Szóval fotós akarsz lenni…

Szeretsz fotózni. Egyre jobb cuccokat veszel. Kacérkodsz a gondolattal, hogy profi fotós akarsz lenni. Másoknak is megy, miért ne menne neked is? El akarod tartani a családodat és azt látod, hogy egyesek többszázezerért vesznek objektíveket meg gépeket, akkor biztos sokat keresnek, milyen jól élhetnél te is. Jársz fotósuliba is, az oktatónak olyan könnyen megy minden. Azt még pontosan nem tudod, hogy mit szeretnél csinálni, de jó lenne a fotózásból élni. Tudod mit mondok? Simán meglehet! De azt se feledd, hogy nem lesz minden szép lányból topmodell, és azt se feledd, hogy a fotózás az esetek többségében nem olyan romantikus szakma, mint az elsőre látszik.

Egy ismerősöm keresett meg azzal a kérdéssel, hogy mindig is én voltam neki a fő inspirálója és szeretne ő is fotózással foglalkozni. Anno együtt dolgoztunk egy cégnél, én akkor kezdtem a fotózással foglalkozni és őt is megfertőztem. Nekem ez lett a szakmám, ő jó ideig hobbista maradt, de most elvégzett egy fotóiskolát, lecserélte a fényképezőjét és az objektívjeit egy jobbra és az a terve, hogy még picit járna fotóiskolába, beleszagolna az esküvőzésbe, bár nem akar esküvői fotós lenni, de szeretné eltartani a családját. Eltartani a családját? Az szép dolog. De a válaszom erre az volt, hogy ha el akarod tartani a családodat, akkor tanulj meg programozni vagy 3D grafikát készíteni*. (Ha már 40 évesen a fogorvosról és a jogászról jó eséllyel lecsúsztál). *a kommentekből kiderül, hogy már a 3D grafika sem pálya

Lehet hogy szigorú voltam vele, de azt mondtam neki, hogy fotósként megélni – a mai világban – nem elég annyi, hogy szeretek fotózni és el akarom tartani a családomat. Utóbbit szerintem ki is húzhatod egyelőre a listáról, max az lehet cél az első években, hogy magadat el tudd tartani a munkádból. De mint fotós, főleg mint kezdő fotós ez kell legyen a legkevésbé fontos célod egyelőre. Most azt hiszed, hogy egy közhelyet fogok elpuffogtatni, hogy az első célod a fejlődés kell legyen. Szerintem nem. Megváltozott a világ. Persze ez is fontos, de ma amikor már mindenki fotós vagy fotós akar lenni (vagy DJ vagy modell), ma már az a fontos, hogy próbáld meg felismerni, hogy szorult-e beléd néminemű művészi hajlam. Hogy jó-e a szemed, van-e szíved ehhez a szakmához. Én se vallom magamat művésznek, és a legtöbb kollégám szintén így van vele. De mégis, az eladható, piacképes fotóknak igenis van művészi értéke, hiszen ettől különbek az átlag fotóknál, amit bárki tud csinálni. Meglátni egy mozdulatot, egy gesztust. Képen megmutatni egy érzést. Észrevenni az apró részleteket és azokat kiemelni. Érzékenynek lenni a fényekre, fény-árnyék játékokra. Egy jó fotósnak ezek mindennapi dolgok. Egy jó fotós ha nem fotóz, akkor is így szemléli a világot, ha ül a kocsiban a dugóban, vagy sétál egy áruházban, akkor is észreveszi azt, amit más nem feltétlenül. Ha egy filmet néz, előfordul, hogy nem is a történettel foglalkozik, hanem lenyűgözi a operatőr mesteri munkája a kompozícióval és a világítással. Ezt akár lehet kórosnak is nevezni. :)

Nem biztos, hogy ez mérőszámnak minősül, de sanszos: nézd meg a telefonodat. Hány olyan kép van benne, ami azért készült, mert lenyűgözött a látvány, és sikerült is visszaadni a képen?


A fenti egy iPhone-nal készült fotó egy tehetséges magyar fotóriportertől. Nem érted? Háttérben egy medence két lubickoló nénivel, baloldalt egy árnyékban lévő oszlop takarja ki a kép felét, ami előtt egy vízesés van, ami megcsillan a napfényben. Te észreveszel ilyeneket, ha egy Aquaparkban lubickolsz a családdal, vagy a barátnőddel? Hajlandó vagy emiatt elszaladni a telefonodért, csak hogy megörökítsd és megmutasd az embereknek? Volt már olyan, hogy az ilyen lépten-nyomon szembejövő alkalmak miatt hónapokra úgy döntöttél, hogy a fotóstáskád lesz a retikülöd, és mindenhová magaddal viszed a gépet? Itt egy másik ugyanattól a sráctól:  

#keszthely #triatlon #blackandwhite A photo posted by Arpad Kurucz (@arpadkurucz) on

Egy halál egyszerű terasz, ahová besüt a nap. Semmi extra. Riporterünk melózni volt a Balatonon, és ez volt a szállása arra a pár napra. Ő mégis meglátta és lefotózta a telefonjával, amiből egy szép minimál lett. Észrevennéd egy fal textúráját a súrlófényben, vagy ilyenek fel sem tűnnek neked? Na ezeket kell felismerni magadban, mielőtt úgy döntesz, hogy fotózásból akarsz élni, mert ez a képesség – ha megvan benned – fog segíteni akkor, amikor semmi sem úgy alakul, ahogy eltervezted. Ez fog segíteni abban, hogy elégedett megrendelőid legyenek, akik örömmel fizetnek a munkádért. Csak ezután jöhet a fejlődés rész. Fejlődni autodidakta módon, fejlődni fotóiskolában, fejlődni workshopon, tanulni másoktól és rengeteg-rengeteg képet megnézni, vagy akár kielemezni is.

Aztán ott van még a felszerelés. 1 évet dolgoztam fotós szaküzletben, pontosan tudom, hogy a hobbisták költenek a legtöbbet felszerelésre. Szerintem ez mindenhol így van a világon. Miért? Ennek két oka is lehet. Bizonyára vannak emberek, akik azt hiszik, hogy ha jobb felszerelésük van, jobb képeket fognak készíteni. De én inkább úgy gondolom, hogy azok tehetik meg, hogy mindig a legújabbat és a legjobbat vegyék meg, akiknek a fotós hobbijuk mellett van egy jól fizető állásuk, ami termel annyi pénzt, hogy a hobbijukat finanszírozni tudják belőle úgy, ahogy csak akarják. Nincs ezzel semmi baj, a hobbik már csak ilyenek. De ha profi fotós akarsz lenni, gondolkozz el azon, hogy miért nem a profik veszik meg a legtöbb esetben a legújabb, legjobb cuccokat? Tán azért mert nincs rá szükségük? Ez is igaz valahol. Meg az is, hogy nincs rá pénzük. A kettő összefügg. Ha akarnák talán meg tudnák venni, de annyi pénzük nincs, hogy olyan cuccot vegyenek, amire nincs igazán szükségük.

Mert a profik úgy költenek felszerelésre, hogy az vissza is hozza az árát belátható időn belül.

Befektetés. Tárgyi eszközbe. Vállalkozáshoz. Érted…?

Befektetni viszont sajnos muszáj, mégha nem is olyan iramban, mint ahogy egy hobbista teszi. Ez márpedig elég sok pénzt felemészt. Ugye mondtam, hogy a család eltartását sürgősen húzzad ki a célok közül? Odébb van az még. Nem lehetetlen, de odébb van. Na, mennyi mindent leírtam már, aztán szinte semmiről nem esett szó. Mivel kezdjem, a jó hírrel vagy a rosszal? Kezdjük a rosszal, hogy jó szájízzel távozzon az olvasó a végén.

  1. Nem elég szeretni fotózni, mint fentebb kiderült jól is kell csinálni. Az nem mérce, ha jönnek a lájkok a Facebookon, és laikusok dícsérgetik a képeidet a környezetedből. Az a mérce, ha valaki azt mondja, hogy szeretné ha lefotóznád neki ezt meg azt, ne adj isten még fizet is érte, de nem is ez a lényeg hanem az, hogy elégdett a végén, és ajánl másoknak, mások is megbíznak és ők is elégedettek. Ha ez 10x, vagy 20x megtörténik, az már mérce.
  2. Fontos, hogy szerelemből csináld a fotózást, és ne azért érdekeljen, hogy legyen miből eltartani a családodat vagy magadat, hanem azért mert ez az életed, és ha egy fillért nem keresnél vele akkor is csinálnád. Romantikus mi? Pedig nem mindig ilyen romantikus. A mi szakmánk ugyanis az esetek többségében egyáltalán nem romantikus. Akkor is szeretned kell a fotózást, akkor is a legjobbat kell hoznod, amikor a munka minden csak nem romantikus. Amikor 20db egyszerű tárgyat kell lefotóznod fehér háttéren. Nem egy izgalmas téma. Persze egy kezdő ezt is élvezi az elején, de amikor huszadszor kell megcsinálni, akkor már lehet, hogy picit utálni fogod, de mégis szeretni kell és lelkesen csinálni. És ez még csak a kezdet. Az elhivatottság és a profizmus nem itt kezdődik, hanem ott, amikor jönnek a problémák.
  3. Merthogy vannak “szeretem” fotózások, és vannak “nem szeretem” fotózások. Hidd el nekem, ma Magyarországon nagyon gyakori az utóbbi, és mégis azt is szeretni kell. Szeretem fotózás az, amikor minden klappol és olyan képanyag készül, amit megálmodtál és büszkén vállalod utána, sőt büszkén vállalja az egész stáb, akivel dolgoztatok rajta. Szinte minden fotózás szeretem fotózásnak indul. Csak aztán jönnek a problémák: kiderül hogy nincs semmiféle stáb, akivel dolgozhatnál a szép eredményen. Egyedül vagy. Mindegy, megszoktad már. (Megszoktad már?). Aztán kiderül, hogy nem olyanok a körülmények. Vacak a helyszín. Vacak a termék. Béna a modell. Szarok a fények. Bármelyik előfordulhat és sokszor elő is szokott fordulni, néha halmozottan. De ami a leggyakoribb: nincs…idő…alkotni. Ez a leggyakoribb jellemzője a fotózásoknak, hogy nincs idő, sietni kell, kapkodni kell. Tőled viszont elvárják, hogy szépet alkoss. A fotózás időigényes tevékenység, mégis a megbízók többsége nincs tisztában ezzel. Rendszerint fele annyi időd van a fotózásra, mint amennyi kéne. Van olyan megrendelő, aki tudja, hogy ehhez idő kell, de ezeknek is a fele az első vagy a második fotózás után (miután látja, hogy jó a képanyag), előjön a szokásossal: “Figyu, nekem 1 óra múlva el kell mennem.”, “A modell sajna csak 4-ig ér rá”, “1,5 órára kaptuk csak meg a helyszínt, mert utána lesz egy rendezvény.” Persze tőled ugyanazt várják majd el, mint amikor 3 órád volt arra, amire most csak egy van. Aztán ehhez jön még, hogy szarok a fények. :D Klasszikus. 2 hete a spanyol riviérán voltam reklámfotókat készíteni egy megbízónak. Bringás és lifestyle fotókat különféle mezekben. Kifizetett egy rakás pénzt repjegyre, szállásra, munkadíjra. Egy egyébként kifejezetten igényes megrendelőmről van szó. Aztán a 4 napból 2-t nem sütött a nap, és a sportolók akiket fotózni kellett végső soron edzőtáboroztak, így meglehetősen kevés alkalommal és rövid időre értek rá. Volt olyan nap, hogy csak délelőtt 1 órát meg délután egy órát lehetett fotózni, akkor viszont ami a csövön kifért, mert nagyon sok kép kell, ráadásul többször autóba kellett ülni és távolabbi helyszínekre elutazni. Ilyenkor nem lehet azt mondani ugye, hogy dehát kérem, kevés az idő és szarok a fények. Álommelónak indul, és közben kiderül, hogy 4 nap problémamegoldás vár rád. De ezt is szeretni kell. Én ezek ellenére álommelóként gondolok vissza rá, persze nem az lett amit elképzeltem, hogy majd vonzó sportolókat fotózok, baromi jó ruhákban, kisebb stábbal. Ettől messze voltunk, de inspiráló helyeken fotózhattam inspiráló embereket. Ettől lett álommeló.

Azt gondolod, hogy olyan lesz, mint Dustin Snipes fotózása fent. Aztán azt veszed észre, hogy egy szem géppel a kezedben szaladgálsz és nézed az órádat, hogy mennyi időd van még. Persze olyan fotót kéne csinálni, mint Dustin Snipes…

Nem kell azonban ilyen messzire menni, ott van például egy esküvő. Ahol 12 órát talpalsz 5-10 kiló felszereléssel, a végefelé már csak te vagy józan, meg max a kollégáid, hajnali fél 2 van és tudod, hogy még 1,5 órás autóút vár rád, ha végeztél. Hogy aztán otthon 1 hétig görnyedj a számítógép előtt 2000 fotó fölött, miközben nyaggat a gyerek, hogy gyere játszani és látod, hogy boldogtalan az asszony, mert nem foglalkozol vele, pedig otthon vagy.

Tavaly október 17-én volt az azévi utolsó esküvői fotózásom. Reggel még beszéltem telefonon a nagypapámmal, megbeszéltük, hogy mi fog történni az elkövetkező napokban, mert betegeskedett az öreg és épp kiengedték a kórházból. Délelőtt elindultam az esküvőre, pont odaértem, mikor jött a telefon, hogy meghalt a papa…. Te meg próbálj meg 12 órán át jópofit vágni egy pár élete egyik legboldogabb napjához, és hozni azt a színvonalat, amit láttak a weboldaladon, amikor megbíztak. Nem könnyű, de meg lehet csinálni. Nem is ez a kérdés. Csak próbáltam pár példát mutatni arra, hogy nem is olyan romantikus a mi szakmánk, mint azt gondolják.

Aztán nem beszéltem még olyan mindennapos dolgokról mint az ízlés nélküli megrendelők, akik olyat kérnek tőled amiről tudod hogy rossz lesz, de nekik az tetszik (jó esetben rájönnek és helyrehozható még a dolog).

Nem beszéltem még a low-budgetről, az alkudozó ügyfelekről, nem beszéltem a mindennapos képlopásokról.

Nem beszéltem még a  világszintű jelenségről, hogy mindneki fotósnak képzeli magát, nyomott áron vagy ingyen dolgoznak rontva ezzel mások megélhetését. Utóbbi persze tény, de én szvsz nem tartom egetrengető problémának, hiszen igényes megrendelők még mindig vannak, és amíg vannak, addig az igényes fotósoknak is lesz munkájuk.

És akkor még nem beszéltem a riporterek gyakran mostoha körülményeiről, az unalmas sajtótájékoztatókról, az éjszakai ügyeletekről például, mert ahhoz én nem értek, csak hallom.

Persze vannak azért jócskán szép napok. A fotózás révén olyan remek embereket ismerhetsz meg, akiket egyébként valszeg sosem. Olyan helyekre juthatsz el, olyan helyekre juthatsz be, ahová egyébként sosem vagy épp egy rakás pénzért csak. És az is egy jó dolog, hogy a legfőbb szenvedélyeddel pénzt kereshetsz. Olykor kevesebbet, olykor meg többet. De amikor többet keresel, akkor sem leszel gazdag, hiszen ahogy az ember megteheti, megpróbál fejleszteni. A bringás fotózáshoz nekem például be kellett szerezni egy olyan fényképezőgépet, aminek van olyan jó követő fókusza, ami lekövet egy biciklistát, ahogy például keresztülhalad átlóban a keresőben, de kellett egy 200-as tele is, mert addig 100-as volt a leghosszabb obim. Az ember azt gondolná, hogy ezeknek a fejlesztéseknek egyszer vége lesz, mert olyan felszerelése lesz, ami már megfelelő. De sosem lesz vége, elárulom nektek. Maximum lelassul, de vége sosem lesz. Az meg épp elég, hogy elvigye annak a pénznek a jórészét, amit megkeresel vele. Ha jó géped van, majd fájni fog a fogad egy másik objektívre. Aztán jön egy olyan gépváz, ami sok nyűglődésedet megoldaná. De az meg 30-40 megapixeles képet gyárt, így le kell cserélni a számítógépedet, mert a régi nem bírja. Aztán rájössz, hogy egy nagyobb monitor jó lenne, vagy egy helyett két monitor, hogy nagyobb méretben lásd a fotódat, lásd az apróbb részleteket. Ha mindez netán megvalósul, rájössz, hogy milyen jó lenne egy digitalizáló tábla, vagy egy MIDI kontroller, hogy felgyorsítsa a munkádat, mert a legfőbb problémád az idő. Ha ez is megvan végre, kijön egy olyan objektív, ami egy személyben ki tudna váltani 3 obidat és kisebb, könnyebb lenne a cuccod. Nem fájna annyira a hátad a táskától. Mert valahol a legfőbb dolgod az egészséged. Eladod, megveszed. Aztán kijön egy gép, ami megint olyat tud, ami vonzó. Mérlegelsz…és így tovább az örökkévalóságig. Hogy is van a mondás? Tanítsd meg a gyerekedet fotózni és sosem lesz pénze drogokra. :D

Aztán egy idő után rájössz, hogy hónapok óta nem fotóztál olyat, amit magadnak, a saját örömödre csináltál. Miért? Mert nincs rá idő. Mert az, hogy kimész a tópartra és lefotózod a kacsákat, már nem motivál. Lenne ami motiválna, de ahhoz kéne modell, és/vagy kéne helyszín, kéne styling, kéne világítás. Ezt meg megszervezni, odautazni, megcsinálni idő, pénz és energia. Az meg nincs. Örülsz, hogy fel tudtál állni a géptől egy hétvégére és játszottál a gyerekkel, vagy moziba mentél a pároddal. Ja tényleg! Otthon dolgozol. Magyarázd meg egy két-három éves gyereknek, hogy apa most nem megy játszani, mert dolgoznia kell. És hirtelen nem tudod hova tenni, amikor a 2 éves gyereked odaül az íróasztalodhoz, és azt mondja “Esztej is dojgozik.”

Hát ilyen, meg még ilyenebb a hivatásos fotózás. Mi mégis szeretjük. Imádjuk a munkánkat. Imádjuk, hogy nem kell egy irodában ülni 8-16h-ig és egy félkegyelmű főnök utasításait követni. Imádjuk, hogy nem kell januárban megmondani, hogy augusztusban mikor szeretnénk szabira menni (mi nem megyünk szabira augusztusban :D…legalábbis az esküvősök biztosan nem). Ugyanakkor nem igazán tudjuk értékelni, hogy hétvége van, és nem tudjuk mit jelent az, hogy “munkaidő vége”. Mi szeretjük az embereket, szeretjük a kihívásokat, amit a sokféle ember sokféle módon támaszt. Ha felhős az idő, nem áll pittyre a szánk, hanem azon agyalunk, hogyan lehetne kamunapfényt csiholni vakuból egy portré kedvéért. Szeretünk problémát megoldani. Azért szeretjük mindezt, mert a fotózás az életünk, a szenvedélyünk. Vajon Máté Bence miért töltött egy évtizedet a fűtetlen leskunyhóban? Csak azért, hogy első helyeket érjen el pályázatokon? Nem hinném, hogy azért. Szenvedélyből tette…azért.

Ez veled is megtörténhet. Nem lebeszélni akarlak, csak felvilágosítani. Hallottad már biztos, hogy nem egyszerű, de lehet, hogy nem elégszer. Az elején én sem tudtam, hogy mit akarok ettől az egésztől, aztán alakultak a dolgok maguktól. De sosem erőltettem. Sosem gondoltam az elején, hogy márpedig én most ebből akarok megélni, sőt eltartani a családomat, max egy vágyam volt, hogy de jó lenne elérni egyszer, hogy a fotózás legyen a munkám. Aztán lelkes voltam, kitartó voltam és sikerült. De nekem is úgy sikerült, hogy két blogot írok mellette, hogy van némi kiegészítő keresetem is mellette, ami csak részben kapcsolódik a fotózáshoz. Pont azért, mert a fotózásban néha előfordulhat az, hogy 1 hónapig rád se nyitják az ajtót. Ha jól csinálod akkor ez nem esik meg sűrűn, de néha megeshet, márpedig abban az egy hónapban is meg kell élni valahogy.

Szerző: Korecz Márk

Reklámfotózásban és vállalati fotózásban foglalkoztatott alkalmazott fotográfus, a FotóSarok Blog, továbbá az egyetlen hazai stúdióvilágítással foglalkozó blog alapító szerzője.

Oszd meg ezt a posztot
  • FrenkyPub

    En sose akartam hivatasos fotos lenni. Ezt meghagyom masoknak… Ha megkernek esetleg egy fizetos munkara, akkor tovabbitom egy olyan ismerosnek aki ebbol el. Valoszinuleg megtudnam csinalni a melokat, de oromot nem okozna. Direkt meghuztam a hatart, hogy a fotozas az hobbi marad. Max mikor a melomhoz kell esetleg valami, de azokhoz a fotokhoz nem kell nagytehetseg se.

    Nem szeretnem az ismerosodet lebeszelni a 3D grafikusi hivatasrol, de tobb mint 10 eve dolgozok 3D grafikuskent es par apro tapasztalat:
    – A fizetesek elegge lecsokkentek… eloszeretettel alkalmaznak Magyarorszagon kezdo tapasztalat nelkuli embert olcsobban, mint egy olyat akinek mar jopar projekt van a hatamogott. (Kb mint a fotosoknal)
    – A legtobb ceg be se akar jelenteni vagy valahogy okoskodva akarja megoldani. Aztan ha vege a projektnek mehetsz amerre latsz es nincs tobb fizu; mar ha eddig fizetett a ceg… (Kb mint a fotosoknal ha nincs projekt nincs penz)
    – Azokhoz a cegekhez bekerulni ahol meg is fizetik a munkat es be is jelentenek rendesen tovabba hosszabb tavban is lehet gondolkodni mint par honapos projektek… Oda bizony referencia kell es nem is akar milyen. (Kb mint a fotosoknal)
    – Sokszor irodai munka egy a munkadhoz nem igazan erto fonokkel a hatad mogott. Persze lehet otthon is dolgozni, de attol meg skypeon/telefonon vagy mailban ugyan ugy kapod a fonoktol az aldast. Es termeszetesen, ha otthon is dolgozol akkor is az munka tehat nincs ido a csaladra. (Kb mint a fotosoknal)
    – A tulora: O igen ez az ami minden cegnel van olyan ceget meg nem lattam ahol ne vartak volna el. Persze az esetek nagyreszeben ingyen es bermentve. Tehat tulorat nem akarnak fizetni, de legyen meg minden idoben. A preniumot regebben beigertek eloszeretettel, de csak igertek. Ma mar ez se divat tudjak ezzel nem lehet osztonozni hisz a grafikus tudja nem fizetik ki ugyse neki. Igy marad a kirugassal valo fenyegetes. Jo magyar szokas szerint.
    -Szabadsag. Az meg mi? Termeszetesen jar mindenkinek, de ha kiveszed vissza se gyere, mert minden munka surgos minden munka azonnal kell… Igy marad az egyetlen szabadsag a karacsony es az ujev kozt. A tobbit meg el lehet felejteni.

    Nem szeretnek senkit se elriasztani es termeszetesen vannak jobb vagy jo cegek akik korrektul bejelentik az embert fizetik a jarulekokat nem hajtjak tul az alkalmazottakat… De Magyarorszagon ilyen nem igazan letezik.

    Azert van egy jobb oldala is a 3D grafikanak a fotozashoz kepest: olcsobb csak venni kell egy jobb szamitogepet meg 1-2 jobb monitort es lehet dolgozni. Mar ha van melo. Ha meg sajat texturakat szeretnel, akkor venned kell persze egy fenykepezogepet. :)

    Kulfoldon jobb a helyzet termeszetesen…

    Programozokat jobban keresnek es jobban is megfizetik, de ahhoz meg azert elegge erteni kell es 30-40 evesen neki allni megtanulni. Hat en passzolnam.

    Bocs az offert..

    A cikk meg szerintem eleg korrekt. Kb igy kepzeltem el a szakmat. :)

  • Barják László

    Remek írás :)

  • Paul Suha

    Jol összeszedett iras! Gratula! :-) Sok hivatasos fotos raismerhet belöle a sajat eletenek mozzanataira. Ami egy erdekes jelenseg szamomra mostansag, hogy kezdö fotosok azonnal penzt akarnak keresni a fotozassal es rögtön ebböl akarnak megelni (legalabbis az esküvöfotos piacon, amit en latok). Volt olyan srac, aki meg sohasem fotozott esküvöt, de azonnal csinalt egy weboldalt es kiiarta, hogy Ö profi esküvöfotos. Olyan is volt nemreg, hogy valaki 6 esküvö fotozasa utan irta nekem, hogy Ö most mar ebböl akar csak megelni, stb-stb. Szoval kicsit türelmetlenek mostansag a kezdö fotosok. Ertem en, hogy felgyorsult a vilag, de nekem jopar evbe került eljutni oda, hogy jol megeljek csak a fotozasbol. Ma pedig minden kezdö azonnal ebböl akar elni. Eltünt kicsit a tisztelet a szakma irant, eltünt az elhivatottsag, hogy elöször is fotozni szeressenek az emberek. Elöször szenvedellyel kell csinalni ezt a szakmat es sok-sok türelemmel, es csak utana jöhetnek a sikerek es esetleg az, hogy ebböl meg is eljen valaki. Ma mar nem jellemzö, hogy valaki evekig csak taskat cipel egy profi fotos mellett, mint ahogy pl. egy Jerry Ghionis is kezdte. Ma mindenki azonnal szuper fotos akar lenni es sok penzt keresni. Erdekes jelenseg.

    • C64forever

      Én eleve érthetetlenül állok azelőtt, és roppant ellenszenves számomra ha valaki azért kezd el fotózni, hogy ebből megéljen, szerintem az az egészséges ha valaki elkezd fotózni mert szereti csinálni, élvezi, aztán ha úgy adja az élet, hogy még tehetsége is van hozzá, akkor el lehet ezen gondolkozni, hogy mondjuk ő szeretne ebből pénzt csinálni.

  • Egy ironikus avar

    Sziasztok!
    Körülbelül egy éve kezdtem el felszerelést vásárolgatni és fotózni tanulni autodidakta módon. Főleg tánc előadásokat és koncerteket fotózom, táncot nagyon szeretek fotózni, legutóbb a Müpában voltam Bozsik Yvette előadáson (fotós regisztrációm nem volt, csak bekönyörögtem magam), ezt nyilván ingyen csinálom csak magamnak, gyakorlok, fejlesztem magam. Viszont van egy zenekar akiknek havonta egyszer koncert fotózom egy minimális összegért. Namármost elég sok cikket olvastam a témában, hogy a kezdő/tanuló fotósok sokszor ingyen vagy nyomott áron vállalnak el munkákat ezzel alávágva a profiknak. Nincs pofám akkora árat kérni mint a profik, mivel az anyagom se olyan profi, de szerintem nem is adnának többet. A kérdésem az, hogy ebben az esetben mit csináljak?

    • Paul Suha

      Szia! Szerintem jol csinalod es ez az egeszseges hozaallas a dologhoz. Tanulni kell, gyakrolni es ha esetleg adodik valami kis munka, akkor megcsinalni. Nekem sohasem volt gondom azzal, ha egy kezdöbb fotos alacsonyabb aron dolgozik, mert ez igy termeszetes. Egy kezdönek referenciat kell gyüjteni es fotoznia kell minel többet, hogy fejlödjön. Ebben a fejlödesi szakaszban teljesen nomalis, ha alacsonyabb összeget ker meg csak a munkajaert. Az a profi, aki amiatt panaszkodik, hogy egy kezdö fotos alacsony aron dolgozik, az valoszinüleg egy pocsek fotos :-). Az mar mas kerdes, ha a profik vagy felprofik dolgoznak alacsony aron, mert akkor romboljak a sajat piacukat, ami gond mindenkinek. Egyebkent aki tenyleg jo fotos, annak mindig lesz eleg munkaja is. Mindenkinek megvan a sajat celcsoportja, akinek dolgozik. Most Te peldaul egy kisebb zenekarnak kisebb penzert fotozol, de ha majd menö leszel es peldaul a U2, meg Sting fotosa leszel, akkor velhetöen Te is mar arakat fogsz kerni. Minden profi valahol alul kezdi, elöször mindenki ingyen es olcson fotoz. En peldaul az elsö esküvömet 38000 Ft-ert fotoztam 12 eve, most pedig mar nagyon mas szamokkal megy a dolog. Ez igy termeszetes.

      • Egy ironikus avar

        Köszönöm a választ és a biztató szavakat! :)
        Még egy gondolat egy kezdő fotós szemszögéből. Ahogy tapasztaltam három módja van annak, hogy egy koncerten/előadáson fotózhass. 1. Teljesen ingyen, csak magadnak, szenvedélyből. 2. Ingyen fotózol de a fotókat át kell adnod. 3. Fizetésért. (4. Te fizetsz, hogy fotózhass.)
        Bármennyire is szép dolog ingyen, a fotókat megtartva csak a gyakorlás kedvéért fotózni valamit, az teljesen más tészta mint amikor valakinek megrendelésre csinálsz valamit. Míg te elsiklasz a hibáid felett a munkaadód keményen kritizálni fog, elvárásai lesznek feléd amit neked ha profi módon akarsz fotózni teljesítened is kell. Volt, hogy úgy küldtem el egy koncert anyagot, hogy biztos voltam benne, hogy az volt életem addigi legjobb anyaga. Másnap kaptam egy csalódott emailt, hogy a képek között nincsenek totálok, a képek felén csak a dobos szerepel és a közönségről és a környezetről alig van valami. Először rosszul esett, de aztán átnéztem a fotóimat és igazat adtam a munkaadómnak, gyenge anyagot küldtem el.
        Ezzel csak arra akartam példát mondani, hogy akkor lehet a leggyorsabban fejlődni és profi szemlélet módot tanulni, ha megvan a megrendelő-dolgozó munkakapcsolat. Már csak ezért sem érdemes ingyen dolgozni :)

      • Karesz

        Remélem az orvosnak készülőknek nem adsz hasonló tanácsokat.. A törvényi keretek szerint ez hogy is mondjam..

        • Paul Suha

          Hoppa, ugy latom, hogy valaki beszolt :-)
          Kedves “Karesz”!
          Termeszetesen az orvosoknak keszülöknek nem adok hasonlo tanacsot. De talan neked is feltünt, hogy ez egy fotos tematikaju blog, es amit irtam az tökeletesen megallja a helyet a fotos vilagban. Egy kezdö fotosnak elöször el kell kezdenie szerelemböl ingyen fotoznia, utana közben beeshetnek kisebb kicsit fizetös fotozasok, es utana egy idö mulva juthat el oda, hogy megfelelö összegeket kerhet el a munkajaert es ez lehet a fö foglalkozasa. Nem tudom, hogy mi kivetni valot talaltal a hozzaszolasomban, de igazabol a valo vilag akkor is ez, megha neked nem is tetszik, amit irtam.
          Szep estet!

          • Karesz

            Három papír hiányzik mindössze, amennyiben a pénz is bekerül a történetbe. Egy a szakmai végzettségről, egy vállalkozói, aztán végül a számla. Így törvényes és nem teljesíthetetlen feltételek, ha valaki ezt választaná hivatásnak, lásd a blog íróját. Sokan szeretnénk egy “normálisabb” Magyarországon élni, amit nem a korrupcióval és a csalással lehet azonosítani. Nálad az “szemhunyásban” hol van a határ, a BMW terepjáró a rokkant parkolóban még belefér? A nevedből úgy tűnik nekem, hogy nem is itthon élsz.

          • Paul Suha

            Hoppa, ugy latom, hogy a beszolasok sorozata folytatodik iranyomba :-(. Ezt most mar tenyleg sajnalom. Egyebkent tökeletesen latod a dolgot: en vagyok az a szemet fotos, aki nem csak hogy sikeres, de meg külfödön is el. Manapag az ilyen Magyarorszagrol nezve utalatra melto faj. Mentsegemre legyen, hogy amig otthon voltam, addig nem keveset tettem a magyar fotos eletert. De ez nem is lenyeges. Ha ez megnyugtat, akkor kijelentem most, hogy erre a blogra sem kommentelek többet a jövöben (ez az utolso kommentem itt). Nem ez lesz az elsö hely, amit nem latogatok tovabb a kedves honfitarsak miatt.
            Annyit azert csendben megjegyeznek, hogy ha tenyleg egy normalisabb Magyarorszagon szeretnel elni, akkor nem biztos, hogy a kezdö fotosokon kell elsökent szamonkerni es leverni a dolgokat, hanem azokon, akik a gazdasagi környezetre joval nagyobb hatassal vannak. En tovabbra is drukkolok a kezdö es haladobb magyar fotosoknak, hogy sok sikert erjenek el! Hajra! Szep napot mindenkinek!

          • Karesz

            Nem indokolt a felháborodásod, személyedet nem érte kritika. Az hogy külföldön élsz is csak annyiban érdekes, hogy talán nem vagy kellően tájékozott az itthoni törvényi feltételekről, mert vélhetőleg ilyen okok miatt érvelsz az illegális megoldás mellett.

  • Yoko

    Ugyenezt a cikket bármilyen szakma képviselője megírhatná szerintem.

  • Tök igaz, hobbifotós szemmel, néhány profit ismerve még inkább átérzem.

  • Hans Meyer

    Jó írás, kezd felnőni a szerző :) Nem kell komolyan venni senkit és semmit, Picasso is meghalt, és van aki azt sem tudja hogy megszületett.

    • Haha, eddig gyerekesnek találtad az itt leírtakat? :D Vagy attól lesz felnőtt valaki, ha nekiáll picit panaszkodni a szakmájáról? ;)

      • Hans Meyer

        Dehogy, nagyon szimpatikusakat írsz, ezek már nagyon életszagú gondolatok, tapasztalati úton szerzetteknek tűnnek. :) Ettől sokkal értékesebbek.

  • Jó cikk, Köszi!

  • Horváth Zsolt

    A cikk írója profi fotós. Nagyon-nagyon renben van szakmailag, helyesen mutat rá a lényegre, kiváló példákat hoz és megfelelöen rendezi keretbe. Viszont nem cikkíró és nem pedagógus. Az egész cikknek van egy negatív, nem durva, de mégis kioktató felütése. A -nák, nék, használata… Kicsit mintha dramatizálná a fotós szerepét, néhány sötét kontúrral…holott talán szebb lenne világos, játékos, színesebb körítésben.

  • Horváth Zsolt

    Azért javítottam a szövegemen, mert javítani kellett rajta. :) Tehát inkább a második komment a helytálló…