Schram András előadáson jártam

Jelenleg Magyarországon tartózkodik egyik legnevesebb esküvői fotósunk, Schram Andris. A fotoeloadasok.hu szervezői le is csaptak a lehetőségre, és meghívták egy háromórás interjúra az Erzsébetligeti Színházba. Érdekes dolgokat hallhattunk.

András saját workshopjait jött lebonyolítani Magyarországra, és végső soron a tegnapi előadásban is hallhattuk az oktatás reklámját bőven, de bárcsak minden reklám ilyen lenne a világon, hogy közhasznú köntösbe öltöztetik, ugyanis tanulni, tippeket elcsípni és inspirálódni is lehetett bőven annak, aki nyitottan érkezett a rendezvényre. A legkellemesebb meglepetés az volt, hogy András fellépése egyáltalán nem volt amolyan “amerikás”, nem volt a Jerry Ghionis-féle felpörgött, magas fordulatszámú duma, a közönség elbűvölése és ujj köré tekerése. Igaz emberünk Kanadában él, de ettől még lehetett volna, hallottam én már ausztrál előadótól is közönséghipnotizáló “amerikás” előadást. András megmaradt európainak, és ez jó, így tegnap egy korrekt interjút hallottunk egy olyan embertől, aki szeret beszélni, szeret mesélni, de nem tolakodó és nem akarja ránk erőltetni az igazát. Ellenben a műsorvezető jó lenne, ha legközelebb nem a combján pihentetné a kézi mikrofonját három órán keresztül, mert ha volt egy kis nesz a teremben, már nem lehetett érteni, amit beszél, őrá is adhattak volna egy mikroportot, mint Andrásra. Én szívesen rászóltam volna, de a 28. sorból elég ciki lett volna előrekiabálni. Apropó, az előadás sikerét igazolja az is, hogy a 3 órás beszélgetést gyors fejszámolás alapján kb 500 ember hallgatta végig, telház volt a színházban és még pótszékeket is be kellett hozni. Az első sorban VIP kerekasztalok voltak, ahol a jelenlegi Schram-workshopok hallgatói foglalhattak helyet (amik egyébként a napokban kezdődnek, de már teltház van ott is).

Az előadás elején nem is esküvőfotózás volt a téma, láthattunk fotózsurnaliszta stílusú babafotókat, terhesfotókat (melyek természetesen az esküvői fotózással elégedett ügyfelek szinte menetrendszerű következményei), de láthattunk eljegyzési fotókat és igazi tengerentúli rodeo fotóit is. András érdekes módon már az előadás elején közölte, hogy ha megélne a portréfotózásból, akkor nem fotózna esküvőt, ugyanakkor látszott rajta, hogy szereti amit csinál, és egyáltalán nem kényszerből csinálja. Nem is munkának nevezi az esküvőfotózást, hanem játéknak, legalábbis azt a 12 órát, amíg ott van és fotóz. Ellenben az azt megelőző időszak az üzleté, az esküvő utáni időszak utómunkáé, amik már kőkeményen a meló kategóriába esnek.

András nem győzte hangsúlyozni a 29 perces, több évnyi esküvői fotóit felvonultató slideshowja alatt, hogy minden kreatív fotója kőkeményen beállított kép, nem csak instruálja a párt, hanem a szó legszorosabb értelmében beállítja őket, ahogy ő mondja “szobrászkodik”. Azt is elmondta, hogy nem szabad félni hozzáérni az emberekhez, és azt is hallhattuk (amit személy szerint már nagyon sok mestertől hallottam magam is), hogy a kezek mennyire fontosak egy fotón.

Egy dolog tutibiztos: emberünk eszméletlenül jó érzékkel komponál, és kiválóan használja a fényeket. Elmondása szerint mindig a meglévő fényeket, szinte soha nem vakuzik, csak sötétben, de az 5D Mark III + f/1.2-es obi kombók mellett ritkán van számára olyan, hogy “sötét”, és ahogy kivettem a szavaiból, még ilyenkor is inkább LED lámpát használ vaku helyett. Érdekesség még, hogy András a filmes érában tanult fotózni, sőt, inkább úgy fogalmaznék, hogy “helyesen exponálni”, és így rendszerint most is csak JPEG-ben fotóz esküvőt. Elmondása szerint akkor fotóz RAW-ban, ha valami szélsőséges helyzettel/fényviszonnyal van dolga (klasszikus példa: tűző napsütésben, hóban, hófehér menyasszonyi ruhában fekete nő, mellette fekete férfi fekete öltönyben). Mikor közölte, hogy JPEG-ben fotóz szinte mindig, hallani lehetett a megdöbbenést a közönség soraiban. Elmondta azt is, hogy alig végez utómunkát, már a helyszínen úgy komponál, olyan expozíciót választ, hogy ne kelljen utólag vágni vagy expozíciót állítani, emiatt a képei gyakorlatilag azonnal publikálhatóak, akár már a vacsora alatt. Teljesen egyetértek egyébként azzal a nézetével, hogy aki manuálban fotóz, az egy idő után már szinte csukott szemmel tudja az adott fényhez való ISO-blende-záridő kombinációkat, így nem kell sokat tökölni. Az is igaz azonban, hogy a bemutatott fotói jórészt a kor divatjának megfelelően filmes-vintage-os hangulatúak voltak, ami azért utómunka.

Schram azt is elmondta, hogy az esküvői fotózás – pláne ha pénzt kérünk érte, legyen szó akármekkora összegről 10ezer forinttól 1millióig -, hatalmas felelősség, felelősség egy életre, így nem érti azokat, akik ezt be merik vállalni úgy, hogy pár hete vettek fényképezőgépet, és mostantól fotósnak vallják magukat. Szerinte itt nem lehet hibázni, itt nincs olyan, hogy ez vagy az sajnos nem sikerült mert elszúrtam.

Szólt a már rutinosabb fotósokhoz is, szerinte háromfajta van belőlük: az egyik, aki baromi jó fotókat készít, kreatív, érti a technika minden csínját bínját, de tökhülye az üzleti és az utómunka részhez, ezért nem megy neki a szekér. A másik, aki közepes, átlagos képeket készít, de baromira ért a Photoshophoz és csodát varázsol a képeiből. A harmadik pedig az, aki kreatív, jó fotókat készít, és érzéke van az üzleti és utómunka részhez is, szerinte ez a társaság fog megélni az esküvőfotózásból.

Megtudtuk azt is, hogy annak ellenére, hogy András már közel 500 esküvőn van túl, a mai napig egyedül dolgozik. Egyedül találkozik a párral (a jegyesfotózás kötelező!), egyedül dolgozik a nagy napon is asszisztens vagy bármilyen stáb nélkül, és egyedül csinálja az utómunkát és az albumkészítést is. Mi van, ha tartani kell a derítőlapot valakinek? A válasz pofonegyszerű: “Annyi ember van egy esküvőn, ráadásul mindig van valaki, aki szeret fotózni. Na az ilyenek nagyon lelkesen tudják tartani a derítőlapot.” Egyébként két gépvázzal dolgozik és fényerős fix objektívekkel, de komolyan mondom, bármikor, amikor a technikára terelődött a szó, egyszerűen megtörte az előadás varázsát. Én speciel már utálok technikáról beszélgetni, hiszen ez csak egy eszköz, és ezt ő maga is elmondta. A technika bevallottan azért került szóba, mert tudja, hogy az embereket ez érdekli. Pedig nem ez kellene érdekelje, hanem pl a pszichológia, ami ahhoz kell, hogy az emberekből kihozzuk a legjobbat. Pl az, amikor a vőlegény annyira nincs ráhangolódva a fotózásra, így András a kívánt pózt bemutatva átkarolja a menyasszonyt, esetleg pofonosztást, de mindinkább versengést (“na majd én megmutatom” hozzáállást) kiváltva ezzel a vőlegényből. Vagy amikor a köztudottan alkudozó kínaiaknak eleve 500 dollárral magasabb árat mond, hogy aztán elengedhesse, és így mindenki boldog a végén. Vagy a sztorik az agancsot viselő pogány menyasszonyról, vagy arról, hogyan fotózunk egy steam-punk párocskát. Ez a fotózás lényege, nem az hogy milyen géppel és obival készült egy-egy kép.

Konklúzió? A fotós dolga gazdaságilag jobb Kanadában (Andrást speciel 1-1,5 évvel előre foglalják le, de 4 évvel korábbra is volt már példa, továbbá a foglalón felüli fennmaradó összeget az esküvő ELŐTT egy hónappal kell kifizetni neki – nem ám szaladunk a pénzünk után az esküvőt követően, mint itthon), de a mínusz 20-40 fokos téllel októbertől áprilisig nehéz megküzdeni. Ja és soha ne hagyj ott egy képet az esküvőn! Ha valami eszedbe jut, csináld meg, kérdezd meg, próbáld meg, mert ha nem teszed, az a legrosszabb, ha otthon gondolkodsz rajta, hogy ez meg az de jó kép lett volna. Az a kép már soha többet nem jön vissza.

És még valami: szeresd az embereket!

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot
  • Szabó Pál

    Én is ott voltam tegnap :)
    Szám szerint a 3. vagy 4. Schram előadás volt, amin részt vettem. Mindig mond valami pluszt, valami érdekeset :)

  • bestboy

    Idevágó közhely: Az amatőrt a pénz, a haladót a felszerelés, a profit a fény érdekli.

    • bestboy

      Ez a szeretet ez sántít azéé, de ha megpróbálod elfogadni őket már jobban érzed magad.

    • Majdnem jól mondtad, de helyesen úgy van: az amatőrt a felszerelés, a profit a pénz, a mestert a fény érdekli. (Amateurs worry about equipment, professionals worry about money, masters worry about light)

      De ettől függetlenül nagyon egyet értek ezzel a közhellyel! :)

      • bestboy

        Talán a tartalom passzolt, de a tiéd a pontos idézet. :)

      • Tamtam

        Ez egy szimpla folyamat: az amatőrnek nincs felszerelése, így arra vágyik. Idővel ezt eléri, pipa. Közben persze elkezdett pénzért fotózni, megy a szekér, felmondott a munkahelyén, csak ebből él, sokak szemében ő már profi, persze, hogy fontos a pénz. A mesternek már mind a felszerelés, mind a pénz rendelkezésére áll, bőven ráér a fények miatt aggódni :)

  • Donking

    Kérdés a WS témaköréről, valóban akkora szüksége van félművelt “fotós” utánpótlásra ennek a méretű piacnak? (500 ember+ pótszék) Lásd párhuzamban a nyitott stúdiók hétvégéjének tanulságait.

    • Donking

      Mindez természetesen semmit nem von le András fotós érdemeiből. De amit Ő tud, azt nem lehet tanítani, csak szorgalmas gyakorlással követni.

    • scarbantia

      Megértem az érzéseidet, de szerintem ez nem jó hozzáállás.

      A feladat a profiké. Kinevelni az igényes megrendelők rétegét, többet adni, és ezt láttatni is. Sok-sok olyan megrendelő kell, akinek van szeme!

      És magától ez nem jön. Fel kell nyitni.
      Ha tényleg cél a professzionális szolgáltatás, akkor minek féltjük a lelkes amatőröktől a szakmát? Ha tényleg profin csináljuk(üzlet és szakmai együtt), akkor vastagon látható lesz a különbség. A lelkes kütyüzésen és haladó szinten kevesen lépnek túl. Ha meg igen, akkor hajrá!

      Nem könnyű. Nagyon nem az, de a lehetőség adott. Tudom, Mo-n élünk, szűk a fizetőképes kereslet, az ár a legfontosabb, de ezen is lehet(kell!) változtatni. Ha soha nem változtatunk a hozzáálláson, akkor mindig csak az egymásra mutogatás marad.

      Sajnos vagy nem sajnos, ha meg akarsz élni, akkor elsősorban vállalkozó vagy, aki mellesleg fotós szolgáltatásokat nyújt, és nem egy fotós, aki vállalkozik. Eleinte mindenképp, de ez mindig ott lesz. Ettől is munka, hiába szereted nagyon. De nem lehetetlen.

      A fotóműtermek hétvégéje ebben a formában szerintem se egy jó dolog.
      Senkit nem akarok megbántani, de néhol szánalmas is. Odamegy egy halom ember nyáladzani egy modellre, hogy a 70-200-as csövével villogjon, majd dicsekedjen a képekkel, amikben a produktuma kb. az expógomb lenyomása. Tudom, sarkítok. És nyilván a szervezők sem ezt szeretnék elérni. De ne aggódj, a nagy százalékuk nem fogja átlépni a szükséges küszöböt, még ha nagy is az arca. Bocsánat, akire nem tartozik, az ne vegye magára, távolról így látom, de nem biztos, hogy igazam van.

      • Egyetértünk!
        “Kinevelni az igényes megrendelők rétegét, többet adni, és ezt láttatni is. Sok-sok olyan megrendelő kell, akinek van szeme!”

        Én úgy érzem ez már elkezdődött pár éve, pozitív az irány, már csak abban bízom hogy ez a trend begyűrűzik a fotózás egyéb területeire is.

      • Donking

        Ebben az országban akkor válna valósággá amit írsz, ha tartalmat és nem általa megfizethető árat keresne a megrendelők jelentős része. De az is igaz hogy ma két három actionnal és kb ugyanannyi kreatív figurával elvannak a mainstream fotósaink is. Amúgy meg ez a mutassuk meg a tutit és előbb utóbb megtalálja a közönségét, háát 15 éve hallgatom, önámítás. :) Ha figyelmesen megnézed András képeit, amik nem mellesleg javarészt nagyon jók, szóval négy hangulat preset-el készül szinte kivétel nélkül mind.

        • scarbantia

          Nem elég megmutatni, láttatni kell! Hány olyan terméket vesznek meg az emberek, amire semmi szükségük, lecserélik újabbra, jobbra, csak mert a marketing beleverte az agyukba. Itt nyilván nem gátlástalanul rá akarom erőszakolni az emberekre a dolgot, de fontos megtanítani nekik, hogy mi a jó, mi az ami minőségi, és érdemes lehet rá pénzt adni. Mi a KÜLÖNBSÉG. És nagyon fontos az, hogy hova pozicionálod magad. Van az a vevőkör, akit nem fogsz meggyőzni semmivel, olcsó legyen és kész. Van akit meggyőzhetsz, de egyszerűen nem tudja kifizetni (ez mondjuk talán a legnehezebb helyzet, én kezdő házasemberként teljesen megértem, de attól még ez van).
          A legfontosabb, hogy az emberek egyrészt tudják, hogy mit kapnak, a másik, hogy ne az legyen a fejekben, hogy csak a gombot kell megnyomni, és hogy hú de jó géped van, akkor biztos jó képet csinálsz. Nyitottnak kell lenni a megrendelő felé, fontos, hogy tisztában legyen vele, hogy mivel is jár a munkád.

          Bonyolult. Szerintem is nehéz, de továbbra is úgy érzem, hogy nem segít, ha nyüszögünk. Nem biztos, hogy sikerül változtatni, nem biztos, hogy jól csinálom, de egyet tehetek: megpróbálom. És bízok.
          (a korrektség kedvéért megjegyzem, tele vagyok kétellyel, bizonytalansággal, küzdelemmel, én se vagyok jobb, de igyekszem tudatosan leküzdeni)

          • Donking

            Van dolgom esküvőkkel, a megrendelő által képviselt szintre akkor derül fény igazán amikor visszaküldi a fotókönyvbe elhelyezendő képválogatását. És ott látod hogy ő mit gondol harmóniáról, összhangról, képszerkesztésről, mennyiségről, képpárokról, fontos tartalomról és másodrendű témákról. Realistává válasz egy perc alatt :)

    • Tény hogy nagyon sokan voltak, de az is tény, hogy ez egy nyitott előadás volt bárki arra járó beülhetett. Ahogy néztem sok volt az épp ott bóklászó helyi erő (ez egy művelődési ház ahol más programok is vannak, konkrétan valami programsorozat van jelenleg), szóval itt nem csak szakmabeliek voltak, hanem érdeklődők is. De tény hogy sok az eszkimó, ezen nincs mit szépíteni.

      Épp most néztem utána, tavaly kb 35.000 házasság köttetett. Ha az ideális esetet nézzük, miszerint mindegyikre kell fotós (nyilván nem), és ha azt nézzük hogy egy fotós átlag 15 esküvőt tud/hajlandó megcsinálni egy szenzoban (átlag! valakinél 5 valakinél 30), akkor 2333 esküvői fotós osztozik a 35ezer esküvőn. Sok? Kevés? A fene tudja…nyilván lehetne több, de talán nem olyan rossz.

  • scarbantia

    Megint lemaradtam valami jóról. Nagyon sok érdekes van a bejegyzésben is, sok megfontolandó dolog, illetve az is, hogy valószínű nem kell mindenkinek úgy csinálnia, ahogy ő(egyedül számomra nem megy). A JPEG fotózás elsőre meredeknek hangzik, de mögötte lévő hozzáállás igen fontos, és követendő.
    Néhány hónapja küzdök a spot fénymérés rutinná tételén, pedig én is filmmel kezdtem, és használom a mai napig is. Sok van még hátra.

    A tech. dolgokhoz szerintem is egész máshogy kéne hozzáállni, az csak a fotózás járulékos része, nem a kütyümániáról szól ez a szakma. Sokszor emlegetem, hogy kéne egy fotós blog(akár zárt), ami a fotózásról szól, és annak ma sokszor perifériára szoruló részéről. Technika csak a legfinomabb részletekben, örök érvényűen, nem az eszközre korlátozva.

    • Tamtam

      Semmiről sem maradtál le. Ez a bejegyzés tökéletesen összefoglalta az előadást, ahol valóban kb ennyi érdemleges információ hangzott el. Ami sajnálatos, de nyilván ez betudható annak, hogy ingyenes volt. Ami esetleg kimaradt a cikkből, hogy András ha kell, 1500 képet is átad, ami azért eléggé meredek, ha csak ennek a mennyiségű képnek a korrekt utómunkáját nézzük. Mert azért bármit is mondott András, azért ő is bőszen dolgozik a képein, hiába fotózik JPEG-ben. Mert ugye szép dolog a helyes expocízió (ami most sokaknak új lehetett, noha ennek alapnak kéne lennie), meg, hogy nem vágja meg a képeit (fix obikkal dolgozva ezt kicsit már nehéz elhinni), Ő sem hiszem, hogy már másnap bármit átadna, nyersen. Az, hogy a technika pedig csak egy eszköz, szintén remek gondolat, főként, ha ott van a táskában 2 darab 5DM3 egy 50 f/1.2 és 85 f/1.2-vel. Onnantól már tényleg csak a fényekkel kell foglalkozni és szobrászkodással :-)

      • Donking

        Két fizetős WS-én vagyok túl az Andrásnak, tapasztalat az ha nem adod át az életedet a fotózásnak akkor epizodista vagy és maradsz is. Itt még a családra is gondolok, mert az is határokat szab. Lehet választani. A jó minőségű eszköz nem teremt semmit, max kicsit jobb start pozíciót. Használt fullframe már bagóért van mindkét cégnél, és az 1,8 sem megvetendő fényerő. Itt az a baj hogy hobbisták unalomból és a hatalmas ego feszítésének engedve beletaknyolnak a valódi üzleti szférába, nem törődve következményekkel.

        • Tamtam

          Ha ennyire nem számít a technika, akkor nyilván el lehetne menni egy “bagó” 5D-vel (vagy 550D, 100D, akármivel) + 50 f/1.8 obival , de valahogy mégsem ez a jellemző. Ahogy az is igaz, hogy adhatsz egy hobbista kezébe 1DX-et, nem lesz tőle jobb, sőt. A technika pont ahhoz kell, hogy a fotós meg tudja valósítani az elképzeléseit, mégpedig olyan minőségben, ahogy azt szeretné. Ezért vannak felső kategóriás vázak és L-es optikák. Csak az a furcsa, amikor egy fotós lényegében lenézi a saját felszerelését. Egy elkészült képet látva azonban tényleg nem az az érdekes, hogy milyen beállításokkal, milyen obival lőtték (András képeiről sem ordít messziről, hogy oda mennyire kellett az f/1.2), hanem a kattintás előtti története.

          A fotózásnak pedig valóban egy életformának kell lennie, nem hétvégi zsebpénzszerzésnek, ebben igazad van. Az esküvő fotózásnál tényleg mindenhez érteni kell (portré, riport, tárgy, tájkép, stb), ami nem mindenkinek megy. Érthetetlen is, hogy korábban miért volt lenézett szakma!

          • scarbantia

            Most mondjam azt, hogy fotóztam már esküvőt öregöddé + 50/1.8(mkI) párossal? Nem tökéletes, de a végeredmény volt a lényeg. Természetesen fontos a technika, de nem cél, hanem eszköz. A jobb eszköz adott szintig a képminőséget, de aztán csak a kényelmet szolgálja. Kezdetnek én összeszorítottam a fogam, és csak azt néztem, hogy adott összegből mi adja a legjobb minőséget. (volt is vele szívás néhol, de a végeredmény kárpótolt) Aztán mikor összeálltak a legalapvetőbb minőségi munkaeszközök, csak utána kezdtem el újabb, kényelmesebb, a munkámat jobban segítő eszközökön gondolkozni.

          • Arról megy a vita, hogy számít-e vagy nem számít a technika, pedig a téma valójában nem ez volt eredetileg. Arról volt szó, hogy nem ezzel kellene elsősorban foglalkozni, hanem a fontosabb dolgokkal. Nyilván ez is fontos, de ez csak egy munkaeszköz, a festő sincs ráfeszülve az ecseteire, ahogy a kőműves sem a spaklira. Kell a legjobb, amit még megengedhetünk, de ennyi. Ellenben a fotósok látnak egy jó képet és az első kérdés az, hogy milyen géppel és obival készült.
            Én írtam a cikkben, hogy már utálok erről beszélgetni a kollégákkal, de nyilván azért ebben az is szerepet játszik hogy a blog miatt napi szinten vagyok kénytelen a technikával foglalkozni, így ha szakmai berkekbe kerülök, szívesebben hallgatom a sztorikat és a know-how-kat :)

          • Donking

            Részemről nincs szó technikáról, csak említve lett, a helyén kezelve :)

          • Donking

            De egy fullframe vázzal egy 35 és egy 85-ös fixel napokig el vagyok, pedig van más is.

  • Péter

    Maximálisan egyetértek az itt leírtakkal, jól összefoglaltad a lényeget – bár nem voltam az előadáson, de hasonló elveket vallok. Sajnos idehaza túl sok a – mondjuk ki – hülye a szakmában, aki azt hiszi, hogy csak mert el tudja adni magát 80 ezerért ő már fotós és jól csinálja, van érzéke hozzá.

    Ami szerintem nagyon hiányzik a hazai fotós társadalomból az a szakmai alázat. Túl hamar felértékeli az ember a saját munkáját, túlságosan hamar hiszi azt magáról, hogy ő is igazi szakember lett… Annak ellenére, hogy a jó fotóhoz éveket kell tanulni, gyakorolni és inspirálódni!

    Sajnos nem egy ismerősöm van aki mások elé helyezi magát tudásban, mintha ez egy verseny lenne ahol győzni lehet. Aki nem értékeli, csak a saját munkáját, aki néhány, javarészt elrontott esküvő után már ki meri írni a weboldalára is, hogy “az általa készített munka messze felülmúlja az esküvői piac színvonalát”… Vagy osztja az észt, zsebeli be a dicséreteket abszolút hozzá nem értő és normális ízléssel nem rendelkező laikusoktól…

    Szóval nagyon ráférne egy alapos fejmosás sok “fotósra” ebben az országban. Igaz, ott a természetes kiválasztódás és szelektál a piac is rendesen, hiszen az ilyen nem fogja tudni eladni magát rendes áron…

    Egy szó mint száz az előadás és a cikk is korrekt és reméljük az ilyenfajta minőségi “oktatás” egy idő után meglátszik majd a fotós társadalmon is.