A FotóSarok Blog eddig is kerülte az aktuálpolitikát, továbbra is fogja, de a jelenlegi hisztéria mellett nem mehetünk el szó nélkül. Merthogy személyes véleményem szerint nincs itt másról szó, csak választások előtti hisztériakeltésről, aminek nem kellene bedőlni, mégis rengetegen bedőlnek neki. Hogy ez pesszimizmus vagy realista gondolkodás, ki-ki döntse el maga.
Az új PTK módosítás, mely március 15-én lépett életbe nagy felháborodást váltott ki a fotósok között. Elsőként a hazai vezető hírportálok kapták fel a témát (ők immáron másodszor, mert akkor is írtak róla, mikor szóba került a törvénymódosítás fél vagy egy évvel ezelőtt), majd a kisebb oldalak, végül a külföldi oldalak, mint a Guardian és ennek nyomán a fotós témával foglalkozó PetaPixel is említést tett róla, mondván Magyarországon megölték a fotózást, sérültek az emberek jogai stb. Persze utóbbi kettő weboldal csak a magyar fotósok véleményére hivatkozva állította ezt.
A magyar fotósok pedig véleményem szerint kissé túlspilázzák a dolgot, de ezt a túlérzékenységet betudhatjuk a választások előtti kampány okozta Nemzeti Agybajnak…jó lesz már, ha elmúlik április 6-a, függetlenül attól, hogy mi lesz a végeredmény, mert a kampány – ahogy pl allergiás betegségeknél ezt jellemezni szokás – már az “életminőséget rontja”.
Először is szögezzük le ismét, amit Völgyi Attila blogjában egyszer már leírt és a magyar hírportálok is céloztak rá: semmi új nem történt, semmilyen újdonság nem került be az új PTK-ba. A joggyakorlat évtized óta úgy működik Magyarországon, hogy embereket csak az engedélyükkel lehet lefotózni. De míg a publikáláshoz az írásbeli hozzájárulásuk kell (a legtöbb esetben), addig a fotó elkészítéséhez elegendő az ún. ráutaló magatartás is. Hogy ez micsoda? Igen, ez egy gumi-dolog. De gyakorlatilag úgy néz ki a történet, hogy ha valakire ráemeled a gépet, ő ezt észreveszi, és nem ellenkezik a fotó elkészítése ellen, az már ráutaló magatartás is lehet. Ha még bele is mosolyog, pózol, vagy integet a kamerának, az meg pláne.
Mi van akkor, ha…?
Mi van akkor, ha nem veszi észre hogy fotózzuk? Ugyanaz mint eddig. Soha a büdös életben nem fogja megtuni, hogy lefotózták, mi meg az írásbeli engedélye nélkül nem hozhatjuk nyilvánosságra a képet – ahogy eddig sem -, így csináltunk egy fotót a fióknak, amiről rajtunk kívül nem tud senki. Na bumm!
Mi van akkor, ha mi valakit vagy valamit fotózunk és a háttérben egy ember látható? Ha volt egy kis ízlésünk, eddig is úgy fotóztuk, hogy ő ne legyen rajta, hiszen rontja a letisztult hátterünket. Ha úgy alakult, állványt használtunk és hosszú záridőt, hogy az izgő mozgó emberek elmosódjanak. Ha egyik sem opció, úgy készítjük el a fotót, hogy megkérjük álljon arrébb. Vagy mi megyünk arrébb. Vagy úgy fotózunk, hogy ne vegye észre, de ez már a végső, legutolsó megoldás.
Mi van akkor, ha valakit vagy valamit fotózunk és a háttérben több ember áll? Tömeg. Ha nincs kiemelve egy sem közülük, akkor tömegnek tekinthetjük és egy esetleges bíróság is annak fogja tekinteni, tömeget fotózni pedig lehet közterületen. Tudom, a 90-es évek óta nincs egyértelműsítve, hogy hány főtől számít egy embercsoport tömegnek (régen 5+ főtől számított, de ez már kikopott a gyakorlatból), de bízzunk a bíróság józan ítéletében: ha lefotózzuk az asszonyt a Lánchídnál és a háttérben – jó esetben életlenben – járókelők vannak 4-5-en, többségük bele se néz a kamerába, 1-2-en észrevették hogy fotózunk épp, na erre a bíróság biztos nem fogja azt mondani, hogy bármilyen sérelmi díj járna a háttérben bóklászóknak, akik ráadásul életlenek és a képkocka kisebb részét foglalják el.
Mi van az esküvővel és a rendezvényfotóval? Jó kérdés. Ez sincs papíron rögzítve nyilván, de aki vendégként elmegy egy esküvőre, az nem tudja, hogy ott lesz fotós? Dehogynem, hiszen évtizedek óta van fotós az esküvőn. Ha ennek ellenére elmegy az esküvőre, az már félig ráutaló magatartás. Ha még oda is áll a csoportképre, az meg pláne. Sokan azonban “láthatatlanul” portrézgatunk, zsánerképeket lődözünk az esküvőn. Hogy ez mennyiben meríti ki az engedély nélküli fotózás fogalmát, nem tudom, de ha erre ráparáztunk, írjunk bele pár sort a megbízási szerződésünkbe, amit a párral íratunk alá, amiben kijelentjük, hogy mi megbízásra fotózunk egy eseményt, a fényképelvételek készítésének tényét a szervező felelőssége közölni a résztvevőkkel, vagy valami ilyesmit. Ahogy a koncertjegyen is rajta szokott lenni, hogy az eseményen kép- és hangfelvétel készül, és a jegy megvásárlásával a résztvevő elfogadja, hogy róla felvétel készüljön és azt felhasználják. Ennyi.
Mit nem lehet mostantól?
Nem lehet sutyiban embereket fotózni. Se járókelőket az utcán, se hajléktalanokat, se paparazzoként politikusokat, celebeket a magánéletükben. De ugyanígy minket sem fotózhat senki olyan szituációban, ami nekünk kellemetlen lehet. És – szerencsére – nem a fotós dönti el mostantól (sem), hogy az adott szituáció nekünk kellemetlen-e. Ha én sétálok az utcán, akár magamban, akár a gyerekkel, akár feleséggel/barátnővel, akár titkos szeretővel, akár egy üzleti partnerrel, bárkivel, engem ne fotózgasson senki. Ha rajta vagyok egy fotón a háttérben mit bánom én (ha észreveszem még el is fordulok), de senki ne portrézgasson engem telével és ne toljon nagylátót az arcomba. Ha valakinek ilyenre van ingerenciája, jöjjön oda és nyissa ki a száját. Van olyan ismerősöm, aki 365-ös portrésorozatot készít vadidegenekről, de nem lesiből, hanem minden nap leszólít valakit, megismeri az illetőt, elmesélteti a saját életsztoriját az illetővel és aztán fotózza le. 50mm-en közelről.
Hajléktalanok, nincstelenek, gettóban mélyszegénységben élők? Aki eddig komolyan nyomta a szociofotót, az sem sutyiból csinálta, hanem először megismerkedett a fotóalanyaival, ne adj isten kicsit együtt is élt velük, és az engedélyükkel készített képet róluk.
Nyilván ha nem veszi észre senki és nem publikáljuk nyilvánosan a képünket, vagyis csak mi tudunk róla, akkor továbbra is mindent lehet ahogy eddig is. Persze ez így nem igaz, mert törvénybe ütközik az engedély nélküli fotózás, de vegyük elő a józan eszünket kérem! Nem buzdítani akarok én itt senkit a törvényszegésre, de kézből telefonálni se lehet vezetés közben törvényileg, aztán nézzük már meg az autósokat úgy 5 percig a Váci úton, hánynak van telefon a fülén?…olykor még a rendőrjárőrnek is.
“Lóf… jön itt, nem hullócsillag, csikánó!”
Megmondom mi lesz (Szájmon mondja :D). Az lesz, hogy most van egy nagy hiszti, amit pár hét múlva mindenki elfelejt és minden megy tovább, ahogy eddig is. Nem lesznek itt mindenféle megélheti gyalogosok, és megélhetési perek. Ahhoz pénz kell, emberek! Ki fog egy bizonytalan kimenetelű polgári perre százezreket kifizetni előre (perköltség, amit a felperes előlegez meg és csak akkor térítik meg neki, ha nyer)? Senki. A bírók sem hülyék. Nyilván létezik egy-kettő, aki az, lehet most egy-egy kiragadott negatív kimenetelű esettel példálózni, de alapvetően a magyar bírók rendszerint józan ésszel döntenek, pláne egy ilyen súlyú ügyben. Nem lesz itt senkinek sem kicsavarva a keze, csak mert lefotózta a gyerekeket a Bazilika előtt.
Angliában is próbáltak olyan törvényt hozni, hogy terrorelhárítási okok miatt tilos közterületen videofelvételt készíteni. Aztán pár hét-hónap múlva rájöttek, hogy a mobiltelefonok és a milliónyi turista korában képtelenség ezt betartatni. A törvény még ma is hatályban van, de a kutya nem foglalkozik vele. Se a törvényhozó, se az akinek be kellene tartatnia, se az akinek be kellene tartania.
Ez lesz nálunk is elég jó eséllyel. Tessék felkelni a géptől, abbahagyni az egérklikk-forradalmat és visszamenni dógozni… ;)
UI: a fenti írást megpróbáltam pártállástól függetlenül, objektíven megírni. Ha valaki mindenképp szeretne beskatulyázni valahová, hogy elhelyezhesse az írásomat a kis fejében, annyit elárulok, hogy nem épp az maradéktalanul elégedett választópolgárok közé tartozom. Mégis képes vagyok – azt hiszem – objektíven gondolkodni, javaslom mindenkinek így a kampányagybaj közepette.
