Akkor most megéri-e régi digit Leicát venni? M8 teszt

Idén tavasszal beszereztem egy Leica M8-at, volt is cikk az első benyomásokról, és ígértem, hogy némi használat után lesz afféle teszt is.

Ezúttal se klasszikus tesztre számítsatok, inkább használati/használhatósági tapasztalatokról. A cikk végére kiderül, hogy érdemes-e párszázezer forintért megvenni a patinás márka régebbi, de már digitális darabjait.

A Leica M8 eBayen párezer expóval 1000 Euro volt, akkori árfolyamon kb 300.000 Ft (hozzáteszem elég olcsón sikerült hozzájutnom, és azóta az euro se 300 Ft). Ennyibe kerül kb egy Fujifilm X-T1 is, de az ugye APS-C szenzoros, a Leica M8 meg APS-H, ami látványvilágban (mélységélességben) közelít a fullframe-hez. Épp csak 10 év különbség van a két gép között, ami a digitális technológiában szerintem kijelenthetjük, hogy egy évszázadnak felel meg. A Leica persze prémium kategóriás termék, kézzel készített német remekmű.

Előre leszögezném, hogy a Leica M legnagyobb erénye az, hogy lényegesen jobban tartja az árát. Míg egy mai MILC pár hónap alatt 30-40%-ot veszíthet az értékéből, addig egy Leica M-nél ez a töredéke.

Küllem és funkciók

Az előző cikkben már leírtam, hogy az építési minőség gyakorlatilag kifogástalan. Minden nagyon egyben van, talán ilyen szinten a záridőválasztó tárcsától picit többet várnék, de nem vészes. Cserébe a gép nehéz is, jóval nehezebb mint egy átlag MILC, nagyjából a Canon 6D + 50-es obi kombónak felel meg a Leica M8 a 35/1.4-es obival. Ehhez képest a gyártó ad hozzá egy halál gagyi nyakpántot, amin műanyag a szélesítés, ráadásul a belső fele csúszásgátló műanyag tüskézett, ami körülbelül kettő perc után kikezdi az ember nyakát.

IMG_5829

A gép egyébként nagyon tetszetős. Ha valaki nem akar megválni tőle annak biztosan az egyik oka az, hogy erre a gépre egész egyszerűen élmény ránézni és megfogni. Egy pillanat alatt Robert Capának érzed magad, ha a kézbe fogod! :D Ha Robert Capa ugyan nem is leszel tőle, de abban biztos lehetsz, hogy Capa és kortársai kb ugyanilyen gépet használtak a 40-es 50-es években, csak épp filmeset. Nézzük csak meg David Seymourt, mi lóg a nyakában? Egy korai Leica M, ami pont ugyanúgy nézett ki, mint a mostani M modellek, vagy a cikkben tárgyalt 10 éves M8.

CHIM3Leicasv2

És igen, Capa kezében is Leica M dolgozott (megkövetem a T. Olvasót, ez valóban nem egy Leica, hanem egy Contax):

capa

…cserébe itt egy kép Henri Cartier-Bressonról és az ő Leicájáról:

bresson

Hogy lehet-e vele menőzni? A csajok biztos nem értik, de volt aki felismerte a gépet a nyakamban. Nem sokan ugyan – hozzáteszem szerencsére, nem vagyok egy felvágós típus -, de néhányan. Van aki csak érdeklődik hogy de furcsa gép, tán régi? (ezt a Fujimra is mondták anno), de a legkeményebb, hogy még a 86 éves nagypapám is ráismert.

IMG_5827

Ergonómia szempontjából viszont már nem ilyen szerencsés a helyzet. Nem véletlenül lehet kapni hozzá hüvelykujj támaszt, vagy olyan alsó burkolatot, melyhez markolat van hozzáépítve, továbbá szemkagylót a keresőre és nagy, becsavarhatós gombot az expogombra. Nekem csak az a bajom ezekkel, hogy mind a praktikumot szolgálják, de egyáltalán nem szépek és ezzel visszatérnék oda amit fentebb említettem. Ezt a gépet azért szeretjük többek közt, mert jó ránézni. Egy tárcsa viszont még elférne rajta amikor az ember csak kattintgat vele és szeretné félautomata, rekeszprioritás módba tenni, mivelhogy az expozíció korrekcióhoz sajnos menüzgetni kell. Van ugyan egy SET menü, amiben gyorsbeállításokat találunk, köztük az expo korrekciót, de ez se valami gyors, több gombnyomás és tárcsatekerés kell hozzá. Mindjárt javítanám is az előző mondatomat, ott van rajta a tárcsa a hátulján, csak éppen fotózás közben semmi funkciója nincs, csak a menüben és a képvisszanézéskor csinál valamit. Na erre nyugottan rátehették volna az expozíció korrekciót.

IMG_5820

A gép teteje és talpa ugye rézből van, a talpa levehető, alatta bújik meg az akkumulátor és a memóriakártya foglalat. Addig nem is tudjuk használni a gépet, amíg vissza nem pattintjuk a talpát, pedig egy egyszerű fedlapnak tűnik.

Kereső

Először is meg kell szokni, hogy a kereső nem középen van (én a Fuji X-E1-nél már megszoktam). Az első pár alkalommal biztos rosszul emeli az ember a szeméhez a gépet. Azt is meg kell szokni, hogy a keresőben nem azt látjuk, amit az objektív, el tudom képzelni, hogy a filmes érában, amikor még nem lehetett azonnal visszanézni a képeket, hány tekercset lőttek el véletlenül fentmaradt objektívkupakkal. Ha nem is felejtjük el levenni az obisapit, simán előfordulhat, hogy ez-az belóg az obi elé, de azt mi nem látjuk.

Az én Voigtander 35mm f/1.4 obim egy nagyon aprócska optika, pont ezért tetszett, mert nem foglal nagy helyet, kompakt marad tőle a gép, már-már szinte zsebrevágható (nem, nem vágható zsebre :)). A keresőben ugyan ezt is lehet látni a jobb alsó sarokban, de a képhatárba nem lóg bele. Egy hosszabb objektív, pláne napellenzővel viszont már simán kitakarhatja a keresőben látott képkockánk jobb sarkát, jóllehet a távmérős gépek obijaihoz emiatt olyan napellenzőket kínálnak, ami ki van lyukasztva, hogy átlássunk rajta, angolul úgy hívják “vented hood”.

IMG_0735

Apropó képhatárok. A Leica M keresőjében világító vonalak mutatják a képhatárokat. A egész kereső kb 21-24mm gyújtótávolságnak megfelelő látószöget fed le, ha ennél szélesebb obit használunk muszáj feltenni a vakupapucsba egy széleslátószögű keresőt. Ha 24mm-nél hosszabb obit használunk, annak képhatárait – mint említettem – világító segédvonalak mutatják. Ezek fényét a környezeti fény adja, egy külön kis bordázott ablak van a gép elején, ami bejuttatja a fényt a mechanikába, ettől világítanak a vonalak. Ez azért jó megoldás, mert sötétben nem lesznek zavaróan világosak, napsütésben viszont nagyon határozottan látszanak. Ezek a képhatárt jelző vonalak viszont ennél a típusnál nem éppen pontosak. Az, hogy hol helyezkednek el, a használt objektívtől függ, ha felcsavarjuk az optikát, akkor beugrasztja a mechanika a hozzá tartozó képhatárvonalakat. A gép elején lévő kart meghúzva ezt egyébként felülbírálhatjuk (beugraszthatjuk a többi segédvonalat), de ha a kart elengedjük, visszaugrik az eredeti állásba. Hogy ennek mi a gyakorlati haszna, fogalmam sincs. A legújabb Leica M-ekről már lehagyták ezt a kart, de még az M9-en is rajta volt. Namármost a Leica M8-ban nem fullframe szenzor van, hanem 1.3x croppos APS-H, emiatt az objektívek látószögei is változnak. Nem tudom, hogy emiatt van-e, vagy egész egyszerűen a Voigtlander 35mm-es obijának látószöge nagyobb, mint a Leica 35mm-eseké, de ha a képhatárra helyezek valamit, az elkészült képen még bőven lesz mellette hely, tehát a segédvonal csak körülbelüli képhatárt mutat, fent, lent és oldalt is. Hozzáteszem nem is olyan egyszerű komponálni úgy, hogy látod a képhatáron kívül lévő dolgokat is. Nem könnyű leszűkíteni az agyadat egy vonallal rajzolt keretre, ami a látott kép kb 2/3-a. És ez még csak 35mm, milyen lehet mondjuk egy 90-es obival, aminek a látószöge a kereső elenyésző középső részét teszi ki?

Nagy hátránya a rendszernek ugyanakkor, hogy a kereső elülső ablaka elég kényelmetlen helyen van, nagyon könnyű összetaperálni, így ujjlenyomatos lesz, ami rendesen tudja rontani a keresőben látott képet. Észre sem vesszük, egy idő után az tűnik fel, hogy olyan, mintha egy ősrégi ruszki távmérősbe bámulnánk, majd megtöröljük a keresőt és voilá, újra minden kristálytiszta és pengeéles.

Ami a keresőben látható információkat illeti, szintén nem vagyunk elkényeztetve, rekeszprioritás módban a záridőt mutatja a masina szép piros számokkal, manuális módban meg egy pofon egyszerű fénymérő van, pont mint a nagyon régi manuális tükrösökben: jobbra nyíl, pötty, balra nyíl.  Ha a fénymérő szerint jól exponált kép várható, a pöttyöt látjuk, ha túl- vagy alexpós lesz a kép, akkor valamelyik nyilat. Nade melyiket? Ezt is meg kell szokni: ha a balra nyíl világít, akkor most mi van? Ja persze, akkor túlexponált lesz a kép. De merre is kell tekernem a rekeszgyűrűt, ha szűkebb rekeszt akarok? (na itt nem mindegy, hogy valaki Canonon vagy Nikonon nevelkedett, egyiknek kézre fog esni, a másiknak pont fordított lesz minden)

Zárhang

Írtam már korábban, elképesztő. Exponáláskor a zár kattan, majd olyan hang következik, mintha a gép filmet továbbítana. Csak épp ilyenkor a zárlamellákat húzza vissza eredeti állásba. Először vicces volt, aztán zavaró lett. Nem tudtam megszokni. Az újabb M-ket úgy hirdetik, hogy szuperhalk gépek, tompa kattanás náluk csupán az expo, emiatt remekül használhatók streetfotózáshoz. Na az M8 nem ilyen. Igaz egy firmware frissítésnek hála el lehet választani a kattanást és a lamellát visszahúzó motorhangot, ilyenkor addig nem húz vissza a motor, míg nyomva tartjuk az expogombot. Próbáltam, nyilván ha valaki észrevétlenül akar fotózni, akkor ezt fogja használni, de normál fotózáskor csak még idegesítőbb szerintem. Jobb hamar túlleni rajta, ezért én inkább kikapcsoltam ezt a funkciót.

Gyorsaság

A zárkésleltetéssel nincs igazán baj, a kártyára írás, képvisszanézés viszont iszonyatosan lassú. Persze egy ilyen géppel ráérünk, de ettől még zavaró tud lenni. Hosszú másodpercekig írja a gép a kártyára a fotókat, ha egynél többet lőttünk, amire az sincs felszabadítóan komoly hatással, ha nem RAW-ban hanem JPEG-ben fotózunk. Ha csak egy képet lőttünk, akkor is lassú. Mutatni persze mutatja egyből, tehát expo után látjuk mit csináltunk, de ha bele is akarunk nagyítani várni kell míg a kártyára írja a gép a fotót. Sőt! Ha újra behívjuk az írás után, megintcsak várni kell egy rövid ideig míg betölti a teljes felbontású képet, hogy bele tudjunk nagyítani.

A többi digitális rész egyébként használható, a menüben bogarázás, a képek között ugrálás, a belenagyítás, kicsinyítés rendben van. A képek közötti gyors ugrálás lehetőségét egyébként valószínűleg épp az okozza, hogy először nem tölti be a teljes felbontású képet a masina, csupán egy kijelző méretű előnézeti képet. Ha valamelyiken ott maradunk, 1-2mp múlva lehet látni, ahogy a gép betölti a teljes felbontást. Néhányszor viszont előfordult a géppel, hogy lefagyott. Ez jellemzően akkor történik, ha bekapcsolva hagyjuk és a gép egy idő után energiatakarékos alvó módba vált. Ebből néha nem lehetett úgy felébreszteni, hogy exponálni lehessen vele, és ezen a ki-be kapcsolás sem segített, csak az akksikivétel.

Ami a fókuszálás gyorsaságát illeti, szintén nem egy villámgéza a rendszer. Jó dolog a távmérő, egész pontosan lehet vele élességet állítani még f/1.4-es rekeszen, sőt gyenge fényviszonyok között is, de a gyorsaságot felejtsük el. Az elején az ember azt sem tudja, hogy merre tekerje a fókuszgyűrűt. Ha ezt valaki megszokja, lényegesen felgyorsul a fókuszálás ideje, de így sem ér fel az autofókusszal. A DigitalREV-es srácok egy videóban azt bizonygatták, hogy felér vele, sőt sötétben még gyorsabb is. Én azt mondom nincs kizárva, de ezt nagyon szokni kell. Én finoman szólva nem használtam agyon a gépet április óta, így valamennyit gyorsult ugyan a manuális fókuszom mára, de még mindig zavaróan lassú, a kapás lövések felejtősek. Mire beállítom az expo értékeket, fókuszálok és újrakomponálok, addigra a gyerekem már a szomszéd szobában van. A mozgó témára fókuszálás nekem egyenlő a lehetetlennel. Nyilván ezt is meg lehet tanulni, volt tanárom mesélte, hogy anno a Forma 1-et manuál fókusszal fotózták és megtanulták a közeledő autó ütemében húzni a fókuszt, sőt azt is tudom, hogy a focus-puller egy külön szakma a filmes világban. Én meg sem próbáltam megtanulni.

Egy kis keretes rész, mert az előbb említettem, hogy nem használtam agyon a gépet. Az a nagy büdös helyzet, hogy azért ez mégiscsak egy Leica, obival együtt mégiscsak egy félmilliós gép. Emiatt az ember nem viszi magával akárhova. Sőt a lakásban sem meri csak úgy előlhagyni, ha elmegy otthonról, minimum bekerül egy zárható fiókba, de inkább egy széfbe ha van. Aztán ott marad, aztán az ember azt veszi észre, hogy többet áll elzárt helyen, mint amennyit használja. Ha mégis elviszed magaddal, egy zsúfoltabb helyen kapaszkodsz belé, mint a metró fogantyújába, és sikítófrászt kapsz, ha véletlen nekikoccantod valaminek.

Még annyit az élességállítással kapcsolatban, hogy előszeretettel hangoztatják egyesek, hogy a távmérőnél nem ismert a fókuszprobléma, ami a mai digit gépeket jellemzi, vagyis nincs front- és backfókusz. Ez kérem nem teljesen így van. A távmérős gépeknél is létezik olyan, hogy a váz fókuszrendszere nincs összhangban az objektívvel, emiatt a Leica logo alatt található egy csavar (meg nem mondom most a nevét), amivel szakember tudja összehangolni a gépet az obival. Én a Voigtlanderemmel egy enyhe frontfókusz jelenséget tapasztaltam például.

Képminőség

Na itt jön a lényeg. Azt említettem már a korábbi cikkben, hogy az M8-ak a kelleténél érzékenyebbek az infra fényre, emiatt néha csúnya színeltolódásokat tudnak produkálni, így muszáj venni hozzájuk ún. IR-Cut szűrőt. Akinek Leica obija van, annak ingyen ad ilyet a gyár, kettőt is, ha beregisztrál a gépével a neten és igényli. Nem olcsó egy ilyen szűrő egyébként a kettő darab piaci ára az 50ezer Ft-ot is elérheti, szóval érdemes igényelni az ingyenest. A baj akkor van, ha nem Leica obink van, ugyanis ők más emelkedésű szűrőmenetet használnak, így a Leica-szűrők nem fognak rámenni más obira. Emiatt én kénytelen voltam beruházni egy méregdrága B+W UV/IR-Cut szűrőre, ami kiszűri nekem az infrafényt. A feladatát ugyan ellátja, de valahogy nekem nagyon zöldes lett tőle a színvilága a képeknek, a RAW-feldolgozás során még egy automata WB állításnál is +20-25-30 érték körüli magentába eltolások jöttek ki, ami azért durva. Napsütésben még nincs is különösebb probléma, a durvaság inkább árnyékban és felhős időben jön ki.

untitled-20150624_026

untitled-20150623_012

L1010638

ISO teljesítmény

Na itt aztán vannak gondok és nem hazudtolja meg a gép a korát. Az ISO-skála 160-2500-ig megy, mely – állítólag – mai emberi léptékű számítás szerint ISO200-3200-ig felel meg, csak a Leica anno valamit máshogy számolt. Mindegy. A lényeg, hogy ISO érték mindösszesen 5 azaz öt darab van a gépben, 160, 320, 640, 1250 és 2500. Ebből az 1250 már erősen necces, ha szépen exponálunk meg kutyafüle, akkor szódával még elmegy, az ISO 2500 viszont már használhatatlan, sávosodik, nagyon ronda. Jóllehet egy 35/1.4-es obival nincs is rá sűrűn szükség, szürkületben még simán tudtam ISO160-on fotózni, ami gyönyörű tiszta (arról nem beszélve, hogy ezzel a géppel és az ekv. 50-es obival még 1/15s-on is tudtam berázásmentes képet készíteni, ha egy picit odafigyeltem, miután nincs benne tükör, ami berázná). Ahogy az ISO 320 is nagyon szép, akár még húzni is lehet picit utómunkában, ha alulexponáltunk, és a 640 is használható, kb olyan, mint a mai gépeken egy jól exponált ISO1600. A dinamikatartományban sem találtam igazán kivetnivalót, bár a “magas” ISO-s képeket nem érdemes húzkodni, mert csúnya zaj, ne adj isten sávosodás jön elő az árnyékokban. A túlexponált fotókat viszont egész tisztességesen vissza lehetett húzkodni, persze azért nem egy mai fullframe szint.

L1010595

ISO 640

L1010627

ISO 1250

L1010640

ISO 2500

 

1/15s záridő kézből

1/15s záridő kézből

DOF

Ezt imádom! Az 1.4-es obival észre sem vesszük az 1.3-as croppot, a mélységélesség teljesen olyan, mintha fullframe géppel fotóznánk, így ez a Leica M8 egyik legnagyobb ütőkártyája. Viszonylag kompakt méretű gép, ami fullframe-hez nagyon hasonló mélységélességet kínál, mondanám, hogy ilyet ezen az áron nem sűrűn kapunk, de közben megnéztem, a fullframe Sony a7 ára akkorát esett a használtpiacon, hogy eBayen Európából már 300ezer Ft alatt kínálgatnak példányokat (ami azért vicces, mert a szintén fullframe RX1 még mindig félmilla körül van, igaz abban az árban van objektív is) Szóval ebben sem egyedülálló gép már a Leica M8, ha valaki a nagyobb szenzor miatt venné, kacsintgasson inkább a jóval modernebb Sony a7 felé (a sima a7, a többi verzió egyelőre még nagyon drága).

L1010587

Automata fehéregyensúly

Egész egyszerűen csak felejtsük el. Bár néha a Canonnal is így vagyok, nem ritka az, hogy egy egész napot végigfotózok a Canonnal felhős fehéregyensúlyon, mert akkor legalább természetesnek hatnak a színek az LCD-n. Na a Leica M8 még durvább, brutál módon alulövi a fehéret, minden képünk kék lesz, ha Auto-WB-t használunk. Ha RAW-ban fotózunk, ez még nem a világvége, de a JPEGekkel bajban leszünk.

RAW vs. JPEG

Célszerű RAW-t használni, az egyik ok a fent említett fehéregyensúly, a másik pedig az, hogy a JPG motor nem az igazi. Csúnyán el tudja maszatolni a részleteket, ráadásul az a ritka helyzet áll elő, hogy a RAW fotó önmagában, alapbeállításon színesebb és kontrasztosabb, mint a kamerából kiesett strandard JPG. Persze utóbbit a menüben be lehet állítani, téma-presetek ugyan nincsenek (úgymint portré, tájkép, stb), de külön lehet 5-ös skálán állítani az élességet, színtelítettséget és a kontrasztot.

Összegzés

A főcímben feltett kérdésre a válaszom: nem. Sajnos érezhető, hogy ez egy 10 éves gép, ugyan a konstrukció és mechanika gyakorlatilag “túlélt” 60 évet, de a digitális világ teljesen más. A mai világban már nehezen dolgozza fel a fotós, hogy nem kéne ISO 640 fölé menni, és hogy nem tud kapásból lődözni kis mélységélességgel, ahogy azt is nehéz megszokni, hogy várni kell, hogy visszanézhesse a képet. Hétköznapi használatnál ma már egyszerűen nem pálya, hogy belenézünk a keresőbe, komponálunk, félig lenyomjuk az expogombot a fényméréshez, hirtelen picit gondolkozunk hogy a jobbra vagy balra nyíl mit is jelent, aztán rájövünk, hogy mit kell csinálni, akkor átnyúlunk a rekeszgyűrűre, vagy épp leengedjük a gépet, hogy ránézzünk a záridő tárcsára (ha ISO-t kell állítani, az menüzős), majd vissza, és akkor rájövünk hogy ja, csak mi látunk éles képet, az objektívet még élesre kell állítani, akkor keresünk a középső távmérő résszel egy kontrasztosabb területet, amin látjuk is mit csinálunk, ha az obi fókusza nagyon el van tekerve valamelyik irányba a téma távolságához képest, akkor még megy is a variálás, hogy most melyik irányba indulunk el vele. Majd ha minden megvan és még nem illant el a pillanat, lövünk. Amit újabb várakozás követ, ha visszanézéskor bele akarunk nagyítani a képbe. Picit gyorsít a helyzeten az auto ISO és a rekeszprioritás, ami egész jól működik, de akkor meg az expo korrekció a menüzős, és peresze lényegesen gyorsít a helyzeten, ha az ember már rutinból nyomja és zsigerből tudja, melyik jelzés mit jelent, vakon tekeri a záridőtárcsát és tudja hogy merre tekerje a fókuszgyűrűt a kívánt eredményhez. Ez csak idő kérdése, de még úgy sem lesz olyan gyors a folyamat. Persze valahogy régen is tudtak dolgozni vele a fotóriporterek, de rendszerint nem is f/1.4-es rekeszen fotóztak hanem f/2.5-ön meg f/3.5-ön, így a fókuszálást elég volt csak kb-ra beállítani, az expozíciós értékek meg egy adott jelenetben általában előre be voltak állítva a gépen.

Egyszóval szép a régi Leica, patinás a régi Leica, az elején még jó érzés, hogy van egy ilyene az embernek, de aztán rájön, hogy használni ezt már csak korlátozottan lehet, és adott esetben még meg is néznek miatta. Persze ha valakinek a virításra van ingerenciája, annak jó, de szerintem többségünk nem akar egy fényképezőgéppel villogni. Legalábbis én biztosan nem. Nemrégiben vettem egy okoskarkötőt, a legkevésbé feltűnőt, ami csak létezett és még tud is valamit, de ez is csak addig nem feltűnő, míg dupla koppintással meg nem nézem rajta, hogy hány óra van (ekkor világítani kezd a rejtett kijelzője). Ha valaki ezt látja, egyből jön a kérdés, hogy eeeez mi? Na ilyen a Leica is. Amíg a válladon lóg, csak parázol hogy le ne vágják a nyakadból, ha felemeled az arcodhoz, vagy kiteszed egy asztalra, már jön a kérdés: jajj de fura gép, eeez mi? Vagy az, hogy “úúú egy Leica?”. Végül elkattintod a képet és rájössz, hogy ez ma már kevés.

IMG_3765

Szerző: Korecz Márk

Főként reklámfotózásban és esküvői fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog alapító szerzője, a FotóSarok Oktatóközpont "kreatív kisvakus világítás" oktatója.

Oszd meg ezt a posztot
  • Barni Buslig

    Követtem az előző cikkeket is az M8-as Leica-ról és mosolyogva azt a következtetést vontam le, hogy MKorecz úgy vagy vele,mint én a filmes gépekkel:nagyon szeretem őket mert fémből és üvegből készültek,stilusosak,diszkrétebb velük a megjelenés és 40 év után is strapásabbak mint a mostani plasztik-fantasztik obik és DSLR gépek (ugyebár nem mindenkinek futja L-es obikra és magnézium ötvözetű házakra,stb).DE ezekkel a veterán gépekkel másképp lát a fotós,le kel nyugodni és másképp is kel komponálni,fókuszálni mint a mai hipergyors gépekkel…Valahogy ezekkel a régi gépekkel visszakapunk egy szeletet a múltból,aminek egészen más a világa,amikkel talán művészfotókat is tudunk készíteni és nemcsak a új technikákat hétről-hétre felülmúlni…A filmes gépeknek egyik nagy erkölcsi előnye, hogy jobban becsülöd a pillanatot mint a digitálissal és minden egyes exponálás egy élmény…

    http://buslig22.wix.com/busligphotography#!analog-film/c23lf

  • Ha valaki elolvassa ezt a cikket és talán találkozik az általam írottakkal is, https://kutasikovacszoltan.wordpress.com/2015/04/11/a-leica-sotet-oldala-avagy-egy-maganvelemeny-szilard-tenyekre-alapozva/ elgondolkozik majd rajta, hogy kell-e neki egyáltalán egy ilyen méregdrága asztali dísz.

    Lehet, hogy a leica később jön rá arra, hogy az igények megváltoztak. Aztán az is lehet, hogy beleragadtak a saját bűvkörükbe és csak a full gazdag divatfotósoknak szállítják majd az S-es gépeket.

    u.i.: Hirdesd meg, add el, lesz rá vevő.

  • Lehoczky Alfréd

    Az a rohambilis csávó, aki Capa is lehetne, Contaxal fényképezik. Ezért a tévedésért annak idején meglincseltek volna, ahogy ma egy nikonos, ha lecanonoznádd a gépét, BMW-s a Mercissel… stb. Nem mintha ma igazán látnád a különbséget. :-)

    • Igazad van. Elvileg azon a képen Capa van de valóban nem egy Leica van a kezében. Mindenesetre ő is fotózott Leicaval. :)

  • Lehoczky Alfréd

    “Persze egy ilyen géppel ráérünk” A Leica eredendően riportergép. Tehát nem érünk rá. Amiről Te beszélsz, az a lemezes gép. A Leica pedig éppen az antilemezességről szólt.

    Nekem van tiszta keresőjű orosz keresős gépem. Annak is éles és szép a keresője. Meg néztem már régi Leicába, aminek koszos a volt keresője, és csúnya volt.

    “a távmérőnél nem ismert a fókuszprobléma” Ó dehogy nincs! Minden rendszernél, ahol a KÉP keletkezése és a mérés más helyen történik. Gondossággal ezt lehet csökkenteni, de mindíg gond lesz. Tudom Te is ezt írtad. :-) Van egy Yashica elektro 35-m. Még véletlenül sem tud éles képet csinálni. Be lehetne állítítni, de hát van pár tucat más gépem, arra az esetre, ha filmel akarnék fényképezni.

    Persze nem akarok kukacoskodni. Nagyon érdekes egy elfogulatlan, gyakorlatias tesztet olvasni, egy kultikus kütyüről. Pedig hát az is csak egy gép, aminek a használatról kellene szólnia.

    • Persze egy ilyen géppel ráérünk – értem ez alatt hogy ma egy kultikus 10 éves géppel. Ma aki nem ér rá, nem ilyen gépet vesz.

      Nekem van itthon nagypapatol egy Zorkij-4. Abban semmit nem látni :)

      • Lehoczky Alfréd

        “Nekem van itthon nagypapatol egy Zorkij-4. Abban semmit nem látni :)”
        Tisztítás, Zorkij 6, Kiev …