Akciós a megapixel a Canonnál

Furcsa egy cím igaz? A marketing bája, hogy a rossz hírekből is lehet jót faragni, csak megfogalmazás kérdése. Így járunk a ma bemutatott Canon EOS 5Ds és 5Ds R kamerák esetében is. R, mint Revolutionary. Ebből a pár sorból azt hiszem kiderül, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett, pedig a Canon olcsón kínálja a megapixeleket.

Tisztázzuk is hamar az elején. Az új gépek idén júniusban lesznek csak elérhetők, a Canon 5Ds 3700 dollár áron jön, a Canon 5Ds R (kiiktatott AA-szűrővel) 3900 dolláros áron. Ez átszámolva, forintosítva kb 1.3millió és közel 1.4millió Ft lesz. Összehasonlításképpen a Nikon D800 és D800E 3000/3300 dolláros áron, a Nikon D810 3300 dolláros áron jött annak idején. Mivel a D800E-ben és a D810-ben sincs AA szűrő, ezért az 5Ds R verziót érdemes hasonlítgatni hozzá (de ha nagyon akarjuk, hasonlíthatjuk az 5Ds-t a D800-hoz is, de nem lenne korrrekt hiszen három év van köztük). Ebből látható, hogy jócskán drágább lesz a Canon, mint a Nikon hasonló masinája. Tudtuk, de mégis keserű a szánk. Egészen addig, amíg a marketinges azt nem mondja, hogy a Canon 5Ds R 78 dollár/megapixel, a Nikon D810 98 dollár /megapixel. A legolcsóbb középformátum, a Pentax 645Z pedig 170 dollár/megapixel. Ha így nézzük, tiszta akciós nem? :D

5ds-paros

Hát nem. Ugyanis a Canon a mai bejelentésen azt árulta el, hogy az 5Ds tulajdonképpen egy 5D Mark III csak nagyobb felbontással (meg persze körítésnek néhány extra funkcióval, úgymint crop mód, jobb fénymérés, jobb autofókusz, precízebb tükör, ezekről később szólok, de valljuk be, ez csak porhintés, ha valamiben komolyabban előre kellett volna lépni, akkor az a szenzortechnológia a Sonyhoz képest). A Canon azt ígéri, hogy dinamikatartományban az 5Ds meg fog egyezni az 5D Mark III-mal, zajkezelésben pedig a 7D Mark II-vel. Hát ez nem nagy truváj szerény véleményem szerint, illett volna az 50 megapixel mellé nagyot durrantani egy teljesen új szenzorral, ami felveszi a lépést a Sonyval. Pláne ennyi pénzért. Az alábbi DxO Mark összehasonlításból látszik, hogy mennyivel jobb a Sony/Nikon szenzor jelenleg, mint a Canon. Valamivel jobb a színmélység, fényévekkel jobb a dinamikatartomány és sokkal jobb az ISO teljesítmény. A sajtóközleményből és interjúkból az tűnik ki, hogy az 5Ds-ben ugyanaz a technológia van, mint a 7D Mark II-ben (pixelsűrűség és processzor). Emiatt betettem alulra az APS-C összehasonlítást is a Nikonnal, 7DII vs. D7100. Ugyanaz a helyzet. Nagyon kíváncsi leszek tehát az 5Ds DxO tesztjére, de van egy olyan érzésem, hogy csalódnunk kell.

Screen Shot 2015-02-06 at 09.51.52Screen Shot 2015-02-06 at 10.03.28Az ISO teljesítmény jelen esetben pont hidegen hagy, bár nyilván ha magas ISO-n jobban teljesít egy gép, akkor jó eséllyel alacsonyabb ISO-n is szebb képet ad, mint a gyengébb társa. Ezt leszámítva – mint már említettem korábbi cikkekben – az 5Ds egy stúdiógép lesz. A Canon leírása szerint legfőképpen tájképre, továbbá építészeti fotózásra, stúdióra, divatfotóra és stockfotóra ajálnja (esküvőt is emlegetnek, de gondolom esküvő alatt elsősorban a kreatív képekre gondolnak, nem az éjjel 1-ig tartó lagzira). Egyszóval olyan területekre, ahol eleve alacsony ISO-n dolgozunk az elérhető legjobb minőség érdekében, szükség esetén pedig mesterségesen világítunk. Ez esetben tehát megbocsátható a 6400-as ISO maximum (kiterjesztve 12.800), épp ugyanaz, mint az új CMOS szenzoros középformátumok teljesítménye. Elég.

1810726278 5231506752

De ha már azt mondjuk, hogy a középformátumú világgal kacsintgató fotósokat célozzuk meg, akkor legyen már bitang színmélység és dinamikatartomány, hiszen ezek a fotósok nem csak az 50 megapixel miatt mozdulnának felfelé, hanem a jobb képminőség miatt is. A Sony a szenzoraival már alulról nyaldossa a KF képminőséget, de hol van a Canon? Itt volt a nagy lehetőség, erre azt mondják, hogy az 5Ds hozza az 5DIII képminőségét??? Hát még jó hogy hozza vazze, ne legyünk már erre olyan büszkék! Ha a konkurencia képminőségét hozná, na az lenne az igazán nagy szó, bár tekintettel az idestova kb 3 éves technológiai lemaradásra, már talán az se. Már talán csak az lenne nagy szó, ha leköröznék.

Félreértés ne essék nem olyan rosszak a Canon gépei, és ez sem lesz egy rossz masina. Itt inkább üzletről, marketingről, technológiai versenyről beszélek. Azok akik megveszik majd ezt a gépet, 80%-uk sosem fogja kihasználni az adottságait, szóval tök mindegy mit tud, tök mindegy lenyomja-e a Sony/Nikon párost. Ellenben az eladást az segíti, ha papíron (DxO) jobban teljesít a gép, és ebben a Canon elmarad, jóllehet az a rengeteg Nikonra váltó annak idején a 36 megapixel miatt váltott Nikonra elsősorban és csak kevesek azért mert a Nikonban jobban ketyegett a szenzor. Nem tudom, furcsa dolog ez, én speciel nem vagyok elégedett, itt illett volna nagyobbat durrantani, pláne 3 év lemaradás után. Épp úgy, ahogy a 7D Mark II-vel sikerült, merthogy erről a gépről olyanokat hallok, hogy emberek 1D X-eket akarnak lecserélni 7D Mark II-re, mert annyira jó az autofókusz benne. Hihehetlennek hangzik, de volt ilyen.

Annak idején sok ember váltott Canonról Nikonra a 36 megapixel miatt. Időközben ők rájöttek, hogy elég ritka esetben van szükség 36 megapixelre, cserébe viszont vehettek új számítógépet, új memóriakártyát és új külső vinyót a megnövekedett adatállományhoz. Gondolja bárki is, hogy ezek az emberek most visszajönnek a Canonhoz az 50 megapixel miatt? Dehogy jönnek! Ha a Canon most azt mondaná, hogy középformátumot közelítő dinamikát és színkezelést kínálunk (ÉS még 50 megapixelt), akkor lehet hogy a fele visszajönne. De így csak megy az egyhelyben topogás az előre haladás helyett.

És akkor ott vannak még az objektívek. Milyen obik rajzolják ki az 50 megapixelt “kisfilmen”? Egyesek szerint semelyik, a Canon erre azt mondta, hogy később leközölnek egy listát az általuk javasolt objektívekről, mert nem mind a 72db objektívük lesz jó ehhez a géphez. Ha neked olyan obid is van, ami csak fizikailag jó erre a gépre, de kiszolgálni ezt a felbontást nem tudja, adhatod el azt is, és vehetsz helyette jóval drágábban egy másikat. Szóval ez a gép nem 1.400.000 Ft-ba fog kerülni, hanem 1.4mio + objektívek + memóriakártyák + külső vinyó + izmos számítógép. Ezt tartsuk szem előtt.

Ja és az 5Ds R-ben VAN aluláteresztő szűrő, DE olyan, aminek nincs élsimító (anti-alias) hatása (angolul úgy írják cancelled out, tehát kiiktatva). Azért nem távolították el teljesen, mert azzal módosították volna a fény optikai útját a gépvázban, ezért két külön konstrukciót kellett volna építeni, ami a gyártás bonyolultságát hozta volna magával.

Na a sok kesergés után nézzünk néhány jó dolgot. Az egyik a tükörmechanika. A Canonnál feltalálták a spanyol viaszt, rájöttek (amire a D8X0 tulajok már rég rájöttek), hogy ekkora felbontásnál baromi könnyű berázni a gépet (berázzunk más gépet is, de ennél látszik is). A reciprok szabályt már úgy ahogy van elfelejthetjük (bátran szorozzuk meg 2-vel), de ezen felül még a tükörmozgás is bejátszat, berázhatja a képünket. Emiatt az 5Ds-be speciális tükörmechanika került, pontosabban elektronika, ugyanis a tükör felcsapás és lehúzás is motoros, emiatt felcsapásnál lassítani tudják a mozgását, nem csapódik úgy neki az ütközőknek, emiatt kevésbé rezonál. Ezt még kombinálhatjuk egy késleltetett expozícióval is. Az előzetes tükörfelcsapásnál eddig ugye kétszer kellett nyomni az expogombot, egyszer a tükörfelcsapáshoz, egyszer az expozícióhoz. Ha ezt a 2mp-es önkioldóval társítottuk, akkor csak egyszer, mivel gombnyomásra felcsapott a tükör, 2mp-et visszaszámolt a gép, majd exponált. 2mp viszont olykor sok, ezért ezt egy új funkcióval oldotta meg a Canon. Lenyomjuk az expogombot és a használt obi gyújtótávolságától függően ő számolja ki a tükörfelcsapás utáni késleltetést, és mihamarabb elexponálja a gépet. Ha fél mp múlva, fél mp múlva, ha 2mp múlva 2mp múlva (egyébként 1/8s – 2s-ig terjed). Azt nem tudni, hogy ez valami számításon alapul, vagy esetleg giroszkóp, ami a portéállásért és a vízszint kijelzésért felel. Az alábbi videóban látható egy rövid illusztráció a tükörmechanikáról is:

Közben nézem a videókat az új gépről, van egy nagyon vicces is a Canontól, ezt muszáj megosztanom, hagyjuk a technikát a fenébe, délelőtt 11-van, a bejelentés reggel 7-kor volt, a Dpreviewtól a Pixinfóig már úgyis mindenki megírta a száraz tényeket. De itt ez a videó, amin jót mosolyogtam. Georges Antoniról szól, aki egy Canon MASTER (!!! -értitek, kenonmájszter!), és aki kapott egy Mission Impossible-t. Tanakodik asszisztensei garmadájával, hogy az új projekthez valami speckó gép kellene, mert billboardra (óriásplakátra) menne a kép, tehát nagy felbontás, de projektort használnának víz fölött felfüggesztett modellel, sötétben, ezért kell az jó ISO és AF teljesítmény is. Teljes a (mű)tanácstalanság. Mígnem Georges a fotózás napján meglepi őket egy 5Ds R masinával, ami frissen érkezett hozzá a Canon gyárból. (mű)Döbbenet az arcokon. Ezek után belefognak a projektbe, és csinálnak egy olyan hitvány fotót, amire jóérzésű ember csak azt kérdezi: “Mit akart mondani a művész?”. A videó végén pedig legördítik a hatalmas vásznat egy kiállításon a fotóval, jelezvén, hogy milyen nagyban ki lehetett nyomtatni. Bravó! Nézzétek meg ezt a zseniális színészi alakítást:

Végezetül pedig itt egy interjú Chuck Westfallal a Canon nagykutyájával, aki elmondja, hogy milyen jól jártak a tájképfotósok és építészeti fotósok ezzel a géppel, és azt hogy az esküvősök miatt került bele az mRAW és az sRAW funkció, továbbá a fejlett autofókusz az 5Ds-be és 5Ds R-be:

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Sabeen Jasim Jasim

    Az a foto olyan sz..r hogy en kerek bocsanatot. :) Azt hittem csak kiszinezed a tortenetet , de tenyleg ciki az a video. Az egesz elkepzelles eroltetett es az a lebego noi foto annyira eredeti mint egy szelfi a tukorben. Szegyenllem hogy canonom van :)

    • Lenny

      Te csak szégyelljed, En viszont nem fogok szégyellni Canonra váltani. Nikon, Pentax, Sonyhoz Meg mindig vagy ket holdtöltével elöbbre jar :-)

  • FrenkyPub

    Akinek nem kell 50MP az ne bosszankodjon hasznaljon mast :) Vagy varja meg az 5D MKIV-t. A szenzort meg meg nem irnam le. Megvarnam a tenyleges teszteket. Az teny hogy lenyegeben egy 5D MKIII felfujt szenzorral, de nekem szimpatikus. Kar ennyire kiakadni :) Ami engem inkabb zavar azok az olyan kihagyott finomsagok mint a GPS es a WiFi (Nem nem a kepek letoltesere… hanem tavkioldasra) Ha ezt beletettek volna, akkor sokkal elegedettebb lennek. Meg tehettek volna bele 7D MKII AFet is bar ez nem a sportfotosok gepe. Esetleg az AF kapcsolo kart. Emiatt es par aprosag miatt azert van bennem keseru utoiz… Amugy a canon hivatalos oldalain mar most van par objektiv javasolva a gephez.
    Szoval ha sok neked az MP es nem kapsz %ot az eladasok utan. Kar keseregned az erzekelo miatt. Ja dehat Sony szenzor van a gepbe nem? :D :P

    • Hát én speciel tudnám hasznát venni, elég sok az olyan munkám, ahol nem ártana a nagyobb felbontás. De nem ártana a jobb színmélység és dinamikatartomány sem ezekhez, a felbontás nem minden. Ebben vártam volna előrelépést, erre várhatóan még azt sem fogja hozni, mint a napra pontosan három éve (2012. febr 6.) bemutatott Nikon D800 és D800E. Oké várjuk meg a teszteket, de ha nincs teljesen új szenzor benne, ne várjunk csodát, ezért is tettem be a cikkbe az 5D III és 7D II tesztjeit, annál sokkal jobbat nem valószínű, hogy ki hoznak belőle.

      • FrenkyPub

        Magyarorszagon annyira nem megszokott, de kulfoldon gyakorta tartanak 2 markat is. Persze sokba kerul es a magyar altalaban az elozo vazat eladja, hogy elorebb lephessen. A hivatalos Canon oldalon van egy osszehasonlito kep az 5Ds es 5Ds R altal keszitett kepek kozt. Lathatoan elesebb az R verzio. Persze ez meg a dinamikatartomanyt nem oldja meg. En is azt vartam, hogy esetleg ezt az 50 MPt pont a tobbretegu szenzortechnologianak koszonhetjuk, de nem igy lett az meg varat magara. Amire en hasznalnam arra megfelel. Bar az arszamitast nem igazan ertem, hogy mukodik ez az USD-EUR-GBP… Mert hogy az arfolyamokkal egyaltalan nincs osszhangban az tuti. Amugy Canon reszerol lehet ez inkabb kenyszer lepes volt mint sajat akarta. Elcsesztek az 5D MKIII-al annak kellett volna 36MP korulinek lennie anno, dehat a video mindfelett es lett 22MP. Aztan addig nyaggattak mig kiadott egy 50MPt, hogy megmutassa kepes ra. Ja szerintem a Canon Europe videoi jobbak mint a Canon USA videoi es a Japanok se rosszak. Az amcsik tenyleg elszurtak a marketinges reszt azzal a videoval.

        • Az árképzés fura dolog, pláne innen Magyarországról nézve, amikor az euro csak kicsit száll el, a dollár meg nagyon, amit nyilván egy Japán gyártó, aki dollár és euro árat ad meg nem tudhat. Ebből kifolyólag simán meglehet, hogy a dollár és az euro ár átszámítva forintra nem lesz ugyanaz. Én mindig a dollár árból indulok ki, felszorzom az aktuális árfolyammal és ráteszem a 27% magyar áfát. Ez a számítási módszer esetek 90%-ban be szokott jönni, de simán meglehet, hogy azáltal hogy így elszállt a dollár, a hazai forgalmazók meg euróban fizetnek beszerzéskor, ezért most lesz eltérés.

    • tom_67

      A legutóbbi hírek szerint a Sony gyártja a Canon szenzort a Canonnak, nem Sony szenzor van a gében.

      • FrenkyPub

        Tudom, de ha nagyon jol teljesitene a szenzor, akkor egybol mindenki azt mondana Sony, ha szarul akkor Canon. A gunyos megjegyzesem lenyegeben arra iranyult, hogy mig nem jott ki a gep sokan valtig allitottak csak a Sony lehet aztan az utolso pillanatban sakkoztak egy kicsit, de ha a varakozasokat es a teszteket sikerrel venne egybol megint tiszta Sony lenne.
        Ha kiderulne teljes mertekben Sony, akkor egybol tobben dicsernek akarmi is a tudasa. A lenyeg az hogy nem attol jo egy szenzor mi van rairva. Hanem, hogy mit tud.

        • tom_67

          Teljesen igazad van, tök mindegy hogy ki gyártja, mindegy milyen technológiával ha az elôdhöz/konkurrenciához képest elôrelépés (de már az is öröm lenne ha az a szint). Az eddigiek alapján a megapixelek számát leszámítva nem lesz az, és ha tényleg így is lesz akkor elôbb-utóbb sz*rban lesz a Canon.

          • FrenkyPub

            Hat ha valoban nem lesz elorelepes, akkor lehet jott tenne neki egy kis piaci reszesedes bukas, mert talan osszekapna magat. Addig amig az eladasok nem csokkennek es a konkurencia nem lep elobre kar aggodnia, mert az eladott gepbol szarmazo bevetel szamit nekik nem az, hogy mi van a gepbe. Ha egy feltegalt vennenek annyiert mint az 5Ds-t akkor azt arulna. A piac diktal. Ha az embereknek nem tetszik nem veszik es akkor majd csinal jobbat es mast. (Persze ez most elegge leegyszerusitve.)

          • tom_67

            A konkurrencia már elôrébb lépett (Sony fôleg az A7-el megy jó irányba), nekem úgy tûnik mintha a Canon (és valamelyest a Nikon is) a homokba dugnák a fejüket. Persze a piac dönt, csak vannak akik kiépítettek egy rendszert és nem olcsó a váltás. Az ô (mi) szemszögükbôl jogos a bosszankodás, hogy a Canon a szenzorjaival egy ideje egy helyben topog, míg a Sony/Nikon sajnos valóban “annyival” jobb, és asszem a többséget nem elégíti ki az 50MP. (Amíg nem tudnak jobbat addig igazán használhatnák a Sony szenzorjait… :)) Régebben a modellváltásoknál hol az egyik hol a másik volt a jobb ami normális volt, de a Canon toporgása fura. Nincs innováció, nem haladnak a korral…

  • Baggio

    Én csak annyit fűznék hozzá hogy sok fotós ismerősöm nem csak a 36 megapixel miatt váltott 5d II-ről főleg 800 E verzióra mert több a pixel, hanem a jobb dinamikaátfogás miatt. Mivel tájképfotósok, számukra ez egy fontos tényező volt és az meg csak hab volt a tortán hogy 36 megapixeles a gép szenzorja. Azóta mindegyik megelégedve használja.
    A canon szerintem sok mindent rosszul csinál marketing szempontból, de hát ők tudják. A mai világban azért nehéz titkokat megőrizni, bár biztos sokat direkt kicsepegtetnek, így már a mai bejelentés nem volt valami nagy durranás. Sőt, az hogy kiderült csak majd az év közepén lehet őket kapni, tipikus canon :)) A nikon ezt miért tudja jobban megoldani? A bejelentés napján már rendelheted és meg is kapod pár napon belül. Ebben a felgyorsult világban ezek így hibák, föleg ha a versenytársaid ezt jobban megoldják.
    A szerző pedig joggal kesereg ha a képminőség olyan lesz mint a régi 5 dIII. ( ami jó, de van lemaradása a versenytársakhoz képest).
    Kíváncsi leszek majd az eladásokra és a tesztekre. Nem mintha szükségem lenne erre a gépre, de egyre jobban érik bennem a váltás.

    • Teljesen egyetértünk, annyi különbséggel, hogy nagyon sokan már a Nikon D800 megjelenésekor váltottak Canonról, pedig akkor még nem lehetett tudni milyen a képminősége, dinamikája stb, nem volt még semmiféle DxO és egyéb teszt, akkor még csak a megapixel előnyt lehetett tudni, mégis váltottak. Na ők a 36 megapixel miatt váltottak. Aztán kijöttek a tesztek, kiderült hogy képminőségben is csúcstartó a gép, és akkor kezdtek el még többen váltani. Volt aki még megvárta az 5D Mark III megjelenését, (feb 6-án jött ki a D800 és márc 2-án jelentették be az 5D-t) de mivel nem lett hasonlítható a Nikon D800-hoz, eztán váltottak.

  • Dávid Kis

    Hát ez a videó meg mi? :D :D
    Sírjak vagy nevessek nem is tudom…. meg az a fotó végeredményként… direkt csinálták ezt ilyen szarra? Csak reménykedni merek benne, hogy ez is a marketing koncepció része és nem pedig csak így sikerült :D

  • tom_67

    Végig sem tudtam olvasni annyira érdektelen az egész, 50MP és blablabla. Sajnos a Canon sehol sincs szenzorban a Sony/Nikon-hoz képest és mivel az eddigiek szerint ez a gép sem hozott elôrelépést/megváltást, nem tudom kinek szánják. A “nem rossz” $3700/$3900-ért nagyon kevés. Semmi innováció, amerre a Sony halad az A7 szériával ahhoz képest a Canon/Nikon dinoszauruszoknak tûnnek.

  • Alfréd Lehoczky

    “VAN aluláteresztő szűrő, DE olyan, aminek nincs élsimító (anti-alias) hatása” azaz NINCS, mert az aluláteresztő szűrőnek az a funkciója, hogy 2,7-szer életlenebbé tegye a képet. Ha ezt nem teszi meg, akkor nem szűrő, hanem csak egy plánparalell üveg.

    Egyébként szerintem nem biztos, hogy jó kihagyni azt a bizonyos életlenítést. A digitalizálás folyamata nemkívánatos interferenciákat hozhat létre (pl. moaré). Magyarán recés lesz a ferde vonal és ami fontosabb, foltos a pulóver, összevissza csíkos a kerítés. Az így létrejött hibákat utólagosan eltávolítani nem lehet.

    • Valóban, azóta már láttam a magyar nyelvű leírást is. Úgy írják “aluláteresztést kiiktató szűrő” van benne.

    • Szerencsére a moirét utólagosan el lehet távolítani, ld videó (ebből következik, hogy inkább nyernek élességet és bizonyos ritka esetben megküzdenek a moirével, mint részleteket veszítsenek egy olyan dolog miatt, ami viszonylag ritkán fordul elő és akkor is javítható). Egyébként valami oka van annak hogy azóta szeretik elhagyni az AA szűrőt mióta 20+ megapixel felbontású gépek vannak. Egyszer valahol valaki azt írta hogy itt már nem számít annyira, mint a kisebb felbontásoknál (digitális középformátumban soha nem is volt AA-szűrő) http://vimeo.com/23508129

      • FrenkyPub

        Ha nagyobb a felbontas akkor nem latszik annyira a ferde eleknel a lepcsozetesseg es sok kis pixelbol amugy is meghozza a finom arnyalatot amit az AA szuro toltott be annak idejen. Egy keves MP gepnel ugymond nagyobbak a pixelek a temahoz viszonyitva emiatt csunya lepcsozetes kepet kapunk. Ezert indokolt alacsonyabb felbontasnal AA filtert hasznalni, hogy lagyabbak legyenek ezek az elek. Jatekokal is megfigyelheto, hogy nagy felbontasnal jo minosegu texturaknal mar sokkal kevesebb jelentosege van az AAnak. Es ha a jatekprogramokban utolag megtudjak oldani, akkor a fenykepezogepeknel is elvileg szoftveresen is kivitelezheto a dolog. Egy jo algoritmussal elerheto az, hogy ha igeny van elsimitasra akkor csak azon reszeken mukodjon ahol valoban kell. Igy egy csomo reszlet megmarad mert nem az egesz kepre eresszuk ra. Ugyan ugy egy algoritmus segitsegevel mar a fenykepezogep is kepes lenne szurni a moiret szoftveresen. Bar igaz valoszinuleg lasitana a kepek menteset.

  • Alfréd Lehoczky

    Nem semmi ez a videó. Ha nem lennék ilyen csóró, most váltanék Sonyira, vagy bármire (én MILC-be utazok).

  • A színmélységet tekintve nem értem a pánikot, hisz a monitorok többsége 14bit-nél nem tud többet megjeleníteni. Amit profi nyomdába küld az ember ott is rengeteget veszít az ember. A web meg sRGB-nél többet nem tud, tudomásom szerint. A dinamika tekintetében, pedig a Canon mindig is le volt maradva sajnos, bár tapasztalataim szerint a Nikon inkább a sötétebb részeken hozott több részletet. A Canon viszont az 1-2 Fé hátránya ellenére is kevésbé hajlamos a beégésre, ami szerintem fontosabb.

    • scarbantia

      A monitorok natívan csak 10 bitet tudnak max. (maga a jelátvitel is annyi, valamint a kitett színek), csak legfeljebb sokkal nagyobb színtáblából választják ki(16bit 3D-LUT, pl. Eizo), és nagyon pontosan számolnak, hogy a kerekítési hibák minimálisak legyenek. Viszont ez csak arról szól, hogy konkrétan hány színárnyalatról beszélünk, ott van még, hogy mekkora színtéren helyezkedik el a színtábla. A jobb böngészők ma már elvileg tudnak akár wide gamut színprofilt is kezelni. (bár épp most szívok a FF-al, mert nem akarja az igazságot)

      Egyébként a felvetés megérne néhány komoly cikket, a jelenlegi papír alapú megoldásokra nagyon kíváncsi lennék.
      Milyen lehetőségek vannak laborban, mik nyomtatásban, mik a hazai lehetőségek? Munkafolyamatok szempontjából nagyon fontos lenne, nekem legalábbis nagyon fontos a papír alapú minél jobb minőség.

      Ha már hozzászóltam, a gép nem igazán hoz lázba. Biztosan fontos a fejlődés itt is, de a végeredményt tekintve itt már rég nem a gépen múlik, hogy tudok-e jó képeket készíteni.

  • Ajtay Zoltan

    Hatalmas otlet az “automatikus kesleltetes” a tukorfelcsapas utan! Remelhetoleg a vizszintezohoz is hasznalt G-szenzorokrol vesznek le jelet, igy a kesleltetes nemcsak egy szorzas a gyujtotavolsaggal, hanem a rezgesek tenyleges megszunese utan exponal a gep. Amit Emkorec irt, hogy felejtheto a reciprok szabaly, azt jo lesz komolyan venni, vagy meginkabb massziv allvanyt hasznalni, s azt is tukorfelcsapassal es kesleltetessel.
    Illetve van meg egy lehetoseg, elokep modban elsutni a gepet, s ha elotte az 5 vagy 10-szeres nagyitast bekapcsoltuk, akkor lathatok a rezgesek is, foleg teleobjektiveknel. Bar akkor innen is lehet infot kapni a rezgesekrol, s minta a Magic Lantern-ben lenne is ilyen funkcio Steady Shot neven, ha jol emlekszem.

    • Akkor van egy jó hírem, amiről nem sok helyen írtak. Ebben a gépben LiveView esetén automatikusan bekapcsol az elektronikus első redőny, vagyis benyomod a LiveView-t, a tükör és a zár felcsapódik, majd az exponálás nem úgy történik, hogy zár le, zár fel, zár le, zár fel és újra élőkép, hanem elektronikusan indítja az expot, mechanikus zárral fejezi be, majd zár fel és újra LiveView. Kevesebb mozgás, kevesebb vibráció, hosszabb zárélettartam. Sajnos nem lehet kombinálni a tükörfelcsapásos móddal kereső használata esetén, pedig az lenne az ultimate megoldás.