Volt pár futottak még gépbejelentés mostanság…

Komolyan mondom ilyenekről nincs is túl sok kedvem írni, de muszáj. Ezért kövezzetek meg nyugodtan, hiszen biztos van, akit felcsigáznak a nemrég bejelentett Fujifilm, Pentax és Olympus masinák.

Először lássuk a szívemnek kedvesebb Fujifilmet, pláne hogy időben is ezt jelentették be először. A korábbi Fuji X20-ast cserélte le a gyártó az X30-ra. Ugyan X-szériás kamera, de ez a típus nem cserélhető objektíves, hanem egy fixen szerelt zoom optikával van ellátva, ami maradt a stabilizált, ekvivalens 28-112mm gyújtótávolságú, tetszetős f/2-2.8 fényerővel. Sajnos azonban a ebbe a gépbe (a korábbi pletykákkal ellentétben) továbbra is 2/3″ méretű szenzor került bele, ami ugyan nem a kompakt gépek mérete (ne keverjük össze a szintén elterjedt 1/2,3″ mérettel!), de nem is túl nagy, kisebb, minta Nikon 1 vagy a 4/3-os gépek szenzorai, ezáltal komoly háttérelmosásra ne számítsunk, hiába fényerős az objektíve. Kiváló képminőségre viszont annál inkább, hiszen ebbe a gépbe is X-Trans szenzort rak a Fuji, ami köztudottan kiválóan teljesít. Komoly változás viszont az elődmodellhez képest, hogy kikerült belőle az optikai kereső, helyette kaptunk elektronikusat (EVF). Sokan épp azért szerették az elődmodellt, mert azon kevés prémiumkompakt egyike, amelyikben még optikai kereső van, de innen üzenem, nem olyan rosszak az új EVF-ek, jó lesz az! Ráadásul 100% lefedettségűek, tudnak expót szimulálni, és nincs parallaxishiba velük. A gép adatai egyébként nem rosszak, 12 megapixel, 12fps sorozat, a kijelző kihajtható lett, villámgyors hibrid autofókusz, villámgyors bekapcsolás utáni készenlét, ISO12800 max érzékenység, és ami a legfontosabb, végre új akksit kapott a gép, mellyel már kétszer annyi fotót készíthetünk egy feltöltéssel, mint a korábbi modell esetén. Ez bizony egy gyengepontja volt a korai Fuji X-gépeknek.

A következő bejelentés a sorban a Pentax csillivilli DSLR-je, a K-S1. A csillivillit értsd szó szerint, a mini-tükrös gépbe mindenféle LED-et beépítettek, és a kezelőfelületet is jócskán átszabták. Tudom most sokan pampognak, hogy ahelyett, hogy végre kiadnának egy fullframe DSLR-t…hozzáteszem jogosan. Dehát itt van nekünk ez a kis cukorfalat, alig nagyobb a világ legkisebb DSLR-jénél, a Canon 100D-nél. A Pentax K-S1-ben van néhány innovatívabbnak nevezhető tulajdonság, az egyik, hogy szakítottak a hagyományos módválasztó tárcsával, mely így a hüvelykujjhoz került…nem hülyeség. A gépbe nem került AA szűrő, de a vázba épített, szenzoreltolásos képstabilizátor révén szimulálni tudják a hatását, ráadásul szabályozható is. …és hát ott vannak a LED-ek. Elsőre parasztvakítás, de ne feledjük, ez nem egy profi gép, így ne vegyük olyan szigorúan a dolgokat. A Pentax K-S1-be épített ledek többségének ugyanis funkciója is van, a markolatban lévő fénysor például időzítős exponálás esetén mutatja a visszaszámlálást az expozícióig, az exponálógomb körüli fény pedig zölden világít fotó, és vörösen videó módban. Ami parasztvakítás, az az, hogy LiveView módban – ha bekapcsoljuk az arcfelismerést – , a LED-ek mutatják, hogy a kamera hány arcot ismert fel. A gép egyébként 20 megapixeles, ISO51200 a maximális érzékenysége, a keresője pentaprizmás(!) és 100%-os lefedettségű(!), és természetesen mindenféle K-bajonettes obit fogad. Nomeg persze kimeríthetetlen a váz elérhető színválasztéka, ahogy a belépő-Pentaxoktól már megszoktuk.

A harmadik gépváz, amit a Photokinára szánt a fényképezőgépipar, az Olympus PEN E-PL7 MILC gép. Ez a tavasszal bemutatott E-PL6 frissített változata, a retro design természetesen megmaradt, de állítólag a gép elég sokat örökölt a nagyobb testvér E-M10-től, ráadásul a sajtóinformációk szerint az Olympus egyik legjobb autofókusza került bele. A legfőbb újítása ugyanakkor a WiFi kapcsolat, mely révén a képeinket letölthetjük az okostelefonunkra, tabletünkre, megoszthatjuk, továbbá a kamerát távvezérelhetjük. Egyedi megoldás azonban az Olympustól, hogy a beépített zoomotoros (EZ) objektívek használata esetén a kamera zoomját is állíthatjuk az okostelefonról, nem csak az expozíciós paramétereket. Ugyanezek az objektívek automatikusan nagylátószögre állnak, ha a kamera kihajtható LCD-jét selfie módba állítjuk. Zséééniális! ;)

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot