Jelentkezz fotós önkéntesnek a Bátor Táborba!

A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta valósítja meg ingyenes élményterápiás táborait daganatos és cukorbeteg gyerekeknek.

Évente 460 gyerek táborozik velük, mintegy 450 önkéntes közreműködésével. A Bátor Tábor nem a betegségről vagy a korlátokról szól, hanem az életről, a lehetőségekről és az összetartozásról. A tábor programjai sikerélményt nyújtanak a gyerekeknek, ami növeli önbizalmukat és önértékelésüket, ezáltal megerősödve, bátrabban térhetnek vissza a hétköznapokba.

A tábor mozgatórugói az önkéntesek (tábori néven cimborák). Feladatuk a vidám, bátorító atmoszféra megteremtése, és színvonalas programok szervezése a gyermekek számára.

Ha szeretnél önkéntesnek jelentkezni a 2013-as nyár tíznapos táboraiba, 2013. február 17-ig megteheted!

Keresünk Fotós programra olyan önkénteseket, akik szívesen tartanának gyerekeknek fotós foglalkozást, illetve technikai tudásukkal, kreativitásukkal, a fotózás területén szerzett tapasztalataikkal hozzájárulnának a nyári táborok  programjainak lebonyolításához.

A fotós feladata a Bátor Táborban nagyon hálás, hiszen a gyerekek legemlékezetesebb pillanatait örökítheti meg, például a magaskötél-pályán, evezés közben, vagy a lovak hátán ülve. A fotós amellett, hogy csillogó tekinteteket és felhőtlen gyerekmosolyokat kap lencsevégre, foglalkozásokat is tart a gyerekeknek, ahol általában a szabadban készítenek tematikus fotókat, valamint a laborban próbálnak ki valamilyen izgalmas fotós technikát (pl. fotogram készítése, fényfotózás, a digitális fotózás rejtelmei).

 Ezen kívül sokféle feladatkör van még, amit a Bátor Tábor kínál nyári táboraiban. Itt kipróbálhatod magad önkéntesként, te is hozzá tehetsz valami fontos és hasznos dologhoz!

„Irigylem a tábor telekszomszédait… mert az ő földjük a CSODÁ-val határos!”

/Andi, 14 éves táborozó/

  

Itt érték a tudásod ! – Várunk!

Jelentkezz a www.batortabor.hu oldalon!

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot