Tavasszal már megvásárolható lesz a Sigma 50/1.4 Art

Legalábbis egy szakmai kiállításon így tájékoztatták az egyik érdeklődőt.

A PhotoRumors.com weboldalon jelent meg az az információ, miszerint a Sigma nemrég bejelentett 50mm f/1.4 DG HSM Art objektíve – amit olyan sokan várnak már – idén tavasszal elérhető lesz végre. Az oldal közlése szerint az egyik olvasójuk járt egy birminghami fototechnikai kiállításon, ahol a Sigma standon kiállították az 50/1.4-est. Az illető kérdezősködésére, miszerint mikortól lesz megvásárolható, a Sigma képviselője azt válaszolta, hogy “valószínűleg 2 hónapon belül kiadják”.

Sokan várják, jó lesz már. Sajnos az áráról még mindig nem tudni semmit. Ha engem kérdeztek, azt válaszolnám, hogy 200ezer körül, talán inkább alatta, már csak abból kiindulva, hogy a Sigma 35/1.4 Art 223.900 Ft jelenleg (Canon és Nikon verzió), és az ugyanilyen fényerejű 50-esek a 35-ös obiknál olcsóbbak szoktak lenni. Ezt diktálná az első kósza gondolat.

Ugyanakkor a nagy gyártóknál a 35/1.4-es és az 50/1.4-es obik közel sem egy minőségi kategóriába esnek, míg a Canonnál a 35-ös L-es jelzésű, a Nikon 35/1.4-e pedig “aranygyűrűs”, N-jelölésű (nanokristály bevonat, csak a legjobb üvegekre teszik), addig az 50/1.4-ek ezek mellett inkább afféle játékszerek a 100ezer forintos kategóriában. Ellenben a Sigmánál a 35-ös és az 50-es is Art kategóriájú lesz, ráadásul a régi EX-es 50/1.4 is jelenleg 154.000 Ft, így félek az új 50/1.4 ára is 200ezer Forint fölé kúszik majd. Ha így lesz, akkor viszont komolyan meg kell küzdenie a Sigmának a Canon 50mm f/1.4 USM és a Nikon AF-S 50mm f/1.4G konkurenciával, mert míg a 35-ösök esetében könnyű dolga volt, hiszen olcsóbban ad azonos, vagy akár jobb képminőséget a konkurenciánál, az 50-esek esetében max képminőségben nyerhet (a hírek szerint fog is), árban nem, legalábbis mindaddig, amíg a nagy gyártók nem frissítik ezeket az öreg obikat (a Canon 50/1.4 20 éves konstrukció!), mert akkor a Canon/Nikon változat is jóval drágább lesz.

Az alábbi képeket ez a bizonyos (névtelen) photorumors.com olvasó készítette a birminghami The Photography show-n:

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • scarbantia

    Egy ausztrál oldal előrendelésében 300e Ft. Akár reális.
    Ha körbenézel a neten, akkor van egy teszt. Nem tudom, hogy valós-e, de összehasonlításnak a Nikon 58/1.4, Zeiss(Sony) 50/1.4, és a Z. Otus 55/1.4 van.
    Az Otus és a Sigma egy szinten mozog, és első látásra a Sigma jobb! (képsarki sötétedés, és kontraszt)

    Persze legyen igazad, ha 200e lesz, akkor egyszer becserélem a Canon 50/1.4-et.

  • Gábor Lénárt

    Ez nem a Canon és Nikon 50/1.4-ek ellen megy, amik valóban negyed áron vannak a 35/1.4-esekhez képest. Ez az új Sigma 50/1.4 a Canon 50/1.2L és a Nikon 58mm f1.4 ellen akar ringbe szállni, amiknek az ára bizony bőven 300ezer felett van, így simán lehet, hogy a sigma is 300ezer körül lesz szerintem :(

  • Gábor Lénárt

    Eltűnt a hozzászólásom? :(