküvő is a sok kütyü miatt, ez van
    3. megbeszélés kérdése…
    4. tényleg, akkor miért hívnak hivatásost…?
    5. az ifjú pár a profi fotós képeit is megosztja…
    6. de jó, hogy amatőr vagyok, és nem fotózok esküvőt :)

  • Dobai Agnes

    Szerintem csak felfújja a fotós az egészet. Hát retusálja ki a hónaljas csajt a képről, vagy mittomén. Komponálja bele a fotósokat is a képbe. Ha átalakul a világ, neki is alkalmazkodni kell. Az esküvő nem színház, amit a fotós rendez, hanem élő, lélegző valami. Arról nem beszélve, hogy a saját esküvőmkor egyedül AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BIZTOSÍTOTT HIVATÁSOS VIDEÓS volt útba. Szétbaszta az összes képet, amit a násznép csinált a szertartásról, mert beállt a vonulóútvonal elejére és kitakart minket az emelvényen, és amikor a végén megkaptuk az anyagot, azt hittem, hogy sikítófrászt kapok: a Nóta tévén szebb vágásokat csinálnak és modernebb effekteket használnak, mint az a pancser. A buli alatt meg kit érdekel, hogy ki fotóz. Amúgy apám akkora arc volt, a háttérben lesifotózott, ő csinálta a legjobb képeket, mert ugyan amatőr fotós, de remek érzéke van hozzá és mindig el tudja kapni a pillanatot. Persze volt direkt pózolós rész a násznépnek is, szóval mindenki megkapta amit akart.

    • Egy kicsit felfújja, de csak egy kicsit. 70%-ban igaza van.
      Kedvencem az volt, amikor a polgárin, szűk kis helyen találtam egy rést, amin át tudtam fotózni telével, mindenki dereka/válla stöbbije között, és egyszer csak látom, hogy nyomom a gombot, de semmit nem sikerült lekapnom abból, amit akartam, csak egy nagy foltot. Kinéztem a gép mögül, és látom, hogy a legelső sorból az örömapa kapta elő a szappantartóját, és az ő háta van a képemen…
      Alkalmazkodunk, ahogy lehet, szinte mindig van olyan képem, amin legalább öten fotóznak, ilyenkor eléjük állok és úgy csinálok róluk képet. De jópofa kattintás lesz belőle, de már unom. Abban van igaza a posztolónak nagyon, hogy sok szép dolgot tönkretesznek a kiszámíthatatlnaul ugráló amatőr kollégák, és ezen nincs mit szépíteni. És azt meg ne próbáljuk kitalálni, hogy az esküvőfotók feldolgozásának arról kellene szólnia, hogy a zavaró gépeket és vendégeket kelljen kiretusálni a képből, mert nem arról kell szólnia, ezt te sem gondoltad komolyan, Ágnes.
      Alkalmazkodni kell, ebben igazad van. Rutinnal, gyors kapcsolással, gyors géppel ki lehet komponálni ÁLTALÁBAN a zavaró embereket. De NEM MINDIG. Mi történik ilyenkor? A kattintás megy a levesbe, nem lesz belőle KÉP. A fotós bosszankodik, de ő ettől függetlenül meg fogja kapni a gázsiját. nem ez a baja, hanem hogy a pár nem jut hozzá a szép képekhez, és nem az ő hibájából.

    • Mészáros Csaba

      Kedves Ágnes! A fotós – a kreatív párfotózást kivéve – valóban nem rendezője az eseményeknek, hanem dokumentálja azokat, lehetőség szerint minél magasabb színvonalon, ebben önnek tökéletesen igaza van.

      DE! Ahogy a profi fotós is igyekszik a munkáját úgy végezni, hogy lehetőleg ne zavarja az események menetét, ugyanúgy elvárható az esküvőn résztvevőktől, hogy biztosítsák számára legalább az alapvető körülményeket ahhoz, hogy dolgozni tudjon: ehhez pedig a legminimálisabb feltétel az, hogy lehetőleg nem állnak a fotós és a téma közé. Aki ezt nem képes, vagy nem akarja megérteni, az inkább valóban ne kérjen fel hivatásos fotóst az esküvőjére.

      Az ifjú pár ugyanis – teszem hozzá, joggal, ha már nem kevés pénzt kifizetett – jó képeket akar látni az esküvőjéről. Akinek pedig van egy minimális arány- és realitásérzéke, nem várhatja el, hogy személyeket retusáljunk ki a sokszor több száz elkészült felvételről. Ön nyilván nem értette meg a cikk lényegét – az ifjú pár éppen azért kér fel hivatásos fényképészt, hogy – esetünkben – az örömapának ne a fényképezéssel kelljen bajlódnia a lánya esküvőjén, hanem minden pillanatát teljes egészében átélhesse. Ugyanez a helyzet a vendégekkel: a profi fotós úgyis több száz JÓ felvételt fog készíteni, amin az összes esemény látható lesz, az ifjú pár pedig minden bizonnyal ezeket a felvételeket megosztja a vendégekkel is.

      Az önök esetét nézve, szerintem abban követtek el hibát, hogy látatlanban rábízták magukat egy teljesen ismeretlen videósra. Ha vették volna a fáradságot, és esküvő előtt körülnéztek volna az interneten, kiállításokon, ajánlásokat, referenciamunkát kértek volna, minden bizonnyal találtak volna valóban profi videóst, és a kellemetlen meglepetés elkerülhető lett volna (a fotósok tekintetében is mindig az a javaslatom, hogy nézzék meg az addigi munkáit, referenciáit, és akkor szinte biztos, hogy megfelelő munkát kapnak a pénzükért). Ha pedig hivatásos fotóst is felkértek volna, akkor nem lenne rajta mindegyik képen a videós, ugyanis a profi szakemberek egyik ismérve éppen az, hogy képesek együtt dolgozni anélkül, hogy zavarnák egymás munkáját.

      Ami pedig a bulit illeti: ha jó és igényes felvételeket szeretnénk kapni, akkor egyáltalán nem mindegy, ki fotóz, és főleg mivel. Egyszerű kompakt fényképezőgéppel ugyanis TUDATOSAN LEHETETLEN elkapni a pillanatot, azon egyszerű oknál fogva, hogy ezeknek a gépeknek a reakcióideje rendkívül lassú: magyarán, nem akkor exponálnak, amikor az ember lenyomja a gombot, hanem jópár pillanattal később. A bulik általában fotózás szempontjából gyengén megvilágított helyiségekben zajlanak, ilyen körülmények között pedig a kompakt gépek felvételei sötétek (gyenge beépített vaku), zajosak (kis méretű érzékelő), elmosódottak (gyenge fényerejű optika, hosszú expozíciós idő) és az ilyen gépek gyenge fényviszonyok között nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem képesek élesíteni. További érv, hogy egy tapasztalt fotós együttműködik a vőféllyel vagy ceremóniamesterrel, így biztosan nem marad le semmilyen fontos pillanatról.

      Persze mindenki maga dönti el, hogy miként szeretné megörökítve látni azt az eseményt, amire hónapokon át készült és amibe nem kevés energiát és pénzt fektetett. A fentieket is csupán a korrekt tájékoztatás végett írtam le azok számára, akik az esküvőjükre készülve esetleg olvasták a fenti hozzászólást.

      Üdvözlettel
      Mészáros Csaba, fotós

      • Jjjjee

        na, ez egy értelmes és hozzáértő hozzászólás volt! :) a többire már nem is vagyok kiváncsi :P :) és legalább megértettem a kompakt és a profi gép közötti különbséget

    • Péter

      Az önkormányzat által biztosított “szakemberekről” inkább ne ejtsünk szót se… Tapasztalataim szerint pont a TV-nél, önkormányzatnál és egyéb helyeken 20 éve dolgozó operatőrök vannak kiégve, nulla kreativitással állnak hozzá a dologhoz. Meg kellett volna ám nézni egy tisztességes referencia anyagot tőle, nem beleugrani mert occó…

      Amit írtál, az semmi másról nem szól csak arról, hogy számodra nem olyan fontos a fotó/videó része, nem adsz annyit az emlékre, mint mások. És a hozzáértő profik tudják, mennyire nehéz, vagy sokszor lehetetlen kiretusálni valamit a képekről, aminek nem kellene ott lennie. Az photoshop egy nagyszerű program, de nem mindenható, nem lehet vele bármit utólag is megcsinálni – és sokszor órákig kell tökölni egy képen, amit szeretne megmenteni a fotós, mert tele van a cikkben említett hibákkal. És persze nem lesz tökéletes.

      A jó fotós az érzelmeket és a hangulatot adja vissza a képeivel, amik “mellesleg” szuperül be vannak fényelve (persze lehetőségekhez és tudáshoz képest). Amit itt olvashattál, az egy fotós irománya volt, aki igényes anyagot szeretne átadni a párnak, és az ilyen szakembert igenis zavarja, hogy önhibáját kívül, de nem tud elkapni pillanatokat. Ez nem azért van, mert nem tud alkalmazkodni, hanem azért, mert nem a sz*rok bele kategória, akiből amúgy is tele van ez az ország. Hanem IGÉNYES. Ez a nyitja a dolognak.

  • Gabeszfoto

    Korrekt kis cikk!:)

  • Ezer köszönet, ha nem haragszol lopom, de forrás megjelőlssel. :)

  • Mayna30

    Eddig sem irigyeltem az esküvői fotósokat, de most végképp nem… :)

    Az utolsó képen olyan szép annak a nőnek a tekintete….de a hónalj -j ááhájjj :P

    Az esküvőnkre mi olyan fotóst kerestünk, akinek a képei mindkettőnknek tetszettek. Eredeti emberke volt, szinte észre se lehetett venni, hogy ott volt, mégis szuper képeket kaptunk. A beállított képeknél mondjuk beborultam miatta a rózsabokorba – az lett a férjem kedvenc képe :D

  • ÉL

    Nincs szebb annál amikor az emlékfotózáson a menyasszony és a vőlegény összesen négy irányba néz, hogy mindenki kamerájára jusson egy szem :-)

  • Egyvélemény

    Nem vagyok profi fotós, csak igényes a szépre, és ezért is boldogan írok ide: Én nem értem azokat a fotósokat, akik az ESKÜVŐN a tányért, meg a poharat fotózzák ilyen-olyan szögből. Vagy mondjuk táncol az ara, erre lefotózzák a ruha alját, ahogy kilóg a bokája. Természetesen ez művészet, és nem érthetem, de szerintem pont azért lett meghívva a fotós, hogy a népet/az arát fotózza, ne pedig a pókról csináljon művészi kiállításos képet. Ha ez a szenvedélye, akkor ne menjen lakodalmi fotósnak.
    A világ meg fejlődik. Hozzá kell szokni. Hadd fotózzanak az amatőrök is, van aki sokkal jobb képet csinálni, mint egy profi fotós.
    Na, az meg a másik halálom. Az effektek. Kérdem én: Minek kell elhomályosítani a képet, úúgy, hogy abból aztán végképp nem látszik a ruha(!), ami ugye minden menyának az álma. Látok egy ködös képet, ami fekete-fehér, aránylag felismerhető a két arc, és ez a művészet. (He?!)
    No, meg vannak a giccses képek. Azoktól hányni tudnék, amikor ilyen.. csillogó-villogó hülyeségeket tesznek rá, ilyen-olyan keretet.. hát hányni tudnék…
    Akkor inkább a Nagymama szappantartó méretű analóg kütyüje, amivel aztán sicher tudod, hogy mit fotózol, ha belenézel!
    Anyám legalábbis olyan képeket lőtt azokkal, hogy mai napig csodájára járnak!

    • Atomi88

      Hidd el, több száz képet csinál egy profi fotós azokról amit elmondtál. Menyasszony ruhája, arca, érzelmei stb. Ha a poharakat, vagy a menyasszony ruhája szegélyét fotózza egy profi, biztos lehetsz benne, hogy az már csak a hab a tortán. Minden más fontos képet már elkészített az adott pillanatig. Ne felejtsd el, hogy a témában feltételezzük, hogy a fotós profi, hiszen a pár átnézte a referenciáit és ezután választották ki. Tehát semmi szükség nincs a “szappantartókra”.

      Tipikus példa volt egy szalagavatón: Nem volt színpad, és szalagtűzésnél az összes!!! szülő odarohant egyszerre a mobiljukkal!!!. Eközben a hivatásos fotós gondolatai: “na, ennyivel kevesebb dolgom lesz otthon”. esélye sem volt, hogy odaférjen. Fogadni merem, hogy egy kép sem lett jó, a szülők képei közül. Szánalmas, hogy be kellett mondani a mikrofonba, hogy a következő osztályt a helyükről fotózzák végig.

    • Szaki

      Egyet is értek veled, meg nem is. A fotózás egy kreatív szakma, amihez érzék kell – nyilván ha valaki hülyére vakuzza a pókot a sarokban, azt nem nevezhetjük “érzéknek” :) Van több profi, kifejezetten esküvőfotós ismerősöm, akik nagyon értik a dolgukat – no meg van olyan is (sajnos), aki azt hiszi magáról, hogy ő a mester, közben értékelhetetlen, ízléstelen képeket lő, amik ráadásul technikailag sincsenek rendben… Az említett “profi fotós” ráadásul még kicsit sem igyekszik legalább tenni az ügyért, volt esküvő ahol dolgoztam vele és kitobjektívvel (!) lőtte végig a napot – akinek volt szeme, le is hurrogta a palit.
      Szóval igen, sajnos a piac tele van hasonló kóklerekkel, de ugyanakkor meg lehet találni az igényes és valóban profi fotóst, aki nem (csak) a pénzért megy, hanem szenvedélyből és szeretetből (is) dolgozik. Csak keresni kell.

  • Zs

    Nagyon jó kis írás! :) Most készülünk az esküvőnkre, és valahogy a násznép tudtára szeretnénk hozni, hogy mellőzzék a fényképezést (és a fényképek azonnali feltöltését Facebookra!) Nincs valakinek egy frappáns szövege, amit mellékelhetnénk a meghívóhoz?

    • RealQuentin

      Sajnos csak most láttam ezt, gondolom, már késő, mi lett a megfejtés?