Beyoncé is kitiltja a profi fotósokat koncertjeiről

Úgy látszik lassan állandóvá válik a zenész előadók és a hivatásos fotósok konfrontációja. Most Beyoncé mondta, hogy ne tovább.

A dolognak előzménye is volt, miszerint a legutóbbi Super Bowl döntő szünetében fellépő Beyoncéről nem épp vonzó képek készültek (vad grimaszolás tánc közben), melyeket publikáltak is világszerte. A hölgynek volt akkor egy elkeseredett próbálkozása, hogy szedjék le ezeket a fotókat, de nem jött össze a dolog. A barna angyal emiatt valószínűleg megorrolt a médiára és stábja úgy döntött, hogy a most induló  The Mrs. Carter Show világ körüli turné állomásain megtiltják a sajtóregisztrációt, vagyis a média csak a szervezők által publikált, saját fotósuk által készített képekből válogathat majd, elkerülve ezzel azt, hogy előnytelen képek készüljenek a művésznőről.

A Fstoppers.com publicistája szerint azonban tudjuk hogyan működik a média: szeretnének majd olyan fotókat publikálni, ami másnak nincs, így arra fogják ösztökélni az első sorokban bulizó nézőközönséget, hogy küldjenek be saját készítésű fotókat a koncertről. Mi lesz az eredmény? Továbbra is előnytelen fotók, ráadásul ezúttal rossz minőségben, ugyanis fényképezőgépet nem lehet bevinni a koncertre, de a mobiltelefonokkal nem tudnak mit kezdeni.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot