Megjelent a fotózást ellehetetlenítő ruhadarab

Legalábbis részben ellehetetlenítő, egy TTL vaku automatika és egy vakuzó okostelefon biztos meghülyül tőle.

Már kapható a találó nevű Flashback Collection, mely olyan ruhákat tartalmaz, amit elsősorban celebeknek szánnak, ha nem akarják, hogy a fotósok hada  lefényképezze őket. Legalábbis vakuval. Chris Holmes és a Betabrand ugyanis olyan nanotechnológiás anyagból készíti a ruháit és kiegészítőit, ami mindig oda veri vissza a fényt, ahonnan az érkezik, így átver mindenféle vakus fénymérést.

Különösen érdekes ruhadarab lesz ez még tüntetéseken, továbbá azon a Magyarországon, ahol már nem csak jogszabály tiltja, hogy az engedélyük nélkül lefotózzunk embereket, de az ilyen “kárt” elszenvedő alanyok gyorsított eljárásban kérhetnek kártérítést érte. Legyintenénk hogy ez csak egy jogszabály, de sajnos nem, egyre több embertől hallok sztorikat munka közbeni fenyegetőzésekről (Pl legutóbb nyilvános rendezvényen, magánterületen dolgozó fotósnak: “Ugye nem fotózál le? Ha igen beperellek! Ismerem a jogaimat!”)

Na kicsit elkanyarodtam. A ruha lényege tehát az, hogy TTL vaku esetén a mérővillanásnál olyan mennyiségű fényt ver vissza a ruha, hogy megbolondítja a fénymérőt, majd a végső képen csak egy a láthatósági mellényekre hasonlító, kivilágított ruhadarab lesz az ember helyett, minden más fekete lesz. Ahogy az alábbi videón látható:

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • Ádám

    Net egy arcra irányozott spot fénymérés segíthet ezen a problémán.

  • Ajtay Zoltan

    Az otlet eredeti, es amire ajanljak, arra meg jo is, azaz az telefonos amatorok ellen.
    Azt is irjak a cikkben (vagy a kommentekben?), hogy csak vaku ellen jo, de LED-es lampa ellen mar nem. Termeszetesen ez nem igaz, mintahogy az sem, hogy “átver mindenféle vakus fénymérést”. A lenyeg a beerkezo feny iranya, mert ugyanarra veri vissza a fenyt (ugyanugy, mint pl. a kozlekedesi jelzotablak). Tehat oldalrol nyugodtan vakuzhatom, mivel nem a fenykepezogep fele veri vissza a fenyt, nem “veri at a fenymerot”. De a vazra helyezett vakuval is le lehet fenykepezni az arcot, csak nem automata modon, hanem pl. a tavolsag alapjan manualisan beallitott vakuval. Persze a ruha erosen be fog egni, s az arckep sem biztos, hogy, hogy jo lesz a lencse “flare” es fenyszorodas miatt.