Állítsuk meg a lopást! Használjuk a Lenstaget!

Közszolgálati közlemény, és ez most nem vicc. Létezik egy Lenstag nevű szolgáltatás, amit ha a legtöbb fotós használna a világon, vissza lehetne szorítani a fotótechnikai eszközök egyre inkább elharapódzó lopását.

Nem túlzom, ha azt mondom, hetente kerül elém a facebookon egy-egy lista, hogy épp mit és kitől loptak el a napokban. Épp ma egy eléggé komoly szettet láttam 5D MarkIII-al, 1.2-1.4-es L-es fix optikákkal, 70-200-as fehér csővel. Egy középkategóriás autó ára! Nemrég láttam is egy statisztikát arról, hogy mely felszerelések a legkelendőbbek a világon, már ami a tolvajlást illeti, és milyen módon tulajdonítják el azokat a leggyakrabban. Az élen természetesen a kocsiból és lakásból lopás/rablás áll.

A statisztikát egy Lenstag nevű weboldal készítette, aki azt tűzte ki célul, hogy megállítja a fotósok meglopását. Merész gondolat, de a mai technikát kihasználva nem feltétlenül lehetetlen.

A Lenstag.com lényege, hogy beregisztráljuk a felszerelésünket, ha ellopták azt, illetve az, hogy ha a használt piacon vásárolunk, előtte leellenőrizzük a vásárolni kívánt felszerelés tisztaságát szintén ezen weboldal használatával. Sőt! Már a weboldal sem kell hozzá, hiszen okostelefonunkra is letölthetjük a Lenstag alkalmazását, így még könnyebb a dolgunk. Ha elég sok fotós használja ezt a szolgáltatást, a rablók előbb-utóbb rájönnek, hogy nem éri meg felszerelést lopni, mert az ellenőrzés miatt eladhatatlanná válik. Persze, nyilván megállítani sosem fogjuk tudni a lopást, de megnehezíteni, ezáltal jelentősen csökkenteni bizonyára képesek lennénk. Csak akarni kell! Ráadásul kicsiny országunkban még jó biztosítást is igen nehéz kötni ekkora értékű felszerelésre, ráadásul olyan biztosítást, ami nem csak otthon véd, hanem távol az otthonunktól is.

Első dolgotok tehát az legyen, hogy még most, hogy megvan a felszerelés, otthon szépen írjátok le mindennek a pontos típusát és szériaszámát. Ha ez nincs meg, veszett fejsze nyele, nem tudunk regisztrálni. Ezután vigyük fel az adatokat a Lenstagbe, egyenként kell bevinni és fotóval hitelesíteni is kell, hogy a miénk! Ha később esetleg ellopják, csak be kell állítanunk a “Stolen” státuszt és rögtön körözésre kerül. Továbbá most töltsük le az alkalmazást az AppStoreból vagy a Google Playből, és ha vásárolunk a használpiacon, csekkoljuk le az árut. Ez az első lépés. Én is megtettem az első lépést azzal, hogy nyilvánosságot adtam a dolognak, bízom benne, hogy nem csak John Künstler munkásságát követik többezren figyelemmel, hanem a hasznos dolgokat is!

A weboldal tehát még egyszer: www.lenstag.com Itt találjuk a telefon-appok elérhetőségét is.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Ádám

    Az a baj a feketepiaccal, hogy akik használják, azok többnyire azért teszik, mert jobb eszközökre vágynak, mint amit megengedhetnek maguknak. Míg egy autónál elég feltünő a dolog, ráadásul a rendőr megállít, hogy papírokat legyen szíves, addig senki sem fognak elővenni, hogy mutassa 70-200/2.8-asa papírjait, hogy valóban az Öné…Így viszont aki féláron jut hozzá, onnantól nincs zaklatásnak kitéve. Talán, ha a szériaszámhoz kötött kis ID card-ok lennének a géphez, objektívhez s a szervíz csak ennek felmutatásával javítaná meg, különben kuka, annak talán több visszatartó ereje lenne. Másrészől, ha valamit “norrmál” áron adnak és nincsenek hozzá papírok?(Garancia, ilyesmi), akkor senki sem veszi meg. Ha pedig jócskán áron alul megy, akkor pedig fölösleges nézegetni, hogy lopott-e. 99% biztos az.
    Nekem is lopták már el teljes felszerelésemet, 2 objektív, gép + HDD-s kamera. Nyilván valaki nagyon boldog volt utána.
    De amíg ezt nem éli át az ember, addig nem nagyon törődik ennek az erkölcsi vonzatával. (szerintem)

    • Ld a valaszomat Zoltannak. Ez itt van, mukodik, tessek hasznalni. Valamit mozdulni kell mert ez nem allapot. Nem tuloztam amikor azt irtam hogy hetente tunik el valami.

  • Nekem sokkal jobb ötletem volt már évekkel ezelőtt! Úgy tudom a yahoo-t a srácok egy tavaszi szünet alatt dobták össze, így nem hinném, hogy egy ügyes programozó csapatnak az én ötletem komoly gondot okozna.
    A lényeg, röviden: Az exif-ben ugye majdnem minden benne van. Nem kellene más, csak a gyártóknak illene “beleütni” egy “tolvajkódot” minden egyes vázba, majd minden egyes expo beírja ezt a kódot a raw ill. jpg fájl-ba. Ha valaki ellopja a gépedet, elég csak egyetlen fotót feltöltenie a netre és már meg is van az “új tulaj”. Csúcsröviden ennyi!
    Ezzel a módszerrel nem lenne veszett fejsze nyele, hiszen a Te otthoni pc-den már rajta van vagy ezer olyan kép, ami bizonyíthatóan a Te vázaddal készült.

    • Az exif modosithato, es kitorolheto. Nem kotozkodni akarok de amiota kikerult ez a cikk tobb helyen is, kiderult h mindenkinek van egy jobb otlete de valojaban senki nem hasznal semmit, a cuccokat meg csak lopjak sorban. Most itt van egy kulcsrakesz rendszer ha mindenre nem is jelent megoldast de a semminel tobb, tessek hasznalni. Aztan emellett lehet fejleszteni jobbat, mast, kulonbet. De amig csak a fotelbol okoskodunk es hozzaertunk addig millios cuccok kelnek labra orszagszerte minden heten.

      • Nem az exif-be kellene beleütni, hanem kapna egy külön csatornát. Ennyi. Ha értenék a programozáshoz, már réges rég megcsináltam volna.

        • Gabriel

          Igen am de a gyartonak semmi haszna sincs ebbol ! Ha a felszerelest ellopjak akkor ujjat kell venni :) A lopasert a gyarto nem felelos ! Lopasgatlo a gyartonak csak akkor business ha extra jovedelmet tud csinalni maskepp nekik semmi ertelme .

  • gutmann

    Van olyan tolvaj aki megőrzi a sorozatszámot? Kétlem.

    • dezső

      Igaz! Ideje lenne már a gyáraknak gondoskodni komolyabb védelemről követhetőségről, de különösebb érdekük nem fűződik hozzá, szerintem a tulajdonosoknak sem mindig.

    • Hogy erted? Kikaparja muanyagbol?

      • gutmann

        Ha csak úgy nem :) Persze! Sokszor drága obikon is csak matrica van.

        • Peter Sz

          Az én obijaimba bele van ütve a széria szám. Canonos vagyok. Ráadásul a fémbe :) Onnan max. kiütni tudja.