BigShot: Welczenbach Tamás – Komáromi Gergő

a dátum: 2015. július 23. | 8 hozzászólás

Kedves cimborám, Welczenbach Tamás prezentált a napokban egy igen ütős anyagot Magyarország talán egyik legbizarrabb emberéről, Komáromi Gergő tetoválóművészről.

Íme a képek, alatta pedig egy igényes werkvideó Tamásról/Tamással, amiben minden részletet elárul a témáról (kivéve a szemgolyós sztorit, de előrelátóan megkérdeztem :D. Hogy hogy is van ez a fekete szemfehérje? Valóban, emberünk tényleg tetoválta a szemét, festéket juttatott a szemfehérjébe…és lát rendesen továbbra is. Ész megáll.).

Fotók: Welczenbach Tamás (wtamas.hu)

Modell: Komáromi Gergő

Ha szeretnéd a saját munkádat is viszont látni a FotóSarok Blog BigShot rovatában, látogass el ide.

1506585_999858636699306_3428605535154556093_n

11010534_999858683365968_8750468284466702152_n

 

11235280_999858706699299_6003624190923771729_n

11722054_999858713365965_8657521974422556801_o

11742692_999858666699303_6073881444197595560_n 11755662_999858663365970_307684303931051118_n

11053698_999858733365963_1370720099485594424_o

 

 

 

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen stúdióvilágítással foglalkozó, hazai blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot

  • Hát nem én leszek a magyar fotóstársadalom legjobb barátja a sok-sok szőrszálhasogatás miatt, de kedves TANÁR úr, definiálná nekem a surolófény fogalmát?

    • Nem tudom kinek szólt a kérdés, a “tanár” az én nevem mellett szerepel, ugyanakkor a videóban nem én beszélek súrlófényről. De kérésedre: A kamera szemszögéből a fotózandó témához viszonyítva kis szögben beeső, a témát “súroló” fény, mely az általa okozott, az átlagosnál mélyebb/hosszabb árnyékokkal kiemeli a téma textúráját. Segítségével a texturált tárgyak és felületek megfelelőképpen kihangsúlyzható, bemutathatók egy fényképen. Rendben vagyok, Mester?
      De tulajdonképpen miért töröm magam egy olyan ember miatt, aki internetszerte mindehol csak kötözködik és kekeckedik? Egyet árulj el nekem Zoltán, egyszer kérdezem meg, egyenes választ várok. Miért csinálod ezt? Miért jó évek óta a legtöbb fotós weboldalon belekötni, helyesbíteni, kekeckedni és megutáltatni magad az olvasókkal, kommentelőkkel és a szerzőkkel? Mi hajt téged? Valamiféle egyetemes igazságszolgáltatásra van késztetésed? Ez valami küldetés?
      Te magad is írod, hogy nem leszel a fotóstársadalom legjobb barátja a sok szőrszálhasogatás miatt. Tehát tudod, hogy ezzel nem vagy népszerű. Akkor mégis miért csinálod? Miért éri meg neked? Mi a hasznod ezzel?

      • Hm. Végre valaki gondolkozik egy kicsit.

        Válaszolok, egyenesen, ha kell ezerszer.

        Mert olyan emberek fotóin és filozófiáján nevelkedtem, mint Benkő, Korniss, Vadas, Habik, Baricz Kati, stb.

        Több, mint 20 éve foglalkozom fotózással, minden nap, szenvedélyből, de a tizedével sem rendelkezem annak a szellemi tőkének, amit szeretnék magaménak tudni.

        De!

        Az ég szerelmére Márk, azt kellene megértenetek végre, hogy Ti írjátok a jelenben a jövő fotográfiáját és nem vagytok hitelesek basszus!!!

        Nézd csak meg, hány ember írt arról Magyarországon, hogy a sajtó-fotó pályázaton csak úgy szárnyaltak az agyonfilterezett képek!? Megmondom Neked: Nulla, zéró! Kit érdekel!? Az élet megy tovább.

        Vagy ott van MLZ blogja. Beszél arról, hogy miként legyünk jobb fotósok, eközben meg két cikkel később olyan képeket posztol… Jesszus! Már akkor égne a bőr az arcomról, ha az 5 éves lányom ilyet látna tőlem. Ő meg kiküldi világba…

        Vagy itt van W Tamás. Láttad a portfóliójában azt a Hooligans-es képet. Nem az a baj, hogy az a fotó bántó, hanem, hogy W Tomi elhiszi, hogy profi minőséget adott ki a kezéből.

        De beszélhetnék Balla Vivienne-ről, aki még arra sem vette a fáradságot, hogy helyesen írja le Baricz Kati nevét.

        Vagy ott van a Sebestyén sztori, Kálló egykori példaképe, akit nyilvánosan lecsalóztam egy pályázat miatt és nem lett belőle semmi.

        Szegény Kummer Janit kizárták, ugyanakkor a csókos kép, ami totál szembe ment a kiírással, simán kijutott.

        De Borsi Flórára is szánjunk néhány szót, aki egyszerűen elfelejti megemlíteni az átdolgozott fotók eredeti szerzőit. Ez mennyire gusztustalan már!!!

        Vagy, itt vagy pld. Te. Nem tudom, hogy van-e megfelelő képesítésed, évtizedes gyakorlatod ahhoz, hogy oktató helyett tanárnak nevezd magad? Ha van, megkövetlek, ha nincs, ugrott a hitelesség. Melyik legyen?

        Miért csinálom?

        Mert hiszek abban, hogy néhányan észbe kapnak majd, és akkor jobb képeket és hiteles, kidolgozott írásokat kapunk kézhez.

        “Miért jó évek óta a legtöbb fotós weboldalon belekötni, helyesbíteni, kekeckedni és megutáltatni magad az olvasókkal, kommentelőkkel és a szerzőkkel?”

        Itt konkrétan 5 azaz ÖT oldalról van szó, amiből egy már megszűnt.

        1. Völgyi, 2. a tied, 3. MLZ, 4. printscreen, 5. spottr. Ennyi! Ezt nevezed te a “legtöbbnek”? Csak zárójelben említeném meg, hogy pld. a spottr-nél 10-szer annyi dicséretet jegyeztem, mint bírálatot, bár az is igaz, hogy az ember a jót természetesnek veszi, a rosszat meg támadásnak, akár igaz, akár nem. Nagyon kevés olyan blogger van ebben az országban, aki képes nem emocionális kérdést csinálni egy-egy kommentből.

        “Mi hajt téged? Valamiféle egyetemes igazságszolgáltatásra van késztetésed? Ez valami küldetés?Te magad is írod, hogy nem leszel a fotóstársadalom legjobb barátja a sok szőrszálhasogatás miatt. Tehát tudod, hogy ezzel nem vagy népszerű. Akkor mégis miért csinálod? Miért éri meg neked? Mi a hasznod ezzel?”

        “Az utóbbi időben divatos lett az antikomponálás, a World Press Photo pályázaton is ezek a sikeresek, pedig semmi nem indokolja, hogy így kellene fényképezni, nincs rajtuk harmónia, nincs rajtuk szépség, nincs kompozíció, és nem közöl információt, mert semmi nem látszik rendesen, tönkreteszik a képi világot. Nem tiszteli a hagyományos, tisztességes fotográfiát, mintha annak már nem volna jövője. Valószínűleg tizenöt évvel ezelőtt valamelyik háborús fotóriporter nem tudott rendesen dolgozni, lőttek körülötte, életveszélyben volt, de mégis, képet kell küldeni, azután ezek lettek publikálva, és mint sok hülyeségből, ebből is divat lett. Én beteg vagyok, ha ilyen képeket látok.” NORMANTAS PAULIUS

        Itt nincs haszon, vagy küldetés! Pontosan ezt érzem én is, mint amit Paulius. A különbség annyi, hogy Ő már nem küzd az önjelölt profikkal én barom meg még igen. De ne aggódj, hamarosan feladom, mert nagyon úgy fest, hogy kilátástalanná vált a helyzet.

        • Egyet is értek veled meg nem is. A tanárért meg elnézést kérek, jóllehet nálam szinoníma a kettő, de valóban a tanár picit erős, az oktató barátságosabb, amíg le nem írtad, nekem fel sem tűnt. Most hogy említetted, ránéztem és rájöttem hogy igen. Sebtiben írt bemutatkozó szöveg volt, nem átgondolt. Ebben megkövetlek és mindjárt javítom. Kezdőket tanítok olyanra, amit én már tudok és szívesen továbbadom. Több évtizedes tapasztalatom nincs, csak kb 6-7 éves, attól függ honnan számoljuk. Én magam is tanulok, és ami a legfontosabb van önkritikám. Szerencsére azon a szinten, amin tanítok még nem tudtak zavarba hozni, így – hangsúlyozom ezen a szinten – elég stabilnak tartom a tudásom. De továbbra is meghajlok például egy Karl Taylor előtt, amikor látom hogy milyen profin bánik a világítással. Nade ne is erről beszéljünk, hanem a lényegről.

          Értem hogy mit mondasz és nem biztos hogy a véleménnyemmel népszerű leszek, nem csak a te szemszögedből hanem másokéból sem. Benkő, Korniss, Vadas, Baricz, Füles, Jung és még sorolhatnám a nagy öregeket kétséget kizáróan nagy fotósok voltak. Ezért tiszteljük őket. Mehetünk még régebbre is Munkácsi, Moholy-Nagy, Capa, Brassai stb stb. Ők is. De a hangsúly itt azon van, hogy voltak. Ma is gyönyörködünk persze a képeikben, némelyeket imádjuk, némelyeket halandóként nem értjük, de elfogadjuk. De ma már más világ van. Más időket élünk. Máshol van az emberek ingerküszöbe és más a megrendelők elvárása. Míg korábban hír volt az újságban, hogy jó volt az idei termés, ma már csak akkor kattint valaki, ha kibeleztek valakit vagy kiugrott az égő házból. Ez ellen mi, alkotók, szolgáltatók nem tudunk tenni. Nem tudunk népnevelni. Ez az egyik oka az agyonfilterezett képeknek, a dekomponált képeknek és a klasszikus fotográfiától eltérő képeknek. W Tomi ezen anyaga egy nagyon jól sikerült anyag, igényes és ütős. Tojok rá, hogy a weboldalán milyen képek vannak, ez a cikk nem a weboldaláról szól vagy a korábbi munkáiról, jórészt ismerem őket. De ez az anyag jó, és ezért is raktam ki ide. Talán Tamás eddigi legjobb fotósorozata. Ez most készült, az általad említett sorozat, meg lehet hogy 1-2-3 éve. Mindenki fejlődik. Miért kell valakinek felhánytorgatni most egy régi anyagát? Fiatalokról van szó Zoltán! Folyamatosan fejlődnek, fejlődünk. (hozzáteszem akkor is ha beleszólsz a 20 év tapasztalatoddal, akkor is ha nem). Ha majd nekünk is lesz 20 éves tapasztalatunk, és még akkor is szar képeket gyártunk, akkor beszólhatsz. Igen mi fiatalok alakítjuk a jövő fotógráfiáját. És nem tudatosan csináljuk. Megkockáztatom soha senki nem tudatosan alakította. Mindenki érzésre fotózott, az ízlésének megfelelően fotózott, egymást utánozták vagy épp nem és alakultak a dolgok. Így megy ez most is. Nem kell ennek tudatosnak lennie, és pláne nem kell ugyanolyannak lennie, mint 20 évvel ezelőtt volt. Ki mondja meg, hogy az jó volt? Ki mondja meg hogy az jobb volt mint ami most van, vagy épp fordítva? Ez ízlés kérdése. Közízlés. Ha a közízlés változik akkor a művészek változnak. Ha nem változnak eltűnnek, ahogy Martin Munkácsi, Szipál és sok más híres fotós sem tudott változni. Friss stílussal befutott, aztán eljárt fölötte az idő, nem tudott megújulni és kiesett a pikszisből. Ettől még felnézünk rájuk, mert tehetségek voltak és a képeik remekek. De a fotográfia változott és változik a mai napig. Te ennek akarsz ellenállni. Az hogy valami más, még nem jelenti azt, hogy igénytelen. Meg kellene tudni különböztetni az igénytelent a különctől, a mástól, a kortárstól. Attól még hogy egy kép agyonfilterezett, lehet jó. Apropó filterezés. Tudod miért filtereznek az emberek? Azért mert régen volt millióegy fajta film, színes, fekete fehér, negatív és dia, Kodak, Fuji, Ilford, Agfra és mindnek volt egy karaktere. Ma meg digitális van és minden gép képe – szinte – ugyanolyan. Utómunkában persze lehet tologatni a csúszkákat, mindenki a saját ízlése szerint. De ha csak picit színesítjük, picit kontrasztosítjuk akkor ugyanúgy steril, tökéletes digitális marad. Nem lesz érzékenyebb a zöldre, vagy a vörösre, nem csapja le a feketéket és csúcsfényeket stb. Ezt is lehet imitálni, de akkor már elkezdtünk lényegében filterezni. Azt meg szidják a hozzád hasonlók. A VSCO-nak ott van a szettje, azt mondák használd, idézd fel a régi filmek látvány és színvilágát. Mi ezzel a baj? Régen lehetett filmeket cserélgetni ma meg már ördögtől való? Nem hinném.

          Ami az oldalakat illeti…5 oldalról van szó :D Igen, ezt nevezem legtöbbnek, mert ez az öt oldal (plusz a Pixinfo, szerintem ott is láttam már a kötözködésed) gyakorlatilag le is fedi az összes olvasottabb magyar fotós magazint és blogot. Nyilván van még pár, de a legolvasottabbak ezek. Szóval bátran mondhatjuk, hogy a legtöbb. Az hogy MLZ milyen fotót rak ki az a magánügye, a Printscreenről semmit nem tudok, arctalanul, névtelenül írják az oldalt, fogalmunk sincs ki áll mögötte. Én csak a saját oldalamról tudok beszélni. Nem gondolom, hogy nem lennék hiteles, olyanról beszélek, amit magam is művelek, évek óta és megélek belőle. Az hogy megélek belőle, legálisan és kijelenthetem, hogy annyira nem is rosszul, az azt jelenti hogy van a munkámra kereslet, mitöbb egyre nő. Ha van rá kereslet és egyre nő, az vélhetőleg azt jelenti, hogy nem rossz amit csinálok. Én látom azt is, hogy a képeim megállják a helyüket és egyben örök elégedetlen is vagyok. Ha nem látnám hogy megállják a helyüket, nem mertnék annyit elkérni értük amennyit. De mégis tudom hogy szeretnék jobb lenni. Sokkal jobb. Ha ezzel a háttérrel és hozzáállással blogot írok, ha ezzel ügynökségek kérnek fel, ha oktatni kérnek fel, ha cégek jelentkeznek nálam hogy dolgozzak nekik is, ha egy-egy ügynökségtől elpártoló nagy ügyfelek privátban felkeresnek, mert az ügynökséget elengedték de engem nem akarnak…akkor azt gondolom a hitelességgel itt nem lehet nagy baj. Mindenkinek megfelelni persze nem lehet. Balla Vivit lehet szidni de ő mondhatjuk hogy befutott. Elvitte egy ügynökség külföldre és neves magazinoknak fotóz úgy, hogy neki semmi dolga nincs csak alkotni, minden mást megcsinálnak helyette és mindent alátesznek. Semmivel nem kell foglalkoznia ami nem egy fotográfus dolga. Egy divatfotós esetében ez a non plus ultra, akármit is mondasz. Az hogy neked nem tetszenek a képei és nem hasonlítanak Korniss meg Baricz képeire…hát ez úgy tűnik rajtad (meg még nyilván pár emberen kívül) a kutyát nem érdekli. Ha a Harper’s Bazaarnak megfelelnek, ott azt hiszem nem kell többet mondani. Te…egyébként tudod ki fotózott még a Harper’s Bazaarnak? Irving Penn és Richard Avedon. És nem Korniss és Baricz. Tudom ez most meredek és pofátlan kijelentés egy taknyostól mint én és nem vettem figyelembe a politikatörténelmet, de azért érdemes elgondolkodni rajta.

          Szóval mégegyszer mondom, nincs ember aki megmondhatja, hogy mi a jó és mi nem. Sem Normantas Paulius, sem Korniss Péter, sem Te, sem én. Trendek vannak, amit valaki követ, valaki utálja, valaki befut vele, valaki elbukik. Aki sikeres lett azt lehet szidni, de inkább arra kéne gondolni, hogy ő ráérzett a kor elvárásaira és gratulálni és örülni neki, ahelyett hogy a kor elvárásait kezdenénk el szidni. A fiatalokat meg lehet terelgetni, de józan ésszel és normális hangnemben, de ami a legfontosabb, nem a “régen minden jobb vót” szellemében. Pedig hidd el tudom mit érzel, lassan 34 éves vagyok, van egy gyerekem, sokat találkozom a mai tinikkel is, tájékozódom, nyitott vagyok, és én is úgy érzem már ennyi idősen, hogy régen minden jobb volt, de nem harcolok ellene, mert én halandó ember nem vagyok jogosult megállapítani, hogy az ami régen volt az valóban jobb volt-e vagy csak más.

          • Megint elírunk egymás mellett, ez az átka, ha az ember nem szóban kommunikál. Az SF-val az a baj, hogy nem tartják magukat a saját versenyszabályaikhoz. Második fordulóid engednek egy hdr képet ill. jutalmaznak egy láthatóan agyoneffektezett felvételt. Engem egyáltalán nem zavar, ha valaki filterezi a képeit, de basszus, ha ezt tiltja a szabályzat, akkor tessék kizárni.

            Azért vagytok hiteltelen tudósítók, mert komoly addikció alakult ki a szakmán belül és ha Te netán nyersen megfogalmaznád a véleményed, egy pillanat alatt kint találnád magad valahol a lábtörlő közelében. Mivel nekem nincsen függési viszonyom a szakmával, szabadon leírhatom a véleményem, nem kell attól félnem, hogy másnap majd kevesebb munkám lesz.

            Nem tudom, hogy Balla miként jutott ki, de az biztos, hogy a tehetséghez ennek köze sincs. Én arra tippelnék, hogy jó a kapcsolatrendszere. Most őszintén Márk! Láttál Te már tőle olyan képet, amire azt mondtad, hogy “hű az anyját”? Láttál ilyet? Vagy szerinted van olyan sorozata, amit a mai tudásoddal ne tudnál Te magad is megcsinálni? Töviről hegyire átnéztem a munkásságát és a Tiédet is, így bátran kijelenthetem, hogy nincs olyan.

            W Tomi egy igazi chimping, az új kor szülöttje és annak hibáit hordozza. Talán a népszabi volt szerkesztője mondta egyszer, hogy a legunalmasabb eseményre a legjobb fotósát küldi, hiszen onnan is jó képeket akar. És ez oda-vissza is igaz. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a Komáromi annyira jó alapanyag, hogy Őt még a leggyengébb fotósod is izgalmasra hozná ki. Nézd meg pld. alulról a 3. képet. Egyértelműen a szimmetriára hajaz, de ugyanakkor a világítással ezt a harmóniát nem követi, helyette inkább kihangsúlyozza azt, amit egyszer már megtett egy önálló képpel és annak bevilágításával. Tipikus “kezdő” hiba. A következő kiigazítás neked szól. A felvezető végén azt írod, hogy modell: Komáromi Gergő. Ő ebben a környezetben nem egy modell szerepét tölti be, hanem önmagát adja. Tehát egy kollektív portrésorozatot látunk, nem pedig egy termék bemutatását amihez kellett az Ő teste pld. A modell szó használata helytelen. Lehet, hogy számodra ez apróság, de hidd el, nem az. Más! Szakmailag nézve Capa teljesen átlagos, középszerű fotós volt, nem a fotóriporteri tudásában volt az ereje. Sosem említeném egy lapon pld. Korniss Péterrel. Hogyan is jellemezte az egyik lány? ” Ő nem nagy fotós volt, Ő egy bátor ember volt géppel a kezében.”

            Végezetül. Baricz Katinak vagy Korniss-nak nem kell aktuális trendeket követni, idomulni a jelenkor igényeihez, mert amit képviselnek az egyedi és tulajdonképpen utánozhatatlan.
            A többit majd szóban, valamikor, ha úgy adódik.

            u.i.: Valami még szöget ütött a fejembe. 6-7 éves fotóstapasztalattal, hogyan lettél Alkalmazott fotográfus? Mert ehhez nem elég egy tanfolyam, annál azért egy kicsivel több kell.

          • Végre egy értelmes beszélgetés :) Egyetértek a leírtakkal. Mondjuk a modell nekem modell, aki a kamera elé került azért hogy lefotózzák, az modell (ha filmről van szó akkor szereplő v. színész). Aki csak kellék a háttérben, de nem róla szól a kép, az statiszta. Szerinted Gergőre mi lenne a helyes kifejezés, ha nem modell (aki természetesen saját magát alakítja)?

            Vivien képei nekem tetszenek. Lehet hogy én is meg tudnám csinálni, bár ebben nem vagyok olyan biztos, de ez mellékszál, akkor is tetszenek. Nem csak olyan tetszhet amit én nem tudnék megcsinálni. Van helye Vivinek ott ahol van, lehet hogy jók voltak a kapcsolatai, lehet hogy más miatt került ki oda. De a fotózás nem csak a képek elkészítéséről szól hanem önmenedzsmentről is. Ez egy üzlet, egy vállalkozás is amellett hogy “művészkedünk”. Bár tudom ez sokaknak nem tetszik. Sokat beszélsz a fotóriperterekről, Sajtófotóról. Azért az meglehetősen más terület mint az alkalmazott fotográfia.

            És hogy hogyan merem nevezni magam alkalmazott fotográfusnak? Szerintem ez egy szakma. Az én logikám szerint van a fotóművész és van az alkalmazott fotográfus. A fotóművész úgy alkot, mint egy festő, maga találja ki a koncepciót, van művészi értéke, gyönyörködtet, olykor elvont, a munkái printben helyiségek falát díszítik, kiállításokra kerülnek stb. A maga ura valahol. Ezzel szemben az alkalmazott fotográfus megbízásra dolgozik, adott koncepciót követve kell lefotóznia valamit vagy valakit, aminek reklámértéke kell legyen vagy hűen kell bemutassa az adott helyet, történést stb. Ettől még lehet művészi, de a keze valahol kötött és nem ő találja ki hogy mit fotózzon hanem megmondják neki. A munkája nem lehet túl elvont, mert az egyszerű embernek is értenie kell hogy az a termék jó, a szálloda vonzó, az a portréalany barátságos vagy megnyerő vagy sikeres, a kaja gusztusos és a többi és a többi.
            Nem egy tanfolyamon felbátorodva mondom hogy alkalmazott fotográfus vagyok (bár hozzáteszem hogy az az egy tanfolyam az inkább négy volt, különféle témákban, ebből egy szakmát adó, vagyis papíron írta le nekem valaki hogy alkalmazott fotográfus vagyok bár tudom ez önmagában semmit nem jelent), hanem azért mert évek óta ezzel foglalkozom, és olyan cégeknek felelnek meg a munkáim, mint a Penny Market, az E’Lios, a Tungsram-Schréder, az Accent Hotels, a Fradi, az Egis. Szerencsére kijelenthetem, hogy az elmúlt évek jópár megbízása közül egy sem volt, amit ne tudtam volna az ügyfelem legnagyobb megelégedésére teljesíteni, így ezek az ügyfelek visszajáró ügyfelek lettek. Esküvőt is fotózom, igaz nem túl régóta, de a párok mind elégedettek voltak eddig, jelenleg kb 30-40 esküvőnél tartok, bár nem számoltam össze pontosan. Most megint magamat kell ajnároznom pedig nem szeretem, de kiprovokálod belőlem. Ha fotóművésznek hívnám magam (ahogy sokan megteszik), akkor érteném a felháborodást, miután művész egyáltalán nem vagyok. Alkalmazott fotográfus vagyok, aki felkérésre dolgozik a tőle telhető legjobb esztétikai színvonal mellett. Nyilván van nálam jobb is és rosszabb is, de ettől még alkalmazott fotográfus vagyok.

          • “Az alkalmazott fotográfus olyan alkotó gondolkodású szakfényképész, aki magas gondolati és esztétikai színvonalon képes a legkülönbözőbb fénykép felhasználási
            területekhez (reklám, illusztráció, riport, stb. akár nyomtatásban, akár elektronikus
            megjelenítésben) kapcsolódó fényképészeti megbízások teljesítésére
            El tudja végezni az analóg (ezüst alapú) fekete-fehér fotók laborálási feladatokat
            Ismeri és magas színvonalon képes alkalmazni a digitális képfeldolgozás technikáját és
            lehetőségeit
            Szakszerűen képes instruálni analóg és elektronikus (digitális) fotólaboratóriumot
            Az alkalmazott fotográfus tanulmányai során alapos szakmai, művészi és
            művészettörténeti ismereteket sajátít el, hogy képes legyen tervezési és alkalmazott
            fotográfiai feladatai megoldására”

            Hát én ezt találtam, mint definíciót és a riportfényképezés is ott szerepel ám a felsoroltak között, bár sejtem, hogy miért.

            De tulajdonképpen nem is az érdekelt volna, hogy bizonyíts -hiszen nincs jogom ilyet kérni- hanem, hogy 7év alatt, hogyan jut el az ember idáig. Elsajátítani az alapokat, megvásárolni az albumokat, a szakirodalmat, riportokat olvasni, megtalálni a nekünk való témát, közben napi szinten fotózni a gyakorlatszerzés miatt, eldönteni az irányt, szakosodni és ezzel együtt a meglévő munka mellett tanulni, tanulni, tanulni.
            Neked viszonylag könnyebb lehetett, hiszen digitálissal azért felgyorsítható a tapasztalatszerzési idő, hiszen rögtön látjuk, hogy hol hibáztunk. Az én mentoromhoz csak 5-6 tekercs lefotózott, kontaktolt diával mehettem és 10-15 lenagyított 13×18-as papírképpel, aminek általában a 90%-át félbetépte. Viszont több időm maradt tanulni és hatszázszor meggondoltam, hogy mikor nyomom meg a gombot. Ennek az lett az eredménye, hogy ma már -és most nagyképű leszek- kettő másodperc alatt kiszúrom a kompozíciós hibákat, esetlegességeket, diszharmóniát, a képen belüli összefüggéseket, stb. Ha most csöppennék bele a fotózásba, arányaiban ezeket a dolgokat sokkal, de sokkal később sajátítottam volna el, ez holtbiztos.

          • Asszem ez az OKJ-s tanfolyam szakmai leírása :D

            Akkor nézzük, ha már belekezdtünk:

            “Az alkalmazott fotográfus olyan alkotó gondolkodású szakfényképész, aki magas gondolati és esztétikai színvonalon képes a legkülönbözőbb fénykép felhasználási területekhez (reklám, illusztráció, riport, stb. akár nyomtatásban, akár elektronikus
            megjelenítésben) kapcsolódó fényképészeti megbízások teljesítésére”

            Ez idáig azt hiszem megvan. A magas színvonal ugye relatív, ám sok ember belefog a fényképezésbe, de jóval kevesen futnak be annyira, hogy ebből meg is tudjanak élni. Én meg tudok, tehát a nagy átlagnál talán magasabb színvonalat produkálok. Ami miatt szerencsésnek mondhatom magam, hogy érzek is némi fejlődést a saját munkámon, egyre gyakoribbak a művészibb vagy mondjuk úgy egyedibb képek és meglátások a sablonos megoldások között, aminek nagyon örülök. Ugyanakkor rá kellett jönnöm, hogy ezt erőltetni nem lehet, vagy jön magától vagy nem. Ezért is örülök annyira, hogy némi halvány jelét vélem felfedezni magamon így 5-6 év után.

            “El tudja végezni az analóg (ezüst alapú) fekete-fehér fotók laborálási feladatokat
            Ismeri és magas színvonalon képes alkalmazni a digitális képfeldolgozás technikáját és
            lehetőségeit
            Szakszerűen képes instruálni analóg és elektronikus (digitális) fotólaboratóriumot”

            Hát nézd… A mondat korrekt. El tudom végezni. Tanultam, szerettem, de az analóg technikát nem használom. Néha van fellángolás, hogy kellene, úgy hobbiból, aztán elmúlik. Télen majdnem szerváltam egy 6×7-es Mamiyát, hogy na majd rollra, na majd művészkedni, meg átgondolni stb. Aztán rájöttem hogy úgysem lenne időm rá, akármennyire szeretem. Sokat dolgozom, családom van, az ember ilyenkor már meggondolja kétszer, hogy milyen hobbiba kezd bele. A digitális képfeldolgozást viszont kijelenthetem, hogy elég magas színvonalon tudom űzni. Tanultam is profiktól és karrierem kezdetén nem kevés órát, éjszakát, napot töltöttem a Photoshop és a Lightroom előtt, oktatófilmek és oktatókönyvek előtt, hogy elsajátítsam a magas szintű használatukat. Az más kérdés, hogy a high-end színvonalra Magyarországon nincs igazán igény, legalábbis azon a szinten nincs ahol én vagyok egyelőre.

            Az alkalmazott fotográfus tanulmányai során alapos szakmai, művészi és
            művészettörténeti ismereteket sajátít el, hogy képes legyen tervezési és alkalmazott
            fotográfiai feladatai megoldására”

            Ez a mondat kicsit parasztvakítás nekem. Szakmai ismeretet nem keveset sajátítottam el, tanultam tanfolyamokon, általánoson is és tematikuson is a világítástól az esztétikain át a high-fashion retusig. Nem kevés szakkönyvet olvastam, az elsőt talán 10 éves koromban, még a szerzőre és a címére is emlékszem, John Hedgecoe: Fotókalauz Nyaralóknak utazóknak (http://bookline.hu/product/home.action?_v=John_Hedgecoe_Fotokalauz_nyaraloknak_utazoknak&id=2101012199&type=10). Tán az egyik legjobb, leglényegretörőbb könyv volt, amit valaha forgattam, kötelezővé tenném mindenkinek, aki fényképezőt fog a kezébe. (igen az 5-6 éves múlt a “hivatásos” múltra vonatkozik fényképezőt már előtte is használtam többé-kevésbé tudatosan). Fotóiskolába úgy mentem, hogy előtte már nem kevés könyvet átbugásztam, és máig azt javaslom mindenkinek, hogy ne nulla tudással menjen fotósuliba vagy tanfolyamra, ha oda készül. Szerencsére abban az időben még nem egyhónapos fotósulik voltak, hanem minimum félévesek, és volt szerencsém olyan emberektől tanulni, mint Darabos György, Vass Tamás, Szalmás Péter, Jung Zseni, Szandelszky Béla, vagy Zsila Sándor. Az analóg fotózást és laborálást Lévai Jenő tanár úrtól, és Szabó Kálmántól tanultam, mindketten a Práter tanárai hosszú ideje. Valakitől csak egy-két órát, valakivel összegezve több hetet tanultam. Nem kevés fotózáson vettem részt mint asszisztens is, 1,5 évig műteremvezető voltam a FotóSarokban.
            Tanultam művészettörténelmet is. A parasztvakítás nálam az, hogy nagyon érdekes volt a művészi és művészettörténeti ismeretek, de nem sok hasznát veszem akkor, amikor egy szalámi vagy sajttal töltött pulykamell kompozíciót kell lefotózni a Pennynek, vagy amikor business-womannek öltözött lánykát a recepciónál egy superior szállodának vagy épp stockra. Szintén valahogy nem jutnak eszembe sem a gótikus épületek, sem a pointilista festők, amikor le kell fotóznom, ahogy csilloga a szeme férfinek és nőnek, miközben közös életük jeles napjához készülődnek.

            Aztán arról nem is beszélve, hogy lassan 4. éve írom a Fotósarok Blogot és 2. éve a Mikrosat vaku.hu blogját. A két blogon összesen 1253db publikált cikk van jelenleg, melynek kb a 99.5% én írtam. Képzelheted, hogy ehhez az elmúlt 4 évben mennyit kellett tájékozódni, mennyi szakcikket elolvasni, videót megnézni angolul és magyarul, mennyi fototechnikai cuccot tesztelni, stb. Fototechnikai szaküzletben is lehúztam 1 évet.

            Hát ennyi az én történetem, ki-ki döntse el, hogy nevezhetem-e magam alkalmazott fotográfusnak és hogy hiteles vagyok-e.