Sok az erőszak a World Press Photon?

Sokan vádolják ezzel a pályázatot és idén sincs ez másképp. Az én véleményem ellenkezik ezzel, ne akarjunk a WPP-ből NatGeo-t csinálni.

Rengetegen vádolják a World Press Photo pályázatot azzal, hogy túlsúlyos az erőszak a képek közt. Háború, földrengés, lázadások, tsunami, betegségek. Azt nem tudom milyenek a hírek a világ túloldalán, de azt tudom milyen egy híradó itthon, ezért épp a magyar embernek nem szabadna kárognia a WPP miatt. Annak a magyar embernek, aki ha bekapcsolja valamelyik kereskedelmi csatornát akkor vagy Mari nénit mutatják ahogy kesereg mert a szomszédja felakasztotta magát, vagy Józsiról adnak hírt, aki bepiált és késsel lemészárolta a családját, vagy azt látjuk hogy új elefánt született a Fővárosi Állatkertben. Az a magyar ember, aki – miután felzaklatták a híradó “véres” eseményei – átkapcsol a Fókuszra és elégedetten hátra dől, amint látja, hogy VV Pityu fotózásba kezd, Majka meg összeállt SP-vel egy közös produkcióra. Ennek az embernek a World Press Photo szinte az utolsó médium, amely megmutatja mi történik a világban, és ez a magyar ember szeretné a WPP-t is Fókusz színvonalra formálni? Hogy itt is csak happy dolgok legyenek? Teljesen ki akarjuk vonni magunkat a forgalomból? Ennyire csak magunkra koncentrálunk? Nem igazán tartozik ide, de mégis: ezért egyre kevesebb a házasság és a gyerekvállalás is, mert mindenki csak a saját boldogságára koncentrál, és nem kíván felelősséget vállalni másokért, mert ezzel a saját idejét, energiáját és pénzét kell “beáldoznia”.

A világban szörnyű dolgok történnek, ne akarjunk e fölött szemet hunyni csak azért mert azok esetleg többezer kilométerre történnek tőlünk. Ugyan sokmindent nem tehetünk, de legalább évente egyszer tudjunk róla és lássuk a saját szemünkkel. A World Press Photo ráadásul nem a politikai szörnyűségeket és természeti katasztrófákat mutatja be, hanem azok hatását az ott élő emberekre. Ugyanolyan emberekre, mint mi vagyunk. Arra az emberére, aki ugyanúgy él mint mi, aki reggel menne dolgozni, este pedig sietne haza a családjához. Ez az ember viszi bebugyolálva a testvérét és annak gyerekeit a halotti torra, mert egy rakétatámadás megölte őket.

Vagy ott van a kenyai asszony, aki a napi megélhetési guberálás közben megpihenve olvas valamit. “It gives me something else to do in the day besides picking [trash]” azaz “valami mással is foglalkozhatom napközben, amellett, hogy szedem a szemetet” – mondja. Azt gondoljuk, hogy ő más mint mi? Mi akik meló közben elmegyünk wc-re, cigi vagy ebédszünetre és közben elővesszük a telót és megnézzük mi van a Facebookon, vagy mik a hírek az Origo-n/Indexen? Épp ugyanolyan ember mint mi vagyunk. Ezt mutatják be a képek.

Míg vannak emberek akik szívesen járják a világot és ismernek meg más kultúrákat, mások inkább azzal töltik ki az életüket, hogy VV Mucóka minden életpillanatát nyomon követik. Utóbbiak évente egyszer legalább vegyék a fáradságot és nézzék meg a WPP-t, és ne akarják ezt is VV színvonalra faragni, csak hogy az év ezen az egy napján is megmaradhassanak a komfortzónájukban.

Igen sarkítottam a fentieket, biztos nem csak a végletek léteznek, de ez az “igazság” (vagy legalábbis ez a verzió) mindenki életében ott lakozik valamilyen formában. Happy témájú pályázatnak meg ott van a NatGeo, a Sony vagy a GDF-Suez.

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot
  • Lehelvass

    Első szótól az utolsóig igaz minden amit ide leírtál. A WPP mindig is hozta azt a színvonalat és azt a tematikát amit a valós történések adnak, nem kamu, nem szépített, nem handa banda, hanem olykor a kőkemény valóság. Ez eddig is így vlt jó és ezután is így lesz jó.
    Köszi a cikket.
    Üdv, Lehel