Az egyik legnépszerűbb magyar fotós oldalon közzétettek egy könyvajánlót, amit elolvasva mindent csinálnak, csak épp nem ajánlanak. A szerző gyakorlatilag porba tapossa ezt a régóta várt kiadványt. Jelentem elolvastam a könyvet, és ugyan van pár közös vonás, de alapvetően teljesen más a véleményem róla, így gondoltam leírom.
Azt mindenképpen megjegyezném az elején, hogy nagy McNally-fan voltam és vagyok is. Igaz régebben csodálattal bámultam a képeit, ma már inkább csak a rutinossága, felkészültsége és a dumája ami inkább lenyűgöz. Persze ma is tetszenek a képei, de nem tűnik már olyan elérhetetlen színvonalnak, mint anno. Ebben valószínűleg szerepet játszott az is, hogy elolvastam az összes magyar nyelven eddig megjelent könyvét, amiben kivesézte a technikáit, felszínesebben vagy komolyabban, ez most mindegy. Időközben a saját stílusom is kezdett más irányba tolódni, egy-két fotója nekem már túlvilágított, öncélú, de újra kihangsúlyozom, ez az én véleményem a saját szájízem szerint, a képek ettől még nagyszerűek, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a National Geographic magazin két évtizede kajálja a fotóit.
Az első kötete a Kapd el a pillanatot! (Moment it clicks) inkább sztorizós mű volt, de megadta a maga kis inspirációját a könyvet elolvasó lelkes fotósoknak. A rutinosabbak egy-egy sztorinál bőszen bólogattak, miszerint ők is ismerik azt az örömöt vagy épp csalódást, amit egy fotózás során meg lehet élni. A kezdőknek pedig egyszerűen csak jó feeling volt belelátni egy öregróka sztárfotós különlegesebb mindennapjaiba.
A második kötet a Nagy Villanás (Hotshoe diaries) már szakmaibb jellegű volt, kézzelfogható tanácsokat nyújtott mind a felhasználandó technikát, mind pedig annak felhasználási módját illetően. Persze ez is sztorikra épül, egy-egy képen mutatja be, hogy hogyan készült, de itt már Joe pontosan leírja, hogy milyen vakut használt, hová tette és miért oda tette. Végigmegy a TTL rendszer használatán, a színezőfóliák világába kalauzol és még megannyi szakmai részlet szerepel benne, ami segíti a fotósokat a vakus világban történő eligazodásban.
A most megjelent kötete, a Tervezz a fénnyel (Sketching light) nagyjából hasonló, mint a Nagy Villanás, azonban nagyobb lélegzetvételű mű, az előző 295 oldalához képest ez 415 oldalas. Ebben is többnyire humoros sztorik szerepelnek, Joe dumája néha hangos röhögésre készteti az embert, de jóval szakmaibb könyv ez, mint mondjuk az első kötet. A lelkes fotósok inspirálása ezúttal is bőségesen bejátszik, a könyvet olvasva végig az volt az érzésem – ezúttal is -, hogy ide nekem egy modellt azonnal, fotózni akarok! Persze kakaóval a kezemben egy fotelben vasárnap este úgy, hogy kint -10 fokon sikítozik a levegő, nem éppen az a szituáció, amikor az ember nekiáll modellfotózni. Szóval inspiráció van rendesen, de emellett tömény, kézzel fogható tudást ad át az olvasónak, olyanokat, amit akár másnap gyakorlatban is bevethet, olyanokat, amikkel az adott helyszínt maximálisan ki lehet használni fotós szempontból. A legszebb az egészben, hogy sokszor nem elégszik meg egy képpel, és egy témára több variációt is bemutat, ami csak növelheti az olvasó kreativitását. Persze vannak bonyolultabb beállítások, de vannak általános érvényű, “fotósmentő” tippek is, mint pl. az alábbi:
(…) Ami még szebb, hogy tudjuk, hogy ez a típusú fény egy bizonyos távolságból működik. Mindig jó az ilyenre emlékezni, amikor kint vagy, és nyomod a melót, és az a teljes méhsejtraszteres megoldás, amit kieszeltél, valójában csak elrontja az egészet, és az alanyod már türelmetlen, és azonnal képre van szükséged. Az ernyő 3 méterről több mint jól néz ki.
Egy dolgot azonban nem árt tudni erről a könyvről. Az én véleményem szerint nem kezdő fotósoknak való. Aki nem tudja mi fán terem a mélységélesség, vagy mit jelent az, hogy “szükségem van egy blendére”, annak nem ez a könyv szól. Ez a könyv azoknak íródott, akik már viszonylag otthonosan mozognak a fotózás világában, és ha Joe azt írja, hogy “a puha fénynek ad egy kis élt”, akkor egyből értik miről beszél. Erénye még az irománynak, hogy nem csak a sikert és a csillogást mutatja be, hanem némely esetben a kudarcokat is. Konkrétan azt, hogy Joe hogyan cseszett el egy képet. Persze a rutinjának köszönhetően azt még a helyszínen kijavítja, de jó látni, hogy ő mit tart rossz képnek. A beállításokat egyébként megannyi werkfotón és skiccen elmagyarázza, van hogy a szövegből nem teljesen lehet érteni mit akart mondani, de skiccet megnézve, és az abban lévő, lényegre törő leírást elolvasva kitisztul a kép.
A könyv elején Joe bemutat néhány alap fényformálót, lehet hogy a mellékelt mintafotók nem mindig szemléltetik jól a mondandóját, de ügyes szemmel észre lehet venni a különbséget, és a szövegben is elmagyarázza, mit kell látni rajtuk. Az előszóban egyébként leírja, hogy azzal vádolták, hogy mindig azt próbálja hangsúlyozni az olvasóinak, hogy vegyenek 8-10 vakut maguknak, mert az a jó. Ezt gyakorlatilag kikérte magának, és a könyv során végig a költséghatékony megoldásokra törekszik, ha több vakut említ egy beállításban, akkor nem győz szabadkozni miatta. Gondolom a lelkére vette az ilyen jellegű támadásokat. Már a könyv elején bebizonyítja egyébként, hogy az összehajtható 20 x huszonakárhány centis rendszervaku-softbox is ér valamit, csak elég közel kell vinni a modellhez.
Apropó felszerelés. Az – mint ahogy mások is leírták már – tisztán érződik a kötetből, hogy McNally a Nikon és a Lastolite reklámarca. Ezt végig tudatosítja bennünk a könyvben, rengeteget olvashatunk a Nikon CLS rendszer méltatásáról, a Lastolite fényformálók kiválóságáról. Ha valamit ő maga tervezett a Lastolite-nak, ezt sem rest kihangsúlyozni. Ez van, ő is pénzből él, a különbség az, hogy mindezt hasznos módon teszi, oktatva, érthetően és tippeket adva. Azt már az olvasóra bízza, hogy rájöjjön, nem minden a Nikon CLS, és nem minden a Lastolite, mert a legtöbb dolgot ma már olcsóbban is kivitelezni lehet. A kínaiakról persze egy szó sem esik a könyvben, de Te sem írnál a mocskos, rendszert aláásó, fillérekért dolgozó és áruló konkurenciáról, ha a Nikon és a Lastolite lenne a főszponzorod. Miért is írnál az 5000 Ft-os kínai kiegészítőkről, ha csak egy szavadba kerülne, hogy a Lastolite legyártson neked egy speciális vakutartót vagy softboxot a saját igényeid szerint, és két szavadba kerülne, hogy világszerte forgalmazzák is azt a te neved égisze alatt. Én is lesz*rnám a kínaiakat, és én is beleírnám a könyvembe, hogy igen kérem a Tri-Flash szett az én agyamból pattant ám ki, és ma már te is használhatod a világ másik oldalán. Ami kicsit fájt, az a Pocket Wizard és úgy ámblokk a rádiós TTL rendszer leszólása volt. Persze McNally nem győzi kihangsúlyozni, hogy mekkora lehetőségek vannak ebben, és mekkora királyok a srácok a PW-nál, hogy ekkora fába vágták a fejszéjüket, és hogy ő maga várja legjobban a rádiós TTL-kioldás kiforrását, de azért finoman megmarja ezt a rendszert, és azt sugallja, hogy várjon még a júzer, addig is használja a Nikon kábeleit és optikai (infrás) CLS rendszerét. Pedig a mai világban ez már elavult technológiának számít, a Canon is meglépte már a saját rádiós rendszerét, a kínaiaknál meg már annyi lehetőség van e tekintetben, hogy alig lehet választani. Szóval ki merem jelenteni, hogy Joe, igaz, hogy neked 2011-ben már lapzárta volt a könyvednél, igaz, hogy a Pocket Wizard akkor még csak kapiskálta a Nikon rendszert, de ma, így 2013 küszöbén már sokkal sokkal jobb a helyzet. Aki ma még optikai kioldókkal nyűglődik, és azon agyal, hogy a master és a slave lássa egymást 8 falon keresztül is, és mindezt 3-4 TTL kábel összetoldásával és padlón elvezetésével oldja meg, annak javaslom nézzen körül kicsit a piacon.
Egyébként érdekes dolog, és jó olvasni, hogy Joe úgy beszél a fényről, mint a szerelméről. Olyan jelzőket használ néha, amit az ember ritkán tenne ilyen esetben. Kicsit olyan, mint mikor borászok beszélnek egy borról. Ez a fura fizikai jelenség (értsd a fény) Joe egész életét kitölti, és ez maximálisan átjön a könyvből. Rá lehet kattanni a témára annyi szent.
Ez szép fény. Egyszerű, tiszta és nyitott. Körbefogja Ashley-t könnyen és puhán. Hízelgő!
(…)
A fény egyszerű, határozott és puhán részletes. A modell arca és haja gyönyörű fényben úszik. Ha a megbízó például menyasszony lenne, elégedett lenne az eredménnyel.
(…)
A tetejébe az A csoport fényei -1.3-ra állítva, ami azt jelenti, hogy a fénynek csak egy paródiája férkőzik át a TriGrip szűk nyílásán. Gyenge fény, erős karakter.
(…)
A fény megtartja krémes, gazdag kvalitását, ahogy végigfut csodálatos modellemen, Jasmine-on.
Egy szó mint száz, én ajánlom ezt a könyvet, akár könnyed téli esti olvasmányként is. Szórakoztató és tanulságos, inspirációt ad és nem is keveset, ötleteket és megoldásokat. Tömören, lényegre törően, magyarázva. De kell hozzá egy alap fotográfiai tudás, hogy megértsd. A reklámot meg elnézzük Joe-nak, mondhatjuk úgy is, hogy “mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs a Nikon és a Lastolite” – mennyivel elcsépeltebben hangzik így, mint úgy, ahogy Joe csinálja, mi? Ne rójuk már fel neki ezt! Ez egy újfajta reklámozási lehetőség, és kétség nem fér hozzá, hogy hatékonyabb, mint kiírni a billboardra, Nikon vagyok.
A Tervezz a fénnyel könyv megvásárolható a FotóSarok Szaküzletben, 5.889 Ft-ért. Klikk! :)
