Frissült a világ legnépszerűbb fényképezőgépe, itt az iPhone 6

A tegnapi Apple keynote-on bemutatták az új iPhone okostelefonokat, és persze az ezekbe épített kamera is továbbfejlődött, legnagyobb örömünkre.

Az új iPhone két méretben kerül piacra, immáron szakítottak a Steve Jobs által annak idején optimálisnak tartott 4 collos kijelzőmérettel. Bizonyára Jobs is haladna a korral, nem lehet örökké tartani a szabályokat ebben a szegmensben. Az új telók 4,7 és 5.5 collosak és ultravékonyak lettek. Viszonyításképp a sima iPhone 6 épp a Samsung Galaxy S2 és az S3 mérete közé esik, a nagyobbik iPhone 6 Plus pedig akkora, mint a régebbi Galaxy Note-ok. Annak érdekében, hogy megmaradhasson az egykezes működtetés lehetősége, a gyártó új menüket tervezett a szoftverbe.

Mivel ez egy fotós blog, beszéljünk inkább a kameráról, mely szintén új szintre lépett. A hátlapi kamera optikája – mint a lenti illusztráción látható -, nem kevés lencséből áll. Az ekvivalens gyújtótávolságról sajnos nem esett szó, de a mobilkamerák nagy átlagban 28 és 35mm közé esnek fullframe értékre átszámolva. A kamera fényereje f/2.2, ISO érték és záridő manuális állításra azonban jó eséllyel továbbra sem lesz lehetőség. A szenzor 8 megapixeles és mobilos viszonylatban nagynak mondható 1,5 mikron méretű pixeleket tartalmaz, ami rossz fényviszonyok készült fotók minőségét kellene javítsa. Összehasonlításképpen a Samsung Galaxy S5 kameraszenzorában 1.1 mikronos (16MP), a HTC One M8 szenzorában 2 mikronos (4MP) pixelek vannak.

Az egyes híresztelésekkel ellentétben az iPhone 6 kamerájában NINCS optikai képstablizátor, a kézremegést és bemozdulást a kamera rövidebb záridő használatával, és több kép éles részleteinek egy képre illesztésével oldja meg. Nem így viszont a nagyobbik iPhone 6 Plus esetében, amiben VAN optikai képstabilizátor, mely együttműködik mozgásérzékelőivel, giroszkójával stb., és egy mozgó lencsetaggal, illetve a fentebb említett szoftveres technológiával segíti a fotózást rossz fényviszonyok között.

Egy hangyányival több beleszólásunk lehet viszont az expozícióba, mint fentebb írtam az ISO és záridő értékekbe továbbra sem lehet beleszólásunk, de expozíció korrekciót már alkalmazhatunk egy kis csúszka segítségével +/- 4 FÉ tartományban.

Debütál a telefonban a Photos app is, mely majd a Mac gépeken lesz hivatott váltani az iPhoto-t és az Aperture-t. Ennek segítségével a fotóinkat tudjuk szerkeszteni, vágni, filterezni és akár zárolt képernyőn keresztül is megosztani a jelszavunk vagy ujjlenyomatunk használatával.

A gyártó a Focus Pixels technológiának köszönhetően gyorsabb autofókuszt ígér, ugyanis a telefon az AF-hoz egy külön szenzort használ. Konkrétan: a DSLR-ekhez hasonló fázisdetekciós AF került a telefonba. Javítottak az arcfelismerésen is.

A telóval panoráma üzemmódban akár 43 megapixeles képeket gyárthatunk, sorozat üzemmódban pedig 10 kép/mp sebességgel fotózhatunk, ráadásul erre az előlapi és a hátlapi kamera egyaránt képes. Ezt a funkciót automatikus válogatással is kombinálják, vagyis a lőtt sorozatból a teló kielemzi a képek élességét, tartalmát, az arcokat és csukott/nyitott szemeket, és felajánlja nekünk a legjobban sikerült képet, vagy akár a teljes sorozatot mentésre. Végre kapott a kamera önkioldót is, mely 3 vagy 10 másodperces lehet, amit sorozatlövéssel is kombinálhatunk.

A kamera vakuja az 5S-hez hasonló, kétszínű LED-es, az egyik fehér a másik sárgás fényt bocsájt ki magából, a telefon annak megfelelően villantja el őket, hogy milyen a környezeti fény színhőmérséklete, annak érdekében, hogy a vakuzott kép megvilágítása ne üssön el a környezeti fény színétől.

Az előlapi kamera már persze szerényebb, de szintén javult, ennek is f/2.2 a fényereje, így 81%-al több fényt képes befogadni, mint elődje.

Továbbfejlesztett HDR mód is került a telefonba, már nem csak fotó, de videó módban is alkalmazhatunk HDR-t. És ha már a videónál tartunk, FullHD snitteket lőhetünk a telefonnal 60fps képfrissítési rátával, de lehetőség van 120 illetve 240fps videóra is, ekkor a kamera slow-motion videót készít, vagyis csodaszépen belassítja a felvételt, akár mi magunk is megszabhatjuk utólag, hogy a felvétel mely részét lassítsa be, mindezt persze némileg csökkentett 720p HD felbontásban. Persze az 5S tapasztalatai alapján számítsunk arra, hogy ilyenkor a hang is belassul, vagyis a jól ismert bégetős-dörmögős “zenei aláfestést” fogjuk a slow-mo alá kapni. A videó mód is kapott valamiféle stabilizálást, de nem derült ki, hogy itt milyen technológiát alkalmaznak.

A telefon képes automatikusan time-lapse videót is készíteni az iOS 8 rendszer segítségével, elég csak a telót állványra rakni és elindítani a felvételt, a time-lapse automatikusan forog majd, a gyártó megfogalmazása szerint dinamikusan választott intervallummal, így készíthetünk 30 perces vagy akár 30 órás time-lapse-et is.

Ehhez persze akksival is kell mindezt bírni, állítólag már az iPhone 6 is jobban bírja majd szuflával, mint elődjei, a 6 Plus pedig akár kétszeres akkuteljesítményt is produkálhat a korábbi típusokhoz képest. Lehet hogy két napig bírni fogja az iPhone töltés nélkül? Micsoda előrelépés! :D

Jómagam Samuról váltottam iPhone-ra egy évvel ezelőtt és nagyon megszerettem, jó lesz ez az új kütyü is, akárhogy is fröcsögnek a fanok és anti-fanok a neten. Azért a fenti szolgáltatásokat elolvasva nem mondhatjuk azt, hogy nem tették oda magukat, és ez még csak a kamera. Bizonyára más telókban is vannak ilyen és ilyenebb funkciók, de azok nem iPhone-ok, szóval az Apple hívőket marhára nem hatja meg a Samsung/HTC/LG/Nokia legújabb húzása, max csak annyiban, hogy a szeretett készülékük új verziójában majd ők is elvárnak hasonló szolgáltatásokat. Tudom tudom, régen az Apple diktálta az iramot, ma meg már halad a többiekkel vagy akár a többiek mögött, mégis milliószám használják még mindig a világon nagy megelégedéssel.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot