Moduláris jövő-kamera

Az Engadget fedezte fel a CP+ kiállítás Olympus standján, ezt a moduláris kamerát, amin azért el lehet gondolkozni. Ne adj Isten még ez is lehet a jövő.

Kicsit nekem ez olyan, mint a számítástechnika. Az embernek van egy számítógépe a cégben, van egy számítógépe otthon, tán még van egy laptopja is, és mindháromban az a közös, hogy van egy kijelzője, egy billentyűzete, és egy valamilyen egere. Már rég megfogalmazódott bennem, hogy – amennyiben adatvédelmileg kivitelezhető – miért kellene mindenhol külön-külön számítógépet kötni ezekre? Az okostelefonok, tabletek, SSD meghajtók korában már jól látszik, hogy a kapacitás nem igazán méret kérdése, tehát az lenne a logikus, hogy a különféle helyszíneken csak perifériák lennének, de maga a számítógép elférhetne a zsebünkben, és csak ezt kellene vinni haza és a munkahelyre, így ugyanazon a gépen dolgozhatnánk. (A MacMini egyébként közelít már ehhez a koncepcióhoz, de elhalni látszik, ugyanakkor épp van egy ilyesmi magyar kezdeményezés).

olympuscamera

Hasonló elven működik szerintem a fentebb és alább látható kamera. Moduláris. Beépített szenzort tartalmazó objektív (ld a nálunk is járt Sony QX), kijelzőnek egy okostelefon, célzásnak egy Red Dot Sight, a kényelem és könnyen kezelhetőség kedvéért egy markolat gombokkal. Kőkeményen néz ki! :)

engadget2

Ez az Olympus Red Dot Sight egyébként nagy okosság, különösen kereső nélküli MILC gépekhez. A (modernebb) vadászok hajtóvadásztatról már régóta ismerik, mozgó célt lényegesen könnyebb követni vele, mint egy lyukon (OVF/céltávcső) vagy egy elektronikus lyukon (EVF) átnézve. Alább egy videó, mely ezt illusztrálja:

Screen Shot 2015-02-14 at 20.04.34

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot