Még mindig áll a bál a Nikon D600 körül

Hibajelenség, reklamációk, sunnyogás, néha javítás, új típus piacra dobás, pereskedés, beismerés, ingyenes javítás. Címszavakban ennyi a történet.

A történet kezdődött ugye azzal, hogy a D600-as Nikon gépek szenzorán házilag letisztíthatatlan olajfoltok jelentek meg. Világszerte rengeteg gép érintett volt. A vásárlók reklamáltak, az internet segítségével nagy publicitást kapott az ügy. A Nikon sokáig nem reagált a vádakra, majd elismerte, hogy 1-1 gépnél úgy tűnik elfordulhat a hiba, hogy a zárszerkezet olajozásából olajcseppek kerülhetnek a szenzorra. Ha valaki ilyet tapsztalt, garanciában kitisztították a szenzort. Ezután váratlanul megjelent a piacon a D610 váz, mely minimális újítással lényegében ugyanaz, mint a D600 csak épp nem koszosodik. A napokban viszont felröppent a hír, hogy az USA-ban többen is beperelték vagy be fogják perelni a Nikont az olajfoltok miatt. Hogy ebből mi lett, azt nem tudni, de nem kellett egy hét, és a cég a D4S “árnyékában” sajtóközleményt adott ki, miszerint világszerte javítják és cserélik(!) a zárszerkezetet a D600-akban, ingyenesen, jótállási időn túl is. A dpreview.com oldalán kihangsúlyozzák, hogy ez nem USA-akció, hanem “worldwide”, ám a Nikon Magyarországtól személy szerint nem hallottam még információt erről, igaz nem is vagyok közvetlen kapcsolatban velük, ám olyan magyar weboldalakon sem olvastam még erről, akik kapcsolatban állnak a céggel.

Egy szó mint száz, D600 tulajok, figyeljétek a híreket!

UPDATE: A Nikon Magyarország honlapján is megjelent a hír, szóval mostmár tényleg hivatalos.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot