Veszélyben a fotóscucc!

Én nem tudom, hogy ez csak most lett-e divat, vagy a facebooknak köszönhetően többet hallani róla, vagy a DSLR gépek terjedésével arányosan növekedett meg a felszereléslopások száma, de már szinte minden héten, de minimum minden hónapban hallok róla, hogy valakinek megfújták a fotós cuccát.

Ha csak belegondolunk, hogy a magyarországi fotósoknak, komolyabb fényképezőgépet használóknak jómagam mekkorka kis töredékét ismerem, még szörnyűbb a statisztika ezzel a havi egy “ellopták a felszerelésem, itt vannak a szériaszámok, ha valaki belefutna” című poszttal. És rendszerint nem azt hallom, hogy megfújták az 1000D-met kitobival, hanem azt, hogy komplett, többszázezres, néha többmilliós értékű felszerelés tűnik el egy rossz döntés eredeményeképpen. A leggyakoribb eset az autó csomagtartójából történő elvitel, de hallottam már olyat is, hogy egy olyan lakásból vittek el cuccot, ahol egyébként nem szokott fotós felszerelés lenni, és azon a bizonyos napon is csak 15 percre hagyták magára a cuccost, amíg leugrottak pizzáért. Vázakat, objektíveket, stúdiófelszerelést, Macbookot, vinyókat, mindent elvittek, egy komplett életművet.

De az esetek 90%-ában az autók csomagtartójából viszik el a felszerelést, ezért nyomatékosan kérnék mindenkit, hogy ne azaz NE, NE, SOHA ne hagyjon az autó csomagtartójában fotóstáskát! Akkor sem, ha nem látszik a zárt autóban! (Azt már meg sem említem, hogy a hátsó ülésen se, gondolom annyira senki sem hülye, hogy látható helyen hagyja.) Akkor se zárd a csomagtartóba, ha csak beugrasz egy rágóért a boltba. Ha fotózásról jössz hazafelé, és fennáll a veszélye, hogy kifigyeltek és követtek, akkor meg pláne (ilyen is volt már az ismeretségi körömben)! Én a múltkor a párommal indultam bevásárolni és eszembe jutott, hogy nálam van a fotós táska. A hipermarket biztonsági őre nagyot nézett mikor megmutattam a táska tartalmát, de mikor mondtam neki, hogy ne haragudjon, de szinte annyi ér ez a táska, mint a kocsi maga, ezért nem mertem kint hagyni, egyből együtt érzően bólogatott, és letett róla, hogy mindent végigcímkézzen. Utána egy kínszenvedés volt a 10 kilós táskával a vállamon bevásárolni, de hát ez van. Így viszont biztos voltam benne, hogy másnap is tudok dolgozni a motyóval, és nem az volt az utolsó napja nálam, továbbá az utolsó napja a fotós pályafutásomnak, merthogy nem tudnám pótolni belátható időn belül, az biztos.

Olyan is volt, hogy emberünk esküvői párt fotózott egy helyszínen és csak ahhoz a pár képhez szükséges felszerelést vitte magával a többi a kocsiban maradt a csomiban. Maradt volna, ha valaki ki nem szúrja és el nem viszi. Olyan is volt, hogy emberünk fotózásról ment hazafelé és csak wc-re ugrott be egy áruházba, kb 5 percre, mire visszaért a csomagtartó nyitva, a felszerlés sehol. Olyan is előfordult már, hogy a pórul járt ismerősöm sosem szokott kocsiban fotóstáskát hagyni, de aznap elfelejtette, hogy a csomagtartóban van, a kocsit meg feltörték, a cuccost vitték. Figyeljetek erre, véletlenül se maradjon a kocsitokban, mert ez a szitu már olyan, mintha a tolvajoknak DSLR detektoruk lenne és mindig belenyúlnak a tutiba! Most hirtelen 4 sztorit tudtam felsorolni, és ez csak a közvetlen ismeretségi körömből való. Legalább ugyanennyi lopás eljut hozzám a facebookon a kollégák megosztásai révén. Fotós cuccok, videókamerák, stúdióvakuk…minden megy.

Aki még egyszer fotós cuccot mer hagyni a kocsijában, eltöröm a kezét! :)

Továbbá ügyeljetek a fotózáson is a felszerelésre! Nincs olyan, hogy a táskát letesszük valahová, és csak úgy fotózunk, a táska meg önálló életet él. Vagy a vállon marad, akármilyen sz.r is (hátizsák!), vagy viszünk egy embert magunkkal, aki a felszerelésre ügyel. Ennyi, nincs mese! A nagyértékű felszerelés lopások toppon vannak, Magyarországon olyan biztosítás meg nem érhető el fotós felszerelésre, ami minden esetben véd minket.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • milyen szép leltárt készítettél a cuccodról….kár, hogy ilyen kicsi a kép, így nem tudom megállapítani, hogy érdemes-e kifigyelni merre jársz…
    ,-PPP

  • Andor

    Igen, én is legtöbbször a nagyon drága (jó eséllyel nem hobbi) felszereléseket látom felsorolva, mint ‘öt percre maradt a kocsiban, feltörték, ellopták’ eredménye.
    Nem igazán értem: én a csoffadt kis D60-as Nikonomat nem merem a kocsiban hagyni a hasonló kategóriás obikkal meg vakukkal. Tankoláskor is inkább kiveszem a csomagtartóból a táskámat és viszem be a pénztárhoz. Pedig én nem a kenyeremet keresem vel.

  • Vippman

    Nekem nem lopták el… ellenben felborították egy sminkverseny rendezvényen a versenyzők és modellek betóduló ismerőseinek serege a táskám, (ott ahol csak a fotósok lehettek volna elvileg) és a táskában lévő másik gépem, a rajta lévő optikával kiverték belőle … az optika pont a frontlencse elejével érte el a padlót. (Az optika eltört foglalata és a beszoruló alkatrészek miatt azóta is javításon van, immár több mint 2 hónapja egy neves pesti szervizünknél ! )

  • skristof

    Azért az tényleg több mint, érdekes, hogy emberek, akiknek az autóját évek, évtizedek óta soha nem törték fel, egyetlen alkalommal bent hagyják a felszerelést a csomagtartóban, ahova lehetetlen belátni, és azonnal felnyomják a kocsit.
    Nem tudom, hogyan csinálják, de hogy nem vakszerencse, az biztos…